Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-07 / 32. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor A húsevő baktérium! írásunk a 8-9.oldalon LÁGY KENYERÜNK Riportunk a magazin 5.oldalán Jövő számunkban: Ha a nő kezében a kormánykerék Kamoncza Márta riportja 1994. augusztus 7. XXVII. évfolyam Ára 9 korona J olán valahol Európában ismerkedett meg Dániellel. Mindketten hátizsákos turisták voltak, egyetemisták; a nyolcvanas évek derekán. Annak idején a fiú Angliából érkezett a kempingbe; a lány innen, az akkori Csehszlovákiából. Szerelem lett a dologból és még két-három olcsó túra, aztán házasság. Amikor a promóció után a család Pozsonyban felsegítette Jolánt a bécsi vonatra, senki el nem tudta képzelni, hogyan száll majd át Bécsben is, meg Párizsban is a kilenc kofferjével. Prágából induló, közvetlen repülőjáratra ugyanis nem volt pénzük. Azóta esztendők teltek el, Jolán már a második gyermekét is megszülte odakünn, és csupa irigyelt gondja volt. A lakás (mert van lakás!) kicsi már négyüknek, úgyhogy most egy nagyobbat fognak venni. A néni (mert nincs bölcsőde!) szintén sokba fog kerülni, ha ő, Jolán hamarosan visszakívánkozik a programozó szakmába. És a három éve vett autó is már-már cserére szorul... Egyszóval: Jolán - új családja minden gyökerével - fiatal, londoni nő. Európai. És akkor most, pár hétre hazaruccanva, a következő történetet meséli: „Képzeljétek, tavasszal, az egyik nap bevásárolni mentem a gyerekekkel, amikor néhány rendőr elállta az utunkat. A környezetvédők egy akcióját biztosították. A felvonulók jókedvűek voltak, korombeliek; beálltam hát és egy darabig babakocsistul velük mentem. Aztán egyszer csak megláttam egy kameraállványt. Dolgoztak az operatőrök, nyilván valamelyik híradó számára vették föl VALÓSÁG a derűs tüntetést. Legalábbis gondolom. Mindenesetre, ahogy megláttam a kamerát, kiléptem a sorból. Énrólam ne készüljön felvétel, ne kerüljön semmiféle archívumba. Ki tudja, kinek, mikor és miért állhat esetleg majd egyszer érdekében, hogy egy másik tüntetés, vagy valami tényleges randalí- rozás kapcsán »terhelő bizonyítékként« előhúzza a dolgot. Én Közép-Kelet-Európá- ból kerültem Angliába, nekem azért megvannak ezzel a magam emlékei.” Mint nekünk is, akik ugyancsak itt nevelkedtünk, ugyanitt értünk s öregedtünk felnőtté. Akik már a saját emlékeink alapján igazodunk el a második világháború utáni történelemben, vagy éppenséggel az 1968- as eseményekben; netán a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy több mint két évtizeden át mi járt azért, ha valaki besorakozott a dubceki irányvonalat követő menetbe. Miközben felnővén legalább egy új nemzedék is, mindahányan továbbörökítettük gyermekeinknek, amit a sejtjeinkben - ők a génjeikben - magunkkal hurcolunk nagyjából fél évszázada. Mert időközben volt itt sok minden, ami közép-kelet-európai „sajátosság”; amit - mármint az illetékeseknek - érdemes volt lajstrom(ok)ba venni, megörökíteni. mm. Abban az időszakban, amikor a „Fényképezni tilos!” táblák mögött lőterek és orosz laktanyák „rejtőztek”; amikor az országépítés győzelmeitől megrészegült szabad ország szabad embere azt tehette, amit szabadott. Ekkoriban plántálódott belénk a félelem. Pedig most itt állunk - akár tíz meg húsz évvel ezelőtt a hátizsákos turisták - Európa küszöbén. Sejtjeinkben, génjeinkben azonban ott a cidri, ott a drukk; beszédünkben ott a sok-sok szófordulat és lelemény, amelyet Angliában is jobbára csak Jolán és a hozzá hasonlóan odakerültek értenek. Mert például Hainburgtól nyugatra, illetve ettől az osztrák határvároskától keletre egészen mást jelent az a mondat, hogy: „Nálad is kattog a telefon?” Esterházy Péter jellegzetes kelet-európai fóbiának nevezi, amikor az ember azt hiszi, hogy üldözik - és tényleg üldözik... Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni - gyakran idézzük mostanában ezt a pontos Bibó István-i mondatot. Igen ám, csak senki sem tudja, mennyi idő telik el, mire elülnek görcsös félelmeink és félelmes görcseink. Nem tudja, mert itt nemcsak a jogok, hanem a tárgyak, az érzelmek folytonossága, a civil kurázsi mértéke is megszakadt. inden- esetre a gubancbogozó megleléséig- tulajdonreform ide, privatizáció oda- nemigen kopogtathatunk a bebocsátás reményével Európa kapuján. Legföljebb kortyint- hatunk belőle egyet- egyet, hátizsákkal a vállunkon. Miklósi Péter Méry Gábor felvétele
