Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-31 / 76. szám, péntek

2J ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. március 31. RÖVIDEN Jura J Schenk külügyminisz­ter" meghívására április 1.-4. között Szlovákiába látogat Csi­en Csi-csen kínai külügyminisz­ter, az Államtanács alelnöke. Michal Kováč államfő kelet­szlovákiai látogatásának máso­dik napján a Varannói járásba látogatott, ahol megtekintette a Bukóza fafeldolgozó vállala­tot és a Domaša víztározó part­ján létesült néhány üdülőköz­pontot. A Varannói járás a mun­kanélküliség arányát tekintve a hatodik helyen áll (21,4 száza­lékkal) Szlovákiában. A helyi la­pok nem felejtették el megje­gyezni: a járást utoljára 1972­ben látogatta meg államfő, mégpedig Ludvík Svoboda tá­bornok. A szociális- és munkaügyi minisztérium szóvivője útján til­takozott azon állítás ellen, hogy a szlovák hivatalok a csehor­szági árvaházakból csupán a nem sötét bőrű és egészséges szlovák állampolgárságú gyer­mekeket hajlandók átvenni, mint ahogyan azt Jaroslava Lu­kešová, a prágai Gyermekgon­dozó Intézet igazgatója állítot­ta. Raymond Edward Kendal, az Interpol vezérigazgatója négynapos szlovákiai látogatá­sa során tegnap a pozsonyi Kri­minalisztikai Intézetbe látoga­tott, ahol a kábítószer-elemző, a ballisztikai és a genetikai la­boratórium munkáját tekintette meg. Állítása szerint az intézet színvonala összehasonlítható bármelyik hasonló jellegű kül­földi intézettel, igaz, egyes terü­leteken jobb eredményeket ér­hetnének el a korszerűbb fel­szereléssel. R. E. Kendal az in­tézet módszertani és informati­kai osztályának segítséget ígért. A NATO transzformálása és azok az akadályok, amelyek je­lenleg nehezítik Szlovákia be­lépését a NATO-ba, voltak a té­mái annak a megbeszélésnek, amelyet Imrich Andrejčák, a parlament védelmi bizottságá­nak elnöke folytatott tegnap Helge Hansen tábornokkal, a NATO európai erőinek parancs­nokával. Helge Hensen szerint Szlovákia NATO-csatlakozásá­nak útjában nem katonai as­pektusok állnak, hanem politi­kaiak, s hozzátette: a politika fogalma alatt az ország gazda­sági helyzete is értendő. TASR Ma még bevallhatja - az adóját (Folytatás az 1. oldalról) Persze, ez lehet jóval több, meg kevesebb is. Hogy gyor­sabban menjen a munka, illet­ve hogy az adóalanyok ne vára­kozzanak itt sokáig, az ügyfél­fogadási osztályt belső átcso­portosítással kibővítettük. Ezekben az órákban - folytatta a helyzetjelentést tegnap dél­előtt Zuzana Molčánová igaz­gatónő - általában 10-15 ügy­fél sorakozik itt, és vár vagy tíz­tizenöt percet, amíg átvesszük tőle a papírjait. (gazdag) Rozsnyó: A rozsnyói adóhiva­tal épületében a várható nagy érdeklődésre való tekintettel az elmúlt napokban külön eme­leten fogadták az adóalanyo­kat. Az emeletek közötti folyo­són pedig egy készséges hölgy osztotta az adóbevallási nyom­tatványokat, amelyeket néhá­nyan csak tegnap vettek át. Ezt már az adóhivatal igazgatójá­tól, Dušan Švingál mérnöktől tudtuk meg, aki elmondta, hogy egy nappal az adóbevallások határidejének letelte előtt a fi­zikai személyeknek csak mint­egy 53 százaléka adta le beval­lását, s a jogi személyeknél ez az arány még rosszabb, alig éri e1 a várható adózók 30 százalé­kát. -Az idén volt elég nyomtat­vány, s azokat időben terjesz­tettük is, az emberek nagy ré­sze mégsem tudja ezeket időben leadni. A rozsnyói adó­hivatalban ma 18 óráig várják azokat, akik az utolsó napon kí vánnak eleget tenni kötelezett­ségüknek. (ambrus) Rimaszombat: Hétfőn még csak mindössze tizenöt percet kellett várakozniuk a Rima­szombati adóhivatal előtt azok­nak, akik az utolsó hétre hagy­ták az adóbevallási ív leadását. A várakozási idő szerdán növe­kedett meg lényegesen, ekkor esetenként már 50-nél is töb­ben összegyűltek a hivatal fo­lyosóján. Az adóellenőrök szer­dán már hosszabbított műszak­ban dolgoztak, 18.30-ig fogad­ták az ügyfeleket. Mivel tegnap még többen keresték fel a hiva­talt, bővítették az ellenőrző cso­portok számát is, hogy meggyor­sítsák a kitöltött nyomtatványok ellenőrzését. Tegnap és ma szintén hosszabbított műszak­ban dolgoztak, illetve dolgoz­nak, de a becslések szerint így sem sikerül mindenkinek időben leadnia a kitöltött adó­bevallási ívet. (farkas) Nagykapos: A kaposi körzeti adóhivatal a héten naponta meghosszabbított műszakok­ban, azaz 18 óráig fogadta az adóbevallókat. Tekintettel arra, hogy négy adóhivatali alkalma­zott folyamatosan végzi az adó­bevallási ívek átvételét, eddig nem volt fennakadás. Tegnapra várták azon magánvállalkozók­nak hozzávetőleg az egyharma­dát, akik eddig nem adták le az adóbevallási formanyomtatvá­nyokat. Ez közel kétszáz sze­mélytjelent. Már hagyományo­san közöttük voltak a „nagyobb vállalkozók" is. Ottjártamkor zökkenőmentesen folyt a mun­ka, ami a négy női szakreferens készségében is megnyilvánult, akik a feleket ellátták utolsó ta­nácsokkal. (d. varga) Komárom: - A Komáromi já­rás területén tevékenykedő vállal­kozók többsége az utolsó pilla­natra hagyta az adóbevallás be­nyújtását - mondta Dominik Bii­ko, az adóhivatal igazgatóhelyet­tese. A tavalyi és az azt megelőző évek kellemetlenségeiből okulva Komáromban már a múlt héten meghosszabbították a hivatali órákat, ezen a héten pedig egé­szen este nyolcig várják az utolsó pillanatban betoppanó ügyfele­ket. Sőt, az adóbevallások átvéte­lével foglalkozók számát is meg­növelték. A komáromi „finist" az utolsó szakaszban az adóel­lenőrök is segítik. Persze vannak olyan vállalkozók, akik hosszabb külföldi útjukra, esetleg hosszas betegségükre vagy a könyvvizsgá­ló hiányára hivatkozva már kérték adóbevallásuk leadási határide­jének a meghosszabbítását. Ugyan az adóhivatal egészen júni­us 30-ig adhatna halasztást, az esetek súlyosságától függően ez idáig mindössze néhány hetes csúszást engedélyezett. Egyéb­ként a nyitvatartás meghosszab­bításának köszönhetően elég ru­galmasan folyik az adóívek be­nyújtása. ~ (kosár) Új Szó-tudósítás ÜLESEZTEK A PARLAMENTI BIZOTTSÁGOK A három visszaadott törvényről Ismét nagy a nyüzsgés a szlovák parlamentben. A képvi­selők tegnap bizottságokban tárgyalták, Illetve a mai nap folyamán még tárgyalják a Jövő szerdán kezdődő plenáris ülés programpontjait. Köztük a márciusi plenáris ülésen egyszer már elfogadott tervezeteket, amelyeket az ál­lamfő nem írt alá és megtárgyalásra visszaadott a tisztelt háznak. hoz fűzött kifogásai is. Csupán az idegenrendészeti törvény vi­tája során mutatkoztak a kor­mánypárti honatyák engedéke­nyebbnek - a külügyi és a mezőgazdasági bizottság helyt adott Michal Kováč észrevétele­inek, az alkotmányügyiben sem vetették el azokat. Ugyanis ki­derült, hogy az eredeti jogsza­bály egy pontban sértené a nemzetközi egyezményeket, amelyek betartását Szlovákia is vállalta. Persze, voltak kor­mánypárti képviselők, így példá­ul a privatizációs bizottságban, akiket ez az érvelés sem győzött meg. G. A. Mint ismeretes, Michal Ko­váč államfő kifogást emelt a Szlovák Információs Szolgálat­ról szóló törvénymódosítással szemben. Azért, mert az kiven­né kezéből a titkosszolgálat első emberének kinevezési jo­gát s átadná a kormánynak, megszüntetve ezzel az államfő ellenőrzési jogát az intézmény felett. A kormánypárti többségű parlamenti bizottságokban Ko­váč kifogásait lesöpörték az asztalról. Hasonló sorsra jutot­tak a másik visszaadott törvény­hez, a központi intézmények át­szervezéséről szóló módosítás­LENGYELORSZAG A nómenklatúra veszélye fenyeget? MTI-tudósítás A „politikai monokultúra" ve­szélye fenyegeti Lengyelorszá­got, amennyiben baloldali jelölt nyeri meg az őszi parlamenti vá­lasztásokat - jelentette ki teg­nap Adam Strzembosz, a leg­felsőbb bíróság elnöke, aki több jobboldali-keresztény párt kö­zös elnökjelöltje. Strzembosz szerint jobbol­dalról ugyanez a lehetőség nem fenyeget, hiszen arra re­mény sincsen, hogy a konzerva­tív erők belátható időn belül parlamenti többséget szerez­nek. Az ismert jogász kifejtette: a jobboldali csoportosulások­nak nem szabad több jelöltet is harcba küldeniük az elnöki szé­kért, ez ugyanis a legegyene­sebb út a vereséghez. Márpe­dig a baloldal hatalmát leg­alább az államfői székből korlá­tozni kell. HATARON INNEN ES TUL Szülőföldön boldogulni MTI-hír A szülőföldön való boldogulás érdekében a magyar kormány meghatározónak tartja a határon túl élő magyarok egzisztenciate­remtését, gazdasági felemelkedé­sét, polgárosodását - jelentette ki Tabajdi Csaba államtitkár tegnap az anyaország és a szomszédos államokban élő magyar kisebb­ség gazdasági együttműködé­séről szóló kétnapos budapesti konferencia megnyitóján. Kulcs­fontosságúnak nevezte a kisebb­ségek számára hátrányos gazda­sági intézkedésekkel szembeni fellépést. A jövő szempontjából ugyanis kiemelten fontos az, hogy a kisebbségben élő magyarok csupán munkavállalók lesznek-e, vagy pedig vállalkozni képes pol­gárokká válnak. Az államtitkár szerint új kisebbségpolitikai szem­lélet kialakulására van szükség. Ez elősegíthetné azt, hogy a ma­gyarországi társadalom számára a határon túli magyarok nem mint gyámolításra szoruló szegény ro­konok jelennének meg, hanem mint gazdaságilag is egyenrangú felek. A budapesti vezetés az or­szághatáron túl élő magyarok tá­mogatását gazdaságilag ésszerű, hosszú távra ható és finanszíroz­ható rendszerben képzeli el. Magyarország elsősorban gya­korlati ismeretek átadásával, ke­reskedelmi információs rend­szer kiépítésével, fokozott banki szerepvállalással, valamint beru­házásvédelmi megállapodások­kal segítheti a szomszédos or­szágok magyar üzletembereit. Az élet evangéliuma (Folytatás az 1. oldalról) takra a pápai tévedhetetlensé­get. Az enciklika szerint minden olyan cselekedet elítélendő, mely az élet szentsége ellen irá­nyul. Az abortusz - gyilkosság, melyért erkölcsi felelősséggel tartozik mindenki, aki gyakorlá­sához közvetlenül vagy közvetve hozzájárul. Minden bizonnyal nagy vitákat fog kiváltani a pápá­nak az az álláspontja, amely sze­rint „a bűnt nem lehet joggá for­málni. Az abortusz és az eutaná­zia olyan bűn, melyet semmilyen emberi törvény nem igazolhat". II. János Pál úgy véli: totalitárius az az állam, mely a legvédtele­nebbek - a gyermekek és a vég­zetesen betegek - életéről ren­delkező törvényeket fogad el. A katolikus egyházfő elhatároló­dott a halálbüntetéstől is, ami szükségessé teszi az 1992-ben el­fogadott új katekizmus átírását, mivel az elismerte a közhatósá­gokjogát arra, hogy súlyos esetek­ben a halálbüntetéssel is éljenek. Az Evangélium vitae enciklika elítéli a fogamzásgátlást és a szü­letések szabályozásán alapuló né­pesedési politikát. Bűnnek minősí­ti az embriókon végzett kísérlete­ket, s felhívja a figyelmet arra, hogy a bioetika terén számtalan formá­ban támadás történik az emberi élet méltósága ellen. A pápai kör­levél egyben elítéli az erőszak és a háború minden formáját is. Elhalasztották Mečiar ukrajnai látogatását TA SR-hí r Szlovákia kijevi képviselete tegnap megkapta az ukrán külügyminisz­térium hivatalos jegyzékét. Ebben az ukrán fél kérte: tájékoztassák az SZK kormányát Vladimír Mečiar miniszterelnök ukrajnai látogatásának elhalasztásáról, amelynek egy korábbi megállapodás értelmében április 4-5-én kellett volna megvalósulnia. A jegyzék továbbá megállapítja: a szlovák küldöttség látogatásának előkészítése folytatódik, azzal a céllal, hogy sikeresen lebonyolíthassák egy más, mindkét fél számára megfe­lelő időpontban. A konkrét terminust diplomáciai úton határozzák meg. Elmaradt a találkozó ČTK-tudósítás két miniszter a határon átmenő vasúti közlekedésről írt volna alá szerződést, emellett Rezes kez­deményezésére újból napirendre tűzték volna a szövetségi állam közös légi- és hajóflottája elosz­tásának kérdését. A találkozóra egy vagy két hét múlva kerül sor. Az utolsó pillanatban a cseh és a szlovák szakértők véleménykü­lönbsége miatt törölték Alexan­der Rezes szlovák és Jan Stráský cseh közlekedésügyi miniszter tegnapi pozsonyi találkozóját. A Magyarországról ­szlovákul Ül Szó-Információ A Pozsonyi Magyar Kultu­rális Központban tegnap be­mutatták annak a magyaror­szági szlovák nyelvű folyói­ratnak az első példányait, amely Maďarská revue cím alatt negyedévenként meg­jelenve kíván összefoglalót adni szomszédunk életéről. Zádor Tibor főszerkesztő és Komorník Ferenc kiadó el­mondta, hogy ebben a lap­számban még az angol nyelvű - és már évek óta megjelenő - Hungarian Ob­server anyagát tették közzé szlovák nyelven, amivel egy­idejűleg román és orosz mu­tációt is indítottak a már Kwtfe* —ftifój í jtiPíts Í' .: Znxw "; S meglévő francia és német kiadás mellett. Hangsúlyozták, céljuk a tájékoztatás és nem a befolyásolás, olyan magyar törekvéseket és elképzeléseket kívánnak hasábjaikon ismertetni, amelyeket mind a hat magyarországi parlamenti párt felvállalhat. A jövőben a magyar­országi szlovákság életét is igyekeznek sokoldalúan bemutatni. Az UNPROFOR távozik Horvátországból (Folytatás az 1. oldalról) ha a dokumentum egyér­telműen kimondaná, hogy az UNPROFOR mandámuta megszűnt. Az East River partjá­ról érkező hírek szerint Thor­vald Stoltenberg társelnök to­vább folytatja a konzultációkat az új megbízatás részleteiről (létszám, a megfigyelői állások kijelölése, stb.), s legkésőbb áp­rilis 21-ig konkretizálják ezeket a kérdéseket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Horvátországban ab­bahagyták volna a háborús előkészületeket. Az ENSZ zág­rábi szóvivője szerint az elmúlt hetekben élénk katonai moz­golódás volt észlelhető Bara­nyában és Kelet-Szlavóniában, Mate Granic horvát külügymi­niszter pedig tiltakozott az ENSZ-nél amiatt, hogy - szavai szerint - 900 jugoszláv katona és 13 harckocsi kelt át Zombor közelében a Dunán és hadállá­sokat foglalt el a védett zóná­ban. Közben az UNPROFOR szóvivői is megerősítették, hogy a krajinai szerbek húsz harckocsit és néhány nehéztü­zérségi löveget egyszerűen „ki­mentettek" az ENSZ ellenőrzé­se alatti hangárból. Logikus a következtetés, hogy a konflik­tusveszély még korántsem múlt el. Boszniában közben ismét ele­sett egy ENSZ-katona. Szerdán este aknavetőgránát vagy ágyú­golyó találta el a kéksisakosok egyik megfigyelőállását. Az áldo­zat hollandiai. Herve Gourmelon szóvivő nem közölte, hogy a grá­nátot a szerb vagy a muzulmán fél lőtte-e ki. GYARMATI JÓZSEF TOROKORSZAG Bírálatok kereszttüzében MTI-hír Katonai tisztségviselők szerint Törökország keleti részén is nagyszabású offenzíva indult a kurd gerillák ellen. Az akcióban részt vevő török katonák száma elérheti a 15 ezret is. A hegyvidé­ki Tunceli tartományban és körü­lötte katonai járműoszlopok zár­ták le az utakat, várhatóan a Kur­disztáni Munkáspárthoz (PKK) tartozó gerillák elleni támadás előkészületeinek keretében. -Az észak-irakihoz hasonló offenzíva készül - idézett a Reuter egy tun­celi katonai illetékest. Emre Gonensay, a miniszterel­nök-asszony, Tansu Ciller tanács­adója szerdán Washingtonban az Egyesült Államok vezetőivel tanácskozott. A megbeszélése­ken Ankara állítólag felajánlotta: kivonja Észak-Irakból a török csapatok nagy részét, de névle­ges török erő az Egyesült Államo­kat is magában foglaló többnem­zetiségű kontingens keretében a térségben maradna. Az Európai Unió „erélyes nyi­latkozatot" készít elő Törökor­szág észak-iraki kurdellenes of­fenzívájára vonatkozólag - erősí­tette meg tegnap a francia kül­ügyminiszter. - Az emberi jogok területén nem alkalmazható há­romféle mérce. Világosan meg­mondtuk a török hatóságoknak, hogy segíteni akarjuk a demokrá­cia táborát, de a demokrácia tá­borának is segítenie kell bennün­ket - hangoztatta Alain Juppé. Az EU miniszteri tanácsának jelenle­gi elnöke hangsúlyozta: nem le­het szó az EU és Törökország kö­zött aláírt vámunió-megállápo­dás ratifikálásáról, ha Ankara szep­temberig meg nem hozza az álta­la megígért reformintézkedéseket, amelyek a demokrácia és az em­beri jogok tiszteletben tartásá­nakjavítására irányulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents