Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1995-01-12 / 9. szám, csütörtök
1995. január 14. HÍREK - VELEMENYEK ÚJ SZ Ó 83 \ Megszületik májusig? Bő egy hete tájékoztattunk arról, hogy Horn Gyula budapesti látogatásra hívta meg szlovák partnerét. E hét elején már az is kiderült, egészen közeli időpontról, valószínűleg a jövő hét végén esedékes vizitről van szó. Ez annál is meglepőbb, mert korábban mindkét részről rendszerint mindig azt hangsúlyozták, hogy az ilyen megbeszélések alapos előkészítéséhez elegendő időre van szükség, most azonban egyik fél sem kért magának időt. Meglehet azonban, hogy a kulisszák mögött már napok, sőt, netán hetek óta szervezik és egyeztetik a szlovák-magyar kormányfői találkozót. A megfelelő előkészítés leginkább úgy bizonyosodna be, ha a budapesti Mečiar-út eredményes is lenne. Ezt elsősorban akkor mondhatná el mindkét fél, ha sikerülne előrelépni a kétoldalú kapcsolatok legneuralgikusabb kérdésében: a Luca székeként készülő alapszerződés ügyében. Tavaly e tekintetben számos politikus, sőt, a sajtó is túl sokat várt Horn Gyula második külföldi kormányfői útjaként beiktatott pozsonyi vizitjétől, amely gyakorlatilag nem hozott előrelépést, inkább ismerkedő-tapogatózó jellegű volt. A magyar kormányfőnek Moravčík után most Mečiarral kell ismerkednie és szót értenie. Ha a szlovák politikus által mondottakból indulunk ki, akkor akár úgy is tűnhet, ennek nincs akadálya. Csakhogy a küszöbönálló találkozón nyilván nem általában a kétoldalú kapcsolatokról, hanem elsősorban az alapszerződésről lesz szó. S mint a decemberi szakértői egyeztetések után kiderült: a szlovák és a magyar fél szerződéstervezete tulajdonképpen két teljesen eltérő szövegű dokumentum, tehát bőven van mit egyeztetni. Hogy ez a kérdés a beharangozott kormányfői megbeszélések vezető témája lesz, aligha kétséges. Mégpedig azért, mert Pozsonyt és Budapestet egyaránt sürgeti az idő. Mintegy négy hónap múlva a francia fővárosban el kell számolniuk arról, mit tettek az Európai Stabilitási Egyezményről tartott ugyancsak párizsi konferencián kapott feladat teljesítése, vagyis az államközi viszony javítása érdekében. Nos, új határátkelők megnyitásán és néhány különböző szintű kétoldalú tárgyaláson kívül többet jelenleg aligha tudna a két szomszédos ország letenni az asztalra. Ezért a hátralevő időben mindent el kell követniük annak érdekében, hogy legyen elfogadható felmutatnivalójuk. Innen fúj tehát a szél, s ezért a sietség, hogy mielőbb üljenek tárgyalóasztalhoz. A legjobb ajánlólevél Európának az lenne, ha májusban a két szomszédvár egy új alapszerződéssel állhatna a világ elé. Erre azonban'a meglévő véleménykülönbségek ismeretében egyre kevesebb az esély. Anélkül, hogy túlságosan borúlátók lennénk, reálisan számolnunk kell tehát azzal az eshetőséggel, hogy májusig minden próbálkozás ellenére nem sikerül tető alá hozni a kétoldalú viszonyt hosszú távra meghatározó dokumentumot. Ez sem lenne tragédia, hiszen mint a magyar szakértői csoport vezetőjétől lapunk korábban megtudta, könnyen előállhat ez a helyzet, s akkor a feleknek mást kell letenni a párizsi asztalra. Méghozzá megállapodásokat és kölcsönös kompromisszumkészségre valló lépéseket tanúsító kézzelfogható tényeket, amelyek arról győzik meg földrészünk országait: oiyan szomszédok vagyunk, akik nemcsak civakodni, hanem szót érteni is tudnak. A budapesti Mečiar-út vélhetően e pótmegoldás keresésének egyik utolsó, fontos állomása lesz. P. VONYIK ERZSÉBET A KÖNNYŰ LÁNYOK CSEMETEINEK SQRSAROL A két szakminiszter is tárgyal A cseh egészségügyi minisztérium nem hajlandó részt venni a cseh gyermekotthonokban élő szlovák gyerekek tömeges kitoloncolásában - tájékoztatott a Mladá fronta Dnes. Elutasítja az ún csoportos rendezést, amelynek keretében Szlovákiába telepítenének át mintegy 200 szlovák kisgyermeket, azokat, akiket az E 55-ös autóút mentén „dolgozó" prostituáltak adtak le az otthonokba. A/e š Dvoulety, az egészségügyi miniszter helyettese szerint ez a lépés ellentétben állna a nemzetközi megállapodásokkal és a cseh jogszabályokkal. Ezen túlmenően törvényes képviselők beleegyezésére ' is szükség van ahhoz, hogy a gyerekeket áttelepítsék a határon túlra. Épp e teljesítetlen követelés miatt zárult kudarccal a szlovák oktatási minisztérium karácsony előtti missziója. A minisztérium képviselői akkor azért utaztak ÉszakCsehországba, hogy magukkal vigyék az első hét gyereket. Aleš Dvouletý annak a véleményének adott hangot, a legjobb megoldás az lenne, ha a gyerekeket családoknál lehetne elhelyezni, ahelyett, hogy egyik intézetből a másikba költöztetik. A prostituáltak csemetéinek további sorsáról ma Prágában tárgyal a cseh és a szlovák munkaügyi miniszter. A CSEH AUTOPALYAKRA CSAK MATRICAVAL Vasárnaptól nem lesz pardon! Azok a Csehországba utazó (vagy akár csak átutazó) autósok, akik igénybe akarják venni nyugati szomszédunk autópályáit, január elsejétől kötelesek gépkocsijuk szélvédőjőre kiragasztani egy matricát. Az öntapadós lapocska Igazolja, hogy az autó tulajdonosa megfizette az év eleÉs mert minden kezdet nehéz, valószínűnek tartottuk, hogy az autósztráda-bérletek terén is lesz némi bonyodalom. Például a matricák beszerzése körül. Ezért autóba ültünk, hogy saját szemünkkel győződjünk meg, miként érvényesül a „kártyaragasztás" a gyakorlatban, illetve hogyan vélekednek erről a nem túl népszerű újdonságról az érintett gépkocsivezetők. A Pozsonyt Prágával összekötő autópályán először az utolsó szlovák töltőállomás jól felszerelt boltjában álltunk meg. Négyszáz koronás matricát kértünk. Az eladó sajnálkozva tárta szét karjait. - Sajnos nincs, és még nem is volt. Nem önök az elsők, akik ma hiába jöttek. Azt hiszem kiteszek egy cédulát az ajtóba, hogy az említett árucikk még nem kapható. m És a közeljövőben? - Remélem, hogy hamarosan lesz. Rendeltünk Prágából. ígéretet már kaptunk, árut még nem. A kútyi határátkelő CTS Spedice standján csak 1200 koronás lapocskákat árultak. Megtudtuk, az első héten még volt személyautós-matricájuk, ám csak 50 darab és az gyorsan elfogyott. A cseh autós klub illetékesei viszont már jelezték, még e héten küldenek egy nagyobb szállítmányt. A kinn álldogáló határrendőröktől aziránt érdeklődtünk, milyenek az eddigi tapasztalataik az autópálya-díjjal, és hogy jogukban áll-e megbüntetni a „bliccelőket"? Válaszukból kiderült, nekik semmi közük ehhez az előíráshoz, tehát sem ellenőrizni, sem büntetni nem fognak. Az a cseh kollégák jogkörébe tartozik. Sok autós kért már tőlük felvilágosítást, ám azonkívül, hogy a lanžhoti határátkelőn felállított bankfiókba irányították őket, nem sokat tudtak mondani. (Egyikük bevallotta, arról sincs fogalma, hogy a befizetett összeg egy, netán több áthaladásra jogosítja fel a kártya tulajdonosát.) A cseh vámosok a pilzeni Kredit-bank brünni fióküzemének a határon felállított unimo-bódéjába irányítják a kártya után érJétől bevezetett autópálya-díjat. Ez személygépkocsik esetében - függetlenül attól, hogy a tulaj csak egyszer veszi-e igénybe a sztrádát, vagy naponta - 400 cseh korona. A 12 tonnánál könnyebb teherautók évi díja 1200, a 12 tonnát meghaladóké pedig 2000 korona. Pető Mihály már „letudta" kötelességét deklődő utasokat. Anna Bartoskovától megtudtuk, hogy a nap minden órájában a vásárlók rendelkezésére állnak, és eddig többezer matrica kelt el. Készletük bőséges, nem kell attól félni, hogy valakinek nem jut. Kérdésünkre, hogy vajon szlovák fizetőeszközért is megvehető-e a bérlet, igennel válaszolt. Az ár viszont 531 korona, tehát érdemesebb a pénzt beváltani, és cseh koronáért vásárolni. - Reálisnak tartja a befizetett összeget? - kérdeztük az egyik átutazótól, Pető Mihálytól, miközben galántai rendszámú kocsijára ragasztotta a matricát. - Igen, ha az autópályák úgy karban lesznek tartva, mint nyugaton. Ha lesz elegendő büfé, ha működni fognak a telefonok, ha tiszták lesznek az illemhelyek, ha a baleseteknél gyorsan érkezik a segítség, ha... de inkább nem folytatom. Most hullott egy kis hó és máris katasztrofális a helyzet. Néhol csak lépésben lehet haladni. - A matricás módszer számomra egyébként nem újdonság. Ez már a második ilyen lapocskám. Az elsőt két éve, Lichtensteinben ragasztottam fel. A hosszú kamionsorban megszólítottunk két magyarországi sofőrt. Arra voltunk kíváncsiak, meglepetésként érte-e őket az újévtől bevezetett kötelező fizetés, vagy már tudtak a kártyarendszer létezéséről? - Az én és Hungarokamionos kollégáim kártyájáról a főnökséggondoskodott. Indulás előtt szétosztották, mi csak a használati utasításnak megfelelően felragasztottuk őket - magyarázza Ambrus Béla, majd hozzáteszi, hogy szerinte, ha már fizetni kell, ésszerűbb ez a megoldás, mint a franciaországi vagy olaszországi rendszer, amelynél minden alkalommal külön-külön kell lefizetni a pályadíjat. - Hallottam, Németországban is be akarják vezetni ezt a módszert. Ésszerű dolog. Egyedül az jelenthet problémát, ha netán összetörik a szélvédő. - Nekem tegnapig fogalmam sem volt erről az intézkedésről, - mondja a másik sofőr, Karlícsek Alfréd magánfuvarozó, majd hozzáteszi: nem repes a boldogságtól, hogy 125 márkát csak úgy kivettek a zsebéből, de - ez van, ezt kell szeretni. Egy nyitrai Fiat csinos hölgyvezetője beváltott egy szlovák ezrest cseh bankókra, ám matricát nem vett. • Nem tart a büntetéstől? szólítottam meg. - Nem, ilyen veszély nem fenyeget. Megbízható forrásból tudom, hogy a zsaruk e héten még elnézőek. Ha több intéznivalóm lenne Csehországban, természetesen megvenném a bérletet. De ezen a brünni úton kívül idén már nem megyek át többször: A 400 megtakarított koronán meg veszek valami ajándékot. Néhány kilométerrel Breclav előtt megálltunk egy rendőrjárőr mellett. Az egyenruhások egy furgont ellenőriztek. De nem a matrica érdekelte őket. A sűrű hóesésben a gépkocsivezető nem kapcsolta be a lámpákat. Miután végeztek a szabálysértővel, rákérdeztem, igaz-e, hogy még nem büntetik a bliccelőket? - Igen, egyelőre csak figyelmeztetjük azokat, akik szélvédőjéről hiányzik a befizetést igazoló jelzés. Abból indulunk ki, nem mindenhol volt elegendő matrica, és akinek sürgős az útja, nem ér rá összevissza szaladgálni utána. Az is egy kis időbe telik, míg az autósok tudatosítják, ezentúl csak felragasztott matricával lehet a sztrádát használni. Persze vannak szakaszok, ahol eltekintünk a bérleti díjtól. Például Kútytól Breclavig és fordítva, círhke nélkül is lehet közlekedni. • Meddig tart még ez az elnéző hozzáállás? - Már nem sokáig. Pontosan vasárnapig. Január tizenötödikétől nem lesz pardon, szigorúak leszünk. Aki matrica nélkül utazik, nem kerüli el az 500 koronás bírságot. Ezenkívül természetesen az autópálya-díj megfizetésére is kötelezzük. Ha valaki netán megtagadná a büntetés kifizetését, azt bírósági eljárás útján hajtják majd be, de akkor az összeg akár 5000 korona is lehet. • És ha valaki azt állítja, akart venni, de nem kapott matricát? - Ezt nem akceptáljuk. Ezekben a napokban ugyanis már nem csak a határátkelőkön, hanem a benzinkutakon, és a postákon is árusítják a matricákat. • Nem félnek a hamisítványoktól? - Inkább az ügyeskedőktől tartunk. Tegnap például egy zsolnai Favorit vezetője úgy ragasztotta fel a bérletet, hogy az üvegre előzőleg egy celofánpapírt erősített. Tette ezt bizonyára azzal a szándékkal, hogy alkalomadtán, ha szükség lesz rá, átragaszthatja egy másik, esetleg egy harmadik kocsiba. Egyelőre őt is csak figyelmeztettük. ORDÓDY VILMOS Volt ŠtB-s öngyilkossága Öngyilkos lett Miroslav PichTúma, a hajdani állambiztonság egyik legismertebb és legdurvább tagja, aki az 50-es években alkalmazott brutális módszereivel vált hírhedtté. A Mladá fronta Dnes közlése szerint Pich-Túma trutnovi házában felakasztotta magát. Az orvosok holttestén nem találtak erőszakra utaló nyomokat, az öngyilkosság tényét megerősíti a búcsúlevél, amelyet a decemberben emberrablásért és személyi jogok megsértéséért vád alá helyezett volt ŠtB-s írt fiának. Az egykori szövetségi bel ügyminisztérium jelentéséből kiderült: Pich-Tüma az 50-es években a legbrutálisabb módszerekhez folyamodott, és részt vett az ŠtB csaknem összes erőszakos bűntettében. Surányi nem Horn embere Magyar Hírlap-Információ Kevésbé valószínű, hogy a magyar kormány a külföldi hitelezők által kegyelt jelöltet választja a jegybank elnökévé, jelentette ki a a Magyar Nemzeti Bank új vezetőjének személyéről folyó tárgyalások résztvevőihez közel álló forrásokra hivatkozva a Reuter. A magas rangú illetékes azt is hozzáfűzte, hogy Surányi György kinevezésének esélye a legjobb esetben is csak 20 százalék. A fő ok, amiért Surányi ezt az állást nem fogja megkapni, az, hogy személye politikailag • elfogadhatatlan Horn Gyula miniszterelnök és a szocialista párt balszárnya számára. A Reuter forrása tudni véli, hogy Surányi egy, a pénzügyi politika feltételeit tartalmazó listát juttatott el Horn Gyulához. A lista szigorú programot ölel fel, s ebben Surányi ragaszkodott ahhoz, hogy a jegybank rugalmasabban értékelhesse le a forintot. A jegybank új alelenökének megválasztásban is nagyobb befolyást kíván a központi bank számára. Az említett forrás szerint ezek közül csak igen kevés fogadható el a szocialisták többsége számára. Helyzetelemzők szerint egyre kínosabb, hogy a budapesti kormánykoalíció nem tud megegyezni a jelölteket illetően. Különösen azután kínos ez, hogy a kormány arról próbálja meggyőzni a külföldi hitelezőket: a gazdasági reform elkötelezett híve. A Magyar Hírlap értesülése szerint Horn egyetlen lehetséges elnökjelölttel - Surányi Györggyel, Tarafás Imrével, illetve Hárshegyi Frigyesselsem találkozott az idén, így aligha valószínű, hogy egy-két napon belül a miniszterelnök jelöltet állítana az MNB élére. Két napon belül két esemény kapcsán 1$ a reflektorfénybe került a brit trónörökös szeretőjének, Camllle Parker-Bowles-nak a neve. A hölgy ugyanis közölte: elválik férjétől. A váratlan fejlemény kapcsán a tegnapi brit lapqk arról cikkeztek, hogy akár a brit al kotmanyos monarchia sorsa Is múlhat azon, hogyan reagal Károly herceg. Ha a Lady Dianától kúlönváltan élő Károly úgy dönt, feleségül veszi Camllle-t akkor ez azt Is Jelentheti, hogy a szigetország köztársasággá válik. A talán Károly kedve ért váló hölgyet egyéb ként a műit év leg rosszabbul öltözködő hölgyévé választották, s Mr. Blackwel! a tegnapi Los Angeles-i sajtóértekezleten ezt egy fenykeppel .s alatamasztotta.