Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-15 / 138. szám, csütörtök

1995. június 15. SPORT ÚJSZÓ LIÍL I. LABDARÚGÓLIGA. 32 FORDULÓ A Žilina búcsúzik az élvonaltól Tegnap kora este játszották az I. labdarúgóliga záró forduló­ját. A zsolnaiak Bártfán már 2:0-ra vezettek, ám a hazaiak fordítani tudtak, így a közép-szlovákiaiak a következő idényt a második vonalban töltik. A homonnai együttes odahaza győzött, és osztályozót játszik a lévaiakkal. A pont­vadászat kedden, a DAC-inter találkozóval ér véget. A gól­királyi címet a besztercebányai Róbert Semeník szerezte meg 18 találattal, Kysela (Lokomotíva) 17 gólt lőtt Diňa (FC Košice) pedig 13 alkalommal volt eredményes. SLOVAN BRATISLAVA­DAC 4:2 (3:2) A meccs előtt a szövetség el­nöke átadta a bajnok Slovannak az elsőségért járó kupát és a játé­kosoknak az aranyéremeket, a hangosanbeszélő pedig elbú­csúztatta Dušan Ga//s edzőt, aki öt esztendeig irányította a csapa­tot, amelynek tagjai Faktor és Molnár kivételével a tegnapi mérkőzés napján egységesen csaknem kopaszra nyiratkoztak. A vendégek csapatából hiány­zott Pinté, Fieber, Rimanovský (hét sárga lapjuk volt, ezért féltek a vendégek, hogy megkapják a nyolcadikat, s vasárnap nem sze­repelhetnek a kupadöntőn), az eltiltott Trutz és a kisebb sérülés­sel bajlódó Kuna. Tehát a véde­lem közepe és csaknem az egész középpályássor. Meg is látszott ez a szerdahelyiek játékán. Bá­tortalanul, riadtan kezdtek, főleg a védelmük volt sokszor dezorí­entált.. Ennek következtében a bajnok már az elején több gólt lőhetett volna, de csak a két ka pufa után jött a találat, Kinder labdája jobb kapufáról vágódott a hálóba. Addig-addig játszado zott a Slovan eredménytelenül el lenfelével, amignem Végh be­adását Gajan magasra felugorva nem fejelte látványosan a bal felső sarokba. Molnár rajta volt a labdán - szemmel! Gyors, kombi natív akciókat vezetettek a haza­iak. a vendégek gyakran csak asszisztáltak, de szerencséjükre sok lövés elkerülte a kapujukat. Csak flnnyit játszott a Slovan, amennyire szüksége volt, néha rákapcsolt, gyakran lazított. És újra jött Gajan, ezúttal Bari cente rét irányította a hálóba, ismét fej jel Szünet után visszafogottab­ban futballozott a Slovan, a DAC pedig némileg bátrabban. Šanta néhány jó védésének köszön­hető, hogy a hazaiak csak egy gólt rúgtak.A hármas sípszó után a fiatal nézők egy csoportja elö­zönlötte a pályát, éltette a bajno­kot és egy kis közharc során „le­vetkőztette" kedvenceiket.... Góllövők: Faktor (28. és 34.), Kinder (5.), Tomaschek (63.), ill.Gajan (19. és 35.). Játékvezető: Ihring, 4900 néző. Sárga lap:Rus­nák, Demo, ill. Siezák. Kapura tar tó lövések 9:3, melló 9:3. (t. v.) Spartak Trnava-lnter Bratis­lava 2:2 (1:0), góllövők: Mora­vec, Macák, ill. Luhový, Obšit­ník. Játékvezető: Kačenga, 5 000 néző. Színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. Az első játékrészben a hazaiak, szünet után a vendégek játszot­tak jobban. Dukla B. Bystrica-FC Košice 2:2 (1:2), góllövők: Se meník, Bochnovič, ill. Diňa 2. Játékvezető Michel', 1 600 néző. Jobban kezdtek a vendég látók, Semeník révén vezetést szereztek, azonban a kassaiak Diňa két találatával fordítottak. Szünet után fölényben játszót tak a besztercebányaiak, és megérdemelten egyenlítettek. Lokomotíva Košice-Prievi­dza 5:1 (4:0), góllövők: Kysela 3, Šoltís, Kiss, ill. Jakubík. Já­tékvezető: Jakubec, 450(!) néző. Gyenge napot fogtak ki a vendégek. Kysela 3 gólja mel. lett kihagyott egy 11 est. Ha bel övi, Semeníkkel holtversenyben végzett volna a góllista élén. Bardejov-Žilina 3:2 (0:1), góllövők: Jacko, Lalik, Hrivňák, ill. Leitner, Šefčík. Játékvezető: Ligocký, 4 000 néző. A jól érte sültek biztosra vették, hogy ven déggyőzelem születik (a fogadó­irodákban keddtől nem lehetett tippelni a találkozóra!), de nem így törtónt. Ugyanis a hazaiak az utolsó negyedórában három szor találtak Smak kapujába. Chemlon Humenné-Tatran Prešov 1:0 (0:0), góllövő: Ko páč. Játékvezető: Stredák, 2700 néző. A homonnaiak ide­gesen kezdtek a tartalékos eperjesiek ellen, szünet után már fölényben játszottak, és Ko­páč góljával nyertek. 1. Slován 32 21 9 2 63:25 72 2. FC Košice 32 15 7 10 51:42 52 3. Inter 31 14 8 9 46:43 50 4. B. Bystrica 32 12 8 12 53:44 44 5. Trnava 32 12 8 12 43:35 44 6. DAC 31 12 7 12 39:41 43 7. Barde|ov 32 12 7 13 46:46 '13 8. Prievidza 32 12 6 14 35:50 42 9. lokomotíva 32 13 3 16 55:60 39 10. Prešov 32 9 10 13 42:49 37 11. Humenné 32 8 8 16 32:57 32 12. Žilina 32 9 3 20 37:53 30 tt SPORTHÍRADÓ m • Diego Maradona szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki székében a brazil Jo­ao Havelange-t felválthatná min den idők egyik legnagyobb játéko­sa, Pelé. • Gönz Árpád, a Magyar Köztár­saság elnöke tegnap este a buda­pesti Operaházban megnyitotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 104. ülését. • Az Újpest nyerte a magyar ví zilabda 0B l-et, miután a play off döntő második mérkőzésén is legyőzte az angyalföldieket: UTE-Vasas 7:5 (2:2,1:2,2:0,2:1). • A labdarúgó Cseh Kupa döntőjében: Hradec-Viktoria A Lokomotíva összpontjaiból hármat levontak! Žižkov 0:0. Mivel a hosszabbítás ban sem született gól. 1 l-es rúgá­sokra került sor. A Hradec 3:1 arányban bizonyult jobbnak. • Denisz Pankratov (orosz) a franciaországi Canetben rendfr zett úszóversenyen l:55,22-re ja vította a 200 m-es pillangóúszás világcsúcsát. A régi rekordot (1991) az amerikai Mclvin Stewart, tartotta (1:55,69). MEGALY ES MANYA IS KESZUL AZ ISZTAMBULI EB-RE Négyen maradtak... Uj Szó-tudósitás Hétfőn kezdődik a legrango­sabb hazai tenisztorna, a kassai VSŽ Slovak Open, amelynek össz díjazását az idén 125 ezer dollár­ra emelték. A salakpályás viadal története csupán 1993-ig nyúlik vissza, e rövid idő alatt máris az ún. Challenger tornák legmaga­sabb kategóriájába tornázta fel magát, ahol a győztes 100 ATP ponttal és 18 ezer dollárral gaz­dagodik - állapította meg Igor Moška, a Szlovák Tenisz Szövet ség vezető titkára a szövetség tegnapi sajtóértekezletén. A kas­sai erőpróbán olyan ismert játé­kosok indulnak, mint az amerikai Jeff Tarango (70. a világranglis­tán), a cseh Radomír Vašek, Da­vid Rikl (az 1993-as verseny baj­noka) és David Škoch, valamint az orosz Andrej Cserkaszov és a svéd Magnus Gustafsson. A leg nagyobb vonzerőt mégsem ők, hanem a román Adrian Voinea je­lenti, aki a napokban véget ért pá rizsi Roland Garros viadalán egé­szen a negyeddöntőig jutott. Igaz, ennek köszönhetőén jelentősen UJSZO szlovákiai magyar napilop Főszerkesztő. Szilvássy József ("32 32 20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza ("2104456) Miklósi Péter ("210 4453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava. Pribinova 25.8. emelet Telefonközpont: 07/210 9 Szerkesztőségi titkárság: 32 50 18. telefax: 36 45-29 hírfelvétel es üzenetrögzítő: 2104426. sportrovat: 36 46 39 Fiókszerkesztoségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228 639 Rozsnyó 0942/2194 7 Rimaszombat Ö866/925 14 Komárom 0819/649 59. Kiadja a Vox Nova Reszvénytarsasag. a kiadásért felel Slezákne Kovács Edit ügyvezető igazgató t 210 4460. fax: 210 4467 Hirdetöiroda: " 210 4455. fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02 es üzeme. Ter jeszti a Postai Hirlapszolgálát, valamint a Me­diaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES vývoz tlače. Košická 1.813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását ongudelyezte: RPP Bratislava - Pošta 12.1993. december 10-én. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztősének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 megugrott az „árfolyama", több tornarendező is érdeklődik iránta, ám egyelőre nem jelezte, hogy. ezért lemondja a kassai részvé­telt. E héten zajlik a honi fehér sport élvonalbeli bajnoksága, az Extraliga. A pozsonyi TK Slávia Petrimex pályáin péntekig tartó erőpróbán mind a férfiaknál, mind a nőknél a fővárosi klubok dominálnak, konkrétan az Inter Slovnaft és a Slovan Kerametal. A néhány éljátekoson kívül szinte valamennyi .jó képességű teni szezőt felvonultató bajnokság egyben erőfelmérés a közelgő csapatversenyek előtt. A férfiakra a Davis Kupa vár, a július 14-16. közötti Egyiptom elleni találkozó előtt Krošlák, Kučera, Vajda, Stankovič, Hrbatý és Gálik alkotja a szélesebb keretet; a férfiak te­hát Afrikába repülnek, míg a nők a Federation Kupa keretében Dél-Amerikába utaznak, ahol júli­us 22-23. között Paraguay várja a Habsudová, Zrubákovä, Szabóo vá, Nagyová, Nedelková és Stu­deniková összetételű válogatot tat. (sidó) - Tökéletesen előkészített feltételek várják a június 18-ai labdarúgó Szlovák Ku­pa-döntő résztvevőit, s re­méljük, ennek megfelelő produkciót látunk majd a két csapattól - mondotta a tegnapi sajtótájékoztatón Ivan Nemečkay, a dubnicai finálé szervező bizottságá­nak az elnöke. Másfél mil­lió koronáért rekonstruál­ták, kicsinosították a 12 ezer férőhelyes stadiont, ahol vasárnap 15.30 órai kezdettel mérkőzik egy­mással az Inter és a DAC (játékvezető: Gádoši-Zvo­lánek, Ligocký). Nem találtam jó kedvében Svetozár Pavlíkot, a szlovák testépítő-válogatott edzőjét. Hangjából azonban már némi nyugalom szűrődött a fülembe, amikor tegnap felhívtam a baj móci sportközpontba. Ebben a meses környezetben készülnek védencei a hétvégi isztambuli Európa bajnokságra. - Kujant vállsérülése a kassai országos bajnokságon sem en gedte dobogóra lépni. Aztán Adam Cibula csontrepedése szinte valamennyiünket sokkolt. Kétszeres Európa bajnokunkra az utolsó otthoni edzésen ráe sett a súlyzó. S van egy újabb kellemetlen hírem: rögtön az első közös gyakorláson a /oson ci Jezná hátsérülést szenvedett, és ő som utazhat az Eb-re. Azóta kissé megnyugodtak a kedélyek. A Brimich Pavlík edződuó most már csak nógy emberre számíthat. Nők: 52 kg Vrchovská (Valča), 57 kg Mánya Margit (Fortuna Trnava); férfiak: Megály Ctibor (BB+BB Horná Mánya bajnoki ezüstérmes póza. Mire lesz elég Isztambulban? Potôň), Jaroslav Horváth (Pro body Košice). - Keményen készülünk. Nem szívesen mondanánk le érmes reményeinkről. Kiváló formában van Vrchovská és a párkányi Mánya is jóval előkelőbb helyen végezhet, mint tavaly (10.). Ed dig nem okozott csalódást. Me­gály szintén csúcsteljesítményé hez közeledik, Horváth megle petóst okozhat üt meg derűlá­tóbb hangot az edző. A versenyzők közül mind össze az izsapi Megály Ctibort sikerült vonalvégre kapnom, vá logatottbeli társaik éppen a vá rosban vásároltak. - Természetes, hogy tartót tam Cibuľától a bajnokságon. Ő nálunk verhetetlen. Mivel maga s abb súlycsoportban indult, így ismét nyertem a hetvenöt kiló ban. Ezután közölték velem, ké szülődhetek az Eb re. Szabadsá got vettem ki, hogy eljöhessek a bajmóci edzőtáborba. Örömmel tettem, mert nekem már az is óriási siker, hogy mehetek a tő rökországi kontinensviadalra. Arra gondolni sem merek, hogy ott hogyan végzek. Újoncként in dúlok, ellenfeleimet nem isme rem, edzőm meg titkolódzik, ne­hogy megzavarjon. Hát készü lök, hogy minél jobban helytáll hassak. (j. mészáros) DUB NI CA VÁRJA A KU PADÖ NT Ő RÉ SZTVEVŐIT Kié lesz az 50 ezer korona? Uj Szó-tudositás A rendezők, akik azért vállal ták az akció lebonyolítását, hogy környékükön népszerűsítsék a labdarúgást és láthatóbbá te­gyék Dubnicát, jó idő esetén 5000 nézőre számítanak. Duna­szerdahelyről mintegy 500 szur­koló érkezését várják, az Inter drukkerek kisebb létszámban je­lezték részvételúket. A DAC már pénteken este elutazik a meccs színhelyére. Trencsénteplicen lesz elszállásolva, az Inter szom baton délelőtt indul. Jozef Valovič, a DAC edzője: „Nagyra értékelem, hogy fiatal csapatunk egészen a döntőig ju­tott. Itt már minden lehetséges. Az Inter nehéz ellenfél, az utóbbi időben kiegyensúlyozottan fut ballozik, most talán nehezebb ri vális, mint a Slovan lenne, meg állapodott az összetétele, olyan egyéniségei vannak, mint Lu­hový, Obšitník,/Solár, Rupee. A pillanatnyi diszpozíció dönt majd. én bízom a fiúkban, 50 százalékos esélyt adok magunk nak. A három ligameccs alapján felkészültünk az In térből, mindig kiegyenlített mérkőzéseket vív tunk. Azt hiszem, jót tett a fiúk nak, hogy az elmúlt héten négy napig edzőtáboroztunk Nagyme gyeren." A tréner megemlítette, hogy egy gond aggasztja: Pinté, Fieber és Rimanovský már hétszeresen „sárga", s ha a Slovan elleni baj nokin begyűjtenek még egy-egy lapot, vasárnap nem léphetnek pályára. Ezért azon gondolkodik, valakit pihentet közülük. Egyéb ként a DAC vadonatúj kék szere lésben játszik majd, mivel a sor solas értelmében az Inter a házi gazda és ragaszkodik a sárga fe­kete kombinációhoz. Karol Brückner, az Inter tré­nere: „Remélem, vasárnapig még kitart játékosaim formája, és a siker reményében minden ki a maximumot nyújtja. Edzői pályafutásom során nem ját­szottam csapatommal kupa döntőt, ezért számunkra kétsze­resen is a szezon kicsúcsosodá s a a finálé. Amióta az Interben vagyok, a csapat mindig futbal lozik valamiért. Előbb a hatba kerülésért, aztán az Intertotó Kupában való részvételt jelentő második helyért, most meg a­KEK bc kerülésért. Kiegyenlített mérkőzésre számítok, a DAC precízen futballozik, tud küzde ni. Kívánom, hogy sportszerű ta lálkozón dőljön el a trófea sor s a." A kupagyőzelem 50 000 koro na pénzdíjjal jár, a vesztes 30 000-et kap. Ahogy Mikuláš So moš, a szövetség alelnöke el­mondta, ez csak szimbolikus összeg; az UEFA az új idénytől az európai kupatornák selejtezője ben és az első fordulóban is már 80 000 svájci frankot ad a klu bóknak. Hogy a finálé kót részt­vevője mennyit inkasszál az esetleges győzelemért, azt konkrétan egyik fél sem árulta el. Juraj Obložinský, az Inter el 25 . N OI KOS ARLABDA-EB Magyarország kiesett A brúnni 25. női kosárlabda Eu­rópa-bajnokságon tegnap befe jeződtek a csoportküzdelmek. Ma szünnap lesz, pentektől pedig a legjobb nyolc együttes egyenes ki­eséses rendszerben folytatja. Folytatta gyenge szereplését a magyar válogatott, az utolsó, min­dent eldöntő találkozón vereséget szenvedett Moldáviától, ós kie sett. EREDMÉNYEK - A-csoport: Oroszország- Németország 97:72 (53:38), Litvánia-Jugoszlávia 59:51 (28:26). Olaszország, Oroszország, Csehország és Fran ciaország jutott a nyolc közé. 8 csoport: Moldávia-Magyarország 79:73 (38:25), Ukrajna-Románia 71:61 (31:38). Szlovákia Horvát ország 71:67 (37:36). Ukrajna, Szlovákia, Horvátország és Mol dávia került a negyeddöntőbe. Dél-amerikai portya Június végén (18 27.) tíznapos dél-amerikai portyára utazik a szlovák labdarúgó-válogatott, amely június 22-én Mcndróban Argentínával, három nappal később Asunciónban Paraguayjal mérkőzik. Ján Kocian és Pecze Károly edzők a következő futbal listákat nevezték: Fišan, Karhan, Fiiak, Hrabal, Bališ, Kostka, Uj laky, Mačák (mind Trnava). Ond rúška, Kozák, Pančík (mindhá rom FC Košice), Karásek, Boch novič, Semeník (mindhárom B. Bystrica), Urban (Lokomotíva), Németh (Prievidza), Lalik (Barde­jov), Jančula (Viktória Žižkov). Tar talókok: Seman (Prešov), Ovad (B. Bystrica), Bugár (FC Košice). Jozef Vengloš a csapat mened­zsere! (TA SR) Döntőben a New Jersey A New Jersey megnyerte a jégkorong NHL Keleti főcsoport jának döntőjét, és bejutott a Stanley Kupa fináléjába. Az „ör dögök" a hatodik mérkőzésen fogadták a Philadelphia gárdá ját, s megszerezték negyedik győzelmüket. Ezzel biztosították helyüket a Stanley Kupa döntőjében, ahol ellenfelük a Detroit lesz. A Keleti-főcsoport döntőjének hatodik mérkőzésén: New Jer sey Philadelphia 4:2 (2:1, 1:0, 1:1). Összesítésben a New Jer sey 4:2 re nyerte a párharcot. A New Jersey-Detroit Stanley Ku­pa döntő első mérkőzését - kö­zép-európai idő szerint - vasár nap hajnalban játsszák. "(sr) nöke csak annyit mondott: hat számjegyű lesz az" összeg. Ez le het 999 999 korona is. A DAC csak a meccs előtt közli a játé kosokkal a prémium nagyságát. (T. V.) Jozef Valovič. a DAC edzője (Foto: Balajti Árpad) VSŽ SLOVAK OPEN Jön Párizs meglepetésembere

Next

/
Thumbnails
Contents