Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-07 / 32. szám

32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádió­műsor A húsevő baktérium! írásunk a 8-9.oldalon LÁGY KENYERÜNK Riportunk a magazin 5.oldalán Jövő számunkban: Ha a nő kezében a kormány­kerék Kamoncza Márta riportja 1994. augusztus 7. XXVII. évfolyam Ára 9 korona J olán valahol Európában ismerkedett meg Dániellel. Mindketten hátizsákos turisták voltak, egyetemisták; a nyolc­vanas évek derekán. Annak idején a fiú Angliából érkezett a kempingbe; a lány in­nen, az akkori Csehszlovákiából. Szerelem lett a dologból és még két-három olcsó túra, aztán házasság. Amikor a promóció után a család Pozsonyban felsegítette Jolánt a bécsi vonatra, senki el nem tudta képzelni, hogyan száll majd át Bécsben is, meg Párizsban is a kilenc kofferjével. Prágából induló, közvet­len repülőjáratra ugyanis nem volt pénzük. Azóta esztendők teltek el, Jolán már a második gyermekét is megszülte odakünn, és csupa irigyelt gondja volt. A lakás (mert van lakás!) kicsi már négyüknek, úgyhogy most egy nagyobbat fognak venni. A néni (mert nincs bölcsőde!) szintén sokba fog kerülni, ha ő, Jolán hamarosan visszakíván­kozik a programozó szakmába. És a három éve vett autó is már-már cserére szorul... Egyszó­val: Jolán - új csa­ládja minden gyö­kerével - fiatal, londoni nő. Euró­pai. És akkor most, pár hétre hazaruc­canva, a következő történetet meséli: „Képzeljétek, ta­vasszal, az egyik nap bevásárolni mentem a gyere­kekkel, amikor né­hány rendőr elállta az utunkat. A kör­nyezetvédők egy akcióját biztosítot­ták. A felvonulók jókedvűek voltak, korombeliek; beáll­tam hát és egy da­rabig babakocsistul velük mentem. Az­tán egyszer csak megláttam egy ka­meraállványt. Dol­goztak az ope­ratőrök, nyilván va­lamelyik híradó számára vették föl VALÓSÁG a derűs tüntetést. Legalábbis gondolom. Mindenesetre, ahogy megláttam a kamerát, kiléptem a sorból. Énrólam ne készüljön felvétel, ne kerüljön semmiféle archívumba. Ki tudja, kinek, mikor és miért állhat eset­leg majd egyszer érdekében, hogy egy má­sik tüntetés, vagy valami tényleges randalí- rozás kapcsán »terhelő bizonyítékként« előhúzza a dolgot. Én Közép-Kelet-Európá- ból kerültem Angliába, nekem azért meg­vannak ezzel a magam emlékei.” Mint nekünk is, akik ugyancsak itt nevel­kedtünk, ugyanitt értünk s öregedtünk felnőtté. Akik már a saját emlékeink alapján igazodunk el a második világháború utáni történelemben, vagy éppenséggel az 1968- as eseményekben; netán a saját bőrünkön ta­pasztaltuk, hogy több mint két évtizeden át mi járt azért, ha valaki besorakozott a dubceki irányvonalat követő menetbe. Mi­közben felnővén legalább egy új nemzedék is, mindahányan továbbörökítettük gyerme­keinknek, amit a sejtjeinkben - ők a génjeik­ben - magunkkal hurcolunk nagyjából fél évszázada. Mert időközben volt itt sok min­den, ami közép-kelet-európai „sajátosság”; amit - mármint az illetékeseknek - érdemes volt lajstrom(ok)ba venni, megörökíteni. mm. Abban az időszakban, amikor a „Fényképez­ni tilos!” táblák mögött lőterek és orosz lak­tanyák „rejtőztek”; amikor az országépítés győzelmeitől megrészegült szabad ország szabad embere azt tehette, amit szabadott. Ekkoriban plántálódott belénk a félelem. Pedig most itt állunk - akár tíz meg húsz év­vel ezelőtt a hátizsákos turisták - Európa kü­szöbén. Sejtjeinkben, génjeinkben azonban ott a cidri, ott a drukk; beszédünkben ott a sok-sok szófordulat és lelemény, amelyet Angliában is jobbára csak Jolán és a hozzá hasonlóan odakerültek értenek. Mert például Hainburgtól nyugatra, illetve ettől az osztrák határvároskától keletre egészen mást jelent az a mondat, hogy: „Nálad is kattog a tele­fon?” Esterházy Péter jellegzetes kelet-euró­pai fóbiának nevezi, amikor az ember azt hi­szi, hogy üldözik - és tényleg üldözik... Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni - gyakran idézzük mostanában ezt a pontos Bibó István-i mondatot. Igen ám, csak senki sem tudja, mennyi idő telik el, mire el­ülnek görcsös félel­meink és félelmes görcseink. Nem tudja, mert itt nem­csak a jogok, hanem a tárgyak, az érzel­mek folytonossága, a civil kurázsi mér­téke is megszakadt. inden- esetre a gubanc­bogozó megleléséig- tulajdonreform ide, privatizáció oda- nemigen kopog­tathatunk a bebo­csátás reményével Európa kapuján. Legföljebb kortyint- hatunk belőle egyet- egyet, hátizsákkal a vállunkon. Miklósi Péter Méry Gábor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents