Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-04 / 102. szám, csütörtök

1995. május 991. BELFÖLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ

Ó al FELHÍVÁS Az ÚJ NÓ szerkesztősége felhívja a magyar ajkú falvak polgármestereit, hogy támogassák az ÚJ NŐ-t! Kérjük, kövessék Lelkes Vince diósförgepatonyi polgármester példáját, aki a falu lányainak, asszonyainak előfizetett 20 darab ÚJ NŐ-t. Arra kérjük önöket, hogy ajándékozzák meg szűkebb pátriájuk lányait, asszonyait ÚJ NŐ-előfizetéssel. Ez nemcsak újszerű ajándék, amellyel havonta örömet szerezhetnek - hanem egyúttal a hazai magyar sajtót is támogatják. Lapunk előfizetési díja egy évre 180,-Sk. AZ ÚJ NŐ A Ml LAPUNK! ÚJ NŐ szerkesztősége Ružový háj 1352/4 929 01 Dunajská Streda tel./fax: 0709/5-284-97 K-80 TEGNAP OLVASTUK FRICSKA Nyelvelosdi A tegnapi Národná obroda szerint Barnard professzor vidám és poéndús csevegést folytatott Ivan Gašparovič házelnökkel. A neves szívsebész élcelődő meséje szerint valaki agyátültetést kért, és a következő árajánlatot kapta: az ismeretlen nyomorult agyáért 1000 dollárt, egy tudós agyáért 10 ezer dollárt kellene fizetni, de van egy százezer dollárt érő agy is: egy politikus agya, mivel az eddig még használva sem volt. Mečiar balkeze erre. az élcre úgymond „szellemes" választ adott; „Én főiskolai tanár vagyok és nem hivatásos politikus". Nem tudom, mitől szellemes ez a válasz, mert ugye arra, hogy a kommunista büntetőjog egykori tanára nem politikus, alighanem már sokan ráébredtek. Válaszol a feltett kérdésekre, ha szajkózni tudja Mečiart, és ellentmondásokba keveredik, ha nincs „felsőbb utasítás". Tartja magát a pártállami egyetemek oktatóinak nemes hagyományaihoz, amelyek az egyetemi oktatást, műhelymunkát (többek között a jogi karon, Gašparovič úr korábbi működési helyén is) a párthatározatok és a pártállamot védő törvények magyarázatára korlátozták. No de azért ugye ehhez sem igazán a koponyában fészkelő szervet kellett felhasználni. Inkább csak nyelvelni kellett; a hallgatóknak így, a felsőbb szerveknek meg amúgy. FEKETE MARIAN A klíring a végét járja A Csehszlovák Kereskedelmi Bank a CSSZSZK kettéválását követően is egységes bankként működik. Szlovákiai fiókja önálló divizatevékenységet folytat, miközben ügyfeleinek külföldi fizetéseit a nostro számlákon (belföldi bank folyószámlája külföldi banknál - a szerk. megj.) keresztül, a pénzintézet központjában vezetik. E banknak a külföldi banki műveletek terén kivívott konkurencianélküli helyzetét Szlovákiában bizonyos körök hasznosnak tartják, mások viszont politikai hátteret vélnek felfedezni tevékenységében. Ezzel kapcsolatban tett fel néhány kérdést a lap munkatársa Jozef Salaknak, a bank szlovákiai fiókja vezérigazgatójának: • A Csehország és Szlovákia közötti havi klíringetszámolás eredménye immár politikai presztízs tárgya. Decemberben a szlovák félen visszatetszést váltott ki az arról szóló információ, hogy a hónap vége előtt közel 2 milliárd koronát kellett a bank szlovákiai fiókjából prágai központjába átutalni. Felmerült olyan gyanú is, hogy Csehország ily módon akarta csökkenteni Szlovákiával szembeni klíringhiányát. Tudna magyarázatot adni e tranzakció körülményeire? - Ezek és az ehhez hasonló szóbeszédek bankunk körül nem jelentenek mást, mint fölösleges szenzációhajhászást. A szlovák pénzügyminisztériumot a Szlovák Jegybankkal együtt már a múlt év első felében levélben tájékoztattuk arról, hogy 2 milliárd koronát utalunk át szlovákiai fiókunkba. Tehát az Szlovákiának segített abban, hogy kedvezőbb legyen a mérlege a klíringelszámolásban. És nemcsak ez - mint ismeretes, abban az időben a szlovák bankok hitelforráshiánnyal küszködtek, és erre reagáltunk az említett összeg prágai központtól való kikérésével. Semmi másról, mint a prágai központ és pozsonyi fiókja közti tranzakcióról volt szó. Ez a tranzakció pedig szerződéses alapon, pontosan meghatározott időre szólt. Semmi másról nem volt szó. • A Csehszlovák Kereskedelmi Bankban a szlovák tőke részesedése mindössze 24,3 százalék, ebből a központi bank részesedése 16,8 százalék. A cseh államnak, a pénzügyminisztériumnak, a Nemzeti Vagyonalapnak és a cseh központi banknak együtt már jóval nagyobb, 70 százalékos a részesedése a bankban. Talán ez ad okot arra, hogy politikailag befolyásolják pénzintézetüket. - Bankunk elsősorban kereskedelmi pénzintézet, és elsődleges törekvésünk hosszú távú prosperitásunk és ügyfeleink illetve részvényeseink elégedettsége. A hasonló elmélkedéseknek nincs racionális alapja. A szlovák pénzügyminisztériumnak és az itteni Nemzeti vagyonalapnak 1993-ban ugyancsak lehetősége volt arra, hogy részt vegyen a bank alaptőkéjének emelésében. • Milyen hosszú életet jósol a cseh-szlovák klíringnek? - Nagyon rövidet. Szerintem a szlovák pénzügyminisztérium által kidolgozott „fenntartási" változatok egyikével sem sikerül megtartani. Bankunk több más pénzintézettel, kereskedelmi és ipari szubjektummal együtt fékező erőnek tartja a bonyolultabb tranzakciók illetve kereskedelmi kapcsolatok lebonyolításában. Nem értünk egyet azzal az állítással, miszerint megszüntetése egyértelműen negatívan hat majd a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatokra. Mi felkészültünk a klíring megszüntetésére. Szlovákiai ügyfeleinknek jó disztribúciós hálózatot, gyors fizetési kapcsolatot kínálunk, a hosszú és rövid távú külkereskedelmi tranzakciók finanszírozásával együtt. ALICA ĎURIANOVÁ, Národná obroda KOMMENTÁR VÁLASZ OLVASÓINKNAK i Hozzájárulás a tartásdíjhoz? D. J.: A volt férjem havi 800 korona tartásdíjat fizet a gyermekünkre, akit én a nyáron egy külföldi és egy hazai táborozásra is szeretnék elküldeni. Úgy hallottam, hogy az ezzel kap csolatos költségeket (a részvételi díjat és a szükséges felszí relés árát) az apának kell fizetnie vagy legalább hozzá kell járulnia. A gyermek apja viszont csak a felszerelést (cserkészruhát, túracipőt stb.) lenne hajlandó megvásárolni, egyébként pedig ázt mondja, hogy ő is elvinné a gyermeket nyaralni, amivel viszont én nem érthetek egyet. Ezért szeretném tudni, hogy a bírósághoz fordulhatok-e az említett kiadások megtérítése végett? Befejezi a bíróság az eljárást nyárig? A Családjogi Törvény értelmében ilyen rendkívüli hozzájárulások a tartásra kötelezett személytől nem követelhetőek. A tartásra kötelezett személy csak tartásdíjat köteles fizetni, és ennek összegét a bíróság már az esetleges rendkívüli kiadások figyelembevételével állapítja meg. Gyakorlatilag tehát nem követelhető a tartásdíjhoz még valamilyen különleges hozzájárulás az esetenként előadódó a jelentősebb kiadásokkal kapcsolatban. Ugyanakkor viszont bármikor be lehet adni a bíróságon egy indítványt a tartásdíj emelésére. Figyelmeztetnünk kell viszont arra is, hogy a volt férje is kezdeményezhet a bíróságon egy úgynevezett láthatási pert, amelynek eredményeként a bíróság a gyermek és az apja közötti kapcsolattartást szabályozná, és így például azt is, hogy nyaranta milyen időtartamra veheti magához a gyermeket az apa. Ez végül is érthető, hiszen a szülőnek nemcsak kötelezettségei vannak, hanem jogai is. (fekete) MARTOS: Emléktábla-avatás Úl Szó-tudósítás Vecsey Lajos, az 1945-ben mártírhalált halt martosi bíró emléktábláját leplezték le az elmúlt napokban Martoson (Komáromi járás). A táblaavatót követően Lehetőségeink és jogaink az alapszerződés után címmel vitaestet tartottak. Duray Miklós az önrendelkezés formáiról beszélt. Elmondta, hogy a demokráciában pontosan annyi joga van az államnak, mint amennyit a polgárok ráhagynak. Kiss János, Martos polgármestere elmondta, hogy Szlovákia még mindig nem írta alá az Európa Tanács községi önrendelkezésekről szóló kartáját. Pedig ezt már a szlovák falvak is erőteljesen követelik. Bajnok István, a Csemadok országos alelnöke arról szólt, hogy a Csemadok érsekújvári és komáromi területi választmánya a martosi önkormányzattal, a Szlovákiai Magyar Folklórszövetséggel, valamint a Katona István vezette Celemantia Kft.-vel együttműködve június 2-től 4-ig megrendezi az I. Martosi Pünkösdi Népművészeti Fesztivált. (kosár) A ködösítés, a ratifikálás, meg az 1201-es Mečiar ismét a tőle megszokott hevességgel ködösít, ezúttal azonban nem számíthat olyan nemzetközi sikerre, mint a szlovák-magyar alapszerződés aláírásakor. Aki figyelemmel kísérte a múlt hét végi megnyilatkozásait, szinte biztosra veheti, hogy az alapszerződés ratifikálását Pozsonyban nem fogják elsietni. Ez az egyetlen dolog, amit elhihetünk neki, amire mérget lehet venni. A többi egyszerűen hazugság. A „líder"nek a jelenlegi belpolitikai helyzetben, beteges hatalomféltése miatt, nem érdeke az alapszerződés ratifikálása. Folyik a bűnbakkeresés is, természetesen mi vagyunk azok, az április 22-i komáromi tiltakozó nagygyűlésen elhangzottak miatt. Csak az a sajnálatos, hogy ebben a szlovák ellenzéki pártok szinte kivétel nélkül támogatják őt, amit például Ján Čarnogurský és Peter Weiss nyilatkozatai szemléletesen érzékeltetnek. A következtetés ezúttal sem lehet más: bár lehetnek különböző politikai megfontolások miatt nüanszbeli eltérések, ami az itteni magyarság természetadta, alapvető jogainak elismerését illeti, a szlovák kormány és ellenzék egyhúron pendül. Teszik ezt annak ellenére, hogy mindannyian tudják: ha nem lett volna komáromi nagygyűlés, számukra a szlovák-magyar alapszerződés akkor is egyre inkább lenyelhetetlen békát jelentene. Időközben történt ugyanis valami, ami alapvetően megváltoztatta a helyzetet. Az ET Strasbourgban megerősítette, magyarán: a tagországok számára kötelezővé tette a sokat vitatott 120 i-est. Tehát függetlenül attól, hogy ezt az ajánlást bevették az alapszerződésbe, és eltekintve attól az értelmezési vitától, hogy Mečiar toldalékl'élmondata szűkíti e azt vagy sem, Szlovákiának kötelessége lenne megvalósítani az 1201 -est, beleértve ennek I I. paragrafusát is, amely a nemzeti kisebbségek számára a területi autonómiát is megengedi. A strasbourgi döntés tehát Románia mellett Pozsonynak jelentette a legnagyobb pofont. És ezzel a szlovák politika - nem most először - csúsztatja Szlovákiát lefelé, Bukarest szintjére. Most ne részletezzük, hogy meddig tarthat ez a lefelé, hogy mi van a gödör alján. Látszólag két lehetőség létezik. Pozsony vagy tiszteletben tartja az 120l-est, vagy nem. Ez utóbbi esetben azonban vállalnia kellene ennek következményeit, bejelentve, hogy kilép az ET-ből, és nem Európához kíván felzárkózni, hanem valami egészen máshoz, amit nevezhetünk akár Moszkva-Bukarest irányvonalnak is. Ez így lenne tisztességes, csakhogy ennek az ódiumát egyetlen posztkommunista ország kisdiktálora sem merné vállalni. Mečiar tehát megpróbálkozik valamiféle harmadik úttal, a kecske is, meg a káposzta is alapon. Ehhez kellenek a nyilvánvaló hazugságok, a ködösítés, a bűnbakkeresés. Komáromban semmi olyan nem hangzott el, ami túlmenne az 120l-esen, s tekintve, hogy ezt Pozsony kétszer is aláírta, nagyon nehéz lesz kicseleznie. És minél nehezebb, annál piszkosabb eszközökkel fog próbálkozni. Pozsony (Bukaresttel együtt) először akkor vállata az 120l-es ajánlás tiszteletben tartását, amikor felvették az ET-be. Mečiar az. alapszerződés aláírásakor ráduplázott, akkor ugyanis még reménykedhetett abban., hogy az ajánlás nem kötelező érvényű, és egy félmondattal ki tud bújni alóla. Csúsztatott Mečiar akkor is, amikor azt mondta, nem tudja Slotáékat rákényszeríteni az alapszerződés elfogadására, s ezért (is) bizonytalan a ratifikálás. Nem is akarja rábírni őket. Itt ugyanis Mečiar kettős szorításba került. Egyrészt azért engedi nemzetiségi vonalon garázdálkodni Slotáékat, mert magyargyűlöletük közel áll az ő nemzetállami koncepciójához, amelyet nem kíván feladni. Másrészt azért nem szedi ráncba a nemzetieket, mert szüksége van rájuk, hiszen kormánykoalíciója falán megjelentek az első repedések azzal, hogy a munkásszövetségben megtörtént a szakadás. Nem kockáztatja a nemzetiek parlamenti voksait, különben megismétlődhetne egy ahhoz hasonló forgatókönyv, amely tavaly márciusban az ő második bukásához vezetett. MALINÁK ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM Néhány nap múlva lesz ötven éve, hogy Európában elhallgattak a fegyverek, és több mint öt évig tartó öldöklés után hazatérhettek az életbenmaradottak. Katonák és menekültek milliói és a megsemmisítő táborokba hurcoltak maradékai. Még sokan élünk azok közül, akik szemtanúi voltunk a háborúnak, és közülünk legtöbben megdöbbenve tapasztaljuk, hogy fél évszázad után ismét feléledőben vannak azok az ordas eszmék, amelyek materializálódása következtében annak idején hatmillió embert irtottak ki nagyipari módszerekkel, előre megfontoltan. A kísértet neve: antiszemitizmus. A fejlettebb demokráciákban, Európa nyugati felén is tapasztalható ilyen kísértetjárás. Azzal a különbséggel, hogy ott ötven év alatt mindig bölcsnek bizonyult a lakosság, és szabad Kísértetjárás - ötven év után választásokon sehol sem engedte meg, hogy a fajgyűlölők a hatalom közelébe férkőzhessenek. Szlovákiában immár nem állíthatjuk, hogy a politikai élet peremén lennének a zsidóüldözők örökösei. Már térdig gázolnak a hatalomban és úgy tűnik, egyelőre nem is lesz ez másképp. Közülük került ki az oktatási miniszter, aki eltökélten dolgozik a történelemtankönyvek átírásán. Elsősorban Jozef Tiso tisztára mosdatásán fáradozik, és könnyen előfordulhat, hogy gimnazistáink a jövő tanévben már azt tanulják a történelemórán, hogy Svátop luk után ez a politikus volt a szlovák történelem második legfényesebb alakja. Akár lettén is hagyhatnánk, átmenetinek is tekinthetnénk ezt a jelenséget, ha Slavkovská miniszter asszony pártja nagyobbik koalíciós partnere első emberének, Mečiar miniszterelnöknek lenne bátorsága az ilyen megnyilvánulásoktól való elhatárolódáshoz. Mečiar azonban úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy miről van szó. Úgy tesz, mintha nem lenne vele tisztában, hogy a falusi plébánosból lett államfő rehabilitálása egyet jelent a zsidóüldözés iránti türelemmel. Pedig sokkal egyszerűbb a képlet, semhogy akár a miniszterelnök, akár a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom többi vezetője ne értené meg, mire megy ki a játék. Tiso páter egészen egyértelműen ideologizálta meg a zsidótörvényeket: „A szlovák nemzetnek jogában áll, hogy intézkedéseket hozzon a nemzet ellenségeivel szemben". Az intézkedések egyik „végén" a nemzet egyszínű törvényhozása állt, a másikon pedig a gázkamrák sora hatvanezer szlovák állampolgár zsidó számára. Az újságpapír nagyon kifakult 1940 óta, de Tiso államának hivatalos lapjában még kibetűzhető a szöveg: A szlovákiai zsidótörvények szigorúbbak a németországiaknál. Mindezeket figyelembe véve végig sem merem gondolni mindazt, ami a Tiso-rehabilitációra irányuló törekvésekből következik. Hiszen alig múlik el hét anélkül, hogy a Szlovák Nemzeti Párt valamelyik vezetője vagy történésze ne állapítaná meg, hogy manapság kik jelentik a nemzet számára az ellenséget. Vladimír Mečiar a tűzzel játszik, amikor pártját és önmagát nem határolja el a Szlovák Nemzeti Párttól, a második világháborús szlovák állam politikai örökségétől. Megtörténhet, hogy emiatt nem jutunk be az európai dermokatikus államok közösségébe, és lecsúszunk a balkáni országok közé. Csak csodálni tudom Németországot, ahogy a háborús kataklizma utáni néhány év alatt le tudott számolni az 1933 és 1945 közötti múlttal. És csodálni tudom politikusait, amiért olyan törvényeket fogalmaztak meg, amelyek hatására a szövetségi köztársaságban korlátok közé áikerült szorítani a fasizmustól örökölt ordas indulatokat, és ha kell, szankcionálni tudják az antiszeminizmus megnyilvánulásait. Jellemző a kölni római katolikus püspök minap, a háború befejezése 50. évfordulója alkalmából tett nyilatkozatának egy mondata: „Az antiszemitizmus nem azzal vette kezdetét, hogy marhavagonokba rakták a zsidókat, és Auschwitzba hurcolták őket". Igen, Szlovákiában sem az jelentette a zsidókérdés végső megoldását, hogy munkatábori „védőőrizetbe" vették őket, és Horthy Miklós Magyarországában sem az, hogy már a húszas években nyilvántartásba vették az „idegenszívűeket". Ez csak a kezdet volt. És tudjuk, mi következett utána. A sors ronda fintora, hogy ma, ötven évvel a világháború után még mindig napirenden van az antiszemitizmus kérdése, és írni kényszerültem róla. TÓTH MIHÁLY