Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-03 / 27. szám
i/asSrrap 1994. július 3. riport N\ M AGYAR ISKOLÁBÓL INDULT Május derekán lapunkban a vagyonjegyes privatizálás második hullámával kapcsolatban megszólaltattam Szelecky Zsoltot, a tó'zsdén kívüli értékpapír-kereskedelemmel foglalkozó RM-System Slovakia Rt. legnagyobb pozsonyi üzleti helyiségének műszakvezetőjét. Tollvégre kívánkozik a személyes sorsa is. A számítógépeknél fiatal férfiak és fiatal „kislányok”, előttük türelmes, sorban álló ügyfelek. Az egyik lány adattáplálás közben bajlódni kezdett a gépével. Felderült az arca, amint megpillantotta a hátsó bejáraton belépő magas, derék fiatalembert, aki - mint percekkel később kiderült - a párkányi magyar gimnáziumban érettségizett; mémökoklevelet pedig a gépészeti karon szerzett. Jelenleg már vezető beosztásban dolgozik, magyar létére, színtiszta szlovák környezetben! Sőt! Lapunk hűséges olvasója is, ami szintén közel hozott bennünket. Hivatalos munkaidejének lejártával nyugodtan beszél az életéről. Kisölvedi édesanyja - Mélníkben született Zsolti édesapja, Szelecky János (a nagyapa még cz- vel írta a nevét, de a második világháború után a hatóság kihagyta a „feleslegesnek” vélt z-betűt) a vasútnál dolgozik szerelvényvezetőként. A papa tízéves volt, amikor öt évvel fiatalabb testvérével együtt árvák sorsára jutottak. A nagymamájuk gondoskodott róluk, s a garampáldi gazdaságukról. Elég sok földjük volt, és a hegyoldalon levő szőlőkben termett bort a nagymama 25 literes edénybe öntötte, a hátára kötötte, s mint mondogatta: viszi északra, hogy egy kis pénzhez jusson. János a vasutasok csehországi szakközépiskoláját elvégezve megkezdte állandó bolyongását az országban. Indítóhelye a párkányi vasútállomás volt. Ebben a kisvárosban ismerkedett meg a termálfürdőben eladóként dolgozó Veszelei Ilonkával... Zsolti eltűnődve néz maga elé, mintha azon gondolkodna, érdemes-e feltárnia a családját ért fájdalmakat.- Édesanyám, ha kisölvedi is, Mélníkben született, negyvennyolcban... Mint sok más családot, Veszeliéket is Csehországba deportálták. Zsolti nagyszülei nem is beszélnek szívesen a deportáltak keserves életéről. Úgy kellett kihúznia belőlük, hogy Mélníkben laktak és a gazdájukról rosszat nemigen mondtak. Állapotos nagyanyját megkímélték ugyan a munkától, de annál többet dolgoztatták a nagyapját és a dédnagyapáékat. A nagymamát, aki Zsolti leendő édesanyját hozta itt a világra - a szülés után hazaengedték. A többiek csak 1949-ben térhettek vissza Kisölvedre...- Biztos, hogy anyu tizennyolc éves korában nagyon megtetszett apunak - mondja hozzáértő férfiként Zsolti. - Van róla egy régebbi fényképem. Hosszú, szőke hajú, szép lány volt. Apu tizenkilenc éves volt, amikor egybekeltek. A lagzit a kertben, régi szokás szerint, sátorban tartották. Én voltam az első gyermekük. Hatvannyolcban születtem, a gépésznek kitanult János két évvel később. Attila még csak tizenhét éves, idén végzett az Udvarnoki Mezőgazdasági Szakiskola gépészeti szakán... Györgyivel a párkányi gyorsban Szelecky Zsolt kisiskolás korában is magas, erős fiú volt. Amikor a párkányi alapiskola felső osztályaiba járt, sportolásban is kitűnt. A hétvégeken Pil- zentől Nagymihályig cselgáncsozott, 1981-ben Zsolnán megszerezte a Szlovákia ifjúsági bajnoka címet. Egy évvel később kissé csalódott, „csak” második lett. Ekkor kezdte meg a gimnáziumi tanulmányait. 1986-ban érettségizett, s ezekben az években igen megkedvelte a fényképezést is.- Az volt az álmom, hogy a művészeti főiskola fényképészeti szakára kerülhessek. Amikor apám megtudta, hogy ezen a pályán milyen esélyem lenne, lebeszélt róla. Így a pozsonyi Műszaki Egyetem Gépészeti Karára jelentkeztem, ahol a sugármeghajtású gépek és az aerodinamika alapjait kezdtem elsajátítani... Zsolti évfolyamában csak négyen tanulták a repülőgépekkel összefüggő ismereteket. Kiváló szakmának tartották, nagyszerű jövő elé néztek. A hétvégeken hazajárt Párkányba, s vasárnap délutánonként a határvárosból induló gyorssal vissza Pozsonyba. Egy ilyen alkalommal, zselizi barátja révén - aki szintén gépészmérnöknek készült -, a vonatban megismerkedett a vele egykorú Roncsai Györgyivé 1, aki a zselizi magyar gimnáziumban végzett, és az egyetem vegyészeti karán tanult. Az ismeretségből szerelem lett. Mindketten egy kollégiumban laktak, Györgyi a diákotthon lányoldalán. A vegyészeién négyéves a tanulmányi időszak, Zsoltinak viszont öt évet kellett „lehúznia” a főiskolán. Ezt azonban nem akarták kivárni, hanem házastársakként egy évig a diákotthonban laktak. Györgyi azután egyszobás lakást kapott, s a Ko- mensky Egyetem Vegyészeti Intézetében helyezkedett el. Kémiát tanuló egyetemi hallgatók járnak hozzá laboratóriumi gyakorlatokra, de kísérleteket is végez: a hozzájuk hozott talaj- és vízminták alapján számítógépes analíziseket készít a környezetszennyeződés megállapítására. A szintén magyar iskolából induló Györgyi is meglelte hát a maga érvényesülési lehetőségét. Kényszerből szakmaváltás Szelecky Zsolt 1991-ben kapta meg mérnöki diplomáját. Nagy csalódással vette tudomásul, hogy már nem „verekednek” értük, mint az előző években... A sugármeghajtású gépekhez és az aerodinamikához értő kezdő mérnök nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, s ez arra késztette, hogy a hirdetéseket böngéssze. A fővárost nem hagyhatta el, a feleségének itt jó munkahelye van, s az egyszobás lakásban is már berendezkedtek. Fellélegzett hát, amikor a Számítás- technikai Vállalat hirdetését olvasta: országos méretben hálózatot kellett kiépíteniük a vagyonjegyes magánosítás első hullámának lebonyolítására. Szelecky Zsolt gépészmérnök is jelentkezett - és felvették... Négy munkatárssal, műszakvezetőként, az egyik pozsonyi regisztrálási központban végigélte a vagyonjegyek befektetésével járó, sok türelmet és pontosságot megkívánó munkát.- Nálunk még csak kialakulóban van a tőzsde; nem voltunk felkészülve arra, hogy sok millió ember kezd el egyszerre üzletelni az értékpapírokkal. Ezért a mi cégünk a részvények eladására és vételére kapott rendelések lebonyolításában, minimális illeték ellenében, az üzletközvetítő szerepét látja el. E tevékenységünk folytatása mellett, az újabb vagyonjegyes privatizálás ősszel kezdődő második hullámában, regisztrálási helyiséget is nyitunk a vagyonjegyek befektetése céljából... Szelecky Zsolt már nem bánkódik amiatt, hogy repülőgép-motorokhoz értő mérnökként nem a kitanult szakmájában helyezkedett el:- Most már nem is tudom elképzelni az életemet a számítógépek, s ezen keresztül az értékpapírok nélkül. Ennek a szakmának jövője van! A meggyőződés forrása Az ifjú házaspár, Zsolt és Györgyi, tiszta szlovák környezetben teljesíti hivatását. Kollégáik tudják, hogy magyarok, mégis jól kijönnek egymással.- Csak meg kell tanulni szlovákul is, hogy ki-ki megtalálja helyét az életben. Április végén megszületett az első gyermekünk. Ahogy elterveztük, őt is Zsoltira kereszteltük. Volt „tartaléknevünk” is: ha leánykánk születik, a Lilla nevet kapta volna. Már a várakozás hónapjaiban megfogadtuk, hogy gyermekünk a szlovák fővárosban is magyar iskolába fog majd járni. E meggyőződés forrását Szelecky Zsolt így indokolja:- Manapság több szülő is fél magyar iskolába íratni gyermekét. Györgyi és a magam példája igazolja, hogy a magyar iskola nem jelent hátrányt az érvényesülésben. Köszönöm a szüleimnek, hgy magyar iskolába adtak! Ha a gyermek az anyanyelvén szerzi meg az alapismereteket, akkor az életben nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy magyar létére, az anyanyelvén sem tudja jól kifejezni magát; az utódját pedig már más nemzetiségűnek neveli. Sajnos, sokan megélik ezt az elszomorító valóságot. Györgyivel egyetértünk abban, hogy számunkra a magyar iskola a legjobb alap ahhoz, hogy mi és az utódaink megőrizhessük önazonosságtudatunkat! Petrőci Bálint (Méry Gábor felvétele) Köszönöm a szüleimnek... T T „itt minden elkészül a tervek szerint, és a temetőfalon Aid belüli területet romkertté alakítják, akkor a rima- szombati főtér az ország egyik legszebb főtere lesz - állítja dr. B. Kovács István, a Gömöri Múzeum igazgatója, régész, akinek vezetésével tavaly ásatásokat kezdtek a gömöri város főterén, közvetlenül a templom közelében. A rimaszombati képviselőtestület tavaly határozatot fogadott el a főtér teljes felújításáról (a munkát a losonci Avant cég kapta meg), ezt a felújítást és részbeni átalakítását azonban régészeti ásatásnak kell megelőznie. Rimaszombat városában 1506-ban hatalmas tűzvész pusztított. Szinte minden porig égett, a régi városházától a templomig. Az ásatások első szakaszában a dr. B. Kovács István irányította csoport éppen ennek a régi templomnak, a hozzá tartozó temetőnek és erődítésrendszemek a maradványait kívánja feltárni. A főtéren álló mai, a 18. században épült templom részben a réginek az alapjaira emeltetett, így az ásatások első fázisában a régészek e mai templomot ássák körül. A templom északi részén a feltárási munkák már csaknem befejeződtek, ezt nézzük meg az ásatást vezető múzeumigazgatóval.- A képviselőtestület egyelőre nem döntötte el, mi legyen az előkerült épületmaradványokkal - mondja B. Kovács István, aki maga is tagja e testületnek. - Az már eldöntetett, hogy valamilyen módon prezentálni kell őket, most viszont azon folyik a vita, hogyan történjék. Az egyik elképzelés szerint a falakat föl kellene húzni a mai terepszint fölé, ugyanakkor a falon belüli részt, az egykori temető területét lesüllyeszteni körülbelül egy méterre. Az így kialakított pihenőövezetet alacsony zölddel ültetnék be, padokat állítanának fel. Problémát okoz azonban az, hogy ha a terepet lesüllyesztenék, akkor az itt álló nagy fá„Az ország e: Séta e rom kát ki kellene vágni. Ennek a kérdésnek az éld ban már nem a régész dolga.- Mikor épülhetett az a régi templom, amely jait, pontosabban alapjainak egy részét már síi ni?- Ezek a föltárt alapok az 1506-os nagy tűzvé hettek, de ebben még nem mernék véglegesen ál Vannak régebbi maradványok is, ezek a mostani mellett kerültek elő, az egykori pillérek helyein gótikusak, de az is lehet, hogy románkoriak. A lom alapjait igazából azért nem tudjuk megfogn: biztos, hogy a mostani templom alatt vannak, fi szont, hogy abban az időben, amikor a most feltá templom részei voltak, a templomépület sokkal i retű volt, mint most. Fölmerült azonban egy kérd vezett aranymetszés szabályai szerint a középkori zonyos arányokat mindig betartott. Ha én a régi Egyelőre nem tudni, milyen módon alakítják ki majd a romkertet (Jozef Pem Koppenhágai látványosság Koppenhágában a Dukke, azaz a babamúzeum figyelemreméltó és a maga nemében egyedülálló látványossága észak Velencéjének. Vonzza is sűrűn a külföldi és hazai turisták százait. Mert aki hiszi, hogy ide csak gyerekkel érdemes eljönni, és hogy a rengeteg különböző korból, a világ minden tájáról összegyűjtött hajdani játékszerek csak az ő szórakoztatásukra kerültek a polcokra, az bizony téved. A felnőttek érdeklődését is legalább annyira lekötik a régi mesterek munkái; a kortörténeti dokumentumokkal felérő különböző stílusú babaruhák, ékszerek és fotók, továbbá a babaházak, az aprócska stílbútorok, a parányi csipketerítők és legyezők stb. Egy-egy ilyen látogatás szinte történelemórának is beillik. A gyerekek megismerkedhetnek a múlt már-már feledésbe merülő játékszereivel, jellegzetességeivel, a hajdani divattal és szokásokkal. A nagymamák, a nagypapák pedig nosztalgiázhatnak egy kicsit... Például abban a hajdani osztályban, ahol a padban ülő gyerekek előtt ott a palatábla és az apró szivacs; a Bababiroc Zolnai Katalin a régi babák mesebirodalmában (A szerzőfelvételei) szigorú, bajszos tanító bácsi kezében pedig a rossz emlékű nádpálca. A falon képek, lepkegyűjtemény. A szomszédban egy régi szabóműhely a szükséges kellékekkel, szemközt viszont egy kalapbutik és tulajdonosnője. Egy, az 1863-ból származó négyszobás babaház is hűen tükrözi dédszüleink életstílusát. E babaház falán bekeretezett, parányi képek, a sarokban cserépkályha, a komódon ezüst gyertyatartók és monogrammal gravírozott étkészlet; a fehérkötényes szobalány, a mellényben ülő háziúr, s az ici-pici kártyákkal passziánszozó feleség, a gyerekek, a kárpitozott fotelok, a díványon egy cirmos nyújtózik; a konyha sárgaréz üstjei, a tűzhely, a kosárban levő apró tojások, az ajtónál álló postás bácsi - mind-mind külön- külön kis remekművek. A múzeumban látható sok száz baba közt vannak olyan különlegességek, amelyeknek értéke több százezer dán korona. Többségük porcelánból készült, de akadnak fából faragott, bőrrel, viasszal, sőt különleges papírral kombinált babák is. A „legidősebb” még a XVII. században készült és Itáliából került Koppenhágába; viszont a szupermodem Barbie-baba és szerteága; A Dukl lón kívül ben is rés rázatot at bák bírod
