Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)
1995-05-25 / 120. szám, csütörtök
\ 4) ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. május 25. Miamiban egy égő Castro-figura derítette jókedvre ezeket az USA-ba menekült kubaiakat. A karibi szigetország önkényurát ábrázoló fabábut alighanem inkább dühükben, semmint jókedvükben gyújtották meg, hiszen pár órával korábban többen közülük részt vettek a Miamiban élő kubaiak többezres tüntetésén, amellyel a menekülteket visszatoloncoló washingtoni politikát bírálták. ELLENTMONDÁSOS HIREK Kubai fogolyszabadulás Fidel Castro kubai elnök egy nemzetközi emberi jogi csoport közbenjárására szabadon engedett hat politikai foglyot. Egy hetedik, hipertóniában szenvedő társukat kórházi kezelésben fogják részesíteni - közölte közleményében a France Llbertés csoport, melynek képviselői a hónap elején látogatást tettek a szigetországban. A Reuter által ismertetett dokumentum szerint Castro márciusi franciaországi látogatása során találkozott a csoport vezetőjével, Danielle Mitterrand-nal, Francois Mitterrand volt francia elnök feleségével, és ekkor állapodtak meg abban, hogy a szervezet képviselői Kubába látogatnak. A közlemény azt állítja, hogy Fidel Castro személyesen tájékoztatta a csoportot az amnesztiáról, s hogy ezzel a misszió első célját sikerült elérni. A szervezet három héten belül ígéri végleges jelentését akciója eredményéről. Havannában eddig nem erősítették meg a France Libertás közleményét. Emberi jogi aktivisták és külföldi diplomaták egybehangzóan azt közölték, hogy értesültek a France Libertés bejelentéséről, de semmilyen szabadon bocsátásról nem tudnak. Egy vezető kubai ellenzéki, Elizardo Sanchez azt mondta, hogy kapcsolatban áll a hét fogoly családjával, de tudomása szerint eddig egyiküket sem helyezték szabadlábra. Nicholas Burns amerikai külügyi szóvivő üdvözölte a havannai döntést, de egyúttal bírálta a kubai hatóságokat amiatt, hogy az elmúlt hetekben több emberi jogi aktivistát vettek őrizetbe „ellenséges propaganda" kifejtése címén. Szaporodó öngyilkosságok MTi-hir kosságról. - Sok anya nem hiszi el, hogy fia öngyilkos lett, még akkor sem, hogyha a helyszínen búcsúlevelet találnak, és a szakértők megállapítják az öngyilkosságtényét - mondta a DPA német hírügynökség munkatársának. Az Interfax a hírhez hozzáteszi: az orosz hadseregben nem bánnak kesztyűs kézzel a fiatal katonákkal, a rangidős parancsnokok gyakran kínozzák őket. Az orosz hadseregben a legutóbbi esztendőben 432 katona vetett véget életének saját kezével. Ezt Pavel Danelenko hadbíró ezredes közölte az Interfax hírügynökséggel. Az ezredes folytat vizsgálatot az öngyilkossági ügyekben. Danelenko ezredes szerint sok szülő nem fogadja el a katonai hatóságok magyarázatát az öngyilPerry Európában MTI-hír William Perry amerikai külügyminiszter európai körútra indult. Útjának első állomása Németország, ahol a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben George Joulwan tábornokkal, a NATO európai erőinek főparancsnokával és más amerikai katonai vezetőkkel a boszniai helyzetről tárgyal. Perry itt találkozik majd több kelet- és nyugat-európai tiszttel is - jelentette a Reuter brit és az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség. Németország után az amerikai miniszter Ukrajnába utazik, ahol megtekinti a „Békepajzs" 95 hadgyakorlatot és ukrán kollégájával tárgyal. Perry európai útjának utolsó állomásán, Rómában olasz kollégájával Domenic o Corcionéval folytat megbeszéléseket, majd megtekinti a 6. amerikai flotta nápolyi támaszpontját. Lövöldözés a Fehér Háznál MTI-hír Lövöldözés volt kedden este a Fehér Háznál, amelyben két személy megsebesült. Az „incidens" tényét a Fehér Ház biztonsági szolgálatának ügyeletese is megerősítette, de részleteket nem közölt. A WRC-V értesülései szerint egy férfi megpróbált átmászni a Fehér Ház kerítésének délnyugati kapuján, de egy egyenruhás biztonsági őr feltartóztatta. MTI-hír A FEHER HAZ LEFARAGJA A KÜLFÖLDI SEGÉLYEKET Clintont meglepte az ENSZ boszniai tétlensége Bili Clinton amerikai elnök hibának nevezte, hogy az ENSZ képviselői az utóbbi napokban visszautasították a NATO légi csapásainak megindítását a boszniai szerbek ellen. Újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem szeretné, ha az ENSZ boszniai vállalkozása összeomlana. hogy meg fogja vétózni a javasla tot, ha a jelenlegi formájában kerül ki a kongresszusból. A republikánus indítvány a következő hét év folyamán az idei húszmillióról tizenkétmillió dollárra csökkentené a külügyi kiadásokat, alaposan lefaragva a külföldi segélyprogramokból is. Ráadásul a képviselőházi változat több olyan kitételt is tartalmaz, amely politikai irányvonalának módosítására kényszerítené a kormányzatot. Egyebek között kötelezné a Fehér Házat, hogy akkreditáljon nagykövetet a „dalai láma vezette legitim tibeti kormány mellé"; az orosz-iráni reaktorügylet miatt megvonná a segélyeket Moszkvától, és megmásítaná a kormánynak azt a döntését, hogy a jövőben visszatoloncolják a kubai menekülteket. Az amerikai-vietnami diplomáciai viszony létesítését attól tenné függővé, vajon Hanoi számot adott-e a vietnami háborúban eltűnt összes amerikai katonáról. Kemény feltételekkel terhelné meg a Kínával szemben követett politikát is. Mindig is támogattuk a NATO gépeinek a bevetését a szerb célpontok ellen. Biztosra vettem, hogy az utóbbi napok fejleményei nyomán ismét kezdeményezni fogják a légitámadásokat. Éppen ezért meglepetésként ért, hogy az ENSZ képviselői leállították a folyamatot — mondta. Kérdésekre válaszolva megerősítette Washington álláspontját, amely szerint az északír-brit tárgyalások előmozdítása érdekében a Sinn Feinnek el kell érnie, hogy az ír Köztársasági Hadsereg mihamarabb beszolgáltassa fegyvereit. Aláhúzta, hogy az Egyesült Államok teljes súlyával a rendezési erőfeszítések mögött áll. Egyetértve külügyminisztere, Warren Christopher véleményével az elnök rámutatott, hogy a külügyi költségvetés drasztikus megnyirbálására előterjesztett republikánus törvénytervezet durván belegázol a külpolitika irányítására vonatkozó alkotmányos jogkörébe. Nem hagyott kétséget afelől, Elhunyt Harold Wilson Hetvenkilenc éves korában tegnapra virradóra elhunyt Sir Harold Wilson, egykori brit munkáspárti kormányfő. A hírt felesége jelentette be. Hozzátette, hogy férje, aki egy idő óta már beteg volt, vasárnap jelentkezett be a Szent Tamás kórházba. Az asszony nem közölte, hogy férje mi lyen betegségben szenvedett. Wilson kétszer volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, 1964-1970, valamint 1974-1976 között állt a kormány élén. NATO-TAGSÁG Varsó a legesélyesebb Valamennyi kelet-európai ország közül Lengyelország együttműködése a legszélesebb körű a NATO-val. Ez az ország egyértelműen az első helyen áll azoknak az országoknak a sorában, amelyek az észak-atlanti szövetség tagjává válhatnak - jelentette ki az Egyesült Államok varsói nagykövete. Nicholas Rey az Euro-atlanti társaság összejövetelén elmondotta, hogy a NATO már csaknem befejezte a szövetség bővítéséhez vezető folyamat első szakaszát: lezajlottak a belső viták, amelyeknek célja az idáig vezető út kijelölése. A következő lépésként az év második felében megkezdődnek a részletes viták Lengyelországgal és a szövetség más lehetséges új tagjaival - tette hozzá a diplomata. A nagykövet azt is kifejtette, hogy sokan félreértelmezték a Clinton-adminisztráció szembehelyezkedését azzal a kongresszusi javaslattal, amely a NATO ba va ló gyorsabb bejutást tett volna lehetővé a visegrádi csoporttagjai Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia - számára. Bizonyos országok előtérbe helyezése azzal a kockázattal járna, hogy a meg nem nevezett országokat eltántoríthatja a reformok folytatásától, míg a felsoroltaknál önelégültség mutatkozhat — vélekedett a diplomata. A PER STANDARD A B0KR0S-CS0MAGR0L Letaglózta a lakosságot A magyarországi takarékossági csomag a Jobboldali populistákat erősíti - állapítja meg a Der Standard című bécsi lap. Az osztrák újságíró a takarékossági csomagról megkezdődött parlamenti szavazás kapcsán ismerteti az intézkedéseket és egyben arról ír, hogy a program valósággal letaglózta a lakosságot. Mayer tájékoztatja olvasóit arról, hogy Torgyán esetében is mondják: egykor ügynök volt. Bizonyított mindenesetre - írja a lap hogy Idézi azokat a közvéleménykutatási adatokat, amelyek szerint egy mostani választáson a szocialisták ugyan még mindig 26 százalékos szavazatarányt érnének el, de 19 százalékkal a második helyre a kisgazdák kerülnének, megelőzve az SZDSZ-t, amely legfeljebb 15 százalékra számíthatna. Torgyán demagógiája - írja a lap - olyan kijelentésekre épül, mint hogy az országot kiárusítják a kommunisták. Ez utóbbin Torgyán azokat a technokratákat érti, akik a létező szocializmus utolsó szakaszában szerezték képesítésüket, s akikből tényleg gyakorta hiányzik a szociális érzékenység. az ügyvéd jogi pályafutását egy olyan perrel kezdte, amelyben 56osokat ítéltek halálra. Az osztrák tudósító feltűnőnek nevezi, hogy Torgyán a többi szélsőjobboldali politikussal ellentétben tartózkodik minden antiszemita és rasszista agitációtól. Hivatkozik a cikk a szkinhedek januári debreceni akciójára, amelyet az FKGP helységében megtartott gyűlés előzött meg, s amelynek nyomán az érintett vezetőt Torgyán kidobta, a zsidó közösségtől pedig bocsánatot kért. PRESSER: CSAK DALOK Három óra varázslat CSAK DALOK. Első önálló albumának címét kölcsönözve egy héten át tartó koncertsorch zat a budapesti Vígszínházban. Tehát: Presser Gábor és barátai. Presser természetesen kócos (rövidre vágott, oldalt szabályosan elválasztott hajzattal lenne valójában meglepő), mackós, kissé rájátszott esetlenséggel kocog-döcög oda a zongorá hoz, szilárd telephelyéhez, hiszen szervesen összenőttek, ő és a zongora, dünnyög még valamit, az első szám elhangzása előtt csak illik szólni a publikumhoz, de a közönség is kissé zavarban, legszívesebben oda telepedne a pódium széléhez a hangszerek közvetlen közelébe, rövidesen a felújított patinás színházterem csillárfényei kialvóban (emlékeit megidéző idős hölgy megejtő ünnepélyessége), lézersugarak páztáznak villódzóan a karzat bordó-puha széksorain, Presser még morog egy kicsit, aztán megmozdítja a billentyűket, Horváth Kornél puszta tenyerrel belevág a dobokba, felvijjog a szaxofon, Szekeres Tamással az élén lendületbe jönnek a gitárosok, mozgásba a vokál, a másik dobos és a többiek. Egy-egy dalnál besegítenek az LGT-fiúk és az Amadinda Ütőegyüttes tagjai is. Néhány akkord után már ott ülünk valamennyien Presser zongorája körül, mint valami házibulin vagy bárhol másutt, nagyon távol, süppedős emlékekben, kibogozhatatlan érzések bűvölet-hálójában: a koncert háromórás varázslat. Törlődik, hogy ez a csodás muzsikus éppenséggel a Vígszínház zenei igazgatója, nem lényeges, hogy hozzá kötődik mondjuk a Képzelt riport... és a Padlás, homályosul a már több évtizedes jelenléte a zenei közéletben. Csak dalok... Az est legvégén társai távoznak, még két szám, egyedül marad, mélységesen egyedül, a zongorával. Önmagához szól, tehát mindenkihez, az egyedülvalóság erejével, amely döbbenetével kizár bármiféle elutasítást. A végtelen belső csend megszólalása, a magány kivételes tisztasága. Ezt jelentette a számomra teljesen ismeretlen utolsó két dal. Egyben egy műfaj csúcsteljesítménye. Mindig is furcsállottam az úgynevezett könnyűzene és komolyzene megjelöléseket. Vagy csak a kötelező gardrób-választás tenné? Miért ne lehetne ünnepi zene is... Mert ez az volt. SINKOVITS PÉTER T iltakozásul a tajvani elnök amerikai útjának engedélye^ zése miatt egy kínai katonai küldöttségfélbeszakította USA-beli látogatását, és idő előtt hazautazott Pekingbe. Kína kilátásba helyezte, ha az amerikai kormányzat megadja a beutazási vízumot Li Teng-hujnak, „súlyos intézkedéseket" foganatosít Az amerikai kormány nagyon szeretné, ha Peking megértené, hogy a látogatás engedélyezése nem jelenti az „egy Kína" politika feladását vagy módosulását. Washington 1979-ben döntött úgy, hogy attól kezdve a pekingi kormányt ismeri el Kína egyetlen hivatalos képviselőjének, és Tajvannal csupán nem hivatalos viszonyt tart fenn, s azóta tajvani elnök nem járt az USA-ban. I ráni rakétaegységek hadgyakor lata zajlik a Hormuzi szoros térségében. A Virradat-3 fedőnevű gyakorlat öt napig tart, s azon a hadsereg egységei mellett a Forradalmi Gárda alakulatai is részt vesznek - jelentette a Reuter brit hírügynökség. Ugyancsak a hét elején kezdődött egy másik hadgyakorlat az ország déli kikötővárosa, Khorramshahr közelében. I zrael és a gázai Palesztin Hatóság az Európai Uniót kérte fel az előre láthatólag késő ősszel tartandó választások ellenőrzésének koordinálására és az EU szóvivője szerint a szervezet minden bizonnyal eleget tesz a felkérésnek. A választásokon mintegy 700 megfigyelőre lesz szükség, s közülük mintegy 350 főt az EU delegál majd. A megfigyelők száz nappal a választások később kitűzendő időpontja előtt kezdik meg tevé kenységüket. Az EU eddig kilencmillió dollárt különített el a palesz tin választások előkészítésének támogatására, s az összeg fele már el is ment az önkéntes választási segítők felkészítésére és a választóhelyiségek létrehozására. Az Európai Unió további 13 millió dollárt szán a megfigyelők költségeinek fedezésére és az ellenőrzés megszervezésére. H at izraeli keresztény arabot tartóztattak le Jaffában. Kedden éjjel ismét heves összecsapások voltak több száz keresztény arab és a rendőrség között a városban. A megmozdulásokat az váltotta ki, hogy hétfőn egy izraeli katona feldúlta a Szent Antal katolikus templomot. Tegnap ötszáz rendőrt vezényeltek Jaffába, hogy megakadályozzák a további zavargásokat - közölték rendőri források. A kormány bocsánatot kért az izraeli keresztény közösségtől, és kártérítést ígért. Izrael 850 ezer arab lakosából 125 ezer keresztény vallású. A Tel-Avivtől délre lévő városban tüntetők kövekkel dobálták a rendőröket, tüzeket gyújtottak, és üzletek kirakatait törték be. A rendőrség botokkal oszlatta fel a tiltakozókat. Híres lábbeli MTI-Panoráma Csütörtökön elárverezik Nelson Mandela dél-afrikai elnök barna stuccbőr cipőjét, amelyet öt évvel ezelőtt, börtönből való szabadulásának napján viselt - tájékoztatta a londoni Christie's aukciósház képviselője a Reuter brit hírügynökséget. Mandela cipője - amelynek kikiáltási ára 3000 font (4700 dollár) lesz — harminc másik pár cipő társaságában kerül kalapács alá, s a befolyt összeggel egy gyermeket segélyező alapítványt támogatnak majd. Az államfőé mellett a többi cipőnek sincs oka szégyenkezésre, ugyanis más, nem kevésbé híres emberek által viselt lábbelik is szerepelnek a kínálatban: így például Elton John popszupersztár, Nigel Mansell autóversenyző és Will Carling rögbisztár bakancsa is kalapács alá kerül a csütörtöki árverésen.