Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-21 / 143. szám, szerda

1995. június 1411. VELEM ENY ÚJ SZ

Ó 5^1 Magyar mérleg III. Pénz, pénz, pénz A nyolcvankilenc végi rendszerváltással érthető módon a kimúlt rezsim gazdasági szerkezete is összeroppant, megkezdődött az új struktúrák kivajúdása, amely máig tart, s egyrészt objektív (elsősorban a működő tőke hiánya), másrészt-azonban szubjektív okok miatt kínkeservesen halad előre. A fölösleges nyűgök és gáncsoskodások közé főleg az állami és a politikai beavatkozásokat, valamint a szakemberhiányt sorolhatjuk. Az állam és a politika máig - és napjainkban életveszélyes mértékben - gyámkodik ebben a szférában is, nem hagyja érvényesülni a gazdasági és a piaci játékszabályokat, ezekkel együtt a korrupció meg a dilettantizmus csaknem teljesen ellehetetleníti a távlatosan is gondolkodó, hozzáértő vállalkozókat, más szakembereket. Mindez a megállapítás érvényes a mezőgazdaságra is, amely a nyolcvanas években már minden szerkezeti hibája és ideológiai maszlagjai ellenére európai mércével is mérhető termelést produkált, s jelentős mértékben hozzájárult - kemény és tisztességes munkájuk eredményeképpen - a szlovákiai magyarság viszonylagos jólétéhez, többek között a helyi kulturális élet gyarapodásához is. Nyolcvankilenc után ismét ideológiai megfontolásból igyekeztek tönkretenni a szövetkezeteket, amelyeknek transzformálódása, átszerveződése józan gazdasági kritériumok alapján rendkívül nehezen és sok vargabetűvel bontakozott ki. A teljes képhez tartozik az is, hogy a magángazdák még reménytelenebb helyzetbe kerültek a már említett objektív, de számos szubjektív ok miatt is. Őket a törvényalkotás vontatottságán, nem mindenben egyértelmű rendelkezésein és ezernyi más nyűgön kívül a helyi hatalmasok basáskodása, elsősorban a kárpótlások és a földvisszaigénylés során megnyilvánuló rosszindulata sújtotta és sújtja leginkább. Nem voltak tehát egyszerű helyzetben azok, akik a kilencvenes évek első hónapjaiban azon töprengtek, hogy milyen szerkezete legyen a szlovákiai magyarság érdekvédelmének és képviseletének, ezek működtetésére, valamint az újraszerveződő hazai magyar kultúrára, szellemi életre honnan legyen pénz. Pártjaink helyzete a kezdeti állami támogatással, majd az országos választások eredményeitől függő dotáció révén stabilizálódott. A kisebbségi kultúra minden szférája ennél sokkal nagyobb kihívásokkal nézett szembe, hiszen az állam paternalista szerepe megszűnőben volt, a hazai magyar vállalkozóknak főleg a kezdetben nyilván nem volt pénzük, akár csak létfontosságú nemzetiségi célok, tervezetek támogatására sem. Ebben a helyzetben bátor és példaértékű elképzelésnek bizonyult a Jó Gazda Kft. létrehozása, amely a hazai magyar lakta vidékek mezőgazdasági szövetkezeteinek pénzéből, s minden bizonnyal magyarországi támogatással alakult. Ez a vállalkozás különböző szinten a mezőgazdasági termelést, kereskedelmet, információcserét, a különböző szerkezetű korszerű gazdálkodást kívánta gazdasági és szellemi eszközökkel szolgálni. A tények alapos ismerete nélkül felelőtlenség volna részemről, ha sommás ítéletet mondanék arról, hogy viszonylag rövid idő alatt miért ment csődbe ez a reményteljesnek és életrevalónak tűnő vállalkozás. Annyit azonban megkockáztatok, hogy egyrészt a mezőgazdasági szövetkezetek súlyosbodó anyagi helyzete, és a már fentebb említett politikai ellehetetlenítése miatt, másrészt talán azért, mert nem gazdasági szakemberek irányították a társulást. A jó szakember és az átgondolt koncepció hiánya legmarkánsabban a Csemart tündöklésében és bukásában mutatható ki. Az alapötlet itt sem volt rossz: vállalkozással, a magyarországi kapcsolatok kihasználásával pénzt szerezni a Csemadoknak, a szlovákiai magyar kultúrának. A valóság azonban tragikomikusra sikeredett, esetenként bohózatba illő jelenetekbe torkollott. Már a bejegyzés is homályos, hiszen az alapító okmány a Csemartot a Csemadok gazdasági vállalkozásaként (hospodársky podnik) tünteti föl, további konkrétumok és alapszabály nélkül. Jószándékú, ám naiv, hiszékeny „kultúrtársak", náluknál jóval körmönfontabb közéleti személyek és hirtelen fölbukkant, a lehetőségben pénzt szimatoló kváziüzletemberek furcsa dáridója következett. Szép tervekkel indultak: magyarországi könyvbehozatal, magyar sajtó árusítása és terítése egész Dél-Szlovákiában, közös kulturális és egyéb vállalkozások. Ezek közül a magyarországi sajtó hazai terjesztése megizmosodott, néhány ember jól megél belőle, s ha tisztességesen teszi a dolgát, akkor megérdemli. Kialakult többféle könyvterjesztői hálózat is, ám itt a tanulópénz nagyon drága volt. Hónapokig, évekig porosodtak a raktárban „felsőbb utasításra" megvásárolt könyvek és más eszközök, amelyekre a Csemart vezetői százezreket, ha nem többet költöttek. Függő viszonyban voltak a Csemadok Elnökségének néhány befolyásos tagjától, ezért nyilvánvaló képtelenségekre sem mertek nemet mondani. így gyarapodott az elfekvő készlet és néhány ember magánbevétele. Ennél is tragikomikusabbak a Csemart vállalkozói kalandjai. Csaknem minden hónapban kibuggyant egy-egy isteni szikra. Egyszer kiszimatolta a főmenedzser, hogy bagóért árulnak Karlovy Vary-i, azaz karlsbadi porcelánt. Nosza, vett is belőle a Csemartnak több millióért, azt hangoztatva, hogy ezt a portékát majd továbbadják japánoknak, nyugatiaknak, óriási haszonnal. Senki sem kérdezte meg, miért ilyen olcsó az áru. Csak később, az üzlet lebonyolítása után derült ki, hogy azért, mert ez a karlsbadi porcelánkészlet másodosztályú, nincs benne a minősítő védjegy. Még a vételi árnál olcsóbban sem kellett szinte senkinek. A csészekészlet ismét a raktárokban tornyosult, hónapokon, éveken át, amikor aztán az egyik tehetős, a magyar ügyért áldozatokra is képes vállalkozó megvásárolta, elmondása szerint bálok és más rendezvények tomboladíjaként igyekszik továbbadni rajta. Ennek az üzleti melléfogásnak nem volt, máig sincs felelőse. Ugyanebben az időben abból akart meggazdagodni a Csemart, hogy szlovák cementet szállít jó pénzen az ukránoknak és az oroszoknak, ahonnan olcsón, fizetség fejében vodkát kapnak, amit csinos summáért idehaza és Magyarországon adnak el. Nem tudom, nyélbe ütötték-e ezt az üzletet. Egyesek szerint nem, mások viszont úgy tudják, hogy a cement a Csemart pénzén végül kikerült a szovjet utódállamokba, a vodka vagy az ára viszont a menedzser magáncégéhez került... Mindez talán rosszhiszemű legenda. Egy másik szóbeszéd szenvedő alanya az akkor alakuló Komáromi Nyomda Kft. igazgatója, aki hónapokig hitt néhány Csemart- és Csemadokvezető ígérgetéseinek. Elhitte azt is, hogy Németországból a nyugati magyarok adományaként használt, de még kiváló nyomdagépek érkeznek. Állítólag kivonultak az emelődaruk, órákig, napokig vártak türelmesen, aztán egyre dühösebben. Hírnök jött, hogy a kamionok a német-csehszlovák határtól, ki tudja miért, nem Komáromba, hanem Miskolcra mentek. Aztán napok múlva teherautó is jött - néhány rozsdás, kis nyomdamütyürrel, amelyek egyszerű fénymásolónál alig tudtak többet... Nem csoda hát, hogy a Csemart is csődbe jutott, a csődeljárás évek óta tart, ugyanis néhányan azt tartják, erkölcstelen lenne saját fészkünkbe piszkítani, holott az igazság és a felelősség kiderítése lenne az erkölcsös. így választ kapnánk arra a mendemondára is, miszerint tisztességes emberek magyarságával, ebből fakadó lelkesedésével és tenniakarásával erkölcstelenül visszaélve, a Csemart, majd a PIK-ART „bulin" két-három šarlatán vállalkozó alaposan megszedte magát. Esetleg nemcsak ők, ki tudja. Egyszer talán erre is fény derül, főleg akkor, ha azok, akiknek becsületéhez semmi kétség sem fér, végre lépni fognak. Térjünk inkább vissza az eredeti témához: a hozzánemértés, a tapasztalatlanság, s egyesek visszaélése miatt ezek az életrevaló ötletek, elképzelések is tiszavirágéletűeknek bizonyultak. Sajnos. Ugyanebben az időben nálunk és Magyarországon különböző alapítványok jöttek létre. Az Antall-kormány törvénybe iktatta a határon túli magyarság anyagi támogatását is. Felcsillant a remény, hogy ezeknek a pénzeknek egy része segíthet kultúránk, szellemi életünk áldatlan anyagi állapotán. (Holnap folytatjuk) SZILVÁSSY JÓZSEF Beismeréssel felérő feljelentések A büntetőjog mai alapelvei évezredeken át csiszolódtak, tökéletesedtek - egészen odáig (is), hogy senki sem köteles feljelenteni önmagát vagy tanúvallomást tenni, ha ezzel saját magát sodorná veszélybe. Az emberek a világon mindenütt ehhez tartják magukat, és még nem fordult elő, hogy valaki csak azért jelentette volna fel magát, hogy másokat is rács mögé juttasson. Igaz, Slota egy hasonló esetben azt a hivalkodó választ adta: Szlovákiában ilyen már megtörtént, a parlamenti ellenzéket kizárták egyes parlamenti bizottságokból. Slota most alighanem büszke arra is, hogy a Munkásszövetségfunkcionáriusai egymást jelentgetik fel, egymás ellen tanúskodnak, holott ezzel valójában saját bűnösségüket ismerik be. Nehéz lenne másként értékelni a tényt: a Munkásszövetség Központi Tanácsa - Ľuptákkal az élen - úgy döntött, hogy a vádhatóságoknál feljelenti Miroslav Kočnárt, Magdaléna Kiszelicovát és Otília Karászovát. Azért, mert a sajtó előtt beismerték: tanúi voltak annak, hogy - alighanem éppen ez a társaság - még a választások előtt hajlandó volt legalább kétezer aláírást hamisítani a pártnak az 1994. évi parlamenti választásokon való indulása érdekében. A hamisításhoz szükséges listát a három tanú szerint állítólag Garai képviselő „szállította" az érsekújvári járási munkaügyi hivataltól. A Munkásszövetség Központi Tanácsa elhatározta, mindhármuk ellen feljelentést tesz, mivel egyikük sem teljesítette az úgynevezett feljelentési kötelezettségét. Ezzel gyakorlatilag beismerték, hogy valóban meghamisították a választásokon való induláshoz szükséges petíciós íveket, bűncselekményt követtek el, mert ugye, egy nem létező bűncselekmény feljelentésének elmulasztása egyáltalán nem lehet büntetendő. Ugyanakkor viszont azt is el kell mondani, hogy az állampolgárnak nem minden bűncselekményt kötelessége bejelentenie; a feljelentés elmulasztása általában nem büntetendő, és a Büntető Törvénykönyv 168. §-a értelmében a választási bűncselekmények sem tartoznak a feljelentési kötelezettség alá tartozók köréb^. Magyarán: büntetendő az, aki a hamisításban tevékenyen részt vett, akár azzal is, hogy az utasítást erre kiadta, de nem büntethető,az, aki „csak" tudott róla. A végső utasítást a tanúk szerint Lupták adta volna ki azután, hogy megkérdezte, vajon a több mint kétezer nevet és adatot tartalmazó listát behozó személy felkereste-e a jegyzéken szereplő embereket. Az már a büntetőjogászok dolga lesz, hogy megítéljék, elfogadható-e ilyen kérdés; ítélőképes ember elfogadna-e olyan választ, hogy végigjárta mind a kétezervalahány személyt - de nem íratta alá velük a petíciós levelet; normális-e az, hogy egy politikai párt elnöke ilyen körülmények között egyetért (legalább) azzal, hogy a több mint kétezer munkanélküli aláírását mások hamisítsák a petíciós ívekre. Kíváncsi lennék arra is, vajon Ľupták mennyire ragaszkodik ahhoz a korábbi állításához, miszerint ha valakinek a parlamentben való részvételével kapcsolatban kétségek merülnek fel, akkor az ilyen képviselő - ha csak egy szemernyi becsület van benne - jószántából és önként távozik a parlamentből... FEKETE MARIAN Útmutató a Fehér Könyv 4,3 milliárd ECU segítséget kapott, és Szlovákia a következő 4-5 esztendőben e forrásból mintegy 300 millió dollárra számíthat. Az összeget megfelelő projektekre kell fordítani, hogy közelebb kerüljünk kontinensünk legfontosabb politikai, gazdasági tömörüléséhez; a helyes irány megtalálását pedig megkönnyíti a nemrégiben elfogadott ún. Fehér Könyv, amely szinte pontokba foglalja régiónk teendőit. Igaz, még e dokumentum sem közli, mikorra várható teljes jogú EU-tagságunk. Végezetül Georgios Zavvos megjegyezte: nemcsak térségünk államaira, hanem az unióra is komoly feladatok várnak, mivel szerkezetileg, intézményileg fel kell készülnie a jelentkezők befogadására. (sldó) ÚJ Szó-tudósítás Itt az ideje, hogy öt és fél évvel a berlini fal leomlása után az Európai Unió józanul felmérje Közép- és Kelet-Európa belépésének módját az unióba - mondotta Georgios Zavvos, az EU pozsonyi nagykövete azon a szemináriumon, amelyet a Konrád Adenauer Alapítvány szervezett. A nagykövetek és pártelnökök, valamint az államfői iroda vezető tisztségviselői jelenlétében elhangzott Zavvos-előadás négy témakört járt körül: mit ért el az unió 1989 óta, mit tanult a tizenötök csoportosulása az eltelt 5 évben, milyen stratégiája van az uniónak, végezetül milyen jövő vár Európára. A PHARE program keretében térségünk az elmúlt időszakban AHOGY ÉN LÁTOM Hírnévjavító Hivatal Lehet, hogy a Cseh Sajtóiroda (CTK) valamelyik pozsonyi tudósítója ügyességének köszönhetően, de valószínűbb, hogy szándékos kiszivárogtatás eredményeként Prágában a minap nyilvánosságra hozták a szlovák kormány Hírnévjavító Hivatala felépítésének koncepcióját. Várható volt, hogy sor kerül eme intézmény létrehozására. A kormánykoalíció politikusait kezdettől fogva elkeseredéssel töltötte el, hogy itthon és külföldön egyaránt vannak egyének és csoportok, akik és amelyek abban lelik kedvüket, hogy külföldön, ahol csak egy mód van rá, rossz hírét keltik a Szlovák Köztársaságnak. Az akció profilgazdája - ha nem hamisítvány a ČTK által közzétett dokumentum - a külügyminisztérium. A koncepció kidolgozói az Egyesült Államoktól vettek példát, ahol már működik ilyen intézmény (USIA). Nem meglepő, hogy a kormány propagandistái majd elsősorban a Magyar Köztársaságban és a Csehországban működő - úgymond - érdekcsoportok külföldi befolyásának ellensúlyozására készülnek fel. A nyilvánosságra került szöveg éppen hogy csak nem szögezi le: Szlovákia Magyarországot tekinti a fő veszélyforrásnak. Kibékíthetetlen érdekellentéteket emlegetnek a szerzők, sőt azt állítják, hogy „továbbra is traumatizálja a magyar nemzetet az 1918as területeiszakítás és a környező országokban élő magyar közösségek helyzete". És mindebből ezt a végkövetkeztetést vonják le a dokumentum szerzői: „Ez a magyar külpolitikában is erőteljesen tükröződik." Csehország „olcsóbban" megúszta az értékelést; a dokumentum szerzői szerint a szlovák-cseh viszonyban nem ellentétes érdekekről van szó, csak „rivalizálásról, illetve visszavágásról a szuverenitás elnyeréséért, így ... bizonyos idő elteltével az építő együttműködés kerül túlsúlyba". A dokumentumtervezet nem azért figyelemre méltó, amit tartalmaz. Különösen Magyarország címére hasonló kijelentéseket megszámlálhatatlan esetben tettek már különböző rendű, rangú szlovák politikusok az utóbbi öt esztendőben. Azért nem lehet fölötte megjegyzés nélkül elsiklani, mert „véletlenül" éppen a szlovák-magyar alapszerződés aláírása és a Pozsony általi ratifikálása közötti időszakban látott napvilágot, és félreismerhetetlenül magán viseli a Szlovák Nemzeti Párt vezető politikusainak keze nyomát. A Hírnévjavító Hivatal ettől függetlenül előbb-utóbb elkezdi működését, mert valóban van mit Szlovákia hírnevén javítani. A dokumentumnak külön bekezdése foglalkozik a „hazai érdekcsoportokkal", amelyek megnyilvánulásait a szerzők szerint „a kielégítetlen hatalmi ambíciók" motiválják. Arról egy szó sem esik a tervezetben, hogy milyen érvekkel lehetne „leszerelni" azokat, akik síkraszállnak például a köztársasági elnök védelmében, akik tiltakoznak a privatizáció leállítása és a nemzetiségi gyűlölködés szítása ellen, vagy akik egyszerűen gyanakodva szemlélik a hatalom összpontosítását. Hajdanában, nem is olyan régen, amikor még senkit sem érdekelt a kommunista párt központi bizottságának agitprop osztályán, hogy hány száz tonna legfinomabb nyugati krétapapírt falnak fel a nyomdák a szocialista Csehszlovákia eredményeinek nyugati népszerűsítésére, látszólag kifogástalanul működött az akkori Hírnévjavító Hivatal. Igaz, sokba került, de megérte, mert a rendszer összeomlott... TÓTH MIHÁLY Szőttes-bemutató Pozsonyban Ul Szó-hír Holnap este 19 órai kezdettel a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes „Régi szokás szerint" címmel bemutatja új műsorát a fővárosi Hviezdoslav színházban. Az együttes negyedszázados fennállása alatt ez a csoport tizenötödik egész estét betöltő műsora, amely abban különbözik a korábbiaktól, hogy kizárólag szűkebb hazánk, a Felvidék táncai kerülnek színpadra, a Csallóköztől a Bodrogközig, köztük egy-egy szlovák és cigánytánccal. Hégli Dušán, a műsor rendezője azért válogatott kizárólag Felvidéki táncanyagokból, mert mint mondta, személyes tapasztalatai szerint éppen azokat a táncokat ismerjük a legkevésbé, amelyek egyszerű földrajzi okoknál fogva is a legközelebb állnának hozzánk, s valahol még a génjeinkben is kódolva volnának. (hzs)