Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám, péntek
1995. március 30. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó [ 30 | EBRD - POĽNOBANKA Hitelek az élelmiszeriparba Tegnap Pozsonyban az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank, valamint a Pol'nobanka képviselői aláírták azt a keretszerződést, amelynek értelmében a két pénzintézet felefele arányban, mintegy 1,1 milliárd koronás hitelkeretet hoz létre az élelmiszeripar fejlesztésére szolgáló vállalkozói tervezetek finanszírozására. A közép- és hosszú lejáratú (1,5 - 7 éves futamidejű) hitelek 40 milliótól 250 millió korona értékig terjedő beruházásokra Igényelhetők. Uj Szó-tudósítás Amint azt Hans Christian Jacobsen, az EBRD agrárkereskedelmi szakcsoportjának igazgatója elmondta, a hitelkeret létrehozásával elsősorban a magánkézben levő élelmiszer-ipari kisés középvállalkozások fejlesztési terveinek finanszírozását kívánják támogatni, természetesen a banki feltételeknek megfelelő követelmények szigorú elbírálásával. Az említett vállalkozások számára létrehozott hitelkonstrukció a maga nemében eddig egyedülálló ebben a térségben, hiszen a folyósított hitelek egyik részét hazai forrásokból, a másik részét devizában folyósítja majd a Mezőbank. A kamatlábat az adott időszakban érvényes belföldi hitelezési feltételek alapján, valamint a devizahitel kamatainak átlagából állapítják majd meg. Az EBRD illetékese szerint a hitelek optimális esetben gyakorlatilag mintegy 3 hónap múlva már meg is jelenhetnek a hazai pénzpiacon. Pósa Lajos, a Mezőbank vezérigazgatója szerint a létrehozott hitelkeret nagyságrendjében elégségesnek mutatkozik, s inkább attól tart, hogy kevés lesz a feltételeknek megfelelő hitel folyósítására alkalmas tervezet. A kérelmek elbírálását egyébként az EBRD szakemberének közreműködésével végzi majd a bank. A közös finanszírozás érdekessége, hogy a devizahitelek megalapozottságát az EBRD agrárkereskedelmi szakcsoportja fogja elbírálni. (t. szilvássy) POZSONY Változások a közlekedésben TA SR-tudósítás A Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat április 1-től megváltoztatja az alábbi járatok útvonalát, megállóinak helyét és menetidejét: 22, 23, 25, 33, 37, 49, 58, 65, 121, 112, 115, 118, 122, 208, 210, 211, 212, 217, 218. Emellett megszünteti a 101-es buszjáratot. Uj éjszakai járatokat indítanak, mégpedig az 501-es és 517-es jelzésűt, amelyek a vasúti főpályaudvarról indulnak. A változások értelmében az éjszakai járatok elkerülik az Új Hidat, a Šafárik és az Sznf teret, az ottlakók panaszai miatt (légszennyezés, zajártalom). Szünetel a keresés ČTK-hir Immár harmadik napja szünetel a tragikus körülmények közt meghalt Josef Vavroušek volt szövetségi környezetvédelmi miniszter lányának, a 19 éves Petra Vavrouškovának a keresése. A hegyi mentőszolgálat tagjai március 28-án hagyták abba a kutatást, mivel a viharos erejű szél, az állandó havazás és a lavinaveszély ezt lehetetlenné teszi. Ján Dzuroška, a Nyugati-Tátra érintett körzete hegyi mentőszolgálatának vezetője leszögezte: amint az időjárás megengedi, folytatják a lány keresését. KELET-SZLOVAKIA Miért késett tegnap az Új Szó? A Pozsonyban készülő országos napilapok többsége tegnap KeletSzlovákiába késve érkezett meg, így az előfizetőkhöz csak ma jut el. Ondrej Malejčíktôl, a hírlapterjesztő vállalat kassai irodájának vezetőjétől megtudtuk, a rossz útviszonyok miatt az újságszállító gépkocsik három órát késtek, tehát reggel hat órára futottak be a kassai lapelosztóba. - Az elosztóból a helyi újságárusok utólagosan megkapták a csomagokat, de az előfizetőknek a kézbesítők egynapos késéssel szállítják házhoz a napilapokat, köztük az Új Szót is - közölte velünk az irodavezető. (g-f) ILIESCU AZ ALAPSZERZŐDÉSRŐL Csak az 1201-es jelent akadályt MTI-tudósítás A rpmán-magyar alapszerződés minden kérdésében megegyezés született már a két fél között, egyedül az Európa Tanács 1201-es ajánlása ügyében nincs egyetértés. Románia elfogadhatatlannak tartja, hogy ez az ajánlás bekerüljön a szerződésbe — jelentette ki Ion Iliescu román elnök az olasz fővárosban. Iliescu, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Olaszországban, szerdán este tartott római sajtóértekezleténekjelentős részét - kérdésekre válaszolva - a magyar-román alapszerződés körüli vitának és a magyar-román kapcsolatoknak szentelte. A román elnök szerint az 1201es ajánlás szerződésbe foglalása alapvetően két ok miatt elfogadhatatlan Bukarest számára. Egyrészt mert csak ajánlásról van szó, s Románia ellenzi, hogy szerződésbe foglaljanak „olyan, mindenekelőtt a kisebbségekkel foglalkozó elveket, amelyek nem bírnak nemzetközi jogi erővel". Iliescu hangsúlyozta, hogy Románia a kisebbségi jogok ügyében csak a Strasbourgban aláírt keretegyezményt fogadja el. Bukarest számára az Európa Tanács ajánlása azért is elfogadhatatlan, mert „az etnikai-területi autonómia szeparatista víziójának koncepcióját" fogalmazza meg. Iliescu azt hangsúlyozta, hogy Románia és Magyarország kapcsolatai jók, gazdasági és katonai téren az együttműködés kiváló. Úgy vélte továbbá, hogy a jelenlegi magyar kormány jóval realistább a két ország közti kapcsolatokat illetően, mint elődje volt. A mostani magyar vezetés nagyobb realizmusa példájaként említette, hogy Horn Gyula miniszterelnök a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) tavaly Triesztben tartott csúcsértekezlete óta támogatja Románia csatlakozását ehhez a regionális szervezethez. „Tudjuk, milyen nyomás nehezedik a nacionalista, szélsőséges körök részéről a magyar kormányra. A helyzet hasonló Romániában is" - mondta Iliescu. Teng kijött a kórházból Teng Hsziao-pinget, Kína első számú vezetőjét március elején Peking 301-es katonai kórházába szállították, de azóta visszatért otthonába - tájékoztatta tegnap az AFP-t egy kórházi alkalmazott. A névtelenségbe burkolózó pekingi orvos hangoztatta, hogy a 90 éves Teng egészségi állapota „nem túlságosan rossz". A politikus agyműködése az idős kor következtében legyöngült, és a beteg különböző érbántalmakban szenved - fűzte hozzá. Egy tajvani lap a múlt héten már megírta, hogy Teng Hsziaopinget március első napjaiban magas lázzal kórházba szállították. OROSZORSZÁG Robbanás egy lőszerraktárban MTI-tudósítás Az orosz távol-keleten tegnap egy tüzet követően felrobbant egy lőszerraktár. Az első, nem hivatalos jelentések szerint 200 vagonnyi lőszer repült a levegőbe a kínai határ közelében, a habarovszki területen fekvő Taloje település mellett. Az első beszámolók szerint nem volt vegyi fegyver a töltetek között és a baleset nem követelt áldozatokat. A reaktív lőszerek mintegy 10 kilométeres sugarú körben szóródtak szét, de egy-egy töltet 25 kilométeres távolságra repült. A környező településekről kitelepítették a lakosságot. A mostani eset kevesebb mint egy évvel azután történt, hogy ugyancsak a tengermelléki területen felrobbant a csendesóceáni flotta egyik lőszerraktára. Az utóbbi időben egyébként is szinte mindennaposak voltak Oroszországban a katonai balesetek. A hét elején Krasznodar mellett egy vadászbombázóról szabadult el néhány rakéta, ezt megelőzően, a novovoronyezsi atomerőműtől 4,5 kilométerre csapódott be egy gyakorlatozó repülőgépről indított levegő-föld rakéta. A minap kudarcot vallott egy hadászati rakétából űrrakétává alakított hordozórakéta-kísérlet és nem sikerült emiatt pályára állítani két külföldi műholdat. IDEGEN TENGERALATTJAROK AZ OROSZ PÁRTOKNÁL Az ellentengernagy vádjai A nyugati államok és az Oroszország közötti bizalmat és barátságot aláásó provokációnak minősítette tegnap Borisz Szannyikov ellentengernagy, az északi flotta törzsének osztályvezetője az utóbbi napok incidenseit, amelyekben külföldi tengeralattjárók a Barerits-tengerben megközelítették az orosz területi vizek határát - jelentette az ITAR-TASZSZ. Szannyikov szerint a NATO és a nyugati tengeri nagyhatalmak parancsnokságai arról beszélnek ugyan, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti bizalom erősítését szolgáló intézkedéseket kell hozni, valójában azonban céltudatosan aláássák a világban kialakuló stabilitást. A parancsnok emlékeztetett arra, hogy március 28-án a Kolaöböl bejáratánál egy külföldi tengeralattjáró behatolt az orosz gazdasági övezethez tartozó vizekre, ahol az északi flotta éppen hadgyakorlatot tartott. Még aznap a norvég haditengerészet egyik kutatóhajója, is megközelítette az orosz területi vizeket, s nyilvánvalóan kémtevékenységet hajtott végre. Az északi flotta már március 27-én is felfigyelt egy külföldi atomtengeralattjáróra, ám az jóval távolabb maradt az orosz parti vizektől. KULIKOV CSECSENFÖLDROL Nem fenyeget partizánháborű MTI-tudósítás Az orosz erők parancsnoka szerint nem fenyeget partizánháború Csecsenföldön, noha a Dzsohar Dudajevet támogató mintegy 800 harcos valószínűleg megpróbál felforgató tevékenységet folytatni, illetve időről időre terrortámadásokat végrehajtani a köztársaság területén. Anatolij Kulikov tábornok erről az észak-oszétiai Mozdokban nyilatkozott újságíróknak. Szerinte a nyár kezdetéig befejeződhetnek a hadműveletek. A tábornok elmondta, hogy a csecsenföldi harcok tavaly decemberi kezdete óta 1426 orosz katona vesztette életét és 4630 megsebesült. A csecsen áldozatokról nem tett említést. Az orosz haderő tegnap este bevette és teljes ellenőrzése alá vonta a Groznijtól 45 kilométerre keletre fekvő Gudermesz városát. Ezt Oleg Szoszkovec első miniszterelnök-helyettes jelentette be Moszkvában a csecsenföldi helyreállítás céljából létrehozott bizottság ülésén. Szoszkovec Anatolij Kulikov tábornokra hivatkozva elmondta: a város elfoglalása nem követelt orosz részről áldozatokat. Kulikov szerint, ha még Sálit is elfoglalják, akkor majd Csecsenföld 80 százalékát ellenőrzik a szövetségi csapatok. A tábornok elmondta azt is, hogy a Groznijtól délnyugatra fekvő Szamaski település térségében továbbra is ellenállást tanúsítanak a csecsen harcosok. Hangsúlyozta, hogy az orosz hadvezetés megpróbálja rávenni a helyi vezetést, hogy érje el Dudajev embereinek távozását a településről. Kulikov kilátásba helyezte, hogy amennyiben a csecsenek folytatják az ellenállást, „megfelelő" lépéseket foganatosítanak ellenük. Korábban ez annyit jelentett, hogy ultimátumot intéztek a településeket védő csecsen harcosokhoz, majd tüzérséget és légierőt bevetve szorították ki Dudajev embereit a falvakból. IRANI ATOMLETESITMENYEK Izraeli fenyegetés MTI-hir Izrael csapást mérhet az iráni atomlétesítményekre - mint ahogy azt az iraki Osirak atomreaktor ellen 1981-ben meg is tette -, amennyiben más eszközökkel nem sikerül megakadályozni az iráni nukleáris program megvalósítását - közölte tegnap az izraeli védelmi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője, aki nevének elhallgatását kérte. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint az iráni ENSZ-misszió egyik illetékese azonban határozottan cáfolta, hogy Teherán atomfegyver létrehozására törekedne: „A zsidó állam Iránt akarja bűnbaknak kikiáltani, ezzel terelve el a nemzetközi közösség figyelmét arról, hogy nem akarja aláírni az atomsorompószerződést" - szögezte le az iráni diplomata. ADÓTANÁCSADÓ R. Alex Nagysalló jeligére 1994 januárjában a szövetkezet kimérte a tulajdonában lévő földet saját használatra. A lakhelye szerinti illetékes községi hivatal kiadta a tulajdonos-gazdálkodó részére a bizonylatot, 1993. december 6-i dátummal, melynek értelmében mezőgazdasági magángazdálkodóvá vált. Úgy tudja a kérdező, hogy mint magángazdának 5 évig nem kell a földjei után ingatlanadót fizetnie. Mi a teendő? Az ingatlanadóról szóló törvény 1993. január l-jén lépett hatályba, 317/1992 T.t. szám alatt. Ezen törvény 4. §-a első bekezdésének ]/ pontja adómentességet biztosított 5 évre, azon földterületekre, melyeken önállóan gazdálkodó mezőgazdák folytatnak mezőgazdasági termelést. Tehát az 5 éves földadómentesség 1993. január 1-i dátummal indult. Többször módosult, mégpedig 87/1993 T.t., 159/1993 T.t. és 317/1993 T.t. törvényekkel. A 317/1993 T.t földtörvényt módosító jogszabály 8. pontjában a 4. § első bekezdésének j pontja alatt már törölte a 317/1992 T.t. 4. § 1. bekezdésj pontja alatt törvényesített 5 évi földadómentességet. Ez a módosító törvény 1993. december 31-én lépett hatályba. Az Ön konkrét kérdésének megválaszolásához feltétlenül fontos a földjei kimérésének a dátuma, a mezőgazdasági magángazdálkodói engedélyének jogerősségi dátuma. JUDr. BÖDŐK ALIZ Az izraeli rendőrség tegnap beismerte, hogy egyszerű közúti baleset is lehetett egy palesztin kamion és egy izraeli dzsip szerdai ütközése a Gáza-övezetben, amelynek következtében meghalt két izraeli határőr, a karambolt okozó kamion sofőrjét (a felvételen) pedig izraeli katonák a helyszínen agyonlőtték. A palesztin rendőrség is cáfolta, hogy szándékos támadásról lett volna szó. Aszaf Hefec, az izraeli rendőrség parancsnoka továbbra sem zárta ki a merénylet lehetőségét, de hozzátette, hogy még túl korai lenne a végső következtetést levonni. A karambol után a palesztin sofőrt áz izraeliek lelőtték, mivel az illető - állításuk szerint - pisztollyal a kezében szállt ki járművéből. KÍNA íírhajósok kiképzése Kína űrhajósokat képez ki egy pekingi űrközpontban - adta hírül hongkongi lapértesülésekre hivatkozva az AP. A jelentés szerint a kínai asztronautajelöltek között férfiak és nők egyaránt vannak. Alkatukat tekintve se nem kövérek, se nem vékonyak, „megjelenésük pedig egyszerre megnyerő és tiszteletet parancsoló". Mindannyian 170 centiméternél alacsonyabbak, és egyikük súlya sem haladja meg a 80 kilót. Az összes jelölt 20—45 éves, diplomás és legalább ezer óra repülési gyakorlata van. A hongkongi lapok egyéb részletekkel nem tudtak szolgálni a programmal kapcsolatban. Kína rendszeresen állít Föld körüli pályára műholdakat, de eddig még sohasem bocsátott fel legénységgel ellátott űrhajót - emlékeztet az amerikai hírügynökség. MTI