Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-15 / 138. szám, csütörtök

•ü

k

r szó MINDENNAPI BŰNÜGYEINK 1995. június 15. EMBERELET EGY NYÍRFASEPRŰ ÁRÁÉRT Te is, fiam...? Marián H. életének legszebb évek a börtön falai közt tölti. Ha igaz, a most huszonhat éves fiatalember negyvennégy évesen, az érett férfikor derekán kerül majd szabadlábra. Nem nehéz kiszámítani, hogy tizennyolc évi fegyházra ítélték. Marián nem először került a sittre, ám korábbi vétkei - verekedés, lopások, garázdaság - csak jelentéktelen csínytevésnek tűnnek legutóbbi tettéhez képest. Ezúttal rablógyilkosság terheli a lelkiismeretét. Abban persze, hogy valóban érez-e valamiféle lelkiismeret-furdalást, - áttanulmányozva vaskos bűnügyi aktáit erősen kételkedem. A brutális fiatalember jóval idősebb és talán egyetlen barátját verte agyon. Nem kegyelmezett neki akkor sem, amikor cimborája összekulgát. Természetesen a munkanélküli-segélyre is igényt tartott. Ján S., hajléktalan csavargó lévén, gyakran látogatta a füstös csehókat és az állomási restiket. Mindig talált ételmaradékokat a tányérokon. Szomját is általában a félig kiivott söröskorsókból oltotta. Ha üvegvisszaváltásból vagy pa pírgyűjtésből szert tett néhány ka rónára, nemcsak magának, hanem hasonszőrű ismerőseinek is rendelt sört, borovicskát. Marián és az idős csavargó egy zólyomi büfében múlatta az időt, amikor valamelyikük agyából kipattant a gondolat: „Végigárjuk a közeli tanyákat. Biztos akadnak magángazdák, akik egy kis segítség ellenében nemcsak enni-inni adnak, hanem meg is fizetik munkánkat." Előzőleg meglátogatták Marián csolt kézzel az életéért rimánko dott. „Most már késő, megdöglesz!" - válaszolta a lapátnyéllel félig agyonvert férfinak. Aztán elővette zsebkését, és mint a vadászok a sérült vad esetében, két biztonsági döféssel végleg elhallgattatta magatehetetlen áldozatát. Ezt követően benyúlt a halott zsebébe, és elvette összes pénzét. Két ötkoronást. * * * Marián 1988 ban került első íz ben összeütközésbe a törvénnyel. A Zólyomi Kerületi Bíróság súlyos testi sértésért két és fél évre ítélte. A fiatalembernek szerencséje volt. Sokadmagával közkegyelemben részesült, így büntetésének csak egy részét töltötte le. Megbánásról, új életről azonban az ő esetében aligha lehetett beszélni. Ellenkezőleg. Kihasználta, hogy a rendszerváltás után már nem kötelezhették, hogy dolgozzon, így a fiatal, ereje teljében levő férfi (szülei közben Csehországba költöztek) alkalmi munkából, kisebtma gyobb lopásokból tartotta el manőverét és nénijét, akiktől egy kis elemózsiát kaptak az útra. Vándorlásuk első napján az egyik falu határában egy unimobódéra bukkantak. A lelakatolt ajtóból arra a kö vetkeztetésre jutottak, hogy odabenn értékesebb tárgyak is lehetnek. Megvárták, míg leszáll az éj, aztán kitörték az ablakot, és bemásztak a bódéba. A várt „kincsek" helyett csak nagy mennyi ségű nyírfas eprűt találtak. Ez is jobb a semminél gondolták, és magukkal vittek vagy három tucat seprűt, és elindultak a tanyavilágba üzletelni. A lopott portékát olcsón, tíz koronáért, kínálták, így nem csoda, hogy nagy volt a seprűk iránti érdeklődés. Néhányan ugyan rákérdeztek, hol tettek szert ennyi, ugyan már divatjamúlt, de igencsak praktikus árura. Marián az felelte, 'nagyapja foglalkozik seprűkészítéssel. Már igencsak öregecske, a házalást nem bírja. Az unimobódé egy ideig könnyű megélhetési forrást biztosított a léha kettős számára. A parasztok örültek az olcsó portékának, és sok esetben egy kis pálinkával, szalon nával vagy egy tál levessel is megtoldották a seprű árát. A tragédia napján Marián és Ján elindultak, hogy a bódéból újabb söprűket vigyenek eladásra. Útközben szalonnát sütöttek, és megitták a maradék almabort. Ekkor Marián váratlanul kijelentette, ő bizony meggondolta magát. Már unja a kereskedést, azért inkább meglátogatja nővérét. „De mivel a seprűárusítás az én ötletem volt, ezért a pénz, amit kerestünk, engem illet. Fizesd ki a jussomat, aztán menj isten hírével" mondta. Ján másként látta a dolgokat, és próbálta megmagyarázni, hogy a gubát igazságosan osztották szét, ezért esze ágában sincs lemondani a részéről. „Egyébként már nincs is pénzem" - vágott vissza, nem sejtve, hogy ellenkezésével aláírta halálos ítéletét. „Szóval nem adod? - hördült fel Marián. - Akkor majd elveszem"kiáltotta, és a keze ügyébe eső lapátnyéllel „üzlettársának" esett. Addig püfölte vad dühvel, míg a 4 centiméter átmérőjű fa ketté nem törött. Az idős férfi hiába könyör gött, hagyja életben. A megvadult fiatalember nem ismert kegyelmet. Előhúzta bicskáját, és olyan erővel vágta a már magatehetetlenül fekvő férfiba, hogy mellcsontját is áttörte. Aztán még egyszer szúrt. Végül a halott zsebébe nyúlt, és kivette belőle a pénzt. Ezek után mint aki jól végezte dolgát, a közeli patakban lemosta kezéről barátja vérét, leöblítette a bicskáját, és to vábbállt. Amikor Marián beállított nővéréhez, az furcsállta, hogy öccsén Jano kabátját látja. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy testvére nadrágja vérfoltos. „Az öreg az egyik tanyán maradt. Kutat ásnak. A zakóját kártyán nyertem el." „És a vérfolt?",. Nyírfa seprűket készítettem, közben be: vágtam a kezemet"- hangzott a nem túl meggyőző magyarázat. Másnap a nénikéje is-hasonló kellemetlen kérdésekkel zaklatta. „Jano jól van. Úgy él, mint Marci Hevesen. Egy özvegyasszony fo gadta be" - hazudta neki Marián, dc közben érezte, itt sem hisznek neki. Néhány hét múlva egy vadász bukkant az öreg csavargó már oszlásnak indult holttestére. A tetemet közben a vadak is kikezdték, ám az azonosítás nem okozott gondot. A boncolás egyértelműen kimutatta, hogy Ján S.-t valaki megölte. A tanúvallomások alapján a nýoma zók könnyen megállapították, ki volt a tettes. Marián H. beismerte, hogy kizárólag a pénzéért ölte meg ivócimboráját. A szereplők valódi személyek, ezért jótállunk. Nevük nincs, leg alábbis a nyilvánosság számára. Közös ismertetőjegyük, hogy gyermekük drogos. Az alábbiakban egy megtörtént beszélgetés rekonstrukcióját olvashatják. A szereplők A, B, C, D, E, F, G és a doktornő. Dr.: - Mikor vette észre először, hogy a lánya kábítózik? E.: A szomszédok szóltak, hogy délelőttönként a gyerek otthon van, s olyankor nagyon fur esa a tekintete, az egész gyerek, ahogy kinéz, de én magam nem tudtam rajtakapni. Dr.: - Hogyan vált bizonyossá a dolog? E.: - Hazaértem egy este, és a lányomat kómában találtam. Orvost hívtam, azt mondtam neki, tegye azt, amit akar, de szedje ki a gyerekből, mit csinált. Két perc múlva tudtam, hogy csavarlazító spray t lélegzett be. Ekkor bizonyosodtam meg róla, hogy igaz, amit a szomszédok mondogattak. Dr.: - Másokban is felébredt a gyanú, és miként vált bizonyossággá, hogy a gyerek anyagozik? F.: - Attól kezdve gyanakszik az ember, hogy először ilyen állapotban látja a gyereket. En azóta kutatok a holmijai között, és sajnos, mindig találok valamit. Ta láltam eldugva egy kis kulcsot, ami az íróasztala fiókjában levő vaskazettát nyitja. Abban a kazettában mindenféle magvakat és gyógyszereket tart. Hydroco dint, Noxyront meg valami fehér kapszulát. Erről még nem beszéltünk, csak a rosszullétekről, de érzi, hogy gyanakszom és kutatok. B.: Úgy kezdődött, hogy feljöttek hozzánk az osztálytársai zenét hallgatni, de közben mindig elszundikáltak. Azt mondták, hogy késő estig dolguk volt az iskolában és fáradtak. Sokáig nem tudtam, hogy beszedtek valamit, és attól alszanak. A.: - A fiam a nyári szünetben állandóan csavargott, és nem volt hajlandó megmondani, hol járt. Egy-két hétre is eltűnt. Ekkor már gyanakodtunk. Aztán kapott egy epilepsziás rohamot. Miután alig volt otthon, a viselkedését nem tudtuk folyamatosan figyelemmel kísérni, de feltűnően csapzott, koszos lett. és nagyon lesoványodott. Tudtuk, hogy négy tizenhat éves fiúval együtt zenei. Ehhez a társasághoz tartozott egy idősebb lány is, aki rászoktatta őket a gyógyszerszedésre. Dr.: - Az epilepsziás roham előtt melyek voltak azok a tünetek, amelyek jeleztek valamilyen változást? A.: - Nagyon tág pupilla, feledékenység, zavaros beszéd, fur esa viselkedés. Nem volt nehéz rájönni, korábban a nővére is csinálta, s amikor ő abbahagyta, a fiunk „megörökölte" a vényeket. S bár mi, szülők nem tud tunk róla, ma már úgy gyanítom, hogy a lakásunkon akkortájt egy recepthamisító központ működött. A fiunk, ha be volt lőve, rö vid úton elküldött, ha „tiszta" volt, akkor zavarosan beszélt. Dr.: - Miként reagáltak rá. hogy a gyerek drogos? A.: - Elkapott az indulat. Azt hittem, megőrülök, amikor azt láttam, hogy a fiam a vesztébe rohan. De az is világos volt, hogy se szép szóval, se gorombasággal, se fizikai fenyítéssel nem megyek semmire. Tehetetlenségemben elkaptam a fiam barátnőjét - aki rászoktatta a gyógyszerre-, és lekevertem ne ki egy hatalmas pofont. Ekkor a fiam egy hétre eltűnt. Mikor kimerülten, mocskosan hazajött, számon kértem rajta, miért csak most lett szüksége ránk. Erre elmondta, hol járt, de semmi többet. Leült, hogy megvarrja az elszakadt dzsekijét, én meg a konyhában tettem vettem, ami kor egy velőtrázó, iszonyatos si kolyt hallottam. Berohantam, ott feküdt megmerevedve, kékült li lult. Az orvos megállapította, hogy epilepsziás roham, és elmagyarázta, hogy a gyerek Noxy ront szedett, hirtelen abba hagyta a gyógyszerezést, és a roham a megvonás következménye. B.: - Én öt éve egy napot sem voltam otthonról tartósan távol. Amikor a fiam begyógyszerezik. majdnem eszméletlen, mindent összetör, kiéget. Mocskos, nem törődik semmivel. Hazudik: állítja. hogy már javul az állapota, aztán arra megyek haza, hogy megint a földön fekszik. Mindenbe beleköt, ha nem visz magával kulcsot, és otthon felejt valamit, képes betörni az ajtót. Állandó félelemben élek, lassan már aludni sem merek. G.: - Az én fiam otthagyta az iskolát azzal, hogy elmegy dolgozni. Ennek két éve, azóta sem dolgozik, nappal alszik, éjjel csavarog. A jelszó: szabad élet, száguldás, nők. A lakásban olyan furcsa szag volt, én a szomszédokat szidtam, meddig parkettáznak még. Aztán meg szagoltam a gyereket, neki volt olyan szaga. Nitrohígítóval szipuzott akkoriban. Napközben ha tudtam, felhívtam otthon. Egyszer rettenetesen zavarosan beszélt a telefonba. Hazarohan tam, nagyon rossz állapotban volt, kihívtuk a mentőket, de nem vitték be, mert értelmesen tudott válaszolni a kérdésekre. Ám mire a mentősök a lifthez értek, felvagta az ereit, erre elvitték. C.: - Két éve tudunk a lányunk szenvedélyéről. Tavaly aztán felgyorsultak az események. A legfontosabb: megérteni, hogy a gyerekünk beteg. A szülőknek sokat kell tűrni. A mi módszerünk sem jó, pólyába dugtuk, mindentől óvtuk. így nem találkozik nehéz helyzetekkel. Hogy lesz ebből gyógyulás? D.: - A lányom tíz éve került el otthonról, azóta egy ilyen ..baráti" társasággal él. Én végigkínlódtam velük ezt a tíz évet. Belerokkantunk lelkileg, én is. a férjem is, de a gyerekek akkor jöttek, amikor akartak. Aztán egyszer csak kiborultam. Először azt hittem, azért, mert kicsi a lakás. Aztán rájöttem, egyszerűen totálisan elegem lett ezekből a figurákból. Elegem van a megértésből. Nekem olyan ember nem felel meg - legyen akár a saját gyerekem -, akinek nincs semmi dolga az életben. P. T. INDIA: Dollárnyelő „Nem ízlik, de megbízható módszer" - gondolta a valutacsempész, amikor Delhi nemzetközi repülőterének illemhelyén lenyelte a dollárokkal teli nejlonzacskót a vámvizsgálat előtt. Már bekap csolták a hajtóműveket, és minden készen állt a felszállásra. A csempész azonban az úticél, Lahore helyett az orvosok kezébe került, akik kisebb műtéttel eltávolították gyomrából a 39 ezer dollárt tartalmazó csomagocskát. Az utóbbi időben Indiában ez a legnépszerűbb módja a valuta csempészésnek, amit a nemzetközi maffia irányít. A maffiának dolgoznak a Pakisztánba röpülő afgánok és az indiai rokonaik látogatására ideér kező pakisztániak. Régebben a pénzt a turbánba vagy zokniba dugták, esetleg ruhájuk alatti titkos erszénybe rejtették. A vámosok szinte minden alkalommal megtalálták a törvénytelen árul. A ravasz csempészek új módszert eszeltek ki: a tippet az utcai kardnyelők szolgáltatták. A gyomorból elővarázsolt dollárok értéke már eléri a 100 ezret. A delhi repülőtér személyzete szerint ez még ko rántsem a végső határ, ezért a fehér köpenyes orvosok egyre gyakrabban tűnnek fel a vámtisztek mellett. (u) EGYESÜLT ALLAMOK: „Megöltem a gyerekeket..." Waneta E. Hoyt Öt gyermekét gyilkolta meg a New York állambeli Binghamtonban élő asszony, a 48 éves Waneta E. Hoyt - legalábbis a vád képviselői szerint. A példátlan ügy bírósági tárgyalása néhány hete vette kezdetét, országos figyelmet keltve Amerikában. A nő állítólag azért ölt, mert nem tudta elviselni, hogy kisgyermekei sírnak. Nemcsak a magyar, de az amerikai újságolvasó számára is ismerős hír, ha megfojtott, kukába dobott újszülöttekről hall. A gyermekélet kioltásában megnyilvánuló elkeseredettség nem ismer határokat, mint ahogy á szörnyű tett elkövetésének koreográfiája és kellékei is nemzetköziek. Mégis: az az ügy, melynek bírósági tárgyalása nemrég kezdődött meg a New York állambeli Owegóban, szörnyűségében túltesz minden emberi képzeleten. A vádat képviselő ügyész szerint a kis híján ötvenéves, elvált Waneta Hoyt a rendőrségen tett vallomásában arról nyilatkozott: azért fojtotta meg kisgyerekeit, mert ki nem állhatta, ha sírva fakadtak. Az asszony védője ugyanakkor kifejtette: Mrs. Hoyt kényszer hatására írta alá az ominózus rendőrségi vallomást, és egyébként sem tudta, hogy az mit tartalmaz, mert nem volt nála az olvasószemüvege. Amikor az asszony gyermekei sorra elhalaloztak, az orvosok az úgynevezett bölcsőhalál szindrómával, a „hirtelen csecsemőhalálhoz" vezető ritka tü netegyüttes sorozatos előfor dulásával magyarázták a történteket. Tavaly azonban valami „szemet szúrt" Robert J. Simpsonnak, a megyei főügyésznek, majd pótnyomozás elrendelésére került sor. Most pedig: bírósági tárgyalásra. Simpson ügyész szerint az eset végső megítélése Mrs. Hoyt tavaly tett vallomásának hitelességén múlik. Ebben a vallomásban az asszony állítólag önként és részletesen elmondta a nyomozóknak, hogyan végzett gyermekeivel. Három hónapos kisfiát, Ericet 1965 januárjában fojtotta meg egy párnával, a majdnem két hónapos Julie t J 968 szeptemberében úgy szorította a vállához, hogy a kislány megfulladt. Néhány héttel később küldte a halálba egy fürdőlepedő segít ségével két és fél év|s kisfiát, Jamest, majd 1970júniusában a három hónapos Molly következett, végül egy évvel később a két hónapos Noah, akit szin tén párnával fojtott meg az „anya". A lista tragikus és szívszorító, szinte hihetetlen. „Hoyt asszony indulatainak estek áldozatul ezek a kisgyer mekek - mondta a bíróság előtt az ügyész mégpedig azért, mert a vádlott idegei felmondták a szolgálatot, amikor a gyerekek közüT bármelyik túl sokat sírt." Mindegyik haláleset akkor történt, amikor az anya egyedül volt otthon a gyerekek kel. Természetesen egészen másféleképpen magyarázza az eseményeket a védőügyvéd, Robert Miller. Nyitóbeszédében kifejtette: nincs semmi lyen fizikai, kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy az asszonynak köze volna gyermekei halálához. „Mrs. Hoyt története egy olyan asszony kálváriája, akinek meg kellett élnie gyermekei érthetetlen halálát". Az ügyvéd szerint a rendőrség pszichikai nyomás hatására kényszerítette ki a vallomást védencéből. Minderre az ügyész válasza az volt: emlékezetes. hogy Hoyt asszony először megtagadta a vallomás aláírását, és megkér te a rendőröket, hogy hallgassák ki volt férjét is. Amikor a férj megérkezett, ő rögtön megvádolta a rendőröket, hogy meg nem engedhető eszközökkel próbálnak vallomást kicsikarni feleségéből. Erre azonban- az ügyész szerint Mrs. Hoyt csak annyit mondott a férfinak: „A rendőröknek igazuk van. Megöltem a gyerekeket." (Zs) Az oldalt írta és szerkesztette: ORDÓDY VILMOS