Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-04 / 102. szám, csütörtök

6J ÚJSZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. május 4. Tisztelt szerkesztőség! A szlovák—magyar alapszerződés nem sok előrehaladást jelent a szlovákiai magyarok életében. Éppen a fordítottja a valóság. Hiszen az aláírás pillanatától kezdve a mai napig egyebet sem hallunk, mint azt, hogy a szerződés szövegét sokféleképpen lehet értelmezni. Úgy látszik, a szlovákoknak mindennél fontosabb volt a határok sérthetetlenségét beépíteni a szerződésbe. Ha Trianonban magyarlakta területeket csatoltak egy olyan országhoz, amely már nem létezik (Csehszlovákia), akkor ezzel a trianoni szerződés is szerintünk érvényét vesztette! Tehát itt nincs miért megerősíteni és ragasztgatni az érvényét vesztett szerződést, mert azt az idő már úgyis elkoptatta. Egy teljesen új szerződést kell kötni, amely szilárd alapokra helyezné a két ország kapcsolatát. Állásfoglalásunkat elküldjük Horn és Tabajdi uraknak is. Kilátásba helyezzük egy olyan petíciós bizottság létrehozását, amelynek egy esetleges adatgyűjtés lenne a szerepe. SZŰCS ROZÁLIA (és még hárman) Kassa A Föld napja alkalmából a diákok aktívan kivették részüket az eseményből. Az utcán természetvédő tematikájú plakátokat rajzoltak, udvariasan megkérték a járókelőket, hogy aláírásaikkal támogassák a Sev Emys mozgalom által kitűzött célokat, melyek között például szerepel: nagyobb figyelmet fordítsanak a zöldövezetek kialakítására, kerüljenek a hulladékok a megfelelő helyre és a megfelelő tárlókba, 18 éven aluliaknak ne engedélyezzék nyilvános helyen az alkohol fogyasztását. Mivel én is helyesnek tartottam ezeket a követeléseket, aláírásommal támogattam a kezdeményezésüket. HOSTINA IRÉN Komárom Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat ts közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mertekben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket Lehár-est Komáromban Öt éve már, hogy rendszeresen meglátogatjuk feleségemmel Révkomáromban a Lehár Ferenc tiszteletére rendezett zenei megemlékezéseket. Kezdetben még a sportcsarnok adott otthont eme rendezvényeknek. Az idei, a mai kor színvonalának megfelelően már a Városi Művelődési Központban zajlott. Az ünnepség megnyitó beszédében Pásztor István, Komárom városának polgármestere szlovák, magyar és német nyelven köszöntötte a jelenlévőket. Először az idei hangverseny győzteseinek járó díjkiosztásra került sor. Majd a várva várt gálaest következett. A zenét a pozsonyi Nová scéna kiváló zenészei, Rudolf Geri karnagy közreműködésével, szolgáltatták. A hazai színeket Miroslav Dvorský, Mária Eliášová és Jozef Bendík, a magyar színjátszókat Leblanc Győző, Csonka Zsuzsa, Csere László és Oszvald Marika képviselték. A műsor szereplői elkápráztatták a tisztelt közönséget, akik viszonzásul tapsviharral jutalmazták őket. Ne vegyék sértésnek az előadók, de szeretném a figyelmüket felhívni arra, hogy Lehár Ferenc és Kálmán Imre, akinek alkotásai szintén fel

1 csendültek, magyarul írták műveiket, mivel magyarnak születtek. Az előadóművészek legtöbbje, még a magyarok is, vajon miért németül énekeltek javarészt olyan publikumnak, amely az igazi, fülbemászó örökzöld melódiákat az eredetiben szeretné élvezni? Sajnos, ezt a Magyar Televízióban is már számtalanszor megfigyeltem. Nem akarom a politikát belekeverni, c|e megkérdezem: hányszor hangzott el Ausztriában vagy Németországban a nagyra becsült magyar szerzők által íródott szerzeményekből akár egy is magyar nyelven német előadók szájából? Ez azért tört ki belőlem, mert én is hallottam a nemtetszést kifejező megjegyzéseket, hogy miért nem magyarul vagy szlovákul hangzott el ez vagy az a szám. Szinte kételkedtem abban, hogy Komáromban vagyunk. Tudom, magas rangú osztrák vendéget is üdvözöltek a konferansziék, ám legyen, hangozzon el az ő tiszteletükre is egy-két szám német nyelven, de hogy én érezzem idegennek. magamat a saját fészkemben...? Szerintem vonzóbbá tennék az ünneplések hangulatát, ha a jelen lévő közönség nyelvén hangoznának el az előadandó művek. Remélem, a következő megemlékezéseken már magyar nyelven élvezhetjük a melódiákat, hogy elmondhassuk, Lehár Ferenc valóban Komáromban született. BATH Ó HUBERT Marcelháza A húsáru beszerzésénél nem is olyan régen még az okozott gondot a háziasszonyoknak, hogy tekintélyes hosszúságú sort kellett végigállniuk - hetente legalább kétszer -, míg a nagyhatalmú hentes elé jutottak, s előadhatták óhajukat, majd távoztak az üzletből, ha ugyan kaptak mindent, amit szerettek volna. Rövid idő telt el, s az akkori válogatásból szerény kérések lettek, a húst ritkán kérik súlyra, inkább csak szeletre (azok is egyre vékonyabbak), a felvágottak esetében is ritkán hangzik el: az ebből is, abból is legalább egy vagy fél kilót kérek. Nem is csodálkozhatunk azon, ha a hentesüzletekben nyoma sincs a hosszú soroknak, ha némelyikbe alig tér be vevő. Pedig áru a legtöbbjükben akad bőven. Ezért is feltűnő Komáromban, a Kossuth téren annak a sok éve működő hentesüzletnek a szokatlan látogatottsága, mely a közelmúltban még ugyancsak pangott, s úgy tűnt, „halálra" van ítélve. Odabent három fiatalember kötényes egyenruhában szaporán szolgálja ki a szép számú vásárlót. Szerencsém van, befut Kardhordó László, az egyik társtulajdonos, s mint kiderül, majdnem fél órája van még a következő üzleti partnerrel való találkozásáig. Kihasználom az alkalmat, s kérdéseimre megOlcsóbb húsnak sem híg a leve tudom, hogy a Vágóhíd-Ógyalla Kft. bérli ezt az üzemegységet. 1992-ben alakultak, magát a vágóhidat a bagotai földműves-szövetkezettől bérlik, és a komáromin kívül van még üzletük Naszvadon, Gútán és Bagotán. Áruval ellátnak még más üzemegységeket is, más járásban. Az árut a vágás után, illetve a szállíthatóság legelső lehetősége alkalmával azonnal széthordják az üzletekbe. Ezáltal a szállítmány nemcsak szép, de - hiszik vagy nem - olcsóbban is értékesíthető. Ami a jövőre vonatkozó terveiket illeti, az ógyallai vasútállomásnál levő vendéglőt akarják megvásárolni, ezáltal termelésüket meg tudnák duplázni. Itt egy falatozót is létesítenének, így a termékeiket több fogyasztó megismerné. A komáromi hentesüzlet mellett is létesítenek hűtőboxot. Negyven - negyvenötféle húst árulunk - mondja a társtulajdonos. - A húskészítmények száma pedig a füstölt áruval együtt legalább 70. És látja, vannak itt sajtok, mustár, torma, Piros Arany, konzervek. Itt, az elkülönített részben pedig macska- és kutyaeledelt kínálunk. Népszerű a kutyaszalámink, melyet anyaüzemünk állít elő. Éppen látogatásom idején számos kimondottan húsvéti - árunak ment le az ára 5-10 százalékkal. Talán ennek is köszönhető, hogy vevőkből soha sincs hiány a Kossuth téri húsboltban. SZTRECSKÓ RUDOLF Komárom Magyarul nem megy? Városát nagyon szerető pozsonyi nyugdíjas vagyok. Mivel időm bőven van, sok időt töltök sétálgatva a városban. Az utóbbi három évben sokkal többet láttam ebből a szép városból, mint életem előző hatvan évében. Csodálattal nézem a felújított épületeket, a szebbnél szebb üzleteket, bankokat. A minap felfigyeltem a belváros több helyén elhelyezett hirdető táblákon megjelenő új plakátra. A művészileg jól elkészített plakáton négy nyelven, németül, angolul, olaszul és franciául üdvözlik a Pozsonyba látogató turistákat. Az, hogy ennek a városnak nem csak szlovák történelme van, hogy csekélyke, ezer esztendős magyar történelemre is tekint vissza, s ezért sok magyar turistát fogad, elkerülte a kiadó figyelmét. Meggyőződésem, hogy ha esetleg egy ötödik nyelvről kellene döntenie a kiadónak, az a bantu néger nyelv lenne. Nem mintha valami kifogásom lenne a bantu néger nyelv ellen. Én minden nyelvet, minden nemzetet egyformán tisztelek. Ezt tehetné a plakát kiadója is. Mindezt egy kis rációval egybekötve, a bantu és a magyar turisták számát illetően, az ötödik üdvözlet talán magyarul lehetne kinyomtatva a plakáton. Igen ám, de mit szólna ehhez S. úr, akiről köztudott, hogy mindabból, ami magyar, csak a Pick-szalámi nyerte meg a tetszését. így hát a plakáton magyar üdvözlés nincs és nem is lehet. A leírt magyar sző tehát itt hátborzongató és idegesítő. A sok shop, butique, biznis, discocenter, bodyguard, pizzeria az más. Nem magyar. Ugyanez a helyzet, sőt, az okok is azonosak, a dévényi várrom területén elhelyezett ismertető táblák esetében is. A várrom egész területén egyetlen magyar szó sem olvasható. A közösen megélt ezer esztendő itt sem volt elegendő ahhoz, hogy egyesek rájöjjenek arra, itt nem kegyet kell gyakorolni a magyarság számára, hanem a történelmi adottságokat kell figyelembe venni. Hja, a történelem. Hogy lehet ott történelemről beszélni, ahol egy emberöltő alatt képesek voltak például arra, hogy Mária Terézia szobrát, Fadrusz János gyönyörű művét, a monarchia széthullása után ledöntsék. Helyére egy magas pilon tetejére a cseh oroszlánt állították. Az önálló szlovák kormány első lépése volt, hogy a cseh oroszlánt nyugdíjba helyezze. Helyére egy nagyméretű Štefánik-szobrot állítottak. Ám ez is útban volt valakiknek, a szobrot lebontották. Ma. azon a helyen egy Štúr-szoborcsoport áll. Remélhetőleg véglegesen. Lám, ez is történelem. Még szerencse, hogy mindezt nem lehet ránk - magyarokra kenni. Mert mi, magyarok, egyesek szerint sok mindenben „bűnösök" vagyunk. A modern Európában, a huszadik század végén, a még mindig érvényes Beneš-dekrétumok alapján kollektív háborús bűnösséggel vádolnak bennünket. Mindez akkor történik, amikor a magyarszlovák alapszerződés 15. cikkelyében foglalt 1201-es ajánlás szerinti kollektív jogokról sem a kormánypártiak, sem a szlovák ellenzékiek hallani sem akarnak. Ez az egyedüli pont, ahol érdekeik találkoznak. Lám, mily egységesítő tényező vagyunk. Meggyőződésem, hogy DélSzlovákia elszakadásától való félelmük alaptalan. Mi itt születtünk és itt is akarunk élni. Mint teljes jogú, magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgárok. Bízzanak bennünk, megéri! Mind a többségnek, mind a kisebbségnek. TOMANOViCS ZOLTÁN Pozsony Palócokról Ipolyságon Április 27-én íróolvasó találkozóra került sor az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnáziumban, ahol az ismert palóc író, Tóth Imre ismertette meg a hallgatóságot életével, műveivel, a palóc szokásokkal. Az író életrajzi ihletésű műve, a Palóc Trilógia mellett a fő műve, az 57 év alatt összegyűjtött tájszólásokat ismertető Palóc Tájszólások című munkája. Ez az első és egyetlen olyan dokumentum, amelyben a felvidéki palóc szólások ekkora mennyiségben fordulnak elő. A mű 1986ban méltán nyerte el a magyar Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázat 1. díját. A 40 éves tanári, nyelvészi pályafutást maga mögött tudó író a beszélgetés végén a megvásárolt példányokat dedikálta. ZSOLNAY ZOLTÁN Ipolyság Száz szál gyertyát, ide az asztalra Akadnak nálunk is olyanok, akiknek születési évfordulójukon kijár a - „korcsmárosné, száz szál gyertyát, száz icce bort, ide az asztalra". Ezek közé tartozik Mária Galganová, született Mária Pásztorová is Bárcán, amely már évek óta Kassának szerves részét, egyik külső városrészét képezi. A múlt hónapban ünnepelte születésének 100. évfordulóját (a képen baloldalt, mellette egyik lánya) meghitt családi körben. Szülei megjárták Amerikát. Mária férjével, Jozef Galgonnal 49 évet élt boldog házasságban, igaz már 26 éve az özvegyek kenyerét eszi. Két fiúval és négy lánnyal áldotta meg az Isten az életüket és Mária örül annak, hogy az utódok is gyarapodnak, hiszen eddig tíz unokája és kilenc dédunokája van. Nyolcvan-száz évvel ezelőtt mások voltak az életfeltételek mint ma. Kassán volt alkalmazva a Franck kávégyárban, azonban odahaza a gazdaságban is szorgoskodnia kellett. Rendbe tartani az udvart és kertet, háztartást, füvet kaszálni, megfejni a teheneket, kihajtani őket a legelőre, forogni a sertések és a szárnyasok körül, aratni, idejében mindent rendbe tenni a mezőkön. No és a hat gyerek körül is akadt bőven tennivalója. Szerencséjére soha nem volt beteg, az ételekben nem volt válogatós. Látása eddig még szemüvegre sem szorult. IVÁN SÁNDOR Kassa Apró áldozatvállalások kellenek A komáromi tiltakozó nagygyűlést megelőző napokban, hetekben hazai magyar lapjainkban megszaporodtak nyelvünk, iskoláink és kultúránk melletti egységes kiállásra buzdító cikkek. Kétségtelenül szükség volt erre a nagyszabású megmozdulásra, bár könnyebb egy ilyen reprezentatív összejövetelen részt venni, mint a szürke hétköznapokon tudatos és szisztematikus, a lehetőségeinkhez mérten kisebb-nagyobb áldozatvállalásokkal is hitet tenni, kiállni kultúránk és sajtónk mellett. Hogy mire gondolok? Egészen kicsi dolgokra. Szűkebb környezetemből kiindulva merítem a példákat, melyek akár általánosíthatók is. Magyar nemzetiségű ismerősöm Marlborót szív, és naponta vásárolja az Új Szót és a Pravdát. Azt mondja, a Hétre már nem futja. Azt találtam megjegyezni, hogy a hét egyik napján vegyen Spartát és a két. cigaretta közti árkülönbözetből megveheti a Hetet. Egy pedagógus házaspár ismerőseim szomorúan újságolták, kénytelenek voltak lemondani az Új Szót, mert két gyerek mellett egyszerűen nem telik a napilapra. Viszont az egész család híven követi az öltözködés mindig megújuló divathullámait. Hogy miből telik a divatos cuccokra, nem tudom. Folytathatnám tovább az ilyen és ehhez hasonló esetek bemutatását, de nem ez a célom. Az iménti példákkal csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy némi lemondás árán családi költségvetésünkből azért jutna újságra, könyvre is. BODZSÁR GYULA Nagykürtös