Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1995-01-21 / 17. szám, szombat

1995. január 21. MINDENNAPI BŰNÜGYEINK ÚJ SZ ÓL9] BEKERÜL POPRÁD A 2002-ES TÉLI OLIMPIA RENDEZÉSÉRE PÁLYÁZÓK DÖNTŐJÉBE? Négyen maradnak éL 999 2002 Hétfőn és kedden kilenc ország sze­me figyel majd Lausanne-ra. Ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság svájci székhelyén, pontosabban a Vidy olim­piai házban dől el, mely városok ma­radnak versenyben a 2002-es téli olim­pia házigazdajelöltjei közti vetélkedés­ben. Mindössze négyen folytathatják, s közülük június 16-án a NOB 104., budapesti ülésén kerül ki a döntő győztese, a majdani vendéglátó. Egy­szerre ilyen sokan még soha nem pályázták meg az ötkarikás játékok rendezési jogát, ezért a NOB egye­dülálló kiválasztási folyamat mellett döntött. Szep­tembertől novemberig tényfeltáró értékelő bizottsága bejárta az érdeklődő városokat, jelentést készített ta­pasztalatairól, s meglátásaival azóta megismerked­hetett az egész világ. Először van az újkori olimpiák rendezésére pályázók között szlovák város. Nevezetesen a Tátra alatti Poprád, amely egyszer már majdnem a nyolcvannégyes játékok házigazdajelöltjeinek sorába került. Mindössze az akko­ri szövetségi kormány áldása hiányzott hozzá. Jelenleg jóval messzebbre jutott a tervezet. Mint ismeretes: a Poprád és Liptószentmiklós közötti sávban játszódna le az olimpia, s az említett városokban lennének a köz­pontjai. Lebonyolítására közel 147 millió dolláros költ­ségvetéssel (ez állt a NOB tényfeltáró bizottságának je­lentésében, más források 400 milliót említenek) szá­molnak. A pályázatot támogatja a kormány és az érin­tett települések vezetői is. Hátrányosnak ígérkezik, hogy Poprád először van a rendezőjelöltek társaságá­ban. A tényfeltárók által megírt értékelésben pedig az áll, hogy kockázatos az anyagi fedezet előteremtése és környezeti szempontból komoly gondok mutatkoznak. E megállapításokra külön levélben reagált a poprádi előkészítő bizottság, melynek megjegyzéseit elfogadta a NOB. Kérdés, mennyire veszik majd figyelembe a sza­vazáskor. Mely városokkal verseng Poprád? Salt Lake City (USA, 1,4 milló lakója van), Quebec (Kanada, 630 ezer), Östersund (Svédország, 60 ezer), Sión (Svájc, 26 ezer), G raz (Ausztria, 240 ezer), Jaca (Spanyolország, 11 ezer), Szocsi (Oroszország, 380 ezer) és Tarvisio (Olasz­ország - határok nélküli olimpiát tervez az osztrákokkal és a szlovénekkel). Sok szempont felvetődik az előzetes találgatásoknál. Magasan a legtöbb esélyt az amerikai képviselőnek adnak. Szenzáció lenne, ha nem kerülne a négy közé. Különböző okok miatt nem várják oda Szo­csit és Tarvisiót. Poprádot sem emlegetik a döntő váro­mányosainak sorában. Salt Lake City mellett Quebec és Östersund látszik biztos befutónak, s negyediknek Sión, Graz vagy Jaca ugorhat melléjük. Képviselőnk esetleges továbblépése óriási sikernek számítana. Hétfőn a NOB választási bizottsága előtt újra bemu­tatkozik a kilenc jelölt. (Poprád küldöttségében Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter is helyet kapott.) Még egyszer érvelhetnek, győzögethetik a szavazókat. Vezetőjük a dél-koreai Un Jong Kim, a NOB alelnöke lesz, s a tíztagú bizottságban a magyar Schmitt Pál és Thomas Bach, a tényfeltáró értékelő csoport elnöke is benne van. Döntésük eredményéről kedden 15 órakor tájékoztatják a jelenlevőket. J. MÉSZÁROS KÁROLY AUSZTRÁL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG Nováček kiverte Stichet Ötödik versenynapjához érkezett a 6,22 millió dollár összdíjazású auszt­rál nemzetközi teniszbajnokság. Si­keresen folytatta szereplését a női párosok második fordulójában a szlo­I vák Habšudová, Zrubáková duó. Két játszmában búcsúztatta német-kanadai ellenfelét. Igazi meglepetést a férfiak harmadik fordulójá­ban a nem kiemelt cseh KareI Nováček (felvéte­lünkön) okozott, aki egy óra 39 perc alatt legyőzte a 7. helyre rangsorolt német Michael Stichet Is­mét háromjátszmás mérkőzésen, könnyedén nyert a világelső Pete Sampras, s az 5. helyen ki­emeltamerikai Chang is megerőltetés nélkül vette a következő akadályt. Ugyancsak a 3. fordulónál tartanak a nők. A második helyen kiemelt Conchi­ta Martinez három játszmában búcsúztatta hol­land ellenfelét. EREDMÉNYEK - férfiak: Sampras-Jonsson 6:1, 6:2, 6:4; Chang- Da mm 6:3, 7:5, 6:3; No­váček-Stich 7:5, 6:2, 6:4. Nők: Martinez-Boogert 6:3, 6:3, 6:3. Női páros: Habšudová, Zrubáko­vá-Ba bel, Hy 7:5, 6:3; Novotná, Sanchez-Vica­rio-Guse, Strnadová 6:3, 7:5. KÉSZÜLNÉK AZ I. LIGÁS CSAPATOK Orosz légiós Homonnán Ondrej Daňko személyében új edzővel kezdte meg az alapozást - segítője Michal Kopej - a homonnai futballcsapat. (Peter Gombár, a korábbi szakvezető a II. ligás stropkói gárdát irányítja.) Hazai környezetben készül az együttes, jelenleg 25 tagú keret gyakorol. Gőgh Árpád befejezte féléves vendégjátékát, és visszatért Dunaszerdahelyre. A Chemlon vezérkara a második felvonásban is szívesen látná a csallóközi sportolót. A beállós Trnovec Zsolnára szerződött. Két labdarúgó érkezett, Slavomir Serečun Budkovcéről, a 23 esztendős középpályás Alekszej Tilman, az oroszországi Asztrahánból. Az utóbbi korábban a moszkvai CSZKA színeiben is szerepelt. Miroslav Haj­dučko iránt több klub is érdeklődött. (DAC, Trnava, Prešov), legutóbb Törökországban vett részt próbajá­tékon. Azonban úgy tűnik, a csatár legalább hat hóna­pig Homonnán marad. Viktor Pčola menedzser: „Re­mélem, sikeresen kezdjük a tavaszi szezont, hiszen az első hat mérkőzésből négy Ízben mi leszünk a ven­déglátók. Elképzelhető, hogy a rajtig ukrán légióssal erősödünk. Meggyőződésem, a következő pontvadá­szatot is az élvonalban kezdjük." (szabó) Nagano nincs veszélyben „Senkinek sem kell félnie, hogy az 1998-as téli olimpia megren­dezése veszélybe került" - jelentette ki Morimuto Komacu, a naga­nói játékok egyik szervezési igazgatója. Hozzáfűzte: „Városunk na­gyon messze van a földrengés kritikus pontjától." Ugyanakkor cáfol­ta azokat az állításokat, melyek szerint a Hokkaido szigeten történt földmozgás megkárosította volna az olimpiai létesítményeket. Mint ismeretes, a január 17-i rengések után néhány órával az amerikai Salt Lake City (a 2002-es játékok rendezésére pályáz) felajánlotta, ha szükséges, hajlandó megrendezni Nagano helyett az olimpiát. A NOB szerdán arra figyelemzetetett, hogy a Japánban kialakult hely­zet ne keltsen a világon egy újabb sportpolitikai hisztériát. (TA SR) Francia akadály Csapataink közül már csak a Duslo Sal'a van versenyben az euró­pai kézilabdakupákban: ma dél­után 16 órakor (az SZTV 2 közvetíti) az EHF Kupa negyeddöntőjében otthonában fogadja a francia AL Bo­uillargues csapatát, és nehéz dolga lesz a három francia válogatottat, valamint a norvég átlövő Svensont felvonultató vendégek ellen. Dušan Daniš, a mátyusföldiek edzője: „To­vábbjutási esélyeink egyformának tűnnek. Én csaka 7-8 gólos győzel­met látom a visszavágó előtt meg nyugtatónak. Jóval megtermettebb, fizikailag képzettebb kézilabdázók­kal találkoznak védenceim. Sikerre csupán akkor számíthatunk, ha va­lamennyien többet nyújtanak, mint máskor. Abban bízom, hogy játékeh s aim megtalálják a rést a nehéz­kesnek ígérkező vendégvédelem­ben és kapusaink formában lesz­nek, hogy minél több leindítást ve­zethessünk. " Hét magyar csapat harcol az elődöntőbe jutásért. A férfiak már hétközben szerepeltek. BEK: Fotex Veszprém-Teka Santander 24:24, KEK: Elektromos-FC Barcelona 20:19, EHF KUPA: Poljot Cselja­binszk-PICK Szeged 23:21. Ma és holnap lépnek pályára a női együt­tesek. BEK: Podravka Koprivni­ca-FTC (vasárnap), KEK: Szpartak Kijev-Dunaferr (szombat), EHF KU­PA: Debreceni VSC-Silcotub Zalau (szombat, 17.00), CITY KUPA: Va­sas-Rapid Bukarest (15.10 a TV 2 közvetíti) (jmk) •pi jr • a »• a m m m r a jk Teli szünet Angliaban? Az angol labdarúgó szövetség téli szünet bevezetését fontolgatja. A szigetország futballistái eddig pihenő nélkül játszották végig az idényt, a jelenlegi szezon például tavaly augusztus 13. óta tart folyamatosan ez év május 13-ig. A tervek szerint a következő idényben már háromhetes téli szünetet iktatnak a programba. (MTI) SPORTHOTEL TJ Juhcelpap Štúrovo Szállás, étkezés kellemes környezetben Štúrovo, Športová 3 Tel.: 0810/2080 Nitra-Košice Név: Cím:.. Jégkorong Extraliga­mérkőzés (csak a végered­ményre tippeljenek!). Kedd es­tig postázzák a szelvény(eke)t a következő címre: Redakcia Új Szó, Pribinova 25., 819 15 Bratislava. (sr) Jégkorong Extraliga Tegnap a 29. fordulót játszot­ták a jégkorong Extraligában: Trenčín-Slovan 11:4 (3:2, 1:0, 7:2), Poprad-Košice 1:4 (0:0, 0:1,1:3), Nitra-Dubnica 2:1 (0:0, 1:0, 1:1), Sp. N. Ves-Martin 1:4 (1:1, 0:1, 0:2), L. Mikuláš-Prešov 3:4 (0:1, 3:2, 0:1). Az élcsoport ál­lása: 1. Trenčín 71,2. Košice 71, 3. Slovan 53 ponttal. 9 Előkészületi labdarúgó-talál­kozón: Svit-DAOGemer 1:0 (1:0). • Róbert Štefko hosszútávfutó és Lenka Ŕiháková magasugrónő lettek az elmúlt esztendő legjobb szlovákiai atlétái. • Adam Cibuľa kétszeres Euró­pa-bajnok 1994 legjobb szlovákiai testépítője. Füssy Zsuzsa a 3. • Két /esik/ó VK-viadalt rendez­tek tegnap. A férfiak wengeni ver­senyét az olasz Kristian Ghedina, a nők Cortina de'Ampezzo-i össze­csapását pedig a német Michele Gerg-Leitner nyerte. • Két magyar lebdarúgócsapat felvételi igényét jelenti be az MLSZ az Intertoto Kupára, melyből az idén első ízben jut a négy legjobb gárda az UEFA Kupa mezőnyébe. • Anya lett Sztefka Kosztadi­nova. A bolgárok világhírű ma­gasugrónője háromkilós fiúgyer­meknek adott életet. SPORTMENU KOSÁRLABDA. Szombat, női I. liga, 22. forduló: Lokomotíva Bratislava-Filozof Šamorín (14.00). KÉZILABDA. Szombat, női I. li­ga, 13. forduló: Zlatná-To­pol'níky (18.00). UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Sziivássy József (»32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza («210-4456) Miklósi Péter (»210-4453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25,8. emelet Telefonközpont: 07/210 9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 36-45-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426, sportrovat: 36-46-39 Fiókszerkesztőségek: Kassa 095/6228-639 Komárom 0819/649-59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató w 210-4460, fax: 210-4467 Hirdetőiroda: tr 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, vala­mint a Mediaprint-Kapa. Külföldi meg­rendelések: PNS ESvývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava ­Pošta 12,1993. december lOén. Engedélyszáma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kézirato­kat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 MÁJUS 30-AN LESZ A SLOVNAFT '95 ATLÉTIKAI VERSENY Ostrava visszatérése Új Szó-tudósítás Emlékeznek még az ostravai Arany Futócipő atlétikai ver­senyre? Két éve gazdasági ne­hézségek miatt lemondták, ta­valy a 23 éven aluliak atlétikai Európa Kupáját részesítették előnyben a rendezők. Felbuz­dulva a legutóbbi sikeren, idén újra összehozzák a hagyományos viadalt a vítkovicei stadionban. Immár harmincötödször. És szorosan együttműködve a Slovnaft '95 verseny ren­dezőivel. Éppen ennek tényét jelentették be teg­nap Pozsonyban mindkét atlétikai seregszemle képviselői. Főleg a külföldi vendégek meghívásá­ban számítanak egymás segítségére. Fővárosunkban immár 36. alkalommal talál­koznak az atlétika csillagai. Május 30-án 17.30­tól 21.30-ig folyik majd a parádé, melyet az IAAF Grand Prix II sorozatában tart számon. Tizenhat versenyszámban csapnak össze az atléták (a nagydíjba a női magas- és hármasugrás, valamint súlylökés, továbbá a férfi 200 m-es síkfutás, disz­koszvetés és síugrás került). A rúdugrás kivételé­vel (nincs megfelelő tudású szlovák atléta) vala­mennyiben legalább egy hazai sportoló elindult. Ostraván június elején lesz a viadal, melynek ki­csúcsosodása az ugrószámokban várható. Leg­színvonalasabbnak a férfi 110 m-es gátfutás, a hármas- és távolugrás ígérkezik, sokat várnak a női magas- és hármasugrástól. Tavaly teljesen fel­újították a stadiont, így kiváló körülmények között folyhat a verseny. Megjelent a sajtóértekezleten Šárka Kašpár­ková (Pogány Mihály védence), a legjobb cseh atlétanő is. 0 valódi jelképé lehet a két viadal felújított együttműködésének: „Háromszor raj­toltam Pozsonyban, s mindannyiszor cseh csú­csot ugrottam. Ugyanakkor Ostraván kezdtem atletízálni és próbálkoztam először a hármasug­rással. Mindkét helyen nagyon szeretek verse­nyezni." Idei terveiről elmondta, hogy gazdag műsor vár rá. Már ma Budapesten rajtol, s a fe­dettpályás idény a barcelonai vb-n csúcsosodik ki. Nyáron Göteborgban (világbajnokság) és a GP-viadalokon akar az orosz és ukrán vetélytár­sai nyomába eredni. (j. mészáros) EURÓPAI VIZILABDAKUPAK Megalapozott derűlátás? A három szlovák vízilabdacsapat közül csak a kupagyőztes pozsonyi Slávia UK maradt állva a nemzetközi porondon. Ne­héz feladat vár a főiskolásokra a KEK ne­gyeddöntőjében: ma (18.30) Barceloná­ban azzal a Mediterranival mérkőznek, amely egy évvel ezelőtt - a négy között - kiverte a Vasas gárdáját. A papírforma szerint szinte semmi esélye sincs a szlovák csapatnak, ennek ellenére derűlátó Pavol Si­rotný edző: - Már többször is bebizonyítottuk, tudunk játszani a spanyolok ellen. Természetesen védekező felfogásban pólózunk majd az első összecsapáson; két-háromgólos vereséggel kiegyeznénk. Ez nem jelenti azt, hogy lemon­dunk a jobb eredményről. Ha Barcelonában helytállunk, akkor parázs visszavágóra van kilátás a pasienkyi fedett uszodában. A Szuper Kupa- és BEK-győztes Újpest (BEK) szintén ma (17.00) a görög bajnok Ethnikosz Pireusz otthonában száll víz­be, a Vasas (KEK) vasárnap (10.45) a Komjádi uszodában a szintén görög Olimpiakosz Pireusz ellen szeretne megnyugta­tó előnyt szerezni az egy hét múlva sorra kerülő visszavágóra. Mindkét magyar együttest az elődöntőbe várják... (zsigárdi)

Next

/
Thumbnails
Contents