Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-02 / 27. szám, csütörtök

4\ ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. február 2. PERUI-ECUADORI HATARVISZALY Megkezdődtek a riói tárgyalások EURÓPA-SZERTE Nemzetiségi konfliktusok i R afael Serrano Pranda ko­lumbiai parlamenti képvi selő kedden egy vita során Bu­caramanga- észak-kolumbiai vá­rosban főbe lőtte politikai'ellen­felét. A konzervatív honatya azért- lőtt rá a 68 éves Humberto Diaz Gomezre, mivel az az utcán egy vita során állítólag késsel tá­madt rá. Prada önként jelentke­zett a rendőrségen, s a jogos ön­védelemre hivatkozott. Mentel­mi jogánál fogva csupán a leg­felsőbb bíróság mondhat ki rá ítéletet. 11 Hasszán marokkói uralko­II, dó az ellenzéki pártokkal folytatott hosszas vita után ked­den feloszlatta a kormányt. Ab­dellatíf Filali miniszterelnök és külügyminiszter a helyén marad. Az ő feladata lesz az új kormány felállítása, a névsort azonban az uralkodó hagyja jóvá - jelentet­te az AP. A lépés nem okozott meglepetést, mivel a király már korábban jelezte, hogy új kabi­netet nevez ki, amelyben a je­lenlegi parlamenti többség fog dominálni. Ugyanakkor remé­nyét fejezte ki, hogy idővel sike­rül olyan kormányt kineveznie, amelyben az ellenzék képviselői is jelen lesznek. É szak-Korea leszerelt száze­zer katonát, akik a további­akban az iparban fognak dolgoz­ni az ország gazdasági helyzeté­nek javítása érdekében - jelen­tette az AFP dél-koreai források­ra hivatkozva. A leszerelt kato­nákat az ország északkeleti te­rületén fekvő különleges gazda­sági körzetek ipartelepeire irá­nyítják. S védországnak és Norvégiá­nak is kijut a szélsőséges időjárásból. Svédország kö­zépső részén kedden hóvihar tombolt, a szél sebessége elérte a másodpercenkénti 35 métert. Biztonsági okokból több utat le­zártak, sok hegyi település áram nélkül maradt. Norvégiában ha­sonló a helyzet, a fjordokban több hajójárat leállt, a közúti, lé­gi és vasúti közlekedésben je­lentősek a késések. S an Salvadorban egy magán­egyetem elől hurcolta el kedden hat fegyveres Jean-Clau­de Kahn francia származású te­hetős salvadori textilkeres­kedőt. Az 51 éves férfi a salva­dori zsidó közösség vezetője ­jelentette az AFP. A lbánia parlamentje elfogad­ta az új büntető törvény­könyvet, amely június elsején lép érvénybe. Az igazságügyi mi­niszterhelyettes szerint az új Btk. az „állampolgár jogain és alapvető szabadságjogain alap­szik", míg a kommunista rend­szer alatt a büntetőkönyvnek az osztályharc elve volt az alapja, és az állam érdekeit helyezte az állampolgár érdekei fölé. MTI-hír A csütörtök óta tartó összetűzések után Peru és Ecua­dor Rio de Janeiróban tárgyaló képviselői kedd este bejelentet­ték, hogy országaik készek a tűzszünet elfogadására. Az AFP jelentése szerint S/xto Durán Ballén ecuadori elnök Qui­tóban ugyanakkor hangsúlyozta: országa ellenzi a formális tárgya­lásokat, amíg egy feltétel nélküli fegyverszünet nem lép életbe. A Chile, Egyesült Államok, Bra­zília és Argentína - a két ország közötti korábbi határviszály ren­dezése céljából 1942-ben még­kötött Riói Jegyzőkönyv megvaló­sítását szavatoló országok - kez­deményezésére létrejött megbe­szélésén e négy ország képviselői mély aggodalmukat fejezték ki a tűzszünet késlekedése miatt. A találkozó - amelyen a részt­vevő országok külügyminiszter­helyettesei szintén képviseltetik magukat - feladata, hogy véget vessen az ellenségeskedésnek és elősegítse a párbeszédet. A magyar kormánykoalíció helyzetéről, a megoldandó sze­mélyi ügyekről írt szerdai szá­mában a Frankfurter Allgemei­ne Zeitung. A cikkíró Georg Paul Hefty a külpolitikus Horn Gyula és a pénzügypolitikus Békési László választások előtt kezdődött ri­valizálásáról írt. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták válasz­tási győzelme után egyértelmű volt Horn jövendő miniszterel­nöksége, de Békési mégis bele­ment, hogy válasszanak közte és Horn között. A szocialista párt nem akarta Békésit kor­mányfőnek, de őt jelölte pénz­ügyminiszternek, és ő lett az összekötő kapocs a szocialista­szabaddemokrata koalícióban, amelynek gazdasági programja nagyrészt az ő műve. A cikk szerint a koalíció több mint kétharmados parlamenti többsége ellenére Békési sike­rei elmaradtak. Az lett a végze­te, hogy egyre jobban ki akarta terjeszteni hatáskörét, de való­jában nem tudta ellátni ezeket a feladatokat. A privatizációs kormánybiztos felmentésekor Horn nem hívta fel az éppen szabadságon lévő pénzügymi­nisztert, aki szintén nem telefo­nált a kormányfőnek a hír véte­(A Magyar Nemzet térképe) A Reuter jelentése szerint az ecuadori védelmi minisztérium kedden azzal vádolta Perut, hogy három támadást hajtott végre a vitatott területen található kato­nai állásai ellen. A minisztérium közleménye szerint emberélet­ben nem esett kár, csupán egy ecuadori katona sebesült meg. A le.után. Időközben a szabadde­mokraták körében is gyorsan csökkent a Békési iránti biza­lom, mert a kedvenc szocialis­tájuk nem volt elég harcos. Eszükbe sem jutott, hogy Béké­si távozása miatt felrúgják a ko­alíciót. Az elmúlt hónapok, valamint a nyugati államok kor­mányfőivel folytatott tárgyalá­sok, az ott megismert gazdasá­gi és társadalompolitikai el­képzelések észrevehetően be­folyásolták Horn Gyulát - írta a szerző. Tapasztalatai alapján Horn várhatóan ellenáll a kí­sértésnek, hogy a betöltendő három poszt - pénzügyminisz­ter, jegybanki elnök, privatizá­ciós kormánybiztos - nem mindegyikét juttatja a szocia­listák híveinek. Bár Horn hajlik arra, hogy régi bizalmasait gyűjtse maga köré, de a koalí­ciónak jót tenne, ha az egyik posztra a szabaddemokraták környezetéből kerülne valaki ­vélekedett a konzervatív né­met lap. Majd a továbbiakban arról írt, hogy a személyi kérdé­sek rendezését nehezíti Horn és kolaíciós Helyettese, Kun­cze Gábor belső versengése. A kormányfő arról panaszko­dik, hogy a koalíciós tanács közlemény szerint a konfliktusö­vezetben délutánra jelentősen csökkent a harci tevékenység, s újabb összetűzésekre nem került sor. (Korábban a Reuter egy perui rádióállomásra hivatkozva azt je­lentette, hogy Peru visszafoglalta az ecuadori katonák által elözön­lött területeket.) Horn Gyula nem előkészíti a kormányhatá­rozatokat - mint az Bonnban történik - hanem felülvizsgál­ja, megkérdőjelezi azokat. A minap azonban megállípodtak a koalíciós partnerek, hogy na­gyobb bizalommal, kevésbé éles hangon beszélnek egy­mással. A szerző az elnökvá­lasztás előkészületeiről, az ez­zel kapcsolatos pártálláspon­tokról is beszámolt, és azzal zárta írását, hogy a népszerű Göncz Árpád támogatásával legalább egy esetben egységet mutatott a koalíció. (MTI) Jelenleg Európa 36 országá­ból 16-ban vannak nyílt konflik­tusok a megoldatlan nemzeti­ségi problémák miatt - jelen­tette be kedden az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója (FUEV) a németországi Flens­burgban. Az emberi jogi egyez­mények keretében végrehaj­tandó kisebbségvédelem és a jogállamiság az egyedüli eszkö­zök az ilyen jellegű összetűzé­sek elkerülésére - hangsúlyoz­za a FUEV nyilatkozata. Az etnikai konfliktusok öt or­szágban vezettek erőszakhoz: Bosznia-Hercegovinában, Jugo­szláviában, Horvátországban, Oroszországban és Törökor­szágban. A nemzetiségi kérdés miatt Albániának, Bulgáriának, Az Egyesült Államok észak­nyugati területein, főleg Kali­forniában és Washington ál­lamban újabb, heves földren­gésre kell számítani. Január 28-án Seattle körzetében 30 év óta a legerősebb földmoz­gást mérték. Washington ál­lam fővárosának szeizmológi­ai szakértőit ez nem lepte meg. Véleményük szerint a térségben a közeljövőben olyan földrengés várható, amelynek erőssége a Richter­skálán 8-as körül lesz. - Már évek óta tudjuk, hogy nem ismerünk minden árkot, amely a föld mélyén húzódik ­mondta a DPA német hírügy­nökség tudósítójának Thomas Yelin professzor, a washingto­ni állami egyetem szeizmoló­gusa. A január 28-án mért, a Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földmozgást egy ed­dig ismeretlen föld alatti árok eredményezte. Ennek a föld­rengésnek az epicentruma Se­attle-től 20 kilométerre dél­nyugatra volt, s a kanadai Vancouverben is érezték. A Csendes-óceán partján fekvő Washington és Oregon államban évente átlagosan ezer földmozgást észlelnek. Legtöbbjüket csupán a műszerek mutatják ki. Szergej Sojgu orosz polgári védelmi miníszer ugyanakkor kijelentette a Reuter brit hír­ügynökség tudósítójának: ez év februárja és novembere kö­zölt olyari erűsségű földren­Görögországnak, Lettország­nak és Ukrajnának jelentős né­zeteltérései vannak a szomszé­dos államokkal - mutat rá a nyilatkozat. A szervezet véle­ménye szerint etnikailag fe­szült területté nyilvánítható hat további ország: Nagy-Britannia, Macedónia, Moldova, Romá­nia, Szlovákia és Spanyolor­szág. Az 1949-ben Versailles-ban alapított FUEV, amely a Genf­ben 1925. és 1938. között működött Európai Nemzetiségi Kongresszus utódjának. tartja magát, 15 ország 40 milliós ki­sebbségének érdekeit képvise­li. A szervezet elnöke a dél-tiroli Christoph Pan - emlékeztet a DPA. gésre számítanak Oroszor­szág távol-keleti részén, ami­lyen a legutóbbi japáni föld­rengés volt. A miniszter sze­rint a földrengés esélye 80 százalékos. Japán és az Egyesült Álla­mok együttműködést kíván ki­alakítani a sűrűn lakott öveze­teket sújtó földrengések elleni védekezésben. E szándék azon a megbeszélésen jutott kifejezésre, amelyet Kono Jo­hei külügyminiszter szerdán folytatott az amerikai szövet­ségi válságkezelési hivatal Ja­pánba érkezett küldöttségé­nek tagjaival. James Lee Witt, a hivatal igazgatója a megbeszélésen megállapította, hogy sok ha­sonlóság van a tavalyi Los An­geles-i földrengés és a Kan­szai régióban két hete bekö­vetkezett katasztrófa között, így Japán minden bizonnyal hasznát veszi majd a Kalifor­niában szerzett tanulságok­nak csakúgy, mint azon vizs­gálatok eredményeinek, ame­lyeket a küldöttség mostani látogatása során a Kanszai ré­gióban fog folytatni. A mentőakciókat irányító ja­pán kormánymegbízott elis­merte: még sok munkára lesz szükség a válsághelyzetekre való gyors reagálás mechaniz­musainak megteremtéséhez. Ebben támaszkodni kívánnak az amerikai válságkezelési hi­vatal gazdag tapasztalataira. (MTI-PANORÁMA) NÉMET LAPVELEMENY A MAGYAR KORMANYROL Versengés a koalícióban ÚJABB FÖLDRENGÉSEK VÁRHATÓK Segíthet az együttműködés FINNORSZÁG Nők a seregben A finn parlament kedden úgy határozott, hogy ezentúl nők is lehetnek katonák. A Re­uter jelentése szerint a 200 fős parlament 103 tagja igent mondott a törvényjavaslatra, 66 ellenezte azt. A gyengéb­bik nem tagjai nem kapnak majd behívót, hanem külön kérelmük kedvező elbírálása, alkalmasságuk megállapítása esetén vonulhatnak be. A kérelmező hölgyeknek 17 és 29 év közöttinek kell leni­ük. Külön női alegységek nem alakulnak, és a nők a férfiaké­val megegyező kiképzésben részesülnek. A döntés - amely szerint a nők részére á kato­nai szolgálat önkéntes jellegű lész - a nemek közötti egyenlőség észak-európai or­szágokban népszerű eszméjét hivatott szolgálni. (MTI) Kínzás - sebhelyek nélkül Akár vallatás, akár büntetés gyanánt - a kínzás ma még min­dennapos gyakorlat a világ szá­mos országában. Ám a kínzók egyre nagyobb figyelmet fordíta­nak arra, hogy tevékenységük nyomán ne maradjon az áldoza­tok testén sebhely, amely bizo­nyítékul szolgálhat egy esetleges bírósági eljárásban - állapítja meg Duncan Forrest, a tekinté­lyes brit orvosi lap, a Lancet leg­utóbbi számában. Forrest, a kínzások áldozatait segítő alapítvány munkacsoport­jának orvosa, évente átlagosan háromezer megkínzott személy vizsgálata és gyógykezelése alapján vonta le a fenti következ­tetést. Tapasztalatai szerint az indiai rendőrség szinte tökélyre fejlesz­tette a sebhelyek nélküli kínzást, ami persze nem jelent maradan­dó egészségkárosodás pélküli kínzást. Az orvoscsoport sok kas­míri áldozatnál mutatott ki az üt­legek következtében kialakult súlyos vesebántalmakat. Szin­tén az indiai rendőrségnél gyako­ri az áldozatok végtagjainak fe­szítése-csavarása, ami az áldo­zat további életében ízületi fáj­dalmakat és mozgási nehézsé­geket okoz. Forrest tucatnyi csípőízületi bántalmakban szen­vedő szikh áldozatot kezelt, akik csak nagy fájdalmak árán tudtak járni. Nem hagy sebhelyet a bőrszíj­jal történő ütlegelés, a talp boto­zása, és aZ áramütéssel való kín­zás sem. A belső sérüléseken kí­vül jelentős pszichikai károsodás tapasztalható az áldozatoknál: emlékezetkiesések, pánikreakci­ók, visszatérő lidércnyomás. For­rest ezért ésszerűtlennek tartja a hatóságoknak azt a gyakorlatát, amely csak nyilvánvaló kínzási sebhelyek esetén bírálja el ked­vezően a menedékjogért folya­modó áldozatok kérelmét. (MTI-Panoráma) A sah idején létező iráni titkosrendőrség, a SAVAK hírhedt volt kegyetlenségéről, ám Khomeini ajatollah re­zsimjének sem kellett szégyenkeznie verőlegényei miatt. Ezen az archívimu felvételen - 1982-ben készült - egy mudzsahed, vagyis partizán, Husszein Dadkah sérülései láthatók, melyeket a kihallgatások során kel­lett elszenvednie.

Next

/
Thumbnails
Contents