Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-07-24 / 30. szám

«gyffife-. gl (Fotó: archívum) inyes a piaci regula. A 1, mint a bizományi ní- iz életkor sem mellékes: a 15-18 év körüli lányoknak jóval nagyobb az ázsiójuk, mint egy-egy nagymama korú mat­rónának, mert azokból is akad néhány az E 55-ösön! A választék tehát igazán bőséges. Ki-ki megtalálhatja a kedvére való típust. A „mézes bödönke” alakút éppúgy, mint a Twiggy típusút. Sőt! Azok a perverz férfiak, akiket csak az állapotos nők vonzanak, is ki­élhetik beteges hajlamaikat. A lányok jelentős hányada, az AIDS-re va­ló tekintettel, óvszerrel dolgozik. Ezért is rejtély, hogy történhet ennyi munkahelyi „baleset”, hiszen csak a szlovák nemzetiségű utcalányok több mint negyedszáz gyereket helyeztek el a csehországi otthonokban. Aki végigutazott az E 55-ösön, láthatta: az örömlányok közt sok a roma. És nemcsak a Teplicei járásból, hanem Zsolna, Rimaszom­bat és Kassa környékéről is eljönnek ide sze­rencsét próbálni. A stricik rögtön felfedezik az új „árut”, és elosztják őket maguk között. Az érdeklődők főleg a volt NDK állampol­gárai. Korábban a kamionsofőrök voltak a leggyakoribb ügyfelek, de azóta változott a helyzet. A németek, a határ közelsége miatt, olykor munkaidő alatt jönnek át egy-egy röp­ke pásztorórára. Beülnek az autójukba és pár kilométer megtétele után leparkolnak a fák Kupitizenkét kilométeren között; s mire véget ér az ebédszünet, már új­ra az íróasztal, vagy az esztergapad mögött lehetnek. Természetesen vannak ráérősebb kéjencek is. Egy százasból bőven futja a szexturizmusra. Az illető hoz magával 100 márkát: 20-ért vesz tíz-tizenkét üveg sört, 30- ért benzint tankol, a maradék 50-ért pedig hozzájut egy csinos cigánylányhoz.- Az örömlányokat már sikerült kiszorítani a városközpontból, de tavaly és tavalyelőtt katasztrofális volt a helyzet - panaszkodott több alkalommal is Ladislav Fidler, a 8000 lakosú Dubí polgármestere. - Az egész vá­roska tele volt prostituáltakkal. A buszmegál­lókon, a parkokban, az iskolák közelében, de még a városháza bejárata előtt is kellették magukat. Nemegyszer előfordult, hogy a fel- ajzott kuncsaftok, tévedésből, az iskolából vagy a munkából hazatérő rendes lányoknak, asszonyoknak tettek ajánlatokat... Érdekes, hogy a határon túli német városkába, Altenburgba vezető úton egyetlen „kuruc” sem űzi az ipart. Ez azonban nem jelenti azt, hogy odaát nincsenek cseh és szlovák lányok. Néhány leleményes báltulajdonos 24 órára bérel prostituáltakat, akik e három műszakos szolgálatért | 1000 márka „tiszteletdíjat” kap­nak. Hogy mennyi marad meg ne­kik ebből, arról nem szívesen be­szélnek. Különösen, ha újságíró kérdez. Talán szégyellik, hogy annyira kiszolgáltatottak, talán más okuk van rá. E tekintetben az a Zsolna melléki lány sem jelentett kivételt, akinek - „szünetet” tartva - egy kávéra szottyant kedve. A rumot (le­het, hogy konyak volt?) úgy öntette a feketéjébe a pincérrel, hogy azt lehetőleg senki se lássa. Amikor odaültem mellé, először zsarunak, majd ügyfélnek nézett. Amikor tudomására hoztam, hogy csak be­szélgetni szeretnék, nem repesett a boldog­ságtól.- A dumából nem élek meg. Látod, még a féldecimet is titokban iszom, nehogy valame­lyik szemét alak beköpjön a barátomnak, hogy alkoholra herdálom a t pénzét. • Csak nem sajnálja tőled j ezt a lélekerősítőt?- Nem. Egyszerűen arról van szó, hogy nem szereti, ha | piálunk munka közben. • Mióta űzöd az ipart?- Jó fél éve. Tizenhét éves vagyok és legkésőbb /few i * t 20 éves koromban be aka- fJT ^ rom fejezni. A szüleim ^ munkanélküliek, és még három fiatalabb testvé­rem van. Otthon var­rónőként dolgoztam. Fi­zetésem csak alamizsna volt ahhoz képest, amit itt kere­sek. • Ez mennyi? - Attól függ, hogy megy az üzlet. • Ma mennyi jött már össze?- Eddig négy­száz márka. • Ez nyolc kuncsaftot jelent.- Nem! Én nem vagyok olcsójános. Het­ven alatt nem megyek senkivel. Ha egy lu­xuskocsit fogok ki, akár 150 márkát is kérek. • Mit kell ezért nyújtanod?- Amit kémek. A legszívesebben „furulyá­zok”, ez általában nem tart soká. Becsukom a szememet és igyekszem mielőbb letudni a pasast. • A bevétel hány szá­zaléka a tiéd?- Az egyezség szerint az egész összeget leadom. Hetente egyszer kapok fi­zetést. Hogy mennyit, az a teljesítményemtől, no és a bevételtől függ. • Nem dolgozhatsz a sa- f ját kasszádra?- Van, aki megpróbálja, de az veszélyes. A részeg vagy szadista kuncsaftok olykor véresre verik a lányokat, és az is előfordul, hogy az ügyfél nem fizet. Akinek védelmezője van, az biztonságban érezheti magát. 0 Szüleid tudják, milyen ' pénzből támogatod őket?- Otthon azt mondtam, hogy egy pozsonyi szálloda recepcióján 1 dolgozom, és a külföldi vendégek­nél szoktam valutára váltani a ko­ronát. Attól félek, anyu gyanítja, mit műve­lek. Múltkor, amikor pénzt adtam neki, ki­ment a konyhába és sírt. 0 Sok errefelé az újságíró?- Meglehetősen. Általában beülnek a zsa­ruk autójába és velük járnak terepszemlére. A lányok többsége utálja a fényképezést, videó­zást. Nemegyszer előfordul, hogy némelyi­kük a fenekét mutatja a kamerába. Én ilyet ugyan nem csinálok, de irtózom a fotósoktól. Ha a fényképem megjelenne valamelyik szlovák lapban, talán világgá mennék szé­gyenemben. Ordódy Vilmos )MÁROMI TISZTI PAVILONRÓL (annak idején Vágóra menő utca) épületeit még a múlt század 40-es éveiben lebontották. A hatalmas U-alakú katonai létesítményt a kor divatjának és a város rangjának megfe­lelően az angol pszeudogótikára emlékeztető romantikus stílusban építették. A Tiszti Pavi­lon bal szárnyának első traktusa a kikapcsoló­dást, a társasági életet szolgálta. Ott kapott helyet a különösen díszes, színpaddal és ital­mérővel rendelkező kaszinó, de az azt körül­vevő szalonok is mind a tiszturak és családja­ik kényelmét és szórakozását biztosították. Hátrább kerültek a díszítésükben ugyan sze­rényebb, ám nagyon tágas tiszti lakások, me­lyek ablakai az angol stílusban telepített Ang­lia parkra nyíltak. A Tiszti Pavilon Klapka térre nyíló kapuja fölött még ma is láthatók annak a világítóórá­nak a maradványai, amely egykoron a pontos ti lit t; ti időt mutatta. Amíg az épületet katonák hasz­nálták, a bejárati kaput őrszemek vigyázták. Rossz nyelvek azt állítják, hogy ha a főkapun nem is, azért a hátsó bejárati ajtón keresztül il­letéktelenek is bejuthattak az épületbe. Mint minden egészséges férfi, így a tiszturak is szí­vesen osztották meg éjszakai magányukat a gyengébb nemmel. A családdal nem rendel­kező tisztek lakásait napközben pucérok, azaz fiatal katonák takarították. A múlt században osztrák fennhatóság alatt levő Tiszti Pavilon először 1919-ben cserélt gazdát, amikor is a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a csehszlovák katonaság vette át. A következő változás 1938-ban, Szlo­vákia magyarlakta területeinek Magyarország­hoz való csatolásával történt. 1944-ben néme­tek vették át a parancsnokságot, majd 1945- ben a szovjetek, akik a háború után átadták a várat és a Tiszti Pavilont a Csehszlovák Hadse­regnek. 1968-ban úgy tűnt, hogy mind a várat, mind pedig a Tiszti Pavilont sikerül kulturális célokra felhasználni, de az ismert belpolitikai események következtében Komárom jeles épületei újra szovjet kézre kerültek. A hívatlan vendégek, sajnos, oly mértékben leélték a várat és a Tiszti Pavilont, hogy a rekonstrukció nem kis anyagi áldozatot követel a várostól. A nehézségek ellenére azonban dicséretet érdemel mindenki, aki azon fáradozott, és ma is azon munkálkodik, hogy a Tiszti Pavilon, a város egyik legpatinásabb építménye immá­ron a lakosság szolgálatában, eredeti pompá­jában tündököljön. A 80-as évek közepén kezdődött el a nagyterem, azaz a kaszinó mennyezeti részének a felújítása, majd anya­giak híján újabb pozitív beavatkozásra évekig kellett várni. Egy újabb nekifutásnak köszön­hetően a Tiszti Pavilon első traktusának a tel­jes felújítására csak az elmúlt évben került sor. A felújítást és átépítést tervező Decart Kft-nek, valamint a kivitelező T. & O. Kft- nek köszönhetően egy olyan díszteremmel és további helyiségekkel gazdagodott Komárom városa, amely a tágabb környéken is párját rit­kítja. Igazán kellemes a Városi Művelődési Központ pár éve felújított, 800 férőhelyes nagyterűié is, én mégis azt hiszem, hogy az érzékeny ember lelke igazából akkor szépül meg, ha a szívébe zárt dallamokat a környezet is erősíti. Vajon május 15-én, a Hely tál 1 ásért-díj át­adásakor a központi emlékünnepség kezdődhetett-e volna felemelőbben, mint az egykori kaszinó karzatáról elhangzó Szózat­tal? Aligha... Éppen ezért dicséretes a Tiszti Pavilon kezelőinek, a művelődési központ munkatársainak azon igyekezete, hogy a mint­egy 170 férőhelyes díszteremben minél több komolyzenei hangverseny, előadói est és ka­marajellegű műsor hangozzon el. A nagyte­remből jobbra található, kivitelezésében már a mai kort tükröző helyiségben pedig üzleti megbeszélések, bankettek szervezésére is le­hetőség nyíljon. Parádés otthont kaphat a most még csak formálódó vállalkozók klubja, s re­mélhetőleg az emeleti részre tervezett kávéház is minél előbb gazdára talál, akárcsak a többi irodahelyiség. Üröm az örömben, hogy a Tiszti Pavilon külső felújítása még mindig várat magára. A város idősebb polgárai állítják, hogy ennyire lepusztult állapotban az épületet még sohasem látták. Ígéret szerint legkésőbb jövőre kezdik el a Klapka térre néző homlokzat felújítását, illetve a belső helyiségek további rekonstruk­cióját. Kosár Dezső (A cikk írója köszöni Zsók Gizella, a Szlo­vák Műemlékvédelmi Hivatal munkatársa, Varga Anna, a Városi Művelődési Központ, valamint Mácza Mihály, a Duna Menti Múze­um munkatársa segítségét.) 1994. július 24.

Next

/
Thumbnails
Contents