Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-16 / 63. szám, csütörtök

Í 6 | ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. március 23. A mennyek országából kitaszítva? Ideje nemet mondanunk Teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák kormányzat eltökélt szándéka anyanyelvű iskolahálózatunk fokozatos megszüntetése. Nem a nemzetiségi oktatás végső formájának szánták az alternatív iskolatípust. Átmeneti, közbülső állomásnak tekinti ezt az államhatalom a magyar oktatási nyelvű iskolától a végső célig - a kizárólag szlovák nyelven folyó oktatás bevezetéséig - tartó folyamatban. A szlovákiai magyarság egyértelműen ellenzi ezt a tervet, és hajlandó minden törvényes eszközzel, amennyiben szükséges, akár polgári engedetlenséggel is megakadályozni ezt az ördögi szándékot. Csak el ne számítsuk magunkat. Mi ugyanis szinte kizárólag arra összpontosítunk, hogy amint az oktatásügyi szervek elrendelik az átállást az alternatív oktatásra, nagyon határo-. zott, tisztességes és egységesen elutasító kiállásunkkal megvédjük iskoláinkat. Már amelyiket akkor még megvédhetünk, tudniillik jónéhányuk addigra kétnyelvűsödhet. Ugyanis az állami szervek igencsak értenek az érdekeink ellen hozott döntések ravasz, cSéles, beugratós gyakorlati megvalósításához. E téren szinte kiapadhatatlan a leleményességük. Nem kell mindennek nagy feneket keríteni, vallják. Nem szükséges tervezett lépéseik idejét, helyét, módját a nagy nyilvánosság elé kiteregetni, nehogy az érintettek idejében tudomást szerezzenek róluk, és mindenféle tiltakozó akciókba kezdjenek. Az pedig egyenesen bűnös felelőtlenség lenne az állami szervek részéről, ha a tervezett változtatásokkal kapcsolatban az érintettek véleményét is kikérnék, elvégre a demokráciának is vannak korlátai. Valószínűleg ilyen megfontolások alapján kezdték el helyi jelleggel, egy-egy iskola keretében az alternatívosítást. Ez történt a Dunaszerdahelyi Gépipari Szakmunkásképző Intézetben. Még csak miniszteri rendelet sem kellett hozzá, elégségesnek bizonyult az iskola igazgatójának rendelete. Semmi biztosítékunk nincs arra nézve, hogy egyedi esetről van szó. Ez bekövetkezhet valamennyi magyar nyelvű középiskolánkban (melyekből amúgy is kevés van) és a szlovák iskolákban működő magyar osztályokban. Sajnos, tényként kell elkönyvelnünk, hogy középiskoláink már most is jelentős mértékben alternatívak. Másik célja az ilyen helyi jellegű akcióknak minden bi-' zonnyal az, hogy a kormányzat felmérje reagálásunkat, ellenállásunk mértékét, még a kétnyelvű oktatás általános bevezetése előtt. S bizonyára számol azzal is, hogy a cseppenként adagolt sérelmeket lassan megszokja az ember. Egyfajta beletörődés, belenyugvás alakul ki bennünk, a rendszeresen ismétlődő és minket hátrányosan érintő intézkedések hatására. Ezzel a taktikával szeretné elérni az államhatalom, hogy mire a döntő ütközet ideje eljön, már csak az állandó csatározásba belefáradt, lelkében megtört, meglehetősen passzív és csekély ellenállást tanúsító nemzeti közösséggel szemben kelljen érvényesíteni az akaratát. Bizonyos vagyok benne, hogy esetünkben nem így lesz. EGYÜD LÁSZLÓ Feled CSEMADOK - 1995. ÚJ SZÓ. 1995. 3. 4. Tisztelt Szerkesztőség! Az öröm helyett, hogy az ipolysági gimnáziummal gyarapodott magyar iskoláink száma, az olvasók részéről csak ellenzés lát nap világot. Kik ellenzik az iskolát? Az elégedett szülők bizonyára nem. Az elégedetlenkedők pedig nem veszik észre, hogy az alternatív veszély, amely az állami iskolákat fenyegeti, nem érinti a magyar egyházi iskolákat. LENDEL K. Nyitra Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, amikor azt olvastam, hogy egy komáromi lakos éhségsztrájkot kezdett. Semmi okát nem látom elhatározásának. Ebben a térségben a legtöbb magyar és szlovák békében él egymással. Megérteném őt, ha az ő gyerekét ijesztgetnék az alternatív iskolával, ha neki kellene harcolnia, hogy szülőföldjén használhassa nevét, művelhesse kultúráját. Ilyen problémái nincsenek. Csak feltűnősködni akar? Remélem nincsenek sokan, akik egyetértenek vele. RUHÁS TERÉZ Vágfüzes ...Megdöbbenve olvastam március 4-én Az elnök ne pazaroljon című írásukat. A DSZM nagygyűlésén Hudec miniszter úgy reagált az egyik részvevőnek a magyar államalapítás ezerszázadik évfordulója megünneplésével kapcsolatos aggodalmaira, hogy kijelentette, ne féljenek, Szlovákia előkészített egy konferenciát, és a déli szomszédainknak majd kétfelé áll a fülük, mert mi is meg tudjuk mondani az igazságot úgy, hogy azt az egész világ meghallja! Nem értem, mi köze a kormánypártnak ahhoz, hogy mi módon akarja Magyarország megünnepelni az államalapítás évfordulóját? Inkább a mindennapi élet problémáival, az emberek gondjaival, bajaival kellene foglalkoznia, s gátat vetni az olyan törekvéseknek, amelyek eltérítik Szlovákiát a demokrácia Útjáról. SZABÓ LÁSZLÓ Felsőszeli Visszhang Mi, gútori lakosok nem kis felháborodással olvastuk Tóth Mihály úr cikkét. Hogy miért? Erre néhány mondattal felelnénk, hisz úgy érezzük, a szerző nem ismeri a tősgyökeres gútoriak mentalitását. - A gútori ember tanulékony (ezt bizonyítja, hogy a községből nem egy tanult ember vált ismertté), tudja, hogy a Csemadok kulturális szervezet, az MKDM pedig párt, felesleges az erről szóló kioktatás. - A gútoriakról mindenki tudja, hogy takarékosak: takarékoskodnak szóval, idővel, pénzzel. így számunkra teljesen érthető, hogy a Csemadok és az MKDM ugyanott, ugyanabban az időben tartotta évzáró taggyűlését, annál is inkább, mert a Csemadok és az MKDM tagságát szinte ugyanazok az emberek alkotják - tudathasadás nélkül, s nem érzik magukat „politológiailag otrombának". - A gútori ember szívélyes, vendégszerető, így Tóth úr meghívása is tiszteletből történt, gondolván, ötletekkel, jó meglátásokkal majd gazdagítja a jelenlévőket. Sajnos, nem így történt. Ha Tóth úr türelmesen megvárta volna a vitát, véleményt nyilváníthatott volna, helyben tisztázhattunk volna minden lényeges kérdést. - Falunk népe leleményes, kreatív, nincs szüksége semmiféle „lekoppintgatásokra". Ennek lehetősége Tóth úron kívül senkinek a fejében nem fordult meg. Biztosíthatjuk a tisztelt falunkbeli újságírót, hogy senki sem vette, ma sem veszi, sőt nem is fogja igénybe venni a „Csemadokban rejlő politikai lehetőségeket", a Csemadok sosem volt, ma sem, sőt a jövőben sem lesz az MKDM „segédcsapata". - A csallóközi ember, így á gútori is, toleráns, zúgolódás nélkül viseli el a másságot ezt itt és most csak egyetlen példával illusztrálnánk: Hosszú évekig, évtizedekig a helyi római katolikus felekezeti iskolát látogatták az egyetlen gútori zsidó család gyermekei, mi több, Feigenbaum úr az iskolaszék tagjaként a somorjai katolikus plébánossal együtt vállalta és próbálta megoldani a tanulók, sőt a lakosság gondját, baját, problémáit. így találták tisztességesnek, s az idő bizonyította, hogy igazuk volt. Ami a jövőt illeti: szeretnénk, ha Tóth úr arról írna, amit a Csemadok és az MKDM a falu, a köz javára végzett. Szeretnénk, ha nem látna ellenséget, rosszat ott, ahol nincs, ha nem szítana torzsalkodást ott, ahol egységre van szükség. Meggyőződésünk, hogy a fent említett cikk hatására a jövőben sem történik meg Gútoron az, hogy két magyar háromfelé húzzon. A Csemadok helyi szervezetének vezetősége ft ft ft Munkatársunk sem ebben, sem pedig más írásban nem vonta kétségbe a derék gútoriak szorgalmát és ügyszeretetét. Jegyzetében azt kifogásolta, hogy helytelen, ha egy párt és egy kulturális szövetség összevont évzáró taggyűlést tart. A szerkesztőség Napjainkban a fiatal szülők hetekig, hónapokig húzzák-halasztják a keresztelőt, míg régebben ezt a szertartást szülés után egy-két héten belül volt szokás elvégeztetni. Azt hittem, ez a módi. A közelmúltban azonban egy fiatal pár azzal a kéréssel keresett föl, segítsek elintézni, hogy csemetéjüket valamelyik pap megkeresztelje. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor beszámoltak megpróbáltatásaikról, megaláztatásaikról. Elmondták, most ezért, most amazért nem akarják megkeresztelni gyermeküket. Szóltak arról is, hogy xy-ék kicsijét ezért, amazokét emezért, emezekét amazért nem keresztelik meg a templomban. Tehát nem módiról van szó. A háttér az, hogy a szülők egyike vagy másika nincs megkeresztelve, nem részesült hitoktatásban, a fiatal pár nem esküdött örök hűséget pap előtt, valamelyikük nem jár templomba, nem hívő, vagy szüleik nem fizettek egyházi adót, esetleg a kiválasztott keresztszülők nincsenek megbérmálva vagy elváltak. Ezen „bűnök" oka mindnyájunk előtt ismeretes. Nem szorul magyarázatra. De egyik sem a megkeresztelendő apróság vétke. Akkor a papok miért az ártatlanokat büntetik? Ezek szerint, akit ma nem keresztelnek meg, a jövőben azok gyermekeit sem fogják megkeresztelni? Azaz az egyház taszítja ki őket a mennyekből, mert ugye, kénytelenek leélni pogányként, eredendő bűnben egész életüket. Jézus szavai: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert övék a Mennyek országa!" már nem hatolnak be a papok szívébe, füCsaládi albumunkból kezembe került egy régi fénykép, amely egy kis csoportot ábrázol. Tagjai az ötvenes években a kultúra fáklyavivői voltak Nánán. Minden költségvetés nélkül olyan előadásokat tartottak, amelyek magával ragadták az egész falu lakosságát. De nemcsak helyben mutatkoztak be, a környék falvaiba is ellátogattak. A kultúrháznak mondott termek tömve voltak, mert akkoriban a kultúrát szolgálta a vendéglő egy része, az iskola, a mozi. Emlékszem, Nánán kétszáz ember fért el a kultúrházban, de a fal mellé rakott padsorokra állva még négyszázan is elfértek. Örömmel néztük végig az előadásokat. Istenem, mennyit változott azóta a világ! Felépültek a szép lébe? Szép az elhivatottság, de lépést kell tartani a való élettel is. S akitől megértést, vigaszt, segítséget, kegyelmet várnak az emberek, ne kapjanak legalább attól megaláztatást, megvetést, sértéseket, felsőbbrendű kioktatást. Hogy hitetlen nem nevelhet hívőt? És az írástudatlan szülő nevelhet írni-olvasni tudót, esetleg orvost, tudóst, politikust, tanítót, papot? A tudással és a hittel kapcsolatban elég a szülő jóakaratú támogatása, és a szakemberek, hitoktatók, templomok, iskolák, istentiszteletek, pedagógusok, papok eredményes munkát végezhetnek. Szomorúan figyelem az egyház néhány érthetetlen húzását. Nem emlékszem Krisztus egyetlen tanítására sem, amely feltételekhez kötné a keresztség szentségének a feladását. Ha az egyik szülő beleegyezik, a gyerek megkeresztelhető. A keresztelések körüli csűrés-csavarásokat bürokratizmusnak, hatalomfitogtatásnak, sőt, lelki zsarolásnak tartom, aminek semmi köze sincs Krisztus végtelen szeretetéhez, aki egyetlen elkóborolt báránya megmentését is fontosnak tartotta. Társadalmunk lelkileg hihetetlenül zilált, s ha valakinek igénye van lelki szolgálatra, ennek az egyházak csak örülhetnének. A papoknak pedig krisztusi alázattal kellene szolgálniuk, elfelejtve a vádaskodásokat, gáncsoskodást és múltramutogatást. Az ilyen hozzáállás bizonyára a nem hívők köréből is egyre több egyént vezérelne a megújuló egyház kebelébe. KODAY BERTA Pozsony művelődési házak és a színházi vagy más előadásokon részvevők számát kezünkön könnyen megszámolhatjuk. Tudom, hogy a tömegtájékoztató eszközök, a tévé, a video lekötik az embereket, otthonukban tartják őket. Nem szabadna azonban mellőzni a többi kulturális lehetőséget. Eddigi életemben sokat tettem a kultúra ébresztgetéséért, a színjátszás és a népdaléneklés ápolásában. Generációkat vontam be a népdaléneklésbe, megszerettettem velük a régi szép dalokat. Ez jő érzéssel tölt el, mert bízom abban, hogy ők is tovább adják azokat a következő nemzedékeknek, és akkor nem hal ki a népdal, a népi kultúra a szívekből. SZÁRAZ MÁRIA Nána As> ctvasói tevéietet, . ml • " m f< h h ">'• >t ben tartásával rövidítve Jelentetjük meg, Á nézetek sokrétűségé érdekébe® olyanokat is közlünk, ameiyfíkr.i.'k Uufíinovnl szer *••••!..;.!• <H « crt teljes mértékben egyet. K& szonjuk olvasóink bizalmát és várjuk további leveleiket Változott a világ A Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek, elsősorban a magyarok, jogosan úgy érzik, hogy sorsdöntő válaszúthoz érkeztek. Vagy sikerül elindulni a helyes úton, amely a nemzeti fennmaradásunkhoz és további fejlődésünkhöz vezet, vagy ha nem, akkor folytatódik ez a folyamat, amelynek vége a nemzeti létünk megszűnése, a teljes asszimiláció. Gyakori az a nézet,, hogy az Európa Unióhoz való csatlakozás majd segít megoldani problémáinkat, és elhárítja az asszimiláció, veszélyeit. Az EU pozitív hatását nem lebecsülve, én azoknak adok igazat, akik azt állítják, hogy a legáltalánosabb szinten megfogalmazott, gyakran csak ajánlás formájában létező EU-dokumentumok nem védenek meg az asszimilációtól, sőt, ha nem vagyunk résen, még meg is béEurópa számára a nyugalom az elsődleges níthatják saját fennmaradási törekvéseinket. Meggyőződésem, hogy kívülről senki sem tudja a nemzetiségi problémáinkat megoldani. Ezt nekünk kell okos, higgadt politikával elérnünk. Ennek több oka is van. A fő okokat a következőkben látom: a Magyar Köztársaság mindenkori kormánya az EU struktúrájába akar beilleszkedni, a kétoldalú kapcsolatokban csak az EU által elfogadott normákat tudja hatékonyan szorgalmazni. Ha ezen a határon túlmenően akarna nyomást gyakorolni a partnerére, megbontaná az EU rendjét, és nem kapna támogatást szerveitől. Amint azt a bosnyák, csecsen, stb. példák is igazolják, az EU és a többi transzatlanti szervezet a nyugalmat mindenek elé helyezi, ha csak ez nem sérti gazdasági érdekeiket. Én nem látok olyan érdekeket, amelyek arra ösztönöznék például a franciákat, de említhetném az angolokat, spanyolokat vagy akár az olaszokat is, hogy precízen megfogalmazott, hatékony kisebbségvédelmi normákat támogassanak, beleértve a kollektív jogokat, és az önkormányzatok különféle formáit is, pedig ezek nélkül hosszú távon létünk fennmaradása lehetetlen. Sőt, a belső problémák azt kívánják meg tőlük, hogy mennél homályosabbak és általánosabbak legyenek ezek a normák, mert nem akarnak a saját kisebbségeik alá lovat adni. A fő okok közé sorolom továbbá azt a tényt is, hogy a nemzeti kisebbségeket nem differenciáltan, történelmi kialakulásuk szerint ítélik meg az egyes államokban. Ez a tény gátolja a kollektív jogok gyakorlásának elismerését is. Ez elsősorban a magyar kisebbségeket sújtja Magyarország szomszédainál. Tehát bennünket is. Ugyanis egykét kivétellel a legtöbb nemzeti kisebbség tudatosan, önként vállalta a kisebbségi sorsot, míg bennünket, akik Magyarország közvetlen szomszédságában élünk, idegen döntéssel kényszerítettek bele a kisebbségi sorsba. Ez egy olyan gubanc, görcs, melynek feloldására el kellene ismerni Trianon embertelenségét. Erre most, de a közeli és a távolabbi jövőben is vajmi kevés reményt és . lehetőséget látok. Az elmondottak ellenére van esély arra, hogy a megfelelő utat válasszuk. Ehhez azonban az szükséges, hogy a nemzeti kisebbségek kérdéskörét illetően a külső és a belső tényezők helyesen össze legyenek hangolva. Ez a magyar politikai képviseletünk feladata. Mi, egyszerű emberek csak segíthetünk nekik. Most azokra a veszélyekre kell koncentrálni, amelyek a kormányprogramban fogalmazódtak meg. Nevezetesen: az alternatív oktatás elhárítására, a szlovák nyelv védelmére szánt törvény, valamint a közigazgatás olyan területi átszervezésének a megakadályozására, amely a magyar nemzeti kisebbséget az egész területen minoritásba kényszerítené. Ez a fő három veszélyforrás a nemzeti kisebbségekre nézve. A védekezés a koncentrált támadással szemben nem lesz könnyű, de az eszközök a kezünkben vannak. Az alternatív oktatás tervét el lehet hárítani azzal, ha a magyar szülők egy ilyen, bocsánat a kifejezésért „öszvériskolába", nem íratják gyermekeiket. A nyelvünk védelme érdekében következetesen kell azt használnunk a közéletben mindenütt, ahol használható. Nagy felelősség hárul az önkormányzatokban és más közhivatalokban dolgozó magyarokra, hogy magyar ügyfeleikkel szemben következetesen használják nyelvünket. Ezen a téren sajnos, van behoznivaló. Tehát közösen ez a veszélyhelyzet is kiküszöbölhető, még akkor is, ha kormányszinten e három kérdéskört olyan személyek kezébe adták, akik tökéletes rabjai a nemzeti ideológiának, és magyarellenességükből programot csináltak. Csak bíznunk kell és használnunk kollektív erőnket. BENKOVICS JÓZSEF Galánta