Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-16 / 139. szám, péntek

1995. június 12. VELEMENY ÚJ SZ

Ó [5] Quo vadis, Szlovákia? SZÁLKA ÉS GERENDA Pártunk és kormányunk (már akié) hűbéresei révén sorra hozza azokat a határozatait, törvényeit, melyek - úgymond - Szlovákia felvirágoztatását szolgálják. Állítólag ma már a saját problémáikkal elfoglalt európai politikusok is világosan látják, hogy Szlovákiában növekszik a szociális biztonság, az ország vagyonát gondosan megválogatott, szakavatott kezek kamatoztatják, és az ország demokratikus gyökerei olyan mélyre hatoltak, hogy a földgolyóbis másik oldalán ezek végére akasztják száradni az alsóneműt. E két „cinikus" mondat a kormányszócsövek által azokon a konferenciákon és kerekasztalokon hangoztatottak eredménye, melyeken az elmúlt 3 hétben volt alkalmam személyesen is részt venni. Nem azzal van bajom, hogy valakinek a véleménye eltérő az enyémtől, hanem a határt nem ismerő, szemtelen, hazug állításokkal, melyektől a becsületes embernek már rég leégett volna képéről a bőr. Mečiar kormányának taktikája a hatalmi vágy megtéstesítését jelenti. A hatalom összpontosítása - ahol nincs helye „a társadalom következő beteg elemének, az alkotmánybíróságnak" és az engedetlen köztársasági elnöknek - már olyan mértéket ölt, hogy csak annak van ideig-óráig biztonságos munkahelye, aki a saját szürkeállományából kipattant ötletek helyett az ország atyjának elképzeléseit váltja valóra. A gátlásokat háttérbe szorító miniszterek saját maguk hozzák az olyan rendeleteket és intézkedéseket, me lyekkel sorozatosan törvényt sértenek. A kényesebb kormánytagok kedvéért ott van a parlament kormánykoalíciós többsége, amely vakon követi-vezére parancsait. S ugyebár kényelmes dolog arra hivatkozni, hogy a parlament demokratikus többségi szavazással döntött. Jellemző, hogy a parlament egyik alelnöke (Andel úr) szerint a parlamentnek mindent lehet, amit az Alkotmány nem tilt. Sajátságos értelmezése ez a legfelsőbb törvénynek, amelyet ma épp azok sértenek meg, akik az igen szavazatuk leadása után szívre szorított kézzel énekelték az ország himnuszát. Ma már ott tartunk, hogy DSZM képviselőnője, Zelenayová (akinek mellesleg a Slovenská republika kisebbségellenes napilapban jelennek meg írásai) nyíltan állítja, hogy á demokrácia a többség terrorja... Tehát a 34.96% DSZM-, a 7,34 % Szlovák Munkásszövetségés az 5,4 % SZNP-szavazat, ami 47,7 %-ot tesz ki, nemcsak azt akarja eldönteni, hogy merről keljen fel a nap, hanem azt is, kire süssön. Sajnos, Szlovákia jövőjére ez a nézet jelenti a legnagyobb veszélyt, és ami még szomorúbb, a kormánykoalíció jeles vezérszónokainak ez nemcsak a nézetük, hanem a meggyőződésük is. 1948-ban a kommunisták szintén a többségre hivatkozva vezették be 40 évig tartó diktatúrájukat. A kritikát már akkor is az állam érdekeit sértőnek tartották, hiszen a párt egyben az országot is jelentette számukra. A párthű emberek jutalmul kitüntetéseket kaptak, az engedetleneknek pedig beszűkítették a mozgásterét. 1989 óta ugyan már nyitottak a határok, többpártrendszer és szólásszabadság van, azonban 1995-ben a más nézeteket valló politikusokra a köztársaság védelméről szóló törvényt akarják rászabadítani, a kormány ballépéseit kritizáló újságokat anyagilag igyekeznek tönkretenni, és a Ľudovít Štúr Rend kitüntetéssel saját hű csatlósaikat szeretnék megjutalmazni: Kristínovát, akinek köszönhetően Komáromban megromlott a szlovák-magyar viszony, a „szlovák nemzet demokratikus jogainak érvényesítéséért", Hudec miniszter urat „a S2K demokratikus távlatának fejlesztéséért" (DSZMéknél valószínűleg így hívják a tövénysértést), Slobodník urat az „SZK jó hírnevének küldöldön való terjesztéséért" (gondolom, csak a tréfa kedvéért). Természetesen ezzel párhuzamosan folyik az agymosás, és nemcsak a stadionokban, hanem a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül is, valamint az azóta már az államigazgatás alsóbb szintjeibe beültetett sok kis Mečiar segítségével. Ennek az igyekezetnek az eredményeként polarizálódik a társadalom, elsősorban a gondolkodás és megítélés szempontjából. Nem szokásom az embereket beskatulyázni, de ebben az esetben vastag választóvonal húzható a két gondolkodásmód között. Az egyiket azok alkotják, akikben a demokratikus alapismérvek értékként vannak jelen, a másik csoport nem akar, illetve nem képes saját érzékszervei segítségével tájékozódni. Az érvek magukért szólnak, hiszen csak elég volna utána nézni, hol a kétkoronás tej, mennyivel mentek le az adók, s vajon a munkásosztály képviselői a szociálisan rászorult réteget miért nem támogatták, ellentétben a sajátjaiknak adott magas fizetésekkel és kiváltságokkal. Vagy talán a választók is egyetértenek azzal, hogy a pártprogramok - akárcsak a légyfogó használat után szavazataik megszerzése után eldobandók? Sokan azzal érvelnek, hogy a tőlünk nyugatra fekvő országokban a választók szintén a pártok, illetve a pártprogramok szerint oszlanak meg - ami így igaz de a nézetcsere kulturáltan, demokratikus alapelvek megsértése nélkül folyik, és a politikai botrányok mindig az illető leváltásával érnek véget - ami ugyebár nem éppen szlovákiai specialitás. Az oszd meg és uralkodj elv napi gyakorlattá vált, és ha a pedagógusok szakszervezete rakoncátlankodik, a kormány kiválaszt magának néhány tanárt, s ezentúl csak velük értekezik. Hasonló módszert próbálnak érvényesíteni a szlovákiai magyarok esetében is. Hudecnek ez nem sikerült, de már létezik a magát baloldalinak valló Gyimesi-párt, amelynek fő programja a kormány iránti lojalitás kinyilvánítása és a Magyar Koalíció csepülése. Mečiar az a típusú politikus, aki nem felejt. Nagyon jól emlékezik arra, hogy kormánya kétszeri bukásába a magyar képviselők is besegítettek, sőt nélkülük sem Čarnogurský, sem Moravčík kormánya nem létezhetett vol na, ezért bosszúállásának egyik célpontja a szlovákiai magyarság. Mivel a Magyar Koalíciót nem sikerült megosztania, ezért igyekszik egy magyar kirakatpárt létrehozásában segédkezni. De csapásait addig is a legérzékenyebb helyekre méri. A kultúrában a kiadókat, a Csemadokot, az újságokat célozta még minisztere segítségével, aki a törvényeket sorozatban sérti meg, csak azért, hogy főnökének bizonyítsa képességeit. Tevékenysége következtében ifjúsági lapok szűntek meg, s kulturális szövetségünknek minden második alkalmazottját el kellett bocsájtania. Az oktátásügyben a mi niszter asszony koncepciója alapján a magyar óvodák ban elsősorban csak szlovákul lehet majd tanulni, alapiskoláinkban egyes tantárgyakat csak szlovák nemzetiségű tanárok oktathatnának, sőt Dél-Szlovákiában a szlovák nemzetiségű tanárok plusz anyagi hozzájárulást is kapnának. Ilyenek után a jámbor birka is néha megvadul, ha nemzetközi részvételű konferencián a kormány kisebbségi szakcsoportvezetőjétől azt kell hallania, hogy a kormány kisebbségi politikájának köszönhetően újabb kisebbségi kulturális szervezetek jöttek létre, a nemzetiségi sajtótermékek száma növekszik, a kormány kisebbségi oktatási koncepciója pedig a kisebbségeket védi. Mečiar harmadik kormányának féléves tevékenysége alapján a nem politikai szervezetek közül csak a magyar szervezetek tudtak egységesen fellépni és tömegeket megmozgatni. Úgy néz ki, a szlovák civil társadalom nagy része még téli álmát alussza. Kivételt képeznek ez alól az elmúlt hetekben a köztársasági elnök támogatására megszervezett nagygyűlések szervezői és annak a néhány kétoldalú tárgyalásnak a résztvevői, amelyeket a parlamenti el lenzéki erők folytattak egymással. Ahhoz azonban, hogy felkészüljünk netán egy újabb márciusra, illetve a következő választásokra, ez nem elég. Az országot csak az tudja Európába vezetni (természetesen nem Oroszországon keresztül), akinek reális elképzelései és megbízható partnerei, érthető programja van, és néha a nem éppen populista döntéseket is hajlandó vállalni. BUGÁR BÉLA Bábfesztivál a szeretet jegyében Példálódzni szeretnék. Jó ürügy lehet erre az a Csallóköz-Szigetköz Bábfesztivál, amelyet a múlt héten rendeztek Nagyszarván. Abban a faluban, ahol az országosan és Magyarországon is ismert bábcsoport, a Csibészek dolgozik Csépi Zsuzsa népművelő-rendező vezetésével. Aligha véletlen, hogy egy kis faluban otthonra talált, majd gyökeret eresztett a gyermekbábjáték. Olyannyira, hogy óvónénik és óvodások is báboznak. Van egy lelkes és szakmailag eltökélt népművelő, aki sokkal többet akar, mint amit igazából elvárnak tőle, mint ami általában megszokott. Az meg szinte természetes állapotnak tetszik az idegennek, hogy segítői is vannak. Generációs különbségek ellenére, gyerekek és felnőttek. Attól sem riadtak vissza, hogy az önkormányzat és a polgármester támogatásával különböző kulturális alapítványoknál pályázzanak a regionális kultúra fejlesztését szolgáló támogatásokért. Az a tény; hogy a Csallóköz-Szigetköz Bábfesztivál idén megvalósult, mutatja a kibontakozás lehetséges útjait is. Magának a rendezvényben megtestesülő gondolaténak, de a minduntalan felmerülő szakmai továbbképzésre meglévő igény kielégítésének is. Példaadó, ahogyan a nagyszarvai bábfesztivál légkörét következetesen gyerekközpontúvá tudták tenni. Igazából ez a jelleg tűnt el a legtöbb gyermekrendezvényünkből. Itt azonban a fellépések közötti szünetekben is lekötötték a gyerekek figyelmét. Pedagógusok báboztak, játszottak. Volt gyermektáncház a művelődési ház előtti réten, s jöttek profibábosok - felnőttek. Láthatta kicsi és nagy, milyen csodákra képes ez a színházi műfaj; hogy nemcsak a gyermekkor kinőhető kedvtelése a bábozás. Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem egyre többször hiányzik a természetes közvetlenség, a protokolláris tiszteletköröket mellőző beszélgetés. Ahol nem a cím, a rang, a pozíció a fontos, hanem a történés maga. Benne azzal az érzelmi többlettel, ami hiányzik mindennapjainkból. A nagyszarvai példán látom igazolva azt az állításomat, hogy elegendő egyetlen ember, aki adottságai, tudása révén meggyőz, elvarázsol többeket, s megszületnek a csodák. Később már nem is lehet megállapítani, mi volt előbb, a népművelő vagy a minden jó ügyért mozgósítható csapat és közönség. De nemcsak itt van ez így. Legtöbb néptáncegyüttesünk, színjátszócsoportunk, kórusunk, de még a vers- és prózamondók sikerei is egy meg egy meg egy emberen múlnak. Ha ők nem fáradnak el, ha ők nem adják fel, semmi nincs veszve. Tudom, pénz nélkül olykor kilátástalanoknak látszanak a dolgok. Kellene új népviselet, jelmezek és díszletek, s már az utaztatás sem mindennapi összegekbe kerül. Hiszem azonban, hogy minőségivé fog változni a dolog, s az anyagi ellehetetlenüléssel nem az elnagyoltság, az elaprózottság, az igénytelenség kerekedik fölül, hanem az átgondolt, tudatos alkotás. Azt ugyanis megcáfolhatatlan evidenciának tartom, hogy a színvonaltalanság, a hevenyészettség és az értékzavart okozó ízléstelenség mindig többe kerül, mint a felkészült, átgondolt és szakmailag megalapozott munka. Ezért is lenne fontos, hogy a kultúránkat támogató alapítványok kuratóriumaiban döntési jogkörrel rendelkezők elsődlegesnek tekintsék a tanfolyamokat. Bebizonyítható: a leépüléstől mindeddig az mentette meg nemzeti közösségünk kultúráját, hogy vannak emberek, akik az akkumulált tudást mind a mai napig képesek visszaadni, szünet nélkül pótolni és megújítani. Enélkúl azonban sokáig nem fog folytatódni a dolog. Az amatőr művészeti tevékenység általában generációkhoz kapcsolódik. A kivételek is azt a szabályt erősítik, mely szerint öregkorára az marad aktív színjátszó, kőrustag, akiben a lelkesedéssel együtt felhalmozódik bizonyos mennyiségű tudás is. Ami nélkül nem öröm, hanem megterhelő idegfeszültség következik. Ismerek olyan idős versmondót, aki a kortárs irodalom kritikáit is olvassa, csakhogy közelebb kerüljön a számára gyakran előadhatatlannak látszó versekhez. Előadóművészek lemezeit gyűjti, s több tucatnyi kazettán rádiós versműsorok felvételeit őrzi... Miért gondoltam végig mindezt? Mert Nagyszarván a szakmai hozzáértés és a szeretet kapcsolódásából született tiszta dologgal találkoztam. E nélkül márpedig nem érdemes csinálni. DUSZA ISTVÁN Pozsony következik Kedden este minden úgy történt az Országházban, ahogy azt várni lehetett. Az eddigi viták és vélemények alapján előrelátható volt a kormánypárti képviselők igenje, nem keltett meglepetést Szűrös Mátyás tartózkodása sem, legfeljebb talán az, hogy pártjában ezúttal teljesen magára maradt. Kiszámítható volt az ellenzék reagálása is, jómagam csupán egyes honatyák szavain és tettein meditáltam el. Torgyán József ténykedésén például, aki minden napirend előtti felszólalásában elharsogja, mennyire szívügye a magyar nemzeti közösség sorsa, ugyanakkor pozsonyi, dunaszerdahelyi és kolozsvári politikai bohóckodásával csak ártott a szlovák-magyar és a román-magyar megbékélés ügyének. És hát nemmel szavazott az a Lezsák Sándor is, aki másfél évvel ezelőtti szlovákiai látogatása során egyetlen szlovák politikussal sem találkozott, s amikor megkérdeztem tőle, pártjának vannak-e létező vagy potenciális szövetségesei a szlovákok között, akkor bizony semmitmondó választ adott, amiből világossá vált, hogy nincsenek. Márpedig teljesen nyilvánvaló, hogy szlovák, román, ukrán, horvát, szerb demokratikus politikai szövetségesek nélkül nem lehet megnyugtatóan rendezni a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösség és más kisebbség sorsát. Közös érdekünk a nacionalizmus és a sovén indulatok megfékezése, a demokrácia megőrzése, gyarapítása, s ezt az iszonyatosan nehéz, olykor szinte lehetetlennek tűnő feladatot nekünk, közép-európaiaknak kell megoldanunk. Ebből a felismerésből indult ki a magyaországi kormánypártiak igenje, amelynek eredményeképpen megszületett ratifikálás világos üzenet Szlovákiába és Európába. Magyarország egyértelműen kinyilvánította eltökéltségét és politikai akaratát az európai értékrendnek megfelelő megbékélésre, együttműködésre szomszédaival és más közép-európai nemzetekkel. Most Szlovákia következik, és Mečiar sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen ha jól belegondolunk, akkor jelenleg nincs olyan politikai erő nálunk, amely egyértelműen támo gatná az alapszerződést. A kormányfő egyik várható sakkhúzása az lehet, hogy a szlovákiai magyarság kárára megszerzi a nemzetiek voksait. Ennek már rövid távon tragikus következményei lennének elsősorban számunkra, de Szlovákia számára, sőt akár Mečiarra is, hiszen a nacionalista indulatok olyan konfliktusokba torkollhatnak, amelyeket a kormányfő, még ha akarná, sem tudná féken tartani. Sőt az ilyen piszkos áradat még őt is elsodorhatja. Nem hiszem, hogy mindezt a miniszterelnök ne gondolná végig, s talán ezért is keresi a kapcsolatot az ellenzéki pártokkal, amelyek érthetően feltételeket szabnak, ellentmondásosan nyilatkoznak az alapszerződésről, ám végső soron nemcsak nyugati partnereik, hanem saját érdekeik is azt kívánják, hogy ne ellenezzék a szlovákiai ratifikálást. Ezért kellene nekik is túllépni szűk látókörű pártérdekeken, személyes jellegű konfliktusokon. Itt és most nyilvánvalóan nem örömteli feladat Mečiarral egy tárgyalóasztalhoz ülni, európai dimenziókat emlegetni, amikor egypárti, finomabban szólva: többségi diktatúrát igyekszik ránk erőszakolni. A Magyar Koalíciónak ismert okok miatt még a szlovák ellenzékieknél is sokkal több dilemmája és ellenvetése lehet. Ám a tárgyalásnak, a párbeszéd megkísérlésének jelenleg nincs más értelmes alternatívája. Miként most már az alapszerződésnek sem, amely révén, sajnos, Szlovákiában azonnal nem lesz jobb a belpolitikai légkör, s kevés az esély arra is, hogy számottevően javul a mi helyzetünk. Ám a ratifikálást követően mégis csak több a remény és a reális lehetőség arra, hogy megvédhetjük szerzett jogainkat és intézményeinket, sőt: azt sem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy a dokumentum betűjének és szellemének megfelelően végül a nacionalisták vesztenek pozíciókat Szlovákiában. Ezért is lehet sorsdöntő a Magyar Koalíció és a szlovák ellenzék minden további lépése. SZILVÁSSY JÓZSEF