Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-02 / 27. szám, csütörtök

1995. február 2. HAZAI KORKÉP ÚJSZÔ BEÍBATÁS A Galántai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az 1995/96­ös tanév I. évfolyamába való beíra­tás az iskola épületében lesz a kö­vetkező időpontokban: 1995. feb­ruár 6-tól • 11-ig naponta 8.00-17.00 óra között, szomba­ton pedig 9.00-12.00 óra között az I. B. osztályban. Minden jelent­kezőt nagy szeretettel várunk. K-24 A Füleki Ifjúság Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósá­ga értesíti a tisztelt szülőket, hogy az 1995/96-os tanévre az elsősök beíratás 1995. január 28-ától feb­ruár 15-ig folyik, munkanapokon 8 órától 15.30-ig. K-18 A Királyhelmeci Gimnázium igazgatósága közli, hogy 1995. szeptember 1-től a hagyományos négyéves osztályai mellett az isko­la szlovák és magyar tagozatán egyaránt nyolcosztályos (angol ta­gozatos) gimnáziumi osztályt indít. A nyolcosztályos gimnáziumba az általános iskola jelenleg negyedi­kes tanulóinak jelentkezését vár­juk. Érdeklődni a gimnázium igaz­gatóságán lehet, vagy a 0949/215-39-es telefonszámon. További információt az érdeklődők az 1995. február 14-én 16 órától kezdődő nyilvános szülői értekez­leten kapnak, amely a gimnázium épületében lesz megtartva. Min­den érdeklődőt szeretettel várunk. K-14 KELET-SZLOVAKIA Több a gyilkosság Ú] Szó-tudósítás A keleti országrészben tavaly 32 gyilkosság történt. Három évvel ezelőtt 25 ilyen súlyos bűncselek­mény fordult elő ebben a régió­ban, tavalyelőtt pedig 29. A múlt évi mérleget tekintve a járások kö­zül Kassa vezet 9 esettel, a Poprá­di járásban 8, az Eperjesiben 4 for­dult elő, míg a többiben kevesebb. A felderítést illetően Poprádon a legrosszabb a helyzet. Az ottani nyolc emberölésből csak két ese­tet tudott bizonyítottan lezárni a rendőrség. A többinek az elkö­vetője után tovább nyomoznak. Il­letve ezek közül az egyik gyilkos­ságnak az elkövetőit már régen le­tartóztatta a rendőrség, ám a két ukrán hiába tett beismerő vallo­mást, az ügyet még nem sikerült teljesen lezárni, mert a gyilkosok személyazonosítása a vártnál ne­hezebben megy. Tegnap Kassán, az országos rendőrség kerületi vizsgáló hivata­lában tartott sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a múlt év vé­gén Kassán lelőtt, állítólag fehér­orosz férfi okmányai is hamisítvá­nyok voltak. (g-f) POLGÁRMESTEREINK A LEENDŐ HATÁRÁTKELŐHELYEKRŐL Hiszem, ha látom... Vladimír Mečiar szlovák kormányfő és Horn Gyula ma­gyar miniszterelnök a minapi budapesti tárgyalásukon egyebek között abban is megegyeztek, hogy csakhamar sor kerül a Pácin és Nagykövesd közötti közúti, illetve a Sátoraljaújhely és Szlovákújhely közötti gyalogos határ­átkelőhelyek megnyitására. Az említett tanácskozásról megjelent újsághírek szerint a „csakhamar" tulajdon­képpen március elseje. A két szlovákiai település pol­gármesterétől megkérdeztük, hogyan fogadták náluk a régen várt hírt. Szűk ösvényen Jakus Péter, Nagykövesd polgármestere: - Örülök neki, és amint hallom, tapasztalom, mások is ebben a térségben, ám teljesen csak akkor hi­szem el, ha látom majd. Ünne­pelni csak akkor fogunk, ha az illetékesek itt, helyben hivata­losan felnyitják a határsorom­pót. - A kövesdi „bíró" szerint azért a visszafogottság az ő részéről, mert március elsejé­ig még sok víz lefolyik a Bodro­gon... - Az elmúlt másfél év­ben kétszer is elhangzott már ugyanilyen ígéret az illetéke­sek szájából, de a Karcsa híd­ján a sorompó még mindig le­eresztve áll. Pedig az át­kelőhely épületbázisa már egy éve elkészült. Egyelőre csak remélem, hogy a kormányfők szavait tettek is követik majd, s a két község, illetve az ál­lamhatárral két részre osztott régió, s általuk a két ország is közelebb kerül egymáshoz: Szlovákújhely polgármeste­re; Ján Sivák úgy látja, az egy­mással egybeépült Szlovákúj­hely és Sátoraljaújhely között korábban helyben létezett, és a gyalogosokat is kiszolgáló határállomás bezárása az ide­genforgalom szempontjából is helytelen döntés volt. - Igaz ugyan, hogy a régi he­lyett a két település határá­ban nyílt egy korszerű át­kelőhely, ám azt a gyalogosok nemigen veszik igénybe. Tud­niillik így az egyik településről a másikba csak 13-15 kilo­méteres kerülővel juthat el az ember. Gépkocsin ez nem sok, viszont gyalogosan szép távolság. Szlovákújhelyen a gyalogos­átkelő megnyitásától sokat várnak. Főleg azt, hogy megé­lénkül a kishatármenti idegen­forgalom, mert az emberek hamarabb átruccanhatnak egyik helyről a másikra, egyik országból a másikba. - Jelenleg községünkből és a környék további falvaiból kö­zel ötven nő dolgozik a sátor­aljaújhelyi varrodában. Ami­kor a mi járásunkban több mint húsz százaléknyi a mun­kanélküliség, ez nem lebecsü­lendő tény. Ezek a varrónők naponta ingáznak. Persze az említett kerülővel. Az említett átkelőhely megnyitásával in­nen csak háromszáz métert kellene gyalogolniuk, s ez részben idő-, részben pedig útiköltség-megtakarítást is eredményezne. A sátoraljaúj­helyi cégnek itt is működik egy harminc embert foglalkoztató varrodája. A varrónők helyiek, viszont az ügyvezetők magyar­országiak, s az említett ke­rülőt nekik is meg kell tenniük - mondta Ján Sivák. GAZDAG JÓZSEF Tegnap a kisebbségek szerepeltek az európai sajtó vezető híreiben. Nyugaton egyértelműen je­lentős pozitívumként fogadták a kisebbségvédelmi keretszerződés aláírását, tájainkon - lapunk ha­sábjain is - inkább az aggodalmaskodó, különböző szempontok alapján kételkedő elemzések és előre­jelzések láttak napvilágot. Egyik jelenség sem vé­letlen. Nyugati szakértők úgy látják, hogy a keret­szerződéssel és főleg a március végén aláírandó európai stabilitási egyezmény révén mindenkép­pen több az esély különböző konfliktusok kezelésé­re és világos normák szerinti megoldására. Ez a megállapítás érvényes a nemzeti kisebbségek, sőt az etnikai konfliktusok problémakörére is. Jelentős előrelépés, hogy a kisebbségi kérdés többé nem egy ország belügye, hanem alapszerződések vagy azzal egyenrangú dokumentumok, európai egyez­mények szerves része. A jelenlegi fő gond az - s ez már átvezet aggodal­maink tartományába -, hogy sok még a tisztázat­lan elvi és gyakorlati kérdés a kisebbségvédelem­ben. Jellemző, hogy a kisebbségvédelmi keret­szerződés cikkei az angol eredetiben nyolc levegős oldalon elférnek, viszont a további rész, vagyis az indoklások terjedelme az előző résznek a három­szorosa. Nem kevés fejtörést okozott és okoz még az a tény is, hogy a kisebbségi jogokat lehetetlen teljes egészében egyéni jogokként megfogalmaz­ni. Márpedig az egyéni szabadságjogok elvére épülő nyugati értékrend képviselői ezzel próbálkoz­nak. Megérzésem szerint többek között azért is, mert nemcsak a spanyolok tartanak a baszkoktól, hanem a franciák sem kívánnak jogi teret adni ah­hoz, hogy előre nem látható társadalmi helyzetben politikai porondra lépjenek a latens erők, a ma még vagy talán már nyíltan nem politizáló breton és pro­vanszál polgárok. Minden gond és a mai ellentmondás ellenére Eu­rópa azért előbbre lépett a kisebbségvédelem, ezál­tal a stabilitás irányába. Magyarország és Szlová­kia alapvető érdeke az, hogy ne maradjon ki ezekből a folyamatokból, bármennyi kölcsönös bi­zalmatlanság és megoldatlan gond is terheli jelen­leg a két ország kapcsolatát. Ezért nem tudok egyetérteni azokkal, akik eleve gyanakvással, eset­enként rosszindulattal kommentálják a mostani kezdeti lépéseket. Igazat adok Kovács László kül­ügyminiszternek, aki éppen az Új Szónak nyilatkoz­va hangsúlyozta: „mégsem hiszem, hogy a szerződés nélküli állapot - amikor a szlovák kor­mány semmiféle nemzetközi jogi kötelezettséget nem vállal - bármilyen szempontból előnyösebb lenne a szerződéses állapotnál.." így igaz, csak a kérdés az, hogy milyen alapszerződés és miiyen ki­sebbségvédelmi szerződés születik. E téren sincs értelme a rosszindulatú aggályoskodásnak. Sokkal inkább a körültekintő óvatosságnak. A kárpát-medencei és más közép-kelet-európai térség államainak, népeinek a megbékélése egy­szerre egyetemes európai és nemzeti érdek. Ezt fel­ismerve még az Antall-kormány tett bátor és előre­mutató lépést a magyar-ukrán alapszerződés ki­munkálásával és parlamenti jóváhagyásával. Aztán elbizonytalanodott, főleg saját pártjának és más nemzeti erőknek a hangos rosszallása miatt, s ez­után már inkább a bizalmatlanság uralkodott el a szlovák-magyar és még inkább a román-magyar kapcsolatokban. Aminek elsősorban a nemzeti ki­sebbségek látták, életükön, saját bőrükön tapasz­talták a kárát. Horn Gyula kormánya igyekszik most előbbre lépni. Szűk ösvényen vezet az út, tele belpolitikai, kisebbségvédelmi, környezetvédelmi és más buk­tatókkal, ám eddig ezeket sikerült elkerülnie. Igaz, még nagyon előre sem haladt. Ám legutóbb Viorel Hrebenciuc román államtitkár budapesti látogatá­sa és hűvös fogadtatása során adta értésre: Ma­gyarország érdekelt a magyar-román kiegyezés­ben, de nem az RMDSZ és az erdélyi magyarság ro­vására. Ugyanez a felelős magatartás nyilvánul meg abban, hogy tudomásom szerint a magyaror­szági illetékesek az alapszerződés és a kisebbség­védelmi dokumentum ügyében állandó konzultáci­ókattartanak a szlovákiai magyarság legitim képvi­selőivel, akik nyilván alaposan ismerik - vélemé­nyükkel, javaslataikkal feltehetően formálják - a tervezeteket. A látszat ellenére szűk ösvényen araszol Vladimír Mečiar is. Szellemesen írja a cseh hírügynökség, hogy a szlovák kormányfő ígéretekben kétségtele­nül utolérhetetlen, de rövidesen színt kell vallania: brüsszeli és budapesti ígéretei az érvényesek, vagy a szlovák kormányprogram és koalíciós partneré­nek nemzetiségi létünket veszélyeztető sanda, sőt nem is burkolt sötét tervei. A kettő elvben kizárja egymást. Nem elképzelhetetlen viszont, hogy Mečiar az említett kisebbségvédelmi keret­szerződés nem egyértelmű rendelkezéseinek sajá­tos értelmezésével kívánja megőrizni és megerősí­teni pozícióit külföldön is, idehaza is. Már csak azért sem lehet az a legfontosabb, hogy mindenáron szerződés köttessék. Az egyete­mes magyar és európai érdek az, hogy kapcsolata­inkat, jogainkat világosan rögzítő, tehát jó alap­szerződés és kisebbségvédelmi dokumentum szü­lessen. SZILVÁSSY JÓZSEF i VÁLASZ OLVASÓINKNAK 1 Házastársi nyugdíj S. T.: Eddig nyugdíjat kaptam, mivel rokkant vagyok. A nyugdíjamat most a mellékelt határozatokkal megvonták tőlem (most szociális segélyt kapok), pedig az egészségi ál­lapotom azóta még inkább rosszabbodott. Mihez van jogom a mellékelt okmányok alapján? A leveléhez csatolt határo­zatok szerint a házastársi nyugdíját megvonták, mivel az ön házassága megszűnt. A tár­sadalombiztosítási törvény 51. §-a értelmében házastársi nyugdíj csak az olyan feleség­nek jár, aki nem folytat önálló kereseti tevékenységet, és nincs joga semmiféle más nyugdíjra, továbbá az említett feltételek mellett még feltétel az is, hogy betöltötte a 65. életévét vagy rokkant. Ugyan akkor ez a házastársi nyugdíj csak addig jár, amíg a házas­ság létezik. A házastársi nyug­díjat a leveléhez csatolt hatá­rozatok szerint tehát nem azért vonták meg, mert önt már nem tekintik rokkantnak, hanem azért, mert a bíróság felbontotta a házasságukat. El kell mondani azt is, hogy ezek az okmányok önt nem jogosít­ják fel semmire sem, sőt ép­pen ellenkezőleg, arról van szó, hogy a házastársi nyugdí­ját vonták meg ezek alapján. dr. P. D. FORDULAT AZ ESTERHAZY-ÜGYBEN Rózsa helyett Detvai TA SR-tudósítás Gróf Esterházy János lánya, az olasz állampolgárságú Mai­fatti Alice visszavonta dr. Rózsa Ernő ügyvédi megbízatását a pozsonyi városi bíróságon be­nyújtott bírósági eljárás ügyé­ben. Rózsa Ernő helyett Detvai Istvánt bízta meg e feladattal. Mint ismeretes, Esterházy Já­nost 1947 szeptemberében hazaárulásért halálra ítélték, az ítéletet pedig köztársasági elnöki döntéssel életfogytiglan­• ra változtatták, majd 1955-ben 25 évi börtönbüntetésre módo­sították. Két évvel később a gróf meghalt a börtönben. Az ügy főtárgyalása 1994. október 4-én kezdődött, és egyér­telműen fény derült arra: Ester­házy nem volt fasiszta. 1942­ben mint a szlovák parlament egyetlen tagja a zsidók kitelepí­tése ellen szavazott. A bíróság egyébként a napokban kapta kézhez a szlovák és a cseh tör­ténészek szakmai értékelését a gróf tetteiről. AHOGY ÉN LÁTOM ElÉ Erika Vincoureková, a szlo­vák nemzeti sajtó üdvöskéje majdnem egész estét betöltő portréfilmet készített a mi­nap Ivan Gašparovič parla­menti elnökről. Ha min­dentől, összes korábbi emlé­kemtől és tapasztalatomtól eltekintenék, akár azt is ír­hatnám a körülbelül egyórá­nyi produkcióról, hogy érde­kes és szívet-lelket melen­gető volt. De - mert emlékeit az ember koloncként mind­halálig magával cipeli - nem tekintek el semmitől, és ha megsértem is akár Vincoure­kovát, akár a törvényhozás elnökét, bátran leírom: üdítő volt. A televíziós arcképvázlat (Cselényi mester szavaival él­ve) keselylábú csikókoromra emlékeztetett. Úgy az 1970 körüli évekre, amikor 25 esz­tendővel fiatalabb voltam, mint ma, az önálló Szlovák Házelnök - lóháton, furulyával Köztársaság létének harma­dik évében. Nem kis dolog ráülni az időgépre és visszaruccani ab­ba az évtizedbe, amikor, mit mondjak, még sokkal fickó­sabb voltam, mint manapság. Amikor pártunk és kormá­nyunk az 1968 körüli sajnála­tos eseményekből okulva úgy döntött, a televíziónak is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az emberek leszokjanak a politi­zálásról. A korábbi évtizedek­hez képest ez gyökeres fordu­lat volt, hiszen 1948 és 1968 között ennek éppen az ellen­kezőjét írta elő pártunk politi­kai neveléssel kapcsolatos fő irányvonala. Jól emlékszem rá, úgy 1971 után sorra-rendre je­lentek meg a tévében az új irányvonal szerinti államfér­fiportrék. Amelyekben immár nem- arra helyezték a hang­súlyt, hogy teszem azt miként szervezte Štrougal 1943-ban a pártsejteket, miként volt parti­zán Bil'ak, hogyan robbantgat­ta a németek utánpótlási vo­nalait Šalgovič és így tovább. Hanem arról szóltak a sztorik, hogy milyen módszert alkal­mazva metszi Bil'ak a kertjé­ben pompázó bazsarózsát, ho­gyan vadászik fácánra Janovic, miként gyűjt bélyeget Lenárt, és milyen kapitális csukát hor­gászott ki Csicsó mellett Janik elvtárs. Tehát bemutatták az ország vezetőinek mindennapjait. Ezúttal már egy szó sem esett a politikacsinálásról. Az illedel­mes televíziósok, újságriporte­rek, rádiómunkatársak talán maguk sem vették észre, hogy 2-3 év alatt teljesen kikoptak a „tömegtájékoztatásból" a lé­nyeges kérdések. Vincoureková aligha szemé : lyes tapasztalatok alapján kop­pintottá le ezt a módszert, hi­szen úgy 1970 táján talán még óvodáskorú sem volt. Ennek el­lenére profi sajtó-konszolidá­torként viselkedett. Mintha mindig ezt csinálta volna. Olyan rámenős kérdéseket tett fel Ivan Gašparovičnak, mint például: Tud-e főzni? Törődik-e gyermekei jövőjével? Végez-e néha fizikai munkát? Szívesen látogat-e el szülőföldjére? Spor­tol-e? Hűséges-e a feleségé­hez? Van-e humorérzéke? és így tovább. Vajon kitől tanulta Vincoure­ková a televíziózást? Csak nem Darmo úrtól vett különórákat? Aki - mint tudjuk - a szocialis­ta tömegtájékoztatás tudora­ként került a minap a Szlovák Televízió élére, és máris megfo­galmazta a politikai szatíra kü­lönbejáratú szlovák elméletét. A tévéportré-készítés színhe­lyén - mit ad isten - véletlenül éppen ott volt egy szlovák nem­zeti furulya. Hát nem megfuru­lyáztatta Vincoureková a házel­nököt? De bizony megfurulyáz­tatta. Csak úgy zengett a televí­ziós készülékek képernyője. Or­szágszerte. És amikor a nézők milliói már azt gondolták, hogy fő műsoridőben ezt az újságírói leleményt már nem lehet to­vább überelni, kiderült, hogy le­het. Slusszpoénként egy igazi ló is megjelent a forgatás szín­helyén. Egy lovásszal, aki a kötőféket tartotta. Ivan Gašpa­rovič pedig úgy, ahogy volt, pantallóban nyeregbe szállt, le­hengerlően visszamosolygott ránk, és könnyű galoppban el­kocogott a szebb jövő felé. Ha nem láttam volna, nem hinném el, hogy így történt. Megérdemeljük, hogy így szóra­koztasson bennünket Darmo úr televíziója. TÓTH MIHÁLY

Next

/
Thumbnails
Contents