Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1995-01-03 / 2. szám, kedd
1995. január 2. KALEIDOSZKÓP ÚJ SZ Ó [F I HÍRVIRÁGOK A helyzet jó /lesz/, de nem reménytelen. Az 1995-ös évben egyaránt lesznek különböző társadalmi megmozdulások és természeti katasztrófák világszerte - vélik ezt azok az asztrológusok és látnokok, akik a francia hírügynökségfelkérésére nyilatkoztak az új év kilátásairól. A francia Irene Adrien^szerint a gazdasági fellendülés ellenére „heves, szervezetlen tiltakozó megmozdulások várhatók márciustól egészen novemberig világszerte". Egy amerikai látnók pedig a világ egészét illetően savas esőket prognosztizált, „amelyek 100 millió ember eltűnését okozzák majd". Hogy a kép mégse legyen ilyen sötét, a jósok néhány jó hírrel is szolgáltak. így például erősödni fog a gazdasági fellendülés, az év végére meglesz az AIDS elleni védőoltás, s a brit trónörököspár hölgytagja, Lady Di is újra férjhez megy - hogy kihez, arról, sajnos, semmit sem tudni... Művi „Öböl-betegség. Lehetséges, hogy amerikai katonai kísérletek okozták a titokzatos „Öböl-háború tünetcsoportot", amely ismert, de szokatlan betegségek sorát idézi elő az Öböl-háborút megjárt amerikai veteránoknál. Ezt a feltételezést Jay Rockefeller amerikai szenátor röppentette világgá. A politikus szerint a Pentagon által használt kísérleti készítmények és oltások váltják ki a szindrómát. Az állításban, mely egy hivatalos bizottsági jelentéssel kapcsolatban hangzott el, az is szerepelt, hogy az Egyesült Államok védelmi minisztériuma több mint 50 év óta hajt végre különféle kísérleteket katonákon, méghozzá az alanyok - ez esetben az állomány - tudta és beleegyezése nélkül. „Hízelgően" a magyarokról, A brüsszeli székhelyű nemzetközi kutatóintézet, az INRA felmérést végzett 16 országban arról, hogyan vélekednek az emberek a különböző nációkról. Nem csupán a rokonszenvet firtatták, hanem azt is, hogyan ítélik meg az egyes népek, nemzetek gazdasági teljesítményét, becsületességét, az élet minőségét. A Ferenczy Press tájékoztatása szerint az eredményből kitetszik, hogy változatlanul mély gyökerei vannak az előítéleteknek, a közhelyeknek. Ami a szavahihetőséget illeti, a legjobb kép a japánokról él a megkérdezettekben. Ebből a szempontból a legkevésbé az olaszok megbízhatóak. A felmérésben nem esik szó a magyarokról, amit akár hízelgésnek is tekinthetünk. Se nem dicsérnek, se nem szidnak. Eszerint valahol az átlag körül lehetünk. Betántorog hatmillió emberük? az évtized végéig Oroszországban 2-6 millió bevándorlóval számolnak a környező országokból - közölte az orosz szövetségi migrációs hivatal illetékese. A tájékoztatás szerint ha a környező államokban civilizáltan nyúlnak a nemzetiségi kérdéshez, akkor 2-3 millió emigránsra lehet számítani, ha nem, számuk elérheti a 6 milliót. Az elmúlt évben minden száz Oroszországból emigráló személyre 250 betelepülő jutott, akiknek 80 százaléka orosz nemzetiségű volt. Einstein szeme mindent lát. Egy amerikai orvos, aki saját állítása szerint otthon, befőttesüvegben, formaiinban tartja Albert Einstein szemgolyóit, most el akarja adni azokat. A The Guardian némiképp bizarr jelentése szerint Henry Abrams Einstein testének az 1955 áprilisi boncolásán „jutott hozzá" a nagy gondolkodó szemeihez. Abrams a tudós személyi orvosa volt 1941-től 1943-ig, és azt követően rendszeres kapcsolatban állta relativitáselmélet atyjával. Einstein halála után az orvos a Princeton kórházba ment, ahol minden további nélkül megengedték neki, hogy a boncolás során kioperálja és magával vigye Einstein szemgolyóit. Az eladásra szánt „ereklye" egyik potenciális vevőjelöltje Michael Jackson, aki Einstein szemeivel „az emberi furcsaságok" című gyűjteményét szeretné bővíteni. Egyébként az Einstein boncolását vezető orvos, Thomas Harvey a világhírű agyat vitte magával, s hasonlóképpen, lakásában tartja. Tánc közben Felnőtt csecsemők „Megm ütötte" magát. Egy huszonegy éves manilai férfi saját kezűleg - borotvával - „operálta" magát „nővé", mert nem volt pénze orvoshoz fordulni - jelentette az AFP hírügynökség a Fülöp-szigeteki rendőrségre hivatkozva. A fiatalembert, aki a „műtét" előtt állítólag házi érzéstelenítést alkalmazott, azonnal kórházba szállították. Ő azonban ellenezte, hogy az orvosok visszavarrják azt, amit levágott. (k-s) A szerző felvételei Emlékezetem szerint másfél évvel ezelőtt nyílt meg a Losonc melletti Vidafalván a mentálisan sérült gyermekek intézménye, otthona. Mint utólag kiderült, kezdetben voltak, akik kissé féltek a közepesen súlyos szellemi fogyatékos gyerekek odatelepítésétől. Azóta megváltozott a helyzet, a lakosság édességgel halmozza el a gyerekeket, a helyi magánvállalkozók pedig kisebb-nagyobb összegekkel segítik az intézmény működését. A pénzen tanszereket, berendezéseket és nem utolsósorban játékokat vásárolnak az ottlakóknak. - A közepesen súlyos és a súlyos szellemi fogyatékos gyerekek nem gondolkodnak logikusan - tájékoztat bevezetőben Zupkó Lászlóné gyógypedagógus, az intézmény igazgatója. - Amit mechanikusan megtanulnak, azt hasznosítják az életben. Hiába múlnak el felettük az évek, ők szellemileg ötévesek maradnak. Tehát gyerekek, akiknek az idő nagyrészét a játszás, a szórakozás tölti ki. Mindazonáltal mindig tiszták, őszinték maradnak. Hálásak minden jó szóért, a jóságot mosollyal viszonozzák. Senkinek nem ártanak, nincs bennük rosszindulat, hátsó szándék vagy gondolat. De menjünk be hozzájuk - ajánlja. Az „osztályban" egy pedagógus és egy nővér tart szolgálatot. - Nagy gyerekek - ismétli a nővér a csodálkozásomban született félmondatot de vannak, akiket úgy pelenkázunk, mint a csecsemőket. Hihetetlen, ugye? - kérdezi érdeklődve, majd jótanáccsal lát el. - Úgy viselkedjen velük, úgy beszéljen hozzájuk, mint az egészségesekhez szokott, nem szabad érezniük, hogy sajnálja őket. Az egyik sarokban ütemes zenére táncolnak néhányan, egy kisfiú pedig színes ceruzával rajzol valamit. Hárman a földön játszanak, építőkockából emelnek várat... Érkezésemre csak egy röpke pillanatra szakítják meg foglalkozásukat, s mintha ott sem lennék, játszanak tovább. A falon lógó képek, a hatalmas, egész oldalt betöltő falifestmény, a játszadozó „tinédzserek" a megfelelő helyre sorolják be az intézményt. Oda, ahová az igazgatónő az irodában besorolta. A tizennégy éves fiúk, lányok úgy játszanak, mint az óvodások. Nehéz hozzájuk beszélni, de még nehezebb őket megérteni. De amikor mosolyognak, a szemük Várat építve fénylik, az arcuk kivirul. Mosolyra mosoly a válaszuk, kedvességre vidám arckifejezéssel felelnek. Hetente felkeresik az intézmény lakóit a helyi misszionáriusok. Továbbá a lovasklub tagjai is gyakran látogatják a gyerekeket, akiknek többsége már egyedül megüli a szelíd lovakat. A gyerekek, bárhol élnek a világban, mindig és mindenhol szeretetre, biztonságra vágynak. Ha megkapják, magabiztosak és boldogok. Ezek a gyerekek is boldogok, pedig ők nem vágynak többre, csak szeretetre. S azt a látottak alapján úgy vélem, megkapják. Még akkor is, ha naponta a megszokottnál többször kell pelenkát cserélni. FARKAS OTTÓ LESZ-E SZÍNVONALAS HETILAPUNK? Elismerően az Űj Nőről Nemcsak azért jár dicséret az Új Nő szerkesztőinek, mert a folyóirat új évi száma már karácsony táján megérkezett, hanem elsősorban azért, hogy kezdeményezésük nem gyanús kísérlet csupán, hanem jól meggondolt szerkesztői, lapkiadói szándék. S ez már maga is örvendetes, főleg ha meggondoljuk, milyen rögös volt az az út, melyre 1989 után ráléptek. Ha emlékezetem nem csal, akkor a nyár folyamán jelentkeztek először. A próbaszám is egyértelműen sikeres volt, s az olvasó legfeljebb arra volt kíváncsi, vajon bírják-e szusszal. És bírták! Pedig nem népes szerkesztőgárdáról van szó, hanem néhány lelkes tollforgatóról, akiknek a száma - a külső munkatársak bevonásával - szinte lapszámról lapszámra növekedik. (Heten vannak, ha jól nézem a kolofont, egyetlen férfi munkatárssal, talán azért, hogy mutatóba ez a „műfaj" is képviselve legyen.) Talán nem sértődnek meg az Új Nő elődjének munkatársai, ha férfiszemmel - azt mondom, tájainkon eddig a legváltozatosabban, a legnagyobb terjedelemben és a legjobb nyomdatechnikával megjelent folyóiratot tarthatja hónapról hónapra a kezében az olvasó. Bizonyára hétről hétre is ilyen jól tudnák szerkeszteni, ahhoz azonban nemcsak népesebb gárdára lenne szükségük, hanem nagyobb anyagi támogatásban is kellene részesülniük. Nem tudom, a heti megjelenés foglalkoztatja-e a lap kiadóját, egy biztos, a havi (64 oldalas!) megjelenés is határozott hozadéka a szlovákiai magyar újságírásnak. Feltehetően nemcsak azért, mert az egyes hetilapok vagy folyóiratok szerkesztésében éppen az ötlet hiányzik, hanem azért is, mert bár a nőknek írják - változatos tartalommal úgy készül, hogy az igényesebb olvasó igényeit is kielégíti. Látják a hazai terepet, s riportokban, beszélgetésekben adnak hírt mindennapi gondjainkról, s ugyanakkor jó szemmel észreveszik azt is, más lapokban mi az érdekes, mivel lehetne a folyóirat tartalmát színesebbé tenni. A lapszerkesztésben - köztudottan - a „főmunkatárs" az olló, így az sem mellékes, miből kaphat ízelítőt az olvasó. Szimpatikus mindenképpen, hogy a mindennapi gondok foglalják le a figyelmüket, s a lapot nem a „nagyasszonyoknak" szerkesztik, hanem a mindennapi munkából élő és az élet gondjaival viaskodó nőknek, asszonyoknak, és persze a családtagoknak is, hisz ha egy Nő bekerül a családba, nehéz arról tudomást nem szerezni. A társadalmi élet különböző rétegeiből szólaltatnak meg embereket, s minden korábbi Nő-előzménytől az különbözteti meg őket, hogy nem nyomja őket a „mozgalom", a politikai muszáj-anyag, hanem a szabad ötletek gazdag tárházára hagyatkoznak az egyes lapszámok szerkesztésekor. Eddigi ankétjaik is érdekesek, színesek voltak. A műfaj adta lehetőségekkel élve frappánsak, és persze - képesek, képtelenségek nélkül. Az a tény, hogy az új esztendei számban a korábbi hetilap munkatársait is megszólaltatták, bizonyítja azt is, hogy nem a kirekesztősdi útján kívánnak haladni - mint oly sokan e kis hazában! -, hanem vállalják a folytonosságot, minden másként akarással együtt. Bizonyára fontosak a tesztek, a receptek, a divat stb., a leginkább tiszteletre méltó azonban talán az a szándék, hogy folyton bővíteni kívánják azok körét, akiket megszólítanak. Meglehetősen sokat vártunk az új lap megjelenésére. Nehezen tudtuk elképzelni, hogy a családi lap kiadásának a gondolata, mely évtizedek óta foglalkoztatja a közvéleményünket, mintha eltűnt volna. Ha az összefogás hiánya miatt nem is lett családi hetilap, az Új Nő folyóirat jellege (tehát havi megjelenése) megmentette azt a reményt, hogy lehet nálunk színvonalas folyóiratot szerkeszteni, ízléstelenségek nélkül, a magyar sajtókultúra hagyományai legteljesebb tiszteletével. Nem szándékom ötletekkel ellátni a szerkesztőket, bizonyára bőviben vannak ők maguk is ennek. Csupán egyetlen ponton szeretnék „maradiságukra" számítani, hogy az Új Nő egyszer újra Nő lehet. Egy kissé azt a „betegséget" érzem az 1989 utáni címválasztáson, mintha így kívántak volna válaszvonalat húzni a múlt és a jelen között. Miután a történelem azt úgy is megvonta, talán nincs akadálya annak, hogy ha már Nők Lapja nem lehetnek (mivel a magyarországi laptársat hívják így, egy ideig az is a Magyar Nők Lapja volt), címében is próbálják levetkőzni a politikai ártalmakat. Egy szó, mint száz, férfiszemmel is izgalmas, érdekes olvasmány az Új Nő, s talán nem is azért, mert (jobbára) nőkről szól. Megérdemlik a szerkesztők, hogy drukkoljunk az idei lapszámaikért is. FÓNOD ZOLTÁN
