Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-28 / 73. szám, kedd

ÚJ SZ Ó [ 716 | Josef Vavroušek becsülete Meghalt az egyetlen politi­kus, aki 1989 után döntésho­zatali helyzetbe kerülve való­ban őszintén és hátsó szándé­kok nélkül közeledett a Bős-Nagymarosi Vízlépcső problémájához. Ma már fur­csának tűnik, de a rendszer­váltás után a cseh Josef Vav­roušeket éppen a szlovák környezetvédők kívánságára nevezték ki szövetségi környe­zetvédelmi miniszterré. A víz­lépcsőellenes küzdelem egyik legismertebb tagja viszont, fel­ismerve az ebben rejlő konflik­tus méreteit, talált magában erkölcsi erőt annak kimondá­sára, hogy a szinte kész mű le­rombolása helyett a legkisebb rosszat jelentő befejezésért kell küzdeni. A mindkét olda­lon tapasztalható fanyalgás el­lenére azt kis híján sikerült is keresztülvinnie. A remény 1991 decemberében veszett el teljesen. Ekkor Budapesten tárgyalt egymással a Mádl Fe­renc és Ján Čarnogurský által vezetett küldöttség. Szemta­núk szerint Josef Vavroušek volt az, aki addig noszogatta mindkét húzódozó felet, amíg azok elfogadták egy valóban nyílt szakmai vita megrendezé­sét. Akkor sietett el a prágai gépre, amikor az erről szóló egyezség már papíron volt, s a kísérők épp a szlovák és ma­gyar változatot egyeztették nyelvi szempontból. Ez végül hibának bizonyult, mert alig­hogy kitette a lábát az Or­szággyűlés épületéből, a két küldöttség azonnal összeve­szett, és végül dolgavégezetle­nül távoztak. A képhez az is hozzátartozik, hogy ezután a mindig nyugodt és a naciona­lista propagandagépezet által rendszeresen szlovákellenes­séggel vádolt Vavroušek itthon felháborodva panaszolta, hogy a tárgyaláson rendszeresen megalázták a küldöttség szlo­vák tagjait, gondosan kiölve belőlük a megegyezéskészség minden csíráját. A szlovák fél ezután kezdte meg a C válto­zat építését, a magyar hang­adók pedig a papírtigris-elmé­let felállításával igyekezték el­fedni az egyre nyilvánvalóbb pozícióvesztést. Mindez azonban csak egyik eleme volt Josef Vavroušek te­vékenységének. Neki köszön­hetjük ugyanis az ENSZ által a globális ökológiai és civilizáci­ós konfliktusok megelőzése­ként elismert „fenntartható fejlődés" módszerének hazai meghonosítását. Érdemei elis­meréseként egyik fősze­replőjévé vált az 1992-es riói világkonferenciának, és egyik mozgatórugójává az ott elindí­tott nemzetközi folyamatok­nak. Ennek vetett véget a vá­ratlan tátrai időjárás-változás, amely már nem adott esélyt neki és a lányának, hogy visszatérjenek a túráról. Az ál­tala elindított folyamat azon­ban időközben visszafordítha­tatlanná vált, egyre többen is­merik fel a fenntartható fejlődés alapelveinek fontos­ságát, sőt ezek nemcsak Csehországban, hanem Szlo­vákiában is fokozatosan beke­rülnek a köztudatba, és ami még ennél is fontosabb: a jog­rendszerbe. Ezt hallva viszont gondoljunk arra az emberre, aki politikusként képes volt el­lenállni a pillanatnyi előnyök csábításának, és munkája so­rán igyekezett valóban tisztán, hátsó szándékok nélkül dol­gozni. TUBA LAJOS 1995. március 30. BELFOLD - KÜLFÖLD Sok kis szabálytalanság vonogatták. Egy középkorú, ba­juszos férfi minden kérdésre jól válaszolt. A mesterséges léleg­zés technikáját is szívesen be­mutatta volna. Csakhogy nem az úton fekvő, Ancsa nevű bá­bun, hanem a „vizsgáztatón". A vöröskeresztes ládikójának tar­talma is előírásszerű volt, sőt büszkén mutatta, hogy túltelje­sítette a követelményeket, mert az óvszer sem hiányzik belőle. „Minden eshetőséggel számolni kell" - mondta mosolyogva. - Ritkán látni ilyen profi fel­szerelést - mondta elismerően a vöröskeresztes nővér, aki az­napi tapasztalatait így foglalta össze: - A ládikák tartalma álta­lában hiányos, sőt siralmas volt, egyeseknél teljesen hiányzott. Mi - számolva ezzel - hoztunk magunkkal egy tucat vöröske­resztes dobozt. Egy órán belül elfogytak, utánpótlásra volt szükség. Ami az elsősegélynyúj­tás-tudást illeti, a helyzet vala­mivel kedvezőbb, mint a korábbi években, ám még távolról sem lehetünk elégedettek. Csiba Sándor, a biztosító igaz­gatója a kötelező biztosítást iga­zoló szelvényeket ellenőrizte. Több vállalati gépkocsivezető nem tudta a csekket felmutatni. Azt, hogy a cég nem mulasztot­ta-e el a kötelességét, a számí­tógépes rendszer mutatja majd ki. A vámőrség tisztjének nem akadt túl sok dolga. Ezúttal egyetlen csomagtér sem tartal­mazott feketeárut. A cigarettát szállító Ford Tranzit furgon áru­járól nem hiányoztak a kötelező zárjegyek, és a szükséges iratok is rendben voltak. A közúti ellenőrzés a járásban ma is folytatódik. Ezúttal a gyorshajtásra irányul a fő figye­lem. (ordódy) (Folytatás az 1. oldalról) és alvázszámokat. Hiányosság esetén, ha például nem világított valamelýik fényszóró, a tulajdo­nosnak helyben kellett eltávolí­tania a hibát. Azok a gépkocsive­zetők, akiknél mindent rendben találtak - köztük volt a DAC fut­ballistáinak másodedzője, Ven­ce/ Sanyi is -, egy percen belül folytathatták útjukat. Mátyás Fe­renc őrnagy, a közlekedésrendé­szet főnöke elégedetten nyug­tázta, hogy igazán komoly rend­ellenességet addig nem találtak. Sima gumi, rozsdás, lyukas sár­hányó és más hasonló szabály­sértés persze csőstül akadt. It­tas vezető szerencsére egy sem volt. A négyórás ellenőrzésbe a vö­röskereszt, a Slovakia mentőszol­gálat, (elrettentő példaként egy halálos kimenetelű balesetnél to­tálkárt szenvedett Skodát is kiállí­tottak) a biztosító, a vámőrség és a Baruma Púchov gyár képviselői is aktívan bekapcsolódtak. Elek Mónika nővér nemcsak a vöröskeresztes ládák tartalmát vizsgálta, hanem a vezetők elsősegélynyújtási képességeit is tesztelte. - Mit tenne, ha esz­méletlen személyt kellene me­Ellenőrzés - futószalagon nekitenie a kocsiból? Hogyan rögzítené a lábtörést? Tudna-e megfelelő szinten mesterséges lélegzést alkalmazni? - hallot­tuk a kérdéseket. Volt, aki hibát­lanul válaszolt, ám a legtöbben csak találgattak, vagy a vállukat Prikler László felvételei Az elrettentő példa VÁLASZ OLVASÓINKNAK Veszélyeztetett terhesség N. R.: Több mint egy éve vagyok munkanélküli. Havi 350 ko­rona szociális segélyt kapok. A férjem keresete nem éri el a létminimumot. Az orvos nemrég megállapította, hogy veszé­lyeztetett terhes vagyok, ezért havonta kétszer kell 190 kilométert utaznom orvosi ellenőrzésre a fővárosba. Külföl­dön állítólag létezik valamiféle gyermekvárandósági se­gély. Nálunk ilyen nincs? Én a szociális segélyemet szinte teljesen csak arra költöm, hogy eljárhassak a szükséges or­vosi ellenőrzésekre. KOM LOSY ZSOLT: Mečiar félretájékoztatott Szlovákiában gyermekváran­dósági segély nincs, ez itt telje­sen ismeretlen fogalom. A veszélyeztetett terhességű nőknek ilyen esetben tudomá­sunk szerint táppénz jár, persze csak akkor, ha egyébként is jo­gosultak lennének táppénzre, azaz ha munkaviszonyban len­nének. Ön azonban, minta leve­lében is említi, több mint egy éve munkanélküli, úgyhogy való­színűleg nem jön számításba a táppénz folyósítása. Az adott helyzetben azonban a jelenleg még hatályban levő gyógyászati rendtartásról szóló 220/1993: Tt. számú kormány­rendelet 33. paragrafusa alap­ján nézetünk szerint követelhet­né azt, hogy az egészségügyi biz­tosítóintézet térítse meg az uta­zásával kapcsolatos költsége­ket, ha már (veszélyeztetett ter­hesként) nem mentővel szállít­ják önt kivizsgálásra. Ugyanak­kor a lakóhelye szerinti szociális osztálytól is kérheti az eddig fo­lyósított szociális segély emelé­sét, hivatkozva az orvos által igazolt veszélyeztetett terhes­ségre. dr. P. D. Uj Szó-információ Komlósy Zsolt, az Együttélés parlamenti képviselője nyilatko­zatban reagált Vladimír Mečiar kormányfő vasárnapi kijelenté­sére, amelyben a DSZM elnöke neheztelt a Magyar Koalícióra, névszerint az Együttélésre, ami­ért az „arra sem vette a fárad­ságot, hogy viszonozza látogatá­sát a DSZM közgyűlésén". Vladi­mír Mečiar ama meggyőződésé­nek adott hangot, hogy „az Együttélés továbbra is ignorálja a legerősebb parlamenti pár­tot". Emlékeztetőül: az első ilyen „barátságtalan lépést" a DSZM elnöke szerint a magyarok ak­kor követték el, amikor a múlt évben - a kormány megalakulá­sa előtt - visszautasították a tárgyalásokat a DSZM-mel. Ak­kor azonban csak az Együttélés kapott meghívót a tárgyalásra, a Magyar Koalíció többi tagja nem. Komlósy Zsolt lapunknak nyi­latkozva csodálkozásának adott hangot, hiszen, mint mondta, a DSZM-közgyűlés színhelyén a szigorú biztonsági intézkedé­sekre hivatkozva kétszer is iga­zoltatták és bejegyezték a ne­vét, valamint mozgalmát a ven­dégek jelenléti ívére. Megerősí­tette, hogy a közgyűlés nyilvá­nos részén mindvégig jelen volt Gyurovszky László, az MPP alel­nöke is. Komlósy nem zárja ki, hogy Mečiar szándékosan tájé­koztatott félre. Feltételezését azzal támasztotta alá, hogy Mečiarral személyesen is talál­kozott a vendégek üdvözlése­kor, igaz, a DSZM elnöke kike­rülte az ilyenkor kötelező kézfo­gást. (gágyor) LATÓSZÖG Új időknek űj szeleivel Úgy tíz évvel ezelőtt, a daliás korszak kellős közepén, amikor még a „miénk" volt a hatalom (mármint a népé), óvo­dáskorú fiammal utaztunk a szlovák fővárosba keletről. A gyerkőcnek per­sze fogalma sem volt róla, hogy ő a ha­talom hármas szentségének (mun­kás-földműves-dolgozó intelligencia) a szépreményű letéteményese, így meglehetősen riadtan bámult, amikor a gyorsvonat fülkéjébe úgy Zólyom tá­ján besereglett egy falkányi rendőr, és kitessékelt bennünket onnan, mond­ván: - A törvény nevében! - Melyiké­ben? - próbálkoztam egy szárnyasze­gett kérdéssel, de látva, hogy a mi ren­díthetetlen, örök időkre szóló hatal­munk védelmezőinek szürkeállomá­nyában az igazságnak, az ellenvetés-, nek - vagy a humornak - nem rezervál­tak sem első osztályú helyet, de még egy árva hokedlit sem, inkább fogtam a pakkjainkat, s morogva bár, de törve nem, áthurcolkodtam fiastul egy másik fülkébe. Onnan hallgattuk kissé szomorká­sán, milyen nívósán és tapintatosan mulatnak a csendőrbácsi elvtársak, gondosan ügyelve rá, hogy ordítva előadott disznó vicceiket tíz kilométe­res körzeten túl lehetőleg már ne lehes­sen hallani, hasonlóképpen a vodkásü­vegek puffanásaihoz a vasút mentén, melyekkel a távirópóznákat célozgat­ták mesteri hozzáértéssel. E kéjutazás tanulságaként megfogadtam, hogy azontúl vagy füldugasszal utaztatom munkás-paraszt-dolgozóintelligencia csemetémet, vagy gyalog rójuk az or­szág útjait, ahol legfeljebb sárral ver­nek be, mint boldogult Arany János bá­csit a konflisok annak idején. A daliás idők elmúltán, hál'lstennek, ma már a hasonló allűrök elképzelhe­tetlenek. A rendszerváltás hatodik esz­tendejében, a szlovenszkói mečiari Ká­naán harmadik évében senkit nem for­gatnak ki jogaiból. Parlamentáris de­mokrácia lévén, a végrehajtó és az el­lenőrző hatalom kettévált, a parlament nem azonos a kormánnyal, a kormány nem azonos egy párttal, az ország hiva­talaiban nem bólogatójánosok ülnek, az emberek egészségesek és vidámak, a kultúra virágzik, a sajtó- és a szó­lásszabadság úgy virágba szökkent, hogy jobban se kell. Szóval minden oké, aki nem hiszi, járjon utána. De azért nem tudom, hogyan érez­hették magukat azok a pozsonyi szálló­vendégek - belföldiek és külföldiek -, akiket a múlt hét végén megkértek, ke­ressenek maguknak másik szállodát a Kijev helyett, mert annak szobáit a DSZM „lefoglalja". Mert a biznisz az biz­nisz. Ha már voltak olyan vakmerőek és a helyi folklórt nem tisztelők, hogy ide­jöttek mondjuk Birminghamből vagy Hamburgból üzletelni, esetleg a szlová­kiai szabadság levegőjét ízlelgetni. So­vány fontjuk, márkájuk vagy szlovák ko­ronáik helyett a szálloda a sokkal jöve­delmezőbb hitelt részesíti előnyben. Merthogy hat évvel a pártállam bukása után ismét a politikai hitel lett a legke­ményebb valuta a szlovák fővárosban. A hitel letéteményese pedig az az ál­lamférfiú, akinek arcképe ugyan (egyelőre) nem szerepel az ország fi­zetőeszközén, de azért az ördög nem alszik; jobban teszi a szállodatulajdo­nos, ha haptákba vágja magát, s teljesí­ti a parancsot. Ott tartunk hát ismét és egyre inkább, ahol a part szakad. Hírlik, hogy az emlí­tett szálloda elől a rendőrségi korrupció által békésen megtűrt, tisztességes va­lutaüzéreket is elhajtották, ne rontsák a levegőt a kormányzó párt szemérmes aktivistái körül, sőt még a környező ut­cákat is lezárták, nehogy a hözödöszös honfiúk és honleányok valami balga vé­letlen folytán elkeveredjenek a pórnép­pel. Mindezt, természetesen, nem a ré­gi rendszerből ismert, a törvénnyel taka­rózó szigorral vagy erőszakos nyomás­sal tették, hanem a fogadós és a veksz­lákok józan eszére apelláltak. Gondo­lom, a törvény őrei megsúgták a pénz­mosás szolgáltatóiparában serénykedő Kirilnek és Danilovičnak, hogy „ugyan már, fiúk, húzódjatok le egy-két napra a placcról". A fogadósnak nem tudom, mit mondhattak, de valamit biztosan ígértek neki. Jobb üzletet vagy csak annyit: megütheti a bokáját. Ezek után, férfiasan bevallom, ismét szorongva fogok felszállni az állami vas­út állami kocsijába, mert hol a garancia, hogy valahol Nagysurány vagy Zsolna tájékán zötyögve, nem tódulnak be a fülkébe a jól ismert fazonok, s nem tes­sékelnek ki onnan, mondván, lefoglal­ták az egész vonatot, mozdonyostul, ka­lauzostul, bakterházakkal és talpfákkal egyetemben? S bár menetjegyet elfelej­tettek váltani, azért mindenkinek illik tudni, honnan fúj a szél. Az új idők sze­le, mely kísértetiesen ismerős. KÖVESDI KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents