Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-22 / 144. szám, csütörtök

[" 8 J ÚJ SZÓ MINDENNAPI BUNUGYEINK 1995. június 22. A „csendes amerikai" és a taxiszámla Andreas, a huszonnyolc éves bosztoni fiatalember már csaknem egy évet tartózkodott a szlovák fővárosban. Ez elegendő időnek bizonyult ahhoz, hogy egy kicsit elsajátítsa a nyelvet, sőt ahhoz is, hogy alaposan megismerje a nálunk uralkodó furcsa viszonyokat. Például azt, hogy Jánošík kései utódai a hajdani hagyományokhoz híven minden módosabb embert, ma már főleg valutás külföldit igyekeznek megkoppasztani. A yenki hamar kitapasztalta, hogy a pincérek ceruzája - függetlenül attól, hogy osztályon felüli étteremben vagy kiskocsmában szolgálnak-e fel - igencsak vastagon fog. Andreas, aki nem dollárban, hanem kemény szlovák koronában kapta a magasnak nem mondható lektori fizetését, úgy próbálkozott védekezni az átverések ellen, hogy mindig utánaszámolt a gyanús összegeknek, és szükség esetén reklamált. Mivel nyugodt természetű volt, és humorérzékkel is megáldotta a sors, a becsapási kísérleteket konfliktusmentesen, sőt a legtöbbször mosolyogva oldotta meg. Egyetlen egy eset jelentett kivételt, és ebből a végén bírósági ügy kerekedett. Történt egy szép napon, hogy Andreast meglátogatta két prágai kollégája. És mit tesz három yenki, ha szabad a szombat estéje? Ugyanazt, mint bármely más ország fiatalja, elmegy szórakozni. A kellemesen eltöltött hétvégi találkozás örömébe egy kis üröm is vegyült. Prágai honfitársai kocsiját valaki már az előző éjszaka ellopta. Ez azonban nem tántorította el a külföldi triót, Andreast, Dávidot és Mitchelt a már korábban megbeszélt műsortól, egy jó bulitól. Szórakozásuk színhelyéül Pozsony legnagyobb diszkóját, a híres-hírhedt ligetfalui Richárdot választották. Miután kedvükre kitáncolták magukat, hajnali háromkor hazaindultak. A klub előtt taxik álltak, így, noha alig egy kilométerre voltak csak Andreas lakásától, úgy döntöttek, autóval mennek haza. A taxis, látva nem bennszülötteket szállít, örömmel vette a megrendelést és indított. A taxamétert azonban nem kapcsolta be. Andreas, aki már ismerte a dörgést, azonnal rákérdezett a mulasztás okára. A söfőr nem jött zavarba. Kapásból válaszolt: szükségtelen bekapcsolni az órát. Nekem a fejemben vannak a távolságok és az árak. - Mennyit fogunk fizetni? kukacoskodott tovább az amerikai. - Hatvan koronát - vágta rá a taxis. - Az sok, annyit nem adok mondta a bosztoni legény, aki hazájában hozzászokott, hogy ott a taxisok műszerfalára van erősítve a névvel, fényképpel és a kocsi rendszámával ellátott vállalkozási engedély. Mivel ez nálunk nem divat, biztos ami biztos alapon, mindig igyekezett megjegyezni az autó rendszámát. Ezúttal sem tett kivételt, és ennek utólag igencsak örült. (A BAY 53-29-es rendszámot talán még nagyapa korában is fogja fújni.) A taxis dühösen a fékre taposott és szó nélkül visszafordította a kocsit. Közben az adó-vevő készülékével értesítette néhány haverját, hogy segítségre lesz szüksége. Pár másodpercen belül már ismét a diszkó előtt állt. - Kapok egy húszast - mondta utasainak miután azok kiszálltak. - Fizetünk, de csak akkor, ha hazaszállít - vágott vissza Andreas. Ez már sok volt a taxisnak. Előrántotta kését, és immár fenyegetőzve követelte a pénzt. Mielőtt a váratlan fordulatra reagálni tudtak volna a vendégek, fékcsikorgatva megállt mellettük két újabb taxi, a sofőr barátai. Az a segítség láttán eltette a kést, majd, hogy példát statuáljon, állon vágta konok utasát. Társai a másik két amerikait kezdték puhítani. Andreas megpróbált a bárba jutni és rendőri, segítséget hívni, de elgáncsolták. Amikor a földre esett, ütötték, rúgták. Mitchel jobbnak látta kifizetni a húszast. Az összevert fiatalemberek, miután a három taxis győzelemittasan elszáguldott, rendőrt hívtak. A zsaru felvette a jegyzőkönyvet, majd, látván az idegenek állapotát, elszállította őket a készültségre. Ott a nővért - és ez is jellemző a kis hazánkban uralkodó viszonyokra - nem a vérző páciensek állapota érdekelte, hanem az, melyik kerületben laknak. A válasz után „hozzánk csak az első körzet betegei tartoznak" - szavakkal becsukta az ajtót. Andreasnak arra sem maradt ideje, hogy epésen megjegyezze: akkor kénytelen lesz Prágába szállítatni sérült társait. A hajnali incidens után a három fiatalember végre hazaért, és bekötözhették egymás sebeit. Másnap a házigazda felhívta orvos barátnőjét, aki a Bezruč utcai poliklinikára kísérte őket. Ott, csodák-csodája, a szolgálatos orvost nem érdekelte a páciensek lakhelye. Megvizsgálta őket és átkötözte sebeiket. És hogy mi lett a goromba taxis sorsa? Büntető eljárást indítottak ellene, majd a vádlottak padjára került. A városi bíróság rablási kísérletért, valamint testi sértésért két évi szabadságvesztésre ítélte. A sofőr fellebezett. Másodfokon már enyhébb ítélet született. A börtönbüntetést feltételes szabadságvesztésre változtatták. Célzott levélbombák Ausztriában Az összesen 12 órás műtétsorozat dacára soha sem lesz teljes értékű a linzi bombamerénylet magyar áldozatának egyik keze. Bal kezének mutatóujját amputálni kejlett. A huszonhét éves fiatal nő (férje után Éva Kulmernek hívják) olyan házasságközvetítő céget irányított, amely főként kelet-európai nők Ausztriába juttatását segítette elő. Az osztrák hatóságok a sajtón, a rádión és a televízión keresztül folyamatosan figyelmeztették a lakosságot: legyen óvatos a postabontásnál, Ausztria-szerte lehetnek úton borítékba rejtett robbanószerkezetek. A Linzben és a Münchenben történt levélbomba-merényletek alapján a nyomozók mindenekelőtt a külföldiek ausztriai letelepedését segítő intézmények, cégek vezetőit és az emberi jogi ügyekben elkötelezett újságírókat tartják kiszemelt célpontoknak. A hét végén jelentkeztek az elkövetők. A rendőrség szerint abszolút hiteles az a két levél, amelyben a Bajovár hadsereg, illetőleg a Salzburgi Bajtársak névvel jelzett csoport közli: ők gyártották mind az 1993 végén, mind a most robbant levélbombákat. Az egyenként csaknem 30 oldalas írásokban technikai részletek szerepelnek, amelyek kétségtelenné teszik, hogy valóban a terroristák jelentkeztek. Az egyik levél címzettje a Profil című hetilap szerkesztősége, a másiké egy ügyvéd, aki az 1993 végi merényletekkel kapcsolatban letartóztatott két fasisztát védi. A Profil című hetilapnak küldött levélhez egy tíz nevet tartalmazó listát is csatoltak; a kiszemelt következő áldozatok neveit. Erről csak annyi szivárgott ki, hogy a listán egy ismert tévékommentátor is szerepel. Z. P. Az oldalt írta és szerkesztette: Ordódy Vilmos Az évszázad moszkvai fogolyszökése Moszkva és Oroszország első számú börtönéből megszökött a maffiózók sokaságát láb alól eltevő „legfelkapottabb" orosz bérgyilkos, aki tavaly októberi elfogásakor megölt három rendőrt is. Alekszandr Szolonyik egyébként maga is a törvény oldalán állt, mielőtt bérgyilkosságokra adta volna fejét. Szolonyik, alvilági nevén Nagy Sándor szökése miatt máris kitörőben van Moszkvában a botrány. Feltételezhető ugyanis, hogy alvilági pénzek altatták el az amúgy rendkívül szigorúan őrzött Matrosszkaja Tyisina utcai börtön őreinek éberségét. Hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető bűnözői pályafutás áll a 35 éves, Kurganban született Alekszandr Szolonyik mögött. Rendőrként kezdte pályafutását a küzdősportokban jártas, mindkét kézzel kiválóan célba lövő, kisportolt fiatalember. A nyolcvanas évek végén azonban egy sötét ügybe keveredett. Nemi erőszak vádjával elítélték és kiebrudalták a rendőrségtől. Szolonyik a tárgyalás után azzal kezdte, hogy máris megszökött. Kérte, hogy engedje az őr elbúcsúzni feleségétől, majd a foglárt félrelökve kiugrott a bírósági épület ablakán. Néhány hónap múlva Tyumenyben egy plasztikai műtét közben kattant csuklóján legközelebb a bilincs. Éppen műtéttel próbálta eltávolíttatni az áruló tetoválásokat és anyajegyeket. Másodszorra már börtönbüntetését töltve, egy szűk szennyvízcsatornán át többszáz métert kúszva, szökött meg. Noha minden szovjet rendőrnél ott volt a személyleírása, hosszú éveken át nem tudták elfogni. Közben jól fizető bérgyilkosságokból tartotta fenn magát. Az egymással a kilencvenes években sűrűn leszámoló keresztapák megrendelései között válogatva nemritkán megzsarolta a bűnbandákat is. Tyumenyben például beállított a helyi klánhoz és 100 ezer dollárt követelt. A helyiek nem fizettek, és sokatmondóan pisztolyukra mutatva közölték, hogy jobban tenné, ha elkerülné Tyumenyt a jövőben. Szolonyik nem fogadott szót, és még este túszul ejtett két bandavezért, akiket a közeli erdőben fejjel lefelé felakasztott egy fára a fagyban, majd közölte, hogy csak a kért 100 ezer dollár fejében árulja el, hogy a maffiózók hol találják főnökeiket. „Nagy Sándor" nagy lábon élt, miután egy-egy keresztapa másvilágra küldéséért 50 ezer dollárt kapott alkalmanként. Mercedes 500-asa mellett többnyire BMWn járta Moszkva utcáit, és álnéven beutazta a világot Franciaországtól Japánig. Teljesen véletlenül fogták el tavaly október 6-án. Moszkva egyik piacán rutinellenőrzésre bekísérték a közeli rendőrőrsre, ahol azon nyomban pisztolyt rántott, és két rendőrt lelőtt, majd menekülés közben még egyet, illetve egy őrző-védő cég emberét is leterítette. Őt magát veselövés érte, s így fogták el. Lakásán valóságos arzenált, pisztolyokat, géppisztolyt és egy hangtompítós távcsöves puskát találtak a nyomozók. A műtét után a Matrosszkaja Tyisina utcai börtönben a vizsgálat során Szolonyik beismerte, hogy ő volt a tettese a nagy port felvert moszkvai keresztapa-gyilkosságoknak, így ő lőtte le tavaly a közismert Otar Kvantrisvilit. „Nagy Sándor" azonban nem árulta el megrendelőinek nevét. Egy cseppet sem zavarta a rá váró halálbüntetés és a fogságban angolul tanult, ami arra utal, hogy készült a szökésre és külföldön bukkanhat fel. Állítólag a moszkvai alvilág gyűjtést kezdett Szolonyik kiszabadítására, amire a gyilkosságok megrendelőinek nyilván alapos okuk volt. Az Oroszországban működő „bérgyilkos ipar" koronázatlan királya ugyanis túlontúl sokat tudott a megrendelőkről. A Szevodnya című lap szerint félmillió dollárt szántak Szolonyik kiszabadítására. Noha a Matrosszkaja Tyisina az egyik legjobban őrzött orosz börtön, ahonnan egyetlen nehézfiúnak sem sikerült eddig kereket oldania, Szolonyik a becsempészett alpinista felszerelés segítségével angolosan távozott az egyik fiatal börtönőr kíséretében, aki feltehetően segítette a szökésben. Ráadásul senki sem látott és hallott semmit a börtönőrök közül. Az orosz sajtó által hírhedt „eltűnési képessége" miatt máris a „Sakálhoz", azaz a terrorista Carloshoz hasonlított bűnöző cellájában találtak egy üres töltényes dobozt is, ami arra engedett következtetni, hogy a szökést kintről gondosan megszervezőknek sikerült bejuttatni egy pisztolyt is, amit távozása előtt megtöltött „Nagy Sándor". A börtön falánál nyilván autó várta Szolonyikot, ugyanis a kutyák elvesztették a nyomot. Moszkvában feltételezik, hogy egy külföldi plasztikai műtét és újabb névváltoztatás után „Nagy Sándor" esetleg ott folytatja, ahol abbahagyta, és csak találgatni lehet, hogy ki lesz a következő áldozat. Azt sem tartják kizártnak viszont, hogy Szolonyik a szökés után néhány perccel már nem volt az élők sorában. K. L. A germán vámpír Munkahelyén az .öltözőhelyiség falára hatalmas posztert ragasztott. A kép Drakulát ábrázolta, amint két, abnormálisan hosszú metszőfogával áldozata húsába mar. A vérfagyasztó látvány a 43 éves embert már többször „megihlette". A rendőrségi kihallgatáskor így vallott: „hetenként legalább egyszer vérre szomjazom". Este tíz óra volt, a csendes berlini mellékutca lámpáinak gyér fénye egy - kabátját fázósan összehúzó, tacskó kutyát vezető öregemberre vetődött. A kiszívott matuzsálem Gyanútlanul sétált, honnan is sejthette volna, hogy a késői órán egy magát csak Drakulának nevező, vérszomjas vámpír áldozatát keresvén éjjeli portyára indult. Körülnézett, és amikor látta, hogy rajtuk kívül egy lélek sincs a rosszul világított utcában, puha léptekkel az idős férfi után lopakodott. Hirtelen rávetette magát, a földre rántotta, és letépte a kabátját. „Drakula vagyok, a véredet akarom" - suttogta artikulátlan hangon, és fogát a szerencsétlen ember nyakába mélyesztette. A fájdalomtól eltorzult hangon segítségért kiabáló ember hangjára és az elszabadult állat éktelen vinnyogására riadt fejek jelentek meg az ablakokban. Az egyik lakó azonnal értesítette a rendőrséget. Az eszeveszett támadó körül megállt a világ, csak harapott és mohón szívta a kiserkedő vért. Az utcába bekanyarodó rendőrségi autó zaja és a kék fény villogása térítette magához. Zsenge leányról álmodozik Igazi nagy álma az, hogy egyszer egy selymes bőrű, fiatal lány vérét megízlelje. - Az öreg emberre csak „ha ló nincs, a szamár is jó" meggondolás alapján esett a választásom. Az előző este videokazettán többször is megnéztem a Drakuláról szóló filmet - vallotta. Másnap este leküzdhetetlen vágy hajtotta az utcára, nem tudott úrrá lenni aljas ösztönein Néhány napi vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték, de megfigyelés alatt tartják. Csak remélni lehet, hogy ez idő alatt Drakula kései utódja nem ismeri meg egy zsenge fiatal lány vérének ízét. Zsaru János és Tünde tragédiájában - bár szerepe nem volt benne - osztozik egy csöppnyi lány is. A kislány, akinek az édesanyja után immár az édesapja is gyilkossá vált. Az ő érdekében nem szerepelnek a cikkben sem vezetéknevek, sem helyszínek. Az ifjúkori szerelem frigyéből két gyermek született, de az idők során megromlott a kapcsolat. Már csak emléke él a válópernek is, amely Jánost megszabadította a feleségétől. Azóta dúl a családi átok. Egykori asszonya már börtönben ül, mert több késszúrással megölte a másodikként született fiúcskát. Vajon mit vétett neki az akkor négyéves csöppség? Nővére ötévesen került Jánoshoz, aki a kisfiú tragédiája után még az addiginál is féltőbb gondoskodással nevelte a cseperedő kislányt. Szent életűnek azonban korántsem nevezhető. Ha kisebb súlyú bűncselekmények miatt is, de többször állt bíróság előtt. Mellé megitta ő is a magáét, de Családi átok ettől még nem vált erőszakossá, a duhajkodás mindig távol állt tőle. Egyetlen dologra ugrott, talán gyermekkori trauma hatására: kijött a béketűrésből, ha valaki hozzávágta, hogy „kurva anyád!". Tünde nem tudta ezt, s addig a napig nem is kellett tapasztalnia. Ha időnként odavágta is neki, János mindig úrrá lett a felindulásán. Csak akkor nem. Tündével egy szórakozóhelyen ismerkedtek össze, s a szeszt Jánosnál sokkalta jobban szerető nő kis idő múltán már élettársként a férfihez költözött. Időről időre ugyan elcsábulta lakásból, de előbb-utóbb mindig visszatalált, hiszen a férfi dolgozott, volt pénze, volt miből inni. A tragédiát megelőző nap délutánja már eleve „másnapként" virradt Tündére. Lement a boltba rátöltésért, de nem csak a szeszek társaságában tért vissza. Egy közel lakó cigányasszonyt is meginvitált, amit még csak eltűrt János, de amikor annak férje is megérkezett, azt már nem engedte be a lakásba. A későn érkező - tán féltékenységgel is kevert - indulatában óriási patáliát csapott, majd rájuk törte az ajtót, dühöngésében betörte az üveget, végül trágársággal súlyosbított fenyegetések közepette távozott. János eddig fogta a kislánya kezét, és átvitte a szüleihez aludni, nehogy baja essen, ha a garázda férfi netán visszatér. János másnap, munka után visszament a lakására, hogy rendbe tegye a megrongált ajtót. Tünde addig sem múlatta hiába az időt, bő szesszel oltotta örökös szomjúságát. János is feltankolt az előző napi megrázkódtatás után, így aztán óhatatlanul kitört köztük a veszekedés. S az elfajuló vita közben Tünde a kisszoba heverőjén ülve odavágta: „kurva anyád!". Aztán már nem sokat mondhatott. János hirtelen indulattal felkapta a kenyérvágó kést, s egyetlen mozdulattal a nő mellébe szúrt. Tünde egy pillanatig sem szenvedett. János rádöbbent, hogy mit tett, a nagy kést eltette a konyhafiókba, aztán becsöngetett a szomszéd nénihez: - Leszúrtam a Tündét. Hívja a rendőröket! -- mondta, majd elment. A szomszédasszony hitetlenkedve nézett utána. „Tréfál ez a János" - gondolta, mielőtt beóvakodott a lakásba. Tünde láttán már rohant hívni a mentőket, rendőröket. János közben a szüleihez sietett, hogy a gondjaikra bízza a kislányát. A kislánya elé ment, meg akarta várni, míg kijön az iskolából, hogy mielőtt feladja magát a rendőrségen, maga mondhassa el neki, mit tett, hogy az elkövetkező időkre ellássa apai tanácsokkal, s hogy biztosítsa feltétlen szeretetéről. Hogy onnan, a rácsok mögül is segíti, amiben tudja, számíthat rá, amíg él. Nem mondhatta el, mert elfogták. A kerületi járőrök ismerték törzskocsmáját, s ő épp ott várta, míg elébe mehet a lányának. A kapitányság fogdájába csak egy feltételhez kötötte a vallomástételt: előbb találkozni, beszélni akart a lányával. Talán arról is, megtörhető-e, s hogyan, a családi átok. Ml