Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-25 / 52. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Békés, meghitt karácsonyt! 52 1994. december 25. XXVII. évfolyam Ára 9 korona Illusztráció: M. Sutyák Clara Änßyaß éne, Ü ltetek az angyallal egy felhő szélén és hallgattatok. Odalent lassan leszállt az este és elcsendesedett a világ. Fények gyúl- tak szerteszét, mintha millió szentjánosbogár szállt volna le a földre. Távol, a hegyek alján, sűrű pelyhekben hullott a hó. Arra gondoltál, most nem szabad megszólalni, megtömi a varázst. Nem szabad megmoccanni sem, megtömi ezt a csodás állapotot.- Mire gondolsz? - meglepődtél, amikor hozzád ért az angyal szava. Nem hallottad, inkább érezted a kérdést.- Arra, milyen felmenő állapot ez. S arra, hogy sokan még ma sem tudnak lazítani. Félek, hogy nem hídnak ünnepelni sem már.- Miért? - nézett rád csodálkozva. - Annyi a gond ott lent - válaszoltál. - Nézd, háborúk, ínség, brutalitás. Szegénység, kishitűség. Nagyon megkeményedtek az emberi szívek. A szeretet, a szeretet, tudod, mintha eltűnőben lenne.- Az emberi szív mélysége végtelen - mondta ő bizonykodva. - A szeretet végtelen, te is tudod. Nem szabad elcsüggedni, ma különösen nem.- Idealizálni sem szabad a dolgokat - válaszoltad. - Te is tudod, mennyire földhözragadt, kicsinyes lény az ember. Bosszúálló, néha kegyetlen.- Ne csak a rossz oldalát nézd - dorgált meg. - A helyzet nem reménytelen. Látod, most is nyugalom van odalent.- Fluszonnégy órára - mondtad, majdnem lekicsinylőén. - Aztán újra kezdődik minden. Ahogy felé tekintettél, észrevetted, nem figyel rád. Az arca megfeszült, egy pontra meredt odalent. Kis, megrongált házban alig harmincéves anya szoptatta gyermekét. Mellette, az ágyban, jó harmincas férfi feküdt egyenruhában. Reszketett a láztól. Jobban megnézted, Bosznia fölött voltatok. A háborútól próbált Bosznia egyik falucskája fölött. Az angyal a férfiakat figyelte, az öt marcona férfit, akik egy keskeny ösvényen a ház felé tartottak. Innen, fentről minden világos volt: ölni küldték őket. Bosszúból, könyörtelenül.- Még ma is? - merevedtél meg. - Hát még ma sem lehet nyugalom? - jajdultál fel. Az angyal már újra másfelé nézett, érdektelenül dúdolt valamit. - Te beszéltél nekem? - kiáltottál fel. - Odanézz, ezek még ma is ölnek! Az angyal nem reagált, tekintete továbbra is a távolba meredt. A csapat odalent a házhoz ért. Nem bírtad ki, leugrottál. Lehuppantál, egyenesen az ösvényre, a ház mellé. A katonák akkor értek oda; próbáltad volna feltartóztatni őket, ám mint rossz álomban, a végtagjaid nem engedelmeskedtek. A katonák elmásíroztak melletted, be a házba. Egyikük kibiztosította fegyverét.- Nem, Istenem, csak ezt ne! - próbáltál volna utánuk mozdulni, minden erődet összeszedve. Nem ment; mint sóbálvány, álltái ott tehetetlenül. Ekkor hatalmas csattanás, erős hang zúgott végig a tájon. Nem hallottad, érezted inkább az angyal szavát. Egész lényedet átjárta az éles kiáltás: -Ne! Egy pillanatra minden mozdulat megmerevedett. Utána már csak a békésen cuppogó kisdedet láttad anyjával, csendesen. A katonák eltűntek; az anya jobb kezével letörölte férje homlokáról az izzadságot.- Legalább egyszer - sóhajtott fel. - Legalább ma nem. Az angyal mintha ott állt volna melletted. - Ezt szépen csináltad - mondtad neki. - Kár, hogy nem vagy ott mindig, amikor ilyesmi készül.- Te kellettél hozzá, a te akaratod - válaszolta. - Az, hogy kimondd: ne!- De nélküled...- Megy az úgyis, hidd el - válaszolt. - Csak keresd a hangot magadban... A ztán hirtelen eltűnt, csak az énekét hallottad vibrálni az éterben. A felfoghatatlan, csodaszép énekét, amely a szívedben állt össze harmóniává. Forróságot éreztél odabent, s úgy láttad, minden megolvad, kizöldül körülötted. CSÁKY PÁL
