Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-02 / 27. szám, csütörtök

6J ÚJ SZÓ OLVASÓINK OLDALA 1995. február 2. A tüzet szítani kell(?) SZÍNHÁZ ISKOLASOK NÉLKÜL. ÚJ SZO, 1995. 1. 26. Kerüljük a tévedéseket! Sajnáljuk, hogy a kedves anyuka téves információkat kapott a jegyárakat illetően. Abban igaza van, hogy színházunknak naponta meg kell vívnia csatáját a rossz gazdasági helyzettel, tévedés viszont, hogy a színház vezetősége eltörölte az alapiskolások részére a kedvezményes jegyvásárlást. Hiszen kedvezményes árhoz juthatnak azok az iskolák is, amelyek bérleten kívül szeretnének megtekinteni egy előadást. Sőt ha esti, felnőttelőadásra jelentkeznek kisebb .csoportként, további kedvezmény illeti meg őket. S ha már kedvezményről van szó: nyugdíjas és rokkant nézőink is részesülnek ebben. Sajnos, abban is téved az anyuka, hogy mi nem akarjuk megszerettetni legkisebb vagy nagyobbacska, fiatal nézőinkkel a színházat. A most bemutatásra került mesejáték is ezt a szándékunkat bizonyítja. És az is, hogy minden olyan előadásra, amely lelkileg gazdagíthatja fiataljainkat, meghívjuk az iskolákat, és örülünk gyakori látogatásuknak. Kérjük a kedves anyukát, hogy információért forduljon a színház szervezési osztályára, vagy a titkárságra. BOLDOGHY KATÓ Jókai Színház Rendjén van ez? Tisztelt szerkesztőség! Napjainkban ritkán előforduló esetet szeretnék leírni. Karácsony előtt síkesztyűt vettem a fiamnak Dunaszerdahelyen a Margaréta virágüzlet mellett. Hogy hidegebbre fordult az idő, elővettük a kesztyűt, de kiderült, hogy a varrás fel volt hasadva, amit a vásárlásnál nem vettem észre. Az üzletben udvariasan fogadtak, és minden magyrázkodás nélkül kicserélték. Sajnos, ritka még az ilyen hozzáállás a vásárlókhoz. BOGYAI ZITA Dunaszerdahely Féltő gonddal őrzöm az Új Szó azon számát, amelyben közölték a községek magyar és szlovák nevét. Ezzel kapcsolatban nagy feladat vár most az illetékesekre, mert fel kellene mérni, hogy a kétnyelvű táblák hol, melyik vidéken tűnnek el. Külön oda kel-lene figyelni azokra a területekre, ahol nem tűrik meg a magyar feliratokat. A falvak, a közösségek ismerik a legjobban tagjaikat. Helyi viszonylatban is fel kellene mérni a helyzetet, és kiderülne az igazság. Az egyes településeken tudják, hogy a múltban megbízásból, parancsot teljesítve szedték le a magyar nyelvű táblákat. Jó lenne feltérképezni, hogy melyik faluban hányszor tűntek el a táblák, de azt is, melyek azok a kulturált települések, ahol kezdettől fogva ott vannak a táblák. Ez egyik mércéje lehetne a lakók kulturáltságának. HAJTMAN KORNÉLIA Nána A Szlovák Rádió munkatársai állandóan gondoskodnak róla, hogy a hallgató figyelme egy pillanatra se lankadjon. Pedig az idei év második hetében a Rádiožurnált hallgatva már-már elterelődött a figyelmem, de hirtelen felkaptam a fejem, amikor is többször elhangzott a „mit akarnak Durayék?" kérdő mondat. A kommentátor szerint anélkül, hogy teljesen elsajátítanák az államnyelvet, a saját falujuk határát sem léphetik át, hiszen nem tudják magukat megértetni a szlovák atyafiakkal. Nem mondom, annak, aki nem jártas egy picit is ebben a dologban, bizony kételyei támadnak, valóban érvényesülhet-e egyáltalán e pici hazában valaki az államnyelv tökéletes ismerete nélkül. Pedig ez is lehetséges. Erről nem másutt, mint Budapesten győződtem meg. A hatvanas évek közepén dr. Horváth Árpád Budapesten élő polihisztor, tudománytörténész egyik újabb könyvének megjelenése alkalmából, amelyben Szimővel, ill. Jedlik Ányos fizikus munkásságával foglalkozott, ANYANYELVŰ ISKOLA Az alternatíva választási lehetőség. Választhatunk. A választás döntést és egyúttal kockázatvállalást is jelent, ami később sikert vagy kudarcot eredményezhet. A tétova ember retteg döntése esetleges negatív következményeitői. Akinek azonban tiszták a szándékai, célja világos, nem habozik, ha döntenie kell - bátran választ az alternatívák közül. Felismeri-e a kisgyermek édesanyját, édesapját sok ember gyűrűjében is? Tétovázik-e, mielőtt eldönti, hogy hozzáfusson, rákiáltRég nem látott iskolatársammal futottam össze a minap az utcán. Szerettem volna vele egy kicsit beszélgetni, mivel azonban sürgős intézni való dolga volt, a kölcsönös üdvözlések után csak annyit mondott, csörgessem fel telefonon, benne van a neve a telefonkönyvben. Még aznap este kezembe vettem a vaskos könyvet, és a lakástelefonok jegyzékében a J betű alatt ismerős név keresésére indultam. Böngészem a neveket: „Jassai Eugen, Jaso Ladislav, Jász Karol, Jász Stefan..." És hogy már nem lévén több „Jász"-szal kezdődő név, egy szűkebb körű összejövetelt rendezett. Engem is meghívott. Fülembe súgta, hogy meglepetésben részesülök. Röviddel éjfél előtt újabb vendégek érkeztek. És ekkor robbant a bomba) Vagyis a nekem szánt meglepetés. Ugyanis az egyik érkező vendég, aki különben a Magyar Televízió munkatársa volt, tiszta szlováksággal üdvözölt engem. Persze hogy furcsállottam a dolgot, ezért rákérdeztem ennek nyitjára. Szavaiból kiderült, hogy mivel már bírt néhány szláv nyelvet, vette a fáradságot, és megtanult szlovákul is. Már akkoriban is kezdték követelni, hogy Szlovákiában csak szlovákul (lehet, kell?!) beszélni, és nekik is ki volt adva az ukáz, hogy az itteni városok nevét csak szlovákul lehet kiejteni a magyar tv-ben, ezért az illető fogadást kötött, hogy Párkánytól, Érsekújváron át, a Magas-Tátra érintésével végigutazza úgy Szlovákiát, hogy egy szót sem ejt ki szlovákul. Ezt volt hivatott tanúsítani kollégája is. A majd kéthetes utazás során Surány környékét kivéve mindenütt szót értett az egyson? Gond-e a szülőnek felismerni, kiválasztani édes gyermekét seregnyi kis lurkó közül? Ha beteg is, lemondana-e róla, elcserélné-e egészségesért, akit más anya szült? Nehéz-e eldöntenie a hívő embernek, hogy melyik templomba járjon, mely hitre nevelje csemetéjét? Szülő gyermekét, a gyermek szüleit, szülőhelyét, ősei sírhantját, hitét és nemzetiségét nem választhatja, nem feledheti, és soha nem tagadhatja meg! Gondot okoz-e valakinek a dönpillanatra elbizonytalanodtam. Ezek szerint mégsincs benne a neve a telefonkönyvben. Újra kezdtem a nevek böngészését. Megint csak nem találtam a nevét. Lehet, hogy öreg telefonkönyvet lapozgatok? Amint meggyőződtem róla, hogy a legújabb van a kezemben, ismét, az eddiginél figyelmesebben betűztem a neveket, immár az utcanevekkel együtt. Nem kis izgalommal tárcsáztam a feltüntetett telefonszámot. - Tessék, Jászó lakás... - hangzott a drót másik végéről iskolatársam hangja. szerű emberekkel, még a MagasTátrában is! Tehát mi ebből a tanulság? Az, hogy a Szlovák Rádió egyes kommentátorai foggal-körömmel be akarják bizonyítani, hogy a szlovák nyelv ismerete minden egyes polgár számára létszükséglet. Azt akarják elhitetni a világgal, hogy minden erőnket latba vetve a közös Európába igyekszünk. Ezek szerint úgy képzelik el Szlovákia helyzetét, mint az az úrhatnám polgár, aki a bejárati ajtóra nagy betűkkel kibiggyesztette, hogy „Belépés csak papucsban!". Csakhogy egyesek minden határátkelőn ezt a táblát szeretnék kitenni: „Belépés csak azoknak, akik bírják a szlovák nyelvet." Ha ez valóra válik, akkor majd bizonyára megnyugszik Slavkovská miniszter asszony és Garajová képviselőnő, és tovább már nem ágálnak olyan vehemensen az államnyelv tökéletes elsajátítása mellett. Hogy ezután megnézhetjük magunkat, az őket nem érdekli! NAGY ANDRÁS Szimő tés, ha a becsület alternatívájaként gerinctelenséget, templom helyett pártházat, édes anyanyelve helyett „alternatív" kotyvalékot kínálnak gyermeke számára „szép jövőt" ígérve?! Létezik-e a csecsemő számára táplálóbb nedű az anyatejnél? Jelenthet-e alternatívát az édesanya helyett a mostoha? Az anyanyelvű iskolának ugyanúgy nincs és soha nem is lehet egyenrangú alternatívája. Hazug, aki mást állít! SZALÓ KÁLMÁN Érsekújvár Illetlenség ide, illetlenség oda, szó nélkül letettem a telefonkagylót. Már nem akartam, nem tudtam volna vele miről beszélgetni. Ha csak arról nem, hogy miként, miért lett Jászóból Jaso (ejtsd: Jaszo)?! Egy régi dal refrénje jut eszembe. „Szívet cserél, aki hazát cserél," Ha ez igaz, akkor az is az, hogy szívet cserél, ki nevet cserél, egészen pontosan, a hivatalos nyelvhez igazítja. Mint azt tette iskolatársam is, aki húszegynéhány évvel ezelőtt magyar gimnáziumban érettségizett. BODZSÁR GYULA Nagykürtös Az elmúlt napokban csalódottnak éreztem magam. Ugyanis a Nyugat-szlovákiai Energetikai Vállalattól elhozta a posta a félévi villanyfogyasztás elszámolási szelvényét. Tollat ragadtam, ellenőriztem a csodálatos technika vívmányát, a számítógép kimutatását. Akárhogy is számoltam, arra a meggyőződésre jutottam, hogy korunk csodagépe anyagilag meg akar károsítani. Miért akar a masina átejteni? A kettőnk közötti szorosabb kapcsolat hiánya miatt? A masina 351,30 korona túlfizetésre figyelmeztet. Igen ám, de a valóság mást mutat. A túlfizetés összege utánszámolásom szerint 623,27 korona. Márpedig a két szám közötti különbség 271,97 korona, tehát ezen összeggel megvolnék rövidítve. Éveken keresztül a szolgáltató vállalat és köztem a posta volt a közvetítő kapocs. Az év végi elszámolás esetén egyik vagy a másik túlfizetést nyomban a posta intézte. így megkérdezem a csodamasinát, a 623,27 koronát miért nem téríti vissza? Az eredeti összeg ugyanis fél év alatt a kamattal együtt ennyiré növekedett. Szeptemberben két-három nap késéssel fizettem be az előírt előleget, a késedelemért 10 korona késedelmi díjat kértek tőlem. Érdekes, a tíz koronáért azonnal nyújtotta mancsait az okos gép, de a túlfizetett 623,27 koronát nem szolgáltatja vissza. Rendjén van ez így? BÚKOR JÓZSEF Szimő Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Szívet cserél, aki... JO ÉTVÁGYÁT! •flfl • Lencsefőzelék fasírttal plusz áfa Nincs alternatívája EGY TANÁCSKOZÁS MARGÓJÁRA Fel kell vállalnunk a gondokat A Komáromi Városi Hivatal tanácstermében újra a rétegröntgen megvételéről van szó. Akik tárgyalnak, a környék polgármesterei. Röpködnek az érvek és ellenérvek, annak ellenére, hogy a jelenlevők többsége tudatosítja, hogy nincs más választás itt és most: az önkormányzatoknak kell igencsak szűkös anyagi kereteikből pénzt áldozni erre a célra. Adni a kevésből, adni a nincsből. Még jobban összehúzni a nadrágszíjat, kevesebbet fejleszteni, vagy egyáltalán nem fejleszteni, mert első az ember. Az élet. Szíven talál egy ellenérv: a rétegröntgen csak a kőr megállapítására használható, nem gyógyít. Minek, ha nincs gyógyszer? Minek, ha maga az üzemeltetés is nagyon költséges? Egyáltalán minek? Döbbenten, megkövülve hallgatok. Igaz, a rétegröntgen csak diagnosztizál. Csak azt mutatja meg, hol a baj. De! Mit nem adtam volna 1984-ben, ha egyéves kicsi fiam betegségét helyesen állapították volna meg? Ha nem kellett volna őt csontig fogyva, tönkremenve a másvilág küszöbén látnom! Soha nem felejtem el a kilátástalanságot, kétségbeesést. Nem felejtem el a bizonytalanság idegőrlő hónapjait. Azt, hogy Komáromból sok diagnózissal küldték Pozsonyba, onnan még többel adták haza. Csak azt nem tudtuk két hónapos kivizsgálássorozat után, hogy mi a baja. Utolsó lehetőségként Budapestre vittük, ahol megállapították a kórt, előírták a gyógyszert és a diétát. Az, hogy egy betegséget helytelenül állapítanak meg, sajnos, ma is megtörténhet. Főleg akkor, ha hiányzanak a megfelelő műszerek, alacsony színvonalú az egészségügyi ellátás. Nincs mindenkinek lehetősége másutt kivizsgáltatnia beteg családtagját. Nincs mindenkinek olyan „szerencséje", hogy a rosszul megállapított diagnózis következtében kisfia csak a „tartós beteg" kategóriába tartozik, tönkrement fogakkal, beszédhibával és némi agykárosodással. Egy olyan gyerek, aki épnek, egészségesnek és gyönyörűnek született! Most már tudom, azon a polgármesteri megbeszélésen mindezt el kellett volna mondanom. Még akkor is, ha nehezemre esik beszélni róla. Azzal, hogy legalább leírom, tartozom azoknak, akik életét a rétegröntgen - a helyes diagnózis - megmentheti, könnyebbé teheti. A statisztikák önmagukért beszélnek. Köztudott, hogy környékünkön a legtöbb a rákos megbetegedés. Tudjuk azt is, hogy a műtrágyák használata, a túlhajtott életmódunk, a fóliasátrak alatti munka, az ihatatlan ivóvizünk, az almásfüzítői bauxitpor és a lábatlani cementpor a mi egészségünket ássa alá. Tapasztalhattuk, hogy gondjaink, bajaink süket fülekre talál.nak odafönt. Ha nem így lenne, már régen megvették volna az állami költségvetésből a komáromi kórház számára azt a műszert. Mert van másutt, ahol tiszta a levegő, egészséges az ivóvíz, és a rákos megbetegedések statisztikai adatai is fényévnyivel jobbak. Félreértés ne essék: nem az fáj, hogy másoknak van, hanem az, hogy nekünk nincs. Pedig ugyanúgy fizetjük az adókat, mint ők, de az újraelosztásnál valahogy a sor végére kerülünk. Lehet, hogy elvileg elismerik, nekünk is jár, de nem jut. Sajnos, az állam helyett szűkebb pátriánk egészségüggyel kapcsolatos gondjainak egy részét is nekünk, polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek kell felvállalnunk. Mert nemcsak az a lényeges, hogy mit teszünk a polgárért, a lakosért, hanem az is, hogy mit teszünk az emberért. Az életért. SZABÓ OLGA Pat