Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-22 / 144. szám, csütörtök

1995. június 22. OLVASOINK OLDALA ÚJSZ

Ó [91 Tisztelt szerkesztőség! Érdekes színfolttal gazdagodott a június másodikától augusztus végéig tartó tardoskeddi Interliga torna. Az Interliga vándorserlegéérta község egyes utcáinak labdarúgói küzdenek; Benkő Zsolt focista ötlete alapján Mojzes Tímea a helyi Csemadok kulturális szervezettánckara lányait összetoborozta és mazsorettekké „képezte" ki. Most minden mérkőzésen a lányok szórakoztatják a közönséget és a csapatokat táncaikkal, szurkolásukkal. VARAGYA SZILVIA Érsekújvár Szombat ellenére június tizedikén a galántai kórház vérleadó állomásán nagy volt a sürgés-forgás. A szeredi 8216-os számú katonai alakulat 210 katonája jött el vért adni. A legértékesebb folyadékot, a saját vérüket adták, hogy segítsenek az erre rászorulókon, hogy életet mentsenek. A Szlovák Vöröskereszt galántai területi egyesülete ezúton fejezi ki köszönetét a vért adó katonáknak és azok szüleinek, akik fiaikat emberiességre, kölcsönös szeretetre és segítségnyújtásra nevelték. Köszönet jár természetesen az ingyenes véradás szervezőinek, Držík ezredes úrnak, Himpán és Šajbidor őrnagy uraknak és a többieknek. Reméljük, hogy az ilyen példás cselekedet követőkre talál. ŠEREŠ ILONA Galánta A komáromi nyugdíjas klub vezetősége június negyedikén kirándulást szervezett Gyűgyre; a 43 nyugdíjas között 10 madari is helyet kapott. A kényelmes utazás után a fürdőhely egyik legszebb szállodájában szállásoltak el. Az egy hét alatt nagyon jól éreztük magunkat, nemcsak a kellemes idő, hanem a velünk való bánásmód miatt is. Mikor hazaindultunk, a személyzet így búcsúzott: Jövőre is várjuk Önöket! RAGYILNÉ GÁL ETA Madar Az olvasói leveleket, montásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Rangos kutyakiállítás Nyitrán Június 3-án kezdődött a nyitrai Agrokomplex területén a „Vadászat és a természet" elnevezésű kiállítás, amely tíz napon át fogadta vendégeit. Összesen 2940 kutyát vonultattak fel a küllembírák előtt, ami jelentős ugrásnak tekinthető az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva, tavaly például 1001 kutyával kevesebb volt a bemutatón... Különösen a magyar vizslák kiállítási területe körül lehetett hallani magyar szót, noha napjainkban eme sárga színű, jó munkabíró, szófogadó és szemre is gyönyörő vadászeb tenyésztését nem kötik nemzetiséghez. Az apróvadas területeken a vizslák közkedveltek szlovák vidékeken is. Ám a vadászatokon leggyakrabban Szlovákia déli részein találkozhatunk velük, hiszen tenyészetük a két háború között és után, Gresznárik Lászlónak és Lukász Péternek köszönhetően Vágsellye és Galánta környékén terjedt el. Ámde Nyitrára nemcsak a kutyakiállítás miatt érkeztek a látogatók, hanem a közel hatezer trófeát - az elmúlt öt esztendő termését -, bemutató kiállításra is. Különösen a gyerekeket vonzotta a természetet utánzó, szinte élőén ható állatpreparátumok sokasága. Akadt viszont látogató, aki a képzőművészeti alkotásokban lelte örömét, mondván: a festmények, grafikák, szobrok, kerámiák és fafaragványok sokszor minden szövegnél, s propagandánál többet mondanak a természet és az ember kapcsolatáról, valamint a vadászat ősi kultúrájáról. Dicséretes ötlet volt Stróbl Alajos „Vadászkopó harca a vaddisznóval" című bronzszobrának a kiállításon történő bemutatása, mert eredeti helyén, a kistapolcsányi kastélyparkban tíz nap alatt aligha akadna annyi szemlélője, mint a vadászat hetvenöt esztendejére emlékeztető kiállításon. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély Az egészséges életmódról Nagyon jó ötlet és igen hasznos az Új Szó rovatában Dr. Pálházy Béla orvosi tanácsa. Levélben olyan tanácshoz jut a rászoruló, amilyet a rendelőkben nem kaphat meg. A szakmai tanácsával több ember baján segít, és ha mód van rá, berendeli, esetleg más szakmabelihez tanácsolja. Ezért is mentem el Párkányba Pálházy Béla orvos előadására. Érdeklődéssel hallgattam mondanivalóját az egészséges életmód témaköréről. A legjobban az a gondolata fogott meg, hogy a stresszhelyzetekbe saját magunkat a hangos rádiózással, az állandó tévénézéssel, illetve a káros szokásainkkal kergetjük. Valamikor a házak előtt kispadok voltak, és este odaültek ki az emberek. A jó levegőn kibeszélgették magukat és a tiszta ég, a tiszta szó, a tiszta lelkiismeret gondolatával tértek nyugovóra. Kár, hogy ez ma már a múlté. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Még egyszer a polgári engedetlenségről Érdeklődéssel olvastam Fodor Attila és Dusza István cikkét a magyar iskolákban szervezendő esetleges polgári engedetlenségről. Biztos vagyok abban, hogy Dusza nem vitaindítónak szánta gondolatait. Nem látom értelmét annak, hogy „használható javaslatokkal" bombázzuk meg a szerkesztőséget, hiszen a válaszcikkből egyértelműen kitűnik, hogy a másképpen gondolkodó megállapításait eddig is és most is vitathatónak találják majd. Egyben azonban mindenképpen egyetértünk, hogy a magyar iskolák léte, sorsa a szülők kezében van, döntésük jogát se kérdőjelezheti meg senki. Elérkezett az a pillanat, amikor színt kell vallani a szülőnek, az SZMPSZ-nek, de a, magyar tanítóknak is, amikor már elég a mellébeszélésből, amikor már nem segítenek a sántító érvelések sem! Változtak az idők, s most esedezve apellálunk a szülők magyarságára? Már nem packázhatunk a szülőkkel és a gyerekekkel, mert tőlük függ - ahogy Sidó Zoltán írta az Új Szó 1995. május 17-i cikkében - a magyar pedagógusok hivatásának gyakorlása! Ha a szülőktől várják, hogy „védjék meg az iskolát", a szülőknek is vannak elvárásaik a magyar tanítósággal és az SZMPSZ-szel szemben. Ők is tegyék meg a megfelelő lépéseket a közös ügy érdekében, és ne tartsák méltatlannak, ha nem mindenki azonosul a polgári engedetlenség gondolatával, ne érveljenek az önként vállalt ügy következményeivel! Szüleink is vállalták a kitelepítést, Duray Miklós is a meghurcoltatást, képviselőink is állják a sarat a parlamentben, és nem nekünk panaszkodnak, hanem ott, ahol kell! Tiszteletben tartom Fodor Attila döntését, hogy pedagógusként példát mutat majd a szülőknek, hogy engedetlen lesz, de tartsák tiszteletben azoknak a szülőknek az elhatározását is, akik a szülői engedetlenséget egyáltalán nem vállalják. Hogy ellenpéldával fejezzem be gondolataimat, én viszont magyar tanítóként nem leszek engedetlen, de ha választhatok, továbbra is magyar nyelvű iskolába küldöm a gyerekemet! Ennek ellenére nem fogom „félnyelvűnek, gyökértelennek" tartani a nevelésemet, és nem fogom nem magyarnak érezni magam. Válságos helyzetben derül ki majd úgyis, hogy ki, mikor és hogyan tud magyarnak maradni! BELUCZ IRÉN Nagymegyer HÁROMSZÁZ KORONA VOLT A FALU KASSZÁJÁBAN, ÚJ SZÓ, 1995. V

. 9. Vágkirályfa árnyaltabb képéért Az írásban megszólaltatott Tóth Pál, Vágkirályfa polgármestere nagyon érdekes dolgokat mesélt el a faluról, melyek azonban nem teljes mértékben fedik az igazságot. Elsőként vegyük azt az állítást, mely szerint a falu lakosai már hiába szeretnék visszakapni kiskertekké felparcellázott régi jogos földtulajdonukat, ugyanis a földtörvény az új tulajdonosoknak kedvez. Valójában a kiskerttulajdonosoknak joguk van jelenlegi szerződésüket további tíz évre meghosszabbítani, és a földterület eladása esetén elővételi joguk van, azonban az eredeti tulajdonost az állam köteles kárpótolni oly módon, hogy számára máshol mér ki az eredeti földtulajdonért cserébe ugyanolyan minőségű és mennyiségű földterületet. Ezenkívül a Vág-parton található egy kb. 12 hektárnyi terület, ahol szintén kiskerteket mértek ki azzal a feltétellel, hogy a bérleti szerződés csak 1999-ig szól. A polgármester úr továbbá azt is állítja, hogy a gázművesí tés során olyan telkekre is lefektették a vezetéket, amelyek tulajdonosai jelenleg nem akarják lakásukba bevezetni a gázt. Csak azt felejti el hozzáfűzni, hogy most ezen telkek tulajdonosait a vezeték lefektetése költségeinék megtérítésére akarják kötelezni, holott eddig térítésmentes gázvezeték-lefektetésről volt szó. Tóth Pál említést tesz a művelődési ház felújítására kiírt pályázatról is, amely tudtommal egyetlen sajtóorgánumban és nyilvános helyen sem jelent meg. És még a polgármester úr csodálkozott, hogy milyen nehezen akadt pályázó. Hát így nem csoda, kérem! A fiatalok aktivitásával is elégedetlenkedik falunk elöljárója. Pedig, ha másképpen nem is, de egy-egy diszkó, bál és az immár tíz éve hagyománnyá vált István-esti kabaré megrendezésével bizonyítják a falu fiataljai, igenis képesek arra, hogy összefogjanak és tegyenek valamit. Ezenkívül a Keresztény Ifjúsági Közösség helyi csoportja már negyedik alkalommal szervezte meg a szlovákiai ifjú keresztények külföldi szilveszterezését, ez alkalommal Budapest, Bécs és München után Párizsban töltötték az óév utolsó és az újév első napját. Ezekről a dolgokról talán azért tud keveset a polgármester úr, mert ritkán t;ölti szabadidejét az állandó lakhelyeként tartott Vágkirályfán. OLÁHNÉ VADKERTI HAJNALKA Vágkirályfa Egységben az erő Fokozatosan konkrét formát kapnak a nemzeti kisebbségünk, létezésünk, életünk ellen megkonstruált alattomos fegyverek bevetésének módozatai. Az államhatalom előbb fokozatosan megteremtette a tervezett támadás törvényesnek látszó alapjait, hogy ezzel tegye lehetetlenné vagy legalább nehézzé a védekezést. Természetesen az alternatív iskolarendszerről van szó, mint elsőrendű, aktuális támadásról az itteni piagyarság léte ellen. Utána következik majd az államnyelvről szóló törvény, majd a köztársaság új, már a javaslatból jól ismert közigazgatási felosztása, stb., egészen a végső ellehetetlenítésig. Végzetes tévedés lenne tehát azt hinni, hogy ezek után majd ismét megy minden tovább, esetleg elszenvedünk egy enyhe sérülést, amit tán nem is kell tudomásul venni. Hogyan tovább ebben a helyzetben? Legfontosabb ellenfegyverünk az egység, az összetartozás, hogy minden szinten egységesen lépjünk fel, ez érvényes a polgárokra, a szülőkre, a Magyar Koalícióra, politikai hovatartozásunkra való tekintet nélkül - tartva magunkat a közösen meghozott döntésekhez és azok végrehajtásához, ahogy azt a koalíciós szerződésben megfogadtuk. A legnagyobb felelősség jelen helyzetben a fiatal és a középkorú generáció vállán nyugszik, nekik kötelességük a helyes útra felkészíteni és ezen elindítani a következő - kisebbségi sorban élő - magyar generációkat. Alapfeltétel, hogy a magyar anyanyelvű gyerek alapismereteit anyanyelvén kapja meg. GY. NAGY LAJOS Dunaszerdahely ANYA ÉS A LÁNYA - ÉS A JEHOVISTÁK, ÚJ SZÓ, 1995. VI. 2. Szeretetből elégtelenre vizsgáznak... Szívből örülök neki, hogy a médiumok végre kezdenek nyíltan is foglalkozni a Jehova Tanúi viselkedésével, és főleg az tetszik az említett írásban, hogy nyíltan kiteregeti a jehovisták viselkedését. Sajnos, jómagam is ismerek nem egy családot, ahol éppen az vetett véget a családi idillnek, összetartozásnak, hogy a család valamelyik tagját behálózták a Jehova Tanúi terjesztői. Mostanság sajnos, sokszor találkozunk velük az utcákon, ahol mint a héják várnak áldozatukra, hogy egy-egy embert nem egyszer agresszív módon „meggyőzzenek" a vallásukról. Érdekes, hogy sohasem járnak egyedül házalni, rábeszélni, hanem kettesben. És ez akaratlanul is a valamikori - pártállami - agit kettősöket juttatja az eszembe, csak emezek sokkal szemtelenebbek és erőszakosabbak. Az is feltűnő, hogy a legnagyobb dologidőben is van idejük az erejük teljében lévő egyéneknek arra, hogy másokat a szerintük „jó útra" térítsék. Sőt, annak is tanúja voltam, hogy az egyik jehovista az orvosi rendelőben rosszullétet színlelt, csakhogy mihamarabb bekerülhessen, majd amikor elintézte dolgát az orvosnál, vígan rótta az utcákat a rekkenő hőség ellenére. Persze, akkorra már kutya baja sem volt. Ami engem illet, sajnos, nincs valami jó tapasztalatom velük. Azt még valahogy elviselem, ha az autóbuszra várva igyekeznek meggyőzni, de amikor késő este otthon zaklatnak nemcsak engem, hanem a családom is, az már enýhén szólva felháborító. Egyszer már csak illendőségből is meghallgattam az egyik igehirdetőjüket, hadd teregesse ki azt, ami a szívén fekszik. Igaz, hogy a szeretetről, az egymás megsegítéséről beszélt, közben pedig ocsmány szavakkal illette a többi vallás igehirdetőit. Később rátért az anyagiakra is, hangoztatva, hogy szektájának köszönhetően egyáltalán nem szűkölködik. Történt egyszer, hogy nagyon meg voltunk szorulva, és kértem tőle kölcsön száz koronát, hogy legalább tejet, kenyeret tudjak venni a családnak. Szívesen adott, mondván, ráérek majd megadni. Amikor pénzhez jutottam, azonnal visszaadtam a tartozásom. Ennek ellenére, ahányszor találkoztunk, mindig kérte a tartozást, sőt még a férjemtől is, az utcán nem kis jeleneteket rendezve, hogy miiyen disznók vagyunk, amiért nem adjuk meg a tartozást. Mi pedig, hogy elkerüljük a botrányt, állandóan csak fizettünk. Már az utcára is félve mentünk ki, mert mint a héja csapott ránk. Idegességünkben már nem is voltunk benne biztosak, de legkevesebb tízszer vagy tizenötször is visszaadtuk a tartozást. Tehát ez az általuk hirdetett „oly nagy szeretet" felebarátaik iránt. Ha az ember elgondolkozik tevékenységükről, életvitelükről, bizony sok homályos pontot vél felfedezni. Gondolom, ideje lenne erre akár a törvény erejével is fényt deríteni. Mert, hogy nem tiszta módon jutnak az anyagiakhoz, az biztos! VARGA TERÉZIA Szímő - Ha még egyszer 20 esztendős lehetnék... - ezekkel a szavakkal fogadta Iván Jánosné Csoltó község elöljáróit, amikor a napokban meglátogatták őt 100. születésnapja alkalmából. Miután a polgármester és helyettese a gratulációt követően átnyújtotta az ajándékkosarat, az ünnepelt folytatta a régi regruta nótát, miszerint a legények közt jobban széttekintene, és választana olyan igaz szeretőt, ki megvárja ezt a szép száz esztendőt... TÉGLÁS ZOLTÁNNÉ Csoltó