Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1995-01-27 / 22. szám, péntek

[ 224 j ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. január 27. A KLAUS-KORMANY MEGÁLLAPÍTOTTA Alaptalanok Kalvoda vádjai A cseh kormány szerdán - saját miniszteri bizottságának jelentése alapján - arra a következtetésre Jutott, hogy „nem Igazolódtak be" a koalíciós partner, a Polgári Demokrata Szövetség (ODA) elnökének, Jan Kalvodának a vádjai, amelyek szerint a cseh elhárítás törvénysértő módon politikai pártok elleni adatgyűjtést folytatott. MTi.hír ~ állami szervek tájékoztatását megelőzően a sajtó útján ismertette vádjait. ,A kormánynak meggyőződésé, hogy egy demokratikus állam titkosszolgálatának általános bizalmat kell élveznie" - tette hozzá Klaus. A Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) felügyeletéért közvetlenül felelős kormány következtetését maga Václav Klaus miniszterelnök közölte az újságírókkal. Elmondása szerint a kabinet megállapította: Jan Kalvoda miniszterelnök-helyettes „helytelenül járt el", amikor éppen két héttel ezelőtt az illetékes Közölte ugyanakkor, hogy kormánya - a további félreértések eloszlatásához szükséges információ összegyűjtése érdekében - „kész haladéktalanul napirendre tűzni a BIS irányítására és ellenőrzésére vonatkozó kormányzati jogkörök megerősítésének kérdését". A miniszterelnök végül leszögezte: sem ő, sem a kormány nem kívánja, hogy Jan Kalvoda miniszterelnök-helyettes lemondjon posztjáról, amiért nem tudta bizonyítani vádjait. A kormányüléssel egy időben Václav Havel elnök a parlament illetékes bizotságának tagjaival a titkosszolgálatok ellenőrzésére vonatkozó jogszabályok szükségessé vált tökéletesítéséről tanácskozott. CLINTON CÍMERE Veszélyes posta TA SR-hír Az amerikai elnök védelmét ellátó titkosszolgálat és a helyi rendőrség szerdán őrizetbe vett egy David Shane Shelby nevű, 29 éves férfit, aki az Utah ál lambeli Ogden kisvárosban (Salt Lake Citytől északra) postai úton megkísérelt feladni egy robbanóanyagot tartalmazó csomagot Bili Clintonnak - jelentette az AP. Shelby egy másik csomagot is el akart küldeni: ez utóbbit Charles Manson bebörtönzött tömeggyilkosnak címezte, aki 1969-ben bűntársaival együtt brutálisan megölte Sharon Tate filmszínésznőt és barátait. HOSSZÚ MENETELES Egy percig tartott MTI-hír Sikertelenül próbált a kínai űripar Föld körüli pályára állítani csütörtökön egy hongkongi műholdat. Kereskedelmi szolgáltatásként vállalta, hogy az APT Satellite Company hongkongi cégApstar-2 nevű műholdját fel-bocsájtja egy hazai gyártmányú, Hosszú Menetelés 2E típusú hordozórakétával. Egy perccel az indítás után a rakéta - értékes terhével együtt - felrobbant. A fiaskó okát még vizsgálják. A kínai űripar rendszeresen vállal kereskedelmi szolgáltatásokat. Ezeket viszonylag olcsóságuk miatt szívesen veszik igénybe délkelet-ázsiai és ausztráliai megrendelők. Hátrányuk viszont a megle-. hetősen nagy hibaszázalék. Szűnni nem akaró utórengések Kobéban MTI-hí

r Kobe térségében eközben nem szűnnek az - igaz, jóval kisebb erejű - utórengések. Szerda este a Richter-skála szerinti 4,7-es erősségű földmozgást észleltek a katasztrófa sújtotta város keleti részén. Sérülés nem történt, de egy korábban összeomlott házban tűz keletkezett az utórengés nyomán. A legfrissebb összesítés szerint a január 17-iki köbei földrengés halálos áldozatainak száma 5 074, az eltűntek listáján 61 személyt tartanak nyilván. Több mint 26 600-an sebesültek meg, és 300 ezren váltak hajléktalanná. A katasztrófa egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a jelenleg érvényben lévő válságkezelési mechanizmusok alkalmatlanok egy ilyen súlyosságú természeti csapás következményeinek kezelésére. Ezt közvetve a kormány szóvivője is elismerte, amikor csütörtöki nyilatkozatában szükségesnek nevezte a jelenlegi rendszer felülvizsgálatát. Az ellenzék értésre adta, hogy nem kívánja levenni a napirendről a katasztrófára való késedelmes reagálásért való felelősség kérdését, s bár személyesen Murajama Tomiicsi és pártja, a szociáldemokrata párt felelősségét hangoztatják, jelezték, hogy egyelőre nem fogják követelni a miniszterelnök lemondását. Kobéban és környékén a változatlanul nagyon súlyos körülmények között folyik az újjáépítés. Csütörtökön ismét megindult a forgalom az egyik város környéki vasútvonalon, s így Oszakából már könnyebben lehet Kobéba jutni, de az összes többi vonal továbbra is használhatatlan. Az ideiglenes szál, lásokon elhelyezett emberek körében kezd terjedni az influenza, s túlságosan sokan váltak hajléktalanná ahhoz, hogy az építkezések jelenlegi üteme mellett belátható időn belül enyhíteni lehessen a helyzeten. AUSZTRIAI BOTRÁNY Pártpénzek fegyveriigyletbol Fegyverüzletből tervezett jutalékot akart az osztrák Néppárt katonai szóvivője a két koalíciós párt kasszájába juttatni: a sajtóban kiszivárogtatott terv miatt az érintett Hermann Kraft lemondott mandátumáról. A News című osztrák hetilap legfrissebb számában nyilvánosságra hozza annak a magnófelvételnek a szövegét, amelyből kiderült: Kraft megpróbálta rábeszélni Peter Marizzit, az SPÖ ügyvezetőjét, hogy a 3,8 milliárd schillinges fegyvervásárlási üzletetjuttassák a British Aerospace cégnek, s az általa ígért 2 százalékos - 70 millió schillinges - jutalékot használja a két párt, később rögzítendő felosztás szerint támogatási pénzként. A szakértők a parlamentben 1994. február 7-én rögzített felvételt minden kétséget kizáróan eredetinek minősítették. A közzétett jegyzőkönyv már a News szerda esti utcára kerülése előtt botrányt kavart, s az első tagadó nyilatkozat után Hermann Kraft közölte: saját kezdeményezésére tervezte a provízió felosztását a két kolíciós párt között, akciójáról nem tudott a pártvezetés. Hibát követett el, s emiatt lemond parlamenti mandátumáról. Az ügy vihart keltett az osztrák belpolitikai életben, mert a jutalék katonai felszerelés vásárlásából származott volna, emellett az ügy korrupció ízű. A News című hetilap a 3,8 milliárd schillinges, katonai célú helikoptervásárláson kívül egy kisebb ügyletről, 400 millió schilling értékű új kormányrepülőgép beszerzési szándékáról is tud. A jutalék összegét a British Aerospace juttatta volna - az üzlet megszerzésének fejében. A beszélgetésben két összeg, a 3,8 milliárd és a 70 millió hangzik el. Hallhatóak Marizzi szórakozottan beleegyező válaszai is. KIN A-T AJ VAN Váratlan akadály MTI-hír Váratlan nehézségek miatt elmaradhat a kínai-tajvani megállapodások legkésőbb máig esedékes aláírása - közölték mindkét részről. A hét elején a felek tárgyalóküldöttségei sikert jelentettek pekingi találkozójukról: azt mondták, több, mint valószínű, hogy aláírják a megállapodásokat a Tajvanra menekült kínai gépeltérítők kiadatásáról és a jobb életkörülmények reményében oda szökött kínai állampolgárok visszatelepítéséről. Szerdán azonban kiderült, hogy különbözőképpen értelmezik a tervezetek egyeztetett szövegét. A nem várt akadályért egymást hibáztatták nyilatkozataikban. Az archívumi felvételen az auschwitzi koncentrációs tábor halálkapuja. ÖTVEN EVE SZABADULT FEL AUSCHWITZ Felelős számvetés Feszültségek kísérik a legnagyobb náci halálgyár megsemmisítésének fél évszázados évfordulóját. A szó valódi értelmében számadatok villannak a megemlékezések körül támadt viták hátterében. A lengyel államfő hivatalának államtitkára sajtóértekezleten utasította vissza zsidószervezeteknek azt a vádját, hogy ellengyelesítik á megemlékezéseket. Az ügy túlmutat a lengyelországi kereteken; tágabb összefüggéseivel visszanyúl a háború utáni nagyhatalmi magatartásokhoz. A Viszla bal partján előrenyomuló egykori szovjet gyaloghadosztály katonái számára - akik megmentették a tábor még életben maradt 7000 foglyát - alighanem hitelesnek tűnhetett a moszkvai Pravda későbbi közleménye az áldozatokról. A lap szerint a németek 4 millió, több mint 30 nemzethez tartozó embert öltek meg Auschwitzban. A nyugati szakirodalom 1-1,5 millióra becsülte az áldozatok számát. Mára Lengyelországban is - de csak 1989-től - ez a hivatalos adat, kiemelve, hogy az áldozatok többsége zsidó volt. Az összes áldozat számának évtizedeken át tartó eltúlzása azonban az ott elpusztult zsidók számát illetően is különböző kételyeket váltott ki. A Pravda szóban forgó közleményében egyébként zsidókról említés sem történt. Ma a lengyeleket szemrehányás éri, mert úgymond szándékosan elhallgatták, hogy a meggyilkoltak kb. 90 százaléka zsidó volt. Maga a számszerű adat is nyilván közrejátszott abban, hogy a lengyel államvezetés hangsúlyozza: másképp tekintenek Auschwitzra a zsidók és másképp a lengyelek. Nyilvánvaló, hogy torzítást jelentene a különbségek figyelmen kívül hagyása. Hisz a zsidókat a teljes megsemmisülés fenyegette, a lengyeleket viszont a leigázással szembeni ellenállásért büntető bosszúállás. De kérdés, vajon a lengyelek és a zsidók viszonyát illetően így, erre helyeződhet-e a hangsúly. Hasonló megközelítés jelei mutatkoznak ugyanis újabban a háború alatti magyarországi üldöztetések megítélésében is. Nagytekintélyű politikus szájából hangzott el a rendszerváltás után a kijelentés, miszerint akkor „őket. a zsidókat és bennünket is veszteségek értek". Az ilyesfajta szemlélet eleve az adatokra tereli a figyelmet, érzelmi túlfűtöttséget okozva, s elmarad a szembesülés a bűnök elkövetésének társadalmi közegével. Enélkül ugyanis nehéz megszabadulni a holocaust, a zsidó népirtás nyomasztó traumájától. A tömeggyilkosságok elítélése önmagában nem nyújt társadalmi katarzist, mert elsikkad, hogy az elvetemültség miként lelhetett támaszra a közönyben. A felelősségvállalás egyet jelent azzal, hogya nemzet és a társadalom - annak kisebb és nagyobb közösségi alkotóelemei révén is - magáénak vallja az elpusztított honfitársakat, belsőleg újraéli, hogy elvesztésükkel, s annak eltűrésével tulajdon testét érte a szörnyű csonkítás. Függetlenül attól, hogy zárt, a másság sajátos jellemvonásaival rendelkező csoportok, vagy homályos származástudatot őrző nemzetbeli embertársak tömegei tűntek el a gázkamrákban. Nem olyan egyszerű, hogy ki mit tudott ellene tenni. De nyílt lelkiismeretvizsgálatot igényel az a Bibó István által oly egyedülállóan jellemzett társadalmi állapot, ahogy ez a kirekesztés végbemehetett. Amikor sokszor elfajuló viták támadnak a magyarországi deportáltak 400 avagy 600 ezres számáról, úgy tűnik, épp az egész nemzetet ért valódi veszteség átérzése hiányzik. Nemkülönben annak megértése, hogy a segítőkészség egyre több egykori példájára fény derülve a mai felelős gondolkodás kap lendítő erőt. De gondolurik-e arra, hogy a háború után hontalanná vált csehszlovákiai magyar kisebbséget miként érintette a holocaust? Vannak-e erről megbízható és közérdeklődésre számot tartó adataink? A felelős számvetés, lehet, hogy számunkra itt kezdődik. KISS JÓZSEF Csúsztatások Már hozzászokhattunk volna, hogy a sanda politikai célokat követő történelemhamisítások, sunyi ferdítések, arcátlan hazugságok korát éljük. Kezdetben nagyon bosszantott, amikor Rákócziról meg kellett tudnom, hogy ő František, és bökte a szememet a Čáky, a Veššeléní stb. Bosszankodtam azon, hogy miért csak tőlünk akarnak elvenni, miért nem sajátítják ki például Šekspírt. De rájöttem, nem lehetek ennyire kicsinyes, egye fene, akinek nincs, az onnan és attól vesz, ahol és akinek van. Aztán már kuncogtam, amikor néhány szlovák történész, akinek a nemzeti köd nem ülte meg az agyát, felháborodottan tiltakozott az olyan áltudományos, sovén publikációk ellen, amelyek a szlovák államiságot közvetlenül Samo birodalmából, Rastislavtól, Svátopluktól vezették le. Megint csak egye fene, régen volt, és hátha előbányásznak még a régészek néhány arannyal kivert, rézből készült občianskýt, amelyek majd tanúsítják, hogy a jelentős szláv és nem szláv férfiak szlováknak vallották magukat. Mondom, könnyedre kell venni a figurát, különben megállás nélkül fájhat az ember gyomorfekélye. Szerdán viszont megint megfájdult - pedig már azt hittem, hogy teljesen immúnis vagyok -, amikor azt hallottam, hogy Smolec úr a parlamenti vitában a Michal Kováč államfő elleni sárdobálás hevében azzal érvelt: nem kell nagy feneket keríteni az afférnak, volt már hasonló Amerikában is, amikor újságírók kirobbantották a Watergate-botrányt, és - ez akar a tanulság lenni - ezt ott úgy oldották meg, hogy Nixon elnöknek le kellett mondaniaI Nézzük a tényeket. William A. Orme, egy amerikai újságírói jogvédő bizottság elnöke levelet írt Kováč államfőnek, s ebben az elektronikus médiákban végzett Mečiar-féle tisztogatások nyomán aggodalmát fejezte ki a sajtó- és szólásszabadság elnyomására tett kísérlet miatt. Kováč elnök nagyon becsületesen válaszolt neki, és csak azt írta, amit minden demokrata írt volna: ő maga is reméli, hogy hamarosan visszatér a demokrácia az elektronikus tömegtájékoztató eszközökbe. No, ezért aztán megkapta a magáét a kormánypártiaktól az állam feje: ő az, aki árt Szlovákiának, félretájékoztat, meggyengült az ítélőképessége stb. (Mindez a kormánypártiak által megszavazott parlamenti dokumentumban szerepel!) Csak éppen aljas hazaárulónak nem nevezték. Mečiar és hívei mindenáron el akarják távolítani az államfőt. Ezt eddig is tudtuk. De hogy Michal Kováč tisztességes válaszlevelét, számunkra nagyon szimpatikus véleménynyilvánítását (amire egyébként is joga van) valaki a Watergatetel állítsa párhuzamba - hát az nem semmi! Mert Nixon bukására még emlékszünk, az nem régen volt, nem úgy, mint Samo birodalma. Nixon 74. augusztus 8-án mondott le, miután beismerte, hogy tudott az 1972. június 12-re virradó éjszaka a Demokrata Párt főhadiszállására (Watergate szálloda) történt betörésről. Választási kampányának munkatársai voltak a tettesek, titkos információkat akartak szerezni, amelyekkel lejárathatják az ellenfelet. Hogy jön ide Michal Kováč, akit nem is a nép választott elnöknek, hanem a parlament, és azon belül is főleg a DSZM? A válasz egyszerű: elkövette azt a „bűnt", hogy esküjéhez híven megpróbál pártok feletti lenni, nem hajlandó kiszolgálni korábbi elv-társainak és személyesen Mečiarnak a szeszélyeit. Hogy az ő emberei sehová sem tőnek be, sen kit sem akarnak lejáratni, az ezeket az urakat nem érdekli. Nem egy ilyen Kováč-féle levél miatt szokás államférfiakat lemondatni. De gyanús ügynöklisták miatt, Aranyida miatt, alkotmánysértő törvények miatt igen. Smolec úr nagyon eltévesztette a címzettet a Watergate-párhuzammal. Miért érdemes erre ennyi szót vesztegetni? Mert azok, akik nem ismerik a Watergate lényegét, akiket nem érdekel részleteiben a politika, esetleg bedőlnek az ilyen hasonlatoknak, populista szólamoknak, hiszen a nagy álomról, Amerikáról van szó. Ezért veszélyes az ilyen csúsztatás, és azért tisztességtelen, mert nem dilettáns tette, hanem profi, főszerkesztő, akinek illik tudnia, miért mondott le Nixon. És valahogy nem vigasztal az a káröröm sem, hogy már nem csak a saját történelmüket, nem csak a mi történelmünket hamisítják, hanem az amerikaiakét is. MALINAK ISTVÁN