Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)
1995-05-05 / 103. szám, péntek
B ő/szó MOZAIK 1995. május 5. A szomjas matróz esete a vodkával MTI - AFP Életveszélyes kalandba keveredett egy orosz matróz, aki csillapíthatatlan vágyat érzett a vodka iránt. Az AFP jelentése szerint az új-zélandi Timaru rendőrsége kedden számolt be' az esetről, miszerint az orosz atyafi elhagyta hajóját, és egy gumicsónakban evezett ki az öt kilométerre lévő partra. A matróz jól feltankolt, és négy óra elteltével újra vízre szállt. Addig azonban az időjárás is zordra fordult, s a kis csónakot játékszerként dobálták a többméteres hullámok. A tengerésznek az volt a szerencséje, hogy a parti őrség egyik tagja észrevette, s riasztotta a mentőszolgálatot. A holtrészeg férfit, aki társainak 8 liter vodkát akart kiszállítani a hajóra, a rendőrség őrizetbe vette és kijózanította. A matróz nem találta indokoltnak a nagy felhajtást, mondván: ő bizony öreg tengeri medve, nem fél a víztől, és különben is volt nála mentőmellény. A rendőrség szóvivője szerint azonban ez utóbb megnevezett tárgy nem biztos, hogy valóban el tudta volna látni funkcióját, mivel körülbelül a II. világháború idejéből származott, s csupa lyuk volt. LAS VEGAS: A sohasem alvó város MTI - DPA New York mellett Las Vegas az a város, amely sohasem alszik. A kaszinók naponta 24 órán át nyitva tartanak. A látogató mára repülőtéren találkozik a játékautomatákkal, a „félkarú -rablókkal". Nevada ragyogó metropolisa most szeretné megváltoztatni jellegét: a szerencsejáték Mekkájából családi üdülőhellyé kíván átváltozni. Természetesen a kaszinók, amelyek az elmúlt évben 6 milliárd dollár nyereséget hoztak, továbbra is a fő attrakciót jelentik. Las Vegas átalakulását hatalmas szállodák építése kísérte. A Disney-stílusban felépített hotelóriásokban a kaszinókon, éttermeken, butikokon, színházakon és más szórakozóhelyeken kívül kápolnák is találhatók, amelyekben 1994-ben több mint 80 ezer párt adtak össze. A szállodák valóban óriásiak. Az Excaliburban 4032 szoba van, a Mirage-ban 3049, a Treasure Islandben 2900. Mindezt túlszárnyalja azonban a legújabb építmény, a Grand Hotel, amely 5005 szobájával a világ legnagyobb szállodája. Ott 18 ezer alkalmazott szolgál ki 10 ezer vendéget. Ezekben a szállodákban a gyermekek szórakozásáról is gondoskodnak. Található bennük cirkusz, vidámpark, dinoszauruszcsoport és vízesés. Robert Louis Stevenson híres regényét, a Kincses szigetet is dramatizálták: a Treasure Island szállodában kalózok és angolok naponta kétszer csatáznak, az angol fregattot ellenséges ágyúgolyók a valóságban elsüllyesztik. A legtöbb látnivaló ingyenes. A legkülönlegesebb előadások belépődíja is rendkívül alacsony. Szepsiben (Kassa-vidéki járás) a második világháború idejéből származó két aknavető-, és két tüzérségi gránátot találtak a fémhulladék osztályozásakor. A robbanószerkezeteket tűzszerész hatástalanította. Szerdán éjjel 2 órakor Sellyén egy 33 éves férfit támadott meg két büntetett előéletű munkanélküli. Elvették nyakláncát, gyűrűjét és 500 koronáját. A megtámadott kára 4700 korona. Maga a pincér volt a megszervezője annak a tőketerpbesi rablótámadásnak, amelyről tegnapi számunkban hírt adtunk. Mint azt közöltük, kirabolták egy játékterem 22 éves pincérét; elvették tőle a 22 ezer koronás bevételt, majd a jatékautomatákban levő 60 000 koronát. A nyomozószervek megállapították, hogy a rablást megszervező pincér négy férfival (kettő közülük büntetett előéletű) egyezett meg a tett elkövetésében. Az ellopott pénzt visszaadták a játékterem tulajdonosának, a tetteseket pedig őrizetbe vették. Rablást követtek el tegnapra virradóra a főváros Pobrežná utcájában levő magáncégnél. Az ismeretlen tettes előbb megmérgezte az objektumot őrző kutyákat, majd az épületből 112 ezer koronát és számítástechnikai felszereléseket rabolt. A cég kára 450 000 korona. Szerdán a belügyminisztériumhoz 143 betörésről érkezett bejelentés. Az okozott összkár 4,8 miliő korona. Ugyanezen a napon az ország útjain 136 közlekedési baleset történt. Négyen súlyos, 13-an könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár 2,5 millió korona. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1995. május 5-én Deviza Angol font Francia frank Kanadai dollár Német márka Olasz líra [1000) Osztrák schilling Svájci frank USA-dollár ECU, EU ECU, CSK Devizaárfolyamok Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre 46,728 47,19B 46,963 5,906 5,966 5,936 91,201 21,415 21,308 21,014 21,226 21,120 17,357 17,531 17,444 2,987 3,017 3,002 25,469 25,725 25,597 28.895 29,185 29,040 38,503 38,889 38,696 40,631 Valutaárfolyamok Vételi Eladási Középkoronában 45,39 48,53 46,96 5,78 6,10 5,94 20,53 22,09 21,31 20,66 21,58 21,12 16,72 18,16 17,44 2,94 3,06 3,00 25,07 26,13 25,60 28,34 29,74 29,04 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 23,00 28,00 Általános Hitelbank 23,00 28,00 NAPTÁR Péntek, 1995. május 5. Az év 125. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Györgyi - Lesana, Lesia nevű kedves hallgatóinkat A NAP kel 05.30 - nyugszik 20.09 órakor A HOLD kel 09.43 - nyugszik 00.13 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 415, apad; Medve: 330, apad; Komárom: 355, apad; Párkány: 330, árad • Európa napja • 1900-ban született HÁY Gyula Kossuth-díjas író (t 1975) • 1945-ben halt meg GELLÉRI Andor Endre író (szül. 1906) IDŐJÁRÁS Derült idő, felhőátvonulásokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között, északon 17 fok körül várható. Mérsékelt északnyugati, északi szél, 1500 méteres magasságban 7 fokos hőmérséklet. A reggeli órákban a síkságokon gyönge talaj menti fagy is lehetséges. Előrejelzés szombatra és vasárnapra Továbbra is napos idő, felhőátvonulásokkal. Vasárnap északon és keleten időnként erősen beborul az ég, és zivatarok is lehetségesek. Az éjszakai hőmérséklet 4 és 8 fok között, a hegyekben 2 fok körül várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között, északon pedig 18 fok körül lesz. Orvosmeteorológia Szlovákia területén a frontérzékenyekre továbbra is kedvezően hat az uralkodó időjárás. Növekszik a fizikai és szellemi teljesítőképesség, az összpontosító és reagálóképesség. Az ország sík területein azonban a reggeli órákban főleg a légúti megbetegedésekben szenvedők állapota rosszabbodhat, és ne becsüljék túl erejüket a szívbajosok se. Az alacsony vérnyomásúak esetében nem lesz ritkaság a szédüléssel járó migrénes fejfájás. NAPI VICC Két újságíró vitatkozik. - Te csak pénzért írsz - üvölti az egyik -, de én a becsületért! - Persze, mindenki azért ír, ami hiányzik neki... Jó ÉTVÁGYAT! \ Laskagombás pulykapörkölt galuskával Hozzávalók: 50 dkg pulykaszárny, 15 dkg laskagomba, 5 dkg szójapehely, 20 dkg vöröshagyma, 1 dl olaj, zöldpaprika, paradicsom vagy konzervlecsó, só, őrölt bors, késhegynyi pirospaprika; a galuskához 30 dkg liszt, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, só A megtisztított, apróra vágott vöröshagymát az olajon megpároljuk. A megtisztított pulykaszárnyat beleforgatjuk és körös-körül hirtelen megpirítjuk. Pirospaprikával megszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk, egy kis vizet öntünk alá, és fedő alatt félpuhára pároljuk. Ezután a megtisztított, vékonyan felszeletelt laskagombát meg az előzőleg beáztatott szójapelyhet belekeverjük, és együtt készre főzzük. Nyáron zöldpaprikával, paradicsommal, télen konzervlecsóval ízesíthetjük. Közben a lisztből a tojással, csipetnyi sóval meg vízzel közepes mennyiségű galuskatésztát keverünk, és lobogva forró, sós vízbe szaggatjuk. Ha megfőtt, leszűrjük, langyos vízzel leöblítjük, és meleg olajba forgatjuk. Fejes salátával tálaljuk. í Ml? HOL? MIKOR? POZSONY - HVIEZDA: ... betonon legelnek megint (szlov.) 15.30, 18, 20.30 • SLOVAN: Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai (brit-cseh) 15, 17.30 • Forrest Gump (am.) 20 • OBZOR: A tánctanár (cseh) 16.30, 18, 20 • MIER: Playgirls 2 (cseh) 15,17.30, 20 • MLADOSŤ: Özvegyi kártya (am.) • CHARLIE CENTRUM: Az utolsó párbaj (am.) 16.30, 18.30 • Kis asszony (am.) 17, 19 • Az éj színe (am.) 20.30 • Szenvedélyes csők (szlov.) 18 • Iván gyermekkora (orosz) 19 • KF (szlov.) 19.30 • ISTROPOLIS: Mindenhol jó, de legjobb otthon (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: Junior (am.) 15.30, 17.45, 20 • SLOVAN: ...betonon legelnek megint (szlov.) 15.30, 17.45, 20 • TATRA: Kis asszony (am.) 17, 19.30 • ÚSMEV: Forrest Gump (am.) 15.45, 18, 20.30 • CAPITOL: Mindenhol jó, de legjobb otthon (am.) 15.45,18 • IMPULZ: Tizenegyedik parancsolat (am.) 16.15,18.15, 20.15 DUNASZERDAHELY - PANORÁMA KERTMOZI: Forrest Gump (am.) 21 • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Quijote (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A chioggiai csetepaté (19) • KIS SZÍNPAD: Nyuszi Nyuszi (19) • ÚJ SZÍNPAD: Grand-Pierrot (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Koldusopera (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn (Komárom - 15) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek. 14.10 Nemzetek zenéje. 14.30 Kölyökvilág. 15.00 Hírek. 15.05-18.30 PAVILON. Mai műsorunk első órájában elmondjuk a hétvége sporteseményeit, és még négy óra után sorra kerül a Börze is. Aki tehát esetleg venni szeretne valamit, az hívhatja a 07/314-51 l-es vagy a 07/491-444-es számot. A napokban ünnepeljük a második világháború befejezésének 50. évfordulóját. Popély Gyula történészt arról kérdezzük majd, hogy vajon a világháború vége meghozta-e Európa számára a békét. Ezt követően Mázik István a Zsákszínház 8 napos erdélyi turnéjáról számol be, és Kiss Szemén Zsófia az Eiffel-torony történetét mondja el. Öt óra után a stúdióba várjuk Vörös Pétert, az MPP alelnökét, hogy megkérdezzük, mi a véleménye arról, a Fidesz is az MPP név mellett döntött. Az állandó rovatok a megszokott időben jelentkeznek. Várja önöket a készülékekhez, 15 óra után, Molnár Judit. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.20 Híradó 8.40 Sport 8.50 Egy nap a nagyvilágban 9.00 Elkatelka. Gyermekműsor 9.40 Turisztikai magazin (ism.) 10.05 Globetrotter. Utazási vetélkedő (ism.) 10.45 Bizalmas szférák (ism.) 11.55 Szlovákok külföldön (ism.) 14.45 Hírek 14.50 Top 20 Slovakia. Slágerlista 15.30 A felnőttkor küszöbén 15.50 Kutyaportrék. Újfundlandi 16.35 Halló, itt Viki! Gyermekműsor 17.15 Autósok-motorosok magazinja 17.45 Beverly Hills, 90210. Amerikai filmsorozat (5.) 18.30 Szerencsekerék. Szórakoztató vetélkedő 19.00 Esti mese 19.10 Történelmi naptár 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 A Fehér-kék-piros sorsjáték nyerőszámai 20.35 Az utolsó tengeralattjáró. Német film 22.20 Híradó 22.40 Sport 22.50 Egy nap a nagyvilágban 23.00 A copacabanai menyasszonyok. Brazil bűnügyi filmsorozat, 5/5 © SZTV 2 15.25 Közép-szlovákiai regionális műsor 15.55 A-csoportos jégkorongvb. 18.30 Esti mese 18.40 Szépségápolás. Kozmetikai tanácsok 18.45 Az egészséges életmódért 19.00 A világ képekben. Külpolitikai magazin 19.30 Híradó 19.55 A-csoportos jégkorongvb. Finnország-Csehország 22.25 Szlovákia etnográfiai térképe, 15/8 22.55 Invest story. Tévéfilmsorozat, 39/18 23.25 Híradó DANUBIUS TV 19.05 No, megállj csak! Rajzfilmsorozat 19.15 Ron és Tanja. Német ifjúsági sorozat, 6/4 20.05 Lányok a szomszédból. Francia filmsorozat (79.) 20.35 Nincs titok. Amerikai thriller 22.10 Férfimagazin 22.40 Erotika MAGYAR TELEVÍZIÓ © TV 1 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Tarzan. Kanadai-francia- mexikói tévéfilmsorozat 9.30 Tízórai. Szolgáltató magazin 11.00 Dallas. Amerikai filmsorozat 12.05 Üzlet délidőben. Gazdaság/ híradó 13.05 Gyerekeknek 15.15 Muzzy comes back 15.20 This is the Way. Jilly Viktor tanít 15.40 Szia, kapcsolj! Telefonos vetélkedő 16.05 Egy nap, amely megrázta a világot. Angol dokumentumfilm-sorozat 16.10 Üzlet. Gazdasági hír adó 16.25 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 17.00 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 17.30 Téka 17.40 Ablak-melléklet 18.00 Ablak 19.00 Esti mese 19.10 Múzsa. Kulturális hírműsor 19.30 Híradó 20.03 Telesport 20.15 Dallas. Amerikai filmsorozat 21.10 Apropó. Kepe s András műsora 22.15 A bal lábam. Angol film 23.55 Amerika zenél. A negyvenes évek. Amerikai zenés film 0.25 BBC-híradó © TV 2 12.00 Szieszta. Szórakoztató információs műsor 15.25 Egy nap, amely megrázta a világot. Angol dokumentumfilm- sorozat 15.30 Drehscheibe Európa 16.00 Magyarország ma 16.30 SOrSok. Munkavállalók magazinja 17.00 Most. A sokoldalú fiatalok műsora 17.30 Rín-Tin-Tin. Amerikai filmsorozat 18.00 Körzeti híradók 18.20 Éretlenek. Tévéfilmso rozat, XIII/4 18.55 Borostyán. Olasz tévéfilmsorozat, 44/18 19.55 Napjaink 20.05 Műterem. Sztanyiszlavszkij százada. Francia filmsorozat, 111/3 21.05 Sztáro(c)k. Barry White 21.45 Híradó 22.00 Objektív 22.35 Kékpercek 22.40 Szerelmese. Hazug hűség 23.00 Telesport DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Régiók (ism.) 15.00 Aranysárkány. Magyar film 16.25 Talpalatnyi zöld. Környezetvédelmi magazin 17.10 Muzzy comes back, XX/10 17.15 This is the Way. Jilly Viktor tanít 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.15 Tangó. Spanyol tévéfilmsorozat, VIII/3 19.10 Német mesterek. Ifj. Hans Holbein. Angol képzőművészeti film 19.20 Liszt: Magyar történelmi arcképek 20.00 Közép-európai Magazin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Van Gogh. Francia film 22.35 Utóirat. Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai 23.05 Vers CST 1 13.05 Waldemar Matuška és vendégei. Zenés, szórakoztató műsor 14.00 Elsősök. Amerikai filmsorozat, 17/10 14.45 Simpsonék 15.10 Demarkációs vonal. Dokumentumfilm 15.55 A-csoportos jégkorong-vb. SvédországKanada 18.35 Kinobox '95 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.05 Csodás évek. Amerikai filmsorozat 20.35 A gyönyörű őzek halála. Cseh film 22.15 Régmúlt idők nyomában 22.35 Hírek 22.45 A Los Angeles-i igazság III. Amerikai filmsorozat, 19/18 23.30 Jégkorongmagazin 23.50 Carrie. Amerikai horror 1.25 „21" NOV A 13.45 Sportmagazin 14.45 M. A. S. H. Amerikai vígjátéksorozat 15.10 így múlik az idő. Amerikai sorozat 16.00 Videóklip-összeállítás 16.25 AC Sparta Praha-FC Boby Brno labdarúgóliga-mérkőzés 18.25 Dinasztia. Családre gény (64.) 19.30 Híradó 19.56 Sporthírek 20.00 Előre a múltba. Amerikai vígjáték 21.50 Hírek 21.55 Életmentők II. Ausztrál sorozat (24.) 22.50 TABU 23.35 A piros cipellők naplója. Erotikus történetek 0.05 Vasangyalok. Hongkongi akciófilm OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.00 Mindig, ha krimit írt (ism.) 9.45 Knight Rider (ism.) 10.40 Az Enterprise űrhajó (ism.) 11.30 Natalie. Német film 13.00 Confetti-tévé 15.35 Az Enterprise űrhajó 16.20 Knight Rider 17.10 Egy rém rendes család 17.35 Csendes kis otthonunk 18.05 Wolff körzete 19.00 Bili Cosby-show 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 A tengeralattjáró. Német film, Hl/3 21.55 Rocky III. Amerikai film 23.35 Pokoli düh. Amerikai thriller 1.05 Egy rém rendes család (ism.) 1.30 Schiejok (ism.; 2.30 Isten hozta Ausztriában! 4.20 A tengeralattjáró (ism.) © ORF 2 9.05 Schiejok (ism.) 10.05 Legkedvesebb dalaim (ism.) 10.55 A színhely (ism.) 11.25 Osztrák képek 12.15 Schilling 13.10 Vera (ism.) 14.00 Jog a szerelemre 14.25 A szenvedély hatalma 15.10 Mindig, ha krimit írt 16.00 Schiejok 17.05 Isten hozta Ausztriában! 18.50 Az Ipari Egyesülés adása 19.00 A tartományok ma 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Kék fény 21.20 A Bécsi Ünnepi Hetek 22.50 TechnoLogik 23.40 Sport 0.20 A filmvászon árnyai. Brazil film 2.10 Oldalpillantások 2.15 Videóklip-összeállítás PRO 7 8.35 Petrocelli 9.35 Roseanne (ism.) 10.30 Huck és a Szívkirály. Amerikai film 12.00 Kemény, de szívélyes 13.00 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi sorozat 14.00 Arabela Kiesbauershow 15.00 A Waltonok 16.00 L. A. Law 17.00 Rajzfilmsorozatok 18.25 Most mind együtt 18.50 Roseanne 19.25 Alf 20.15 Super/rian 21.15 Az X dossziék 22.15 A kardforgató. Kanadai akciófilm 0.10 Szerelem és gyilkosság. Amerikai-kanadai krimi 1.50 L. A. Law (ism.) 2.55 A szexualitás magazinja (ism.) 3.45 Kemény, de szívélyes (ism.) SAT 1 9.30 Érezze jól magát! 10.00 A. S. (ism.) 11.00 A pénztárhoz, drágám! 11.30 A szerelem útjai 12.00 Szomszédok 12.25 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Szerelmen kívül mindent 14.55 Time Trax 15.55 Az utca törvénye 17.00 Kockáztass! 17.30 Tartományi hírek 18.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.30 Szerencsekerék 20.15 Vaklárma. Amerikai vígjáték 22.25 Labdarúgás 23.10 Szép kis kompánia. Német erotikus film 0.45 Hamvazószerda. Amerikai film 2.10 Az utca törvénye (ism.) RTL 10.00 Gazdagok és szépek 10.30 Életünk napjai 11.00 Megéri az árát 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.05 Gyilkosság a hobbija (ism.) 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás között 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 Vigyázat robban! - távirat 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 A halál édes illata. Amerikai thriller 22.00 Trükkös halál. Amerikai thriller 0.10 Hírmagazin 0.40 A Cheers bár (ism.) 1.10 Egy rém rendes család (ism.) 1.40 Clownhouse. Amerikai horrorfilm 3.00 A halál édes illata. Amerikai thriller (ism.) 4.35 Az A csapat (ism.) SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK - 1995 16.00 - Szepsi Csombor Márton élete című előadás a református gyülekezeti teremben. Előadók az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárai 19.00 - Bemutatkozik a Matica slovenská szepsi alapszervezete a VMK-ban (Műsorváltozás lehetséges!)