Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-04 / 49. szám
l/BEämap 1994. december 4. RIPORT Na gy terület kis névadója Az ősi református templom a várhegyen Ha ma azt kérdezzük, hol is van a zempléni terület központja, gondolkodás nélkül rávágják: Nagymihály! Pedig az egykori vármegye központját nem a Labore menti városban kell keresnünk, hanem jóval délebbre. A Bodrog jobb partján találjuk a ma már kisközségek sorsát élő Zemplént, amely évszázadokon át Zemplén vármegye székhelye volt. Itt alakult meg a feduális magyar állam első királyi vármegyéje... MÁR AZ ŐSKORSZAKBAN... Amikor Szentmária községben jártam, a polgármester kivezetett a Bodroghoz, s a folyón túlra mutatott:- Az ott már Zemplén! Hidunk nincs, a komp régóta nem működik, csak kerülő úton juthat el oda... Arra gondoltam, ha Zemplén ma is területi székhely lenne, lenne híd itt, hogy ne morogjanak annyit az emberek! Szentmáriából az autóbusz Bod- rogvecsésen, Szomotoron keresztül robogott velem a végállomásra, Zemplénbe. A községi hivatalban a „dicső múlt” után érdeklődtem. Vajda Margit polgármesterasszony bevezetett a Zemplénben végzett régészeti feltárások után 1975-ben létesített kis emlékszobába. Az üveglapok alatt ősrégi leletek: dák edények, római kori pajzsfogantyú, lándzsahegy, a vaskorszakból származó nyakék, megmunkált agancsok. Itt találjuk a honfoglaláskori sírban lelt kengyelt, csörgőt, karpereceket, női hajkorongot, ezüst szíjverete- ket... A látottak alapján érdeklődéssel olvasom a tájékoztató tábla szövegét. A mai Zemplén község valamikor fontos központ volt. Az első lakosok már az őskorszakban letelepedtek ezen a helyen kb. 15 ezer évvel ezelőtt. álmos sírja A SZÉLMALOMDOMBON? A honfoglalás első hullámában (895 körül) került a zempléni földvár a Kárpátokon áttörő, új hazát kereső magyarok kezére, amikor ádáz harcot vívtak a szlávokkal az erődítmény birtoklásáért. Erről Anonymus is „tudósít” krónikájában: Itt hódolt meg Zalán bolgár fejedelem Árpádnak. S ekkor, a Bodrogon való átkelőhely védelméért vívott küzdelemben esett el az a magas rangú harcos, akit minden pompával a római kori halomba temettek. Ezt már dr. Mária Lamiová archeológus ,.Zemplén - egy gazdag múltú község” című, nemrég megjelent művében olvashatom. A különböző korokból származó leletek alapján Mária Lamiová joggal állítja, hogy Zemplén a történelmi régiségek bányája, a régészettudomány szempontjából Szlovákia egyik legjelentősebb lelőhelye. Könyvében részletesen foglalkozik a várral szembeni Szélmalomdombon feltárt honfoglaláskori sírral, amelyet a régészek a Kárpát-medence egyik leggazdagabb ősmagyar sírjának tartanak. „A sír gazdag leleteiből - írja Mária Lamiová - említsük meg legalább a 500 aranyozott ezüstveretet, amelyek a halott ruháját és a lószerszámot díszítették, a Fekete-tenger vidékéről származó ezüst csészét, az arany fülbevalókat, a kar- és lábpereceket, nyakéket, de a nyilakat, kengyeleket is, és főként a kardot, melynek alakja a hagyományos Árpád-házi királyi kardra emlékeztet. Éppen ezen kard és egy haj tekercs - az Árpádok totemének, a turulmadárnak ábrázolásával - alapján egyes régészek felvetették a lehetőséget, hogy ez Álmosnak, Árpád apjának volt a sírja, aki akkor esett el, amikor a magyarok behatoltak a Tisza vidékére -, ugyanis a sírban csak olyan tárgyak voltak, amelyek még az őshazából származnak...” DICSŐSÉG UTÁN HANYATLÁS Már 1220-ból van adatunk arról, hogy az írásos emlékiratokban Zem- lenvar, Zemlyn, Zemlen néven emlegetett Zemplénben kőből épített vár van, amely 1241-ben ellenállt a tatárok támadásainak is. A Királyhelme- cen élő, s a Bodrogköz, valamint az Ung-vidék múltját kutató Bogoly János történelmi ismertetéséből tudtam meg, hogy Zemplén kővára a 11. század elején épült. 1258-ban IV. Béla ide hívja össze az országgyűlést. 1261-től Zemplén már vámot is szedhet, ennek fele az egri püspökséget illeti meg. 1299-től mezővárosi joga van, s itt tartják rendszeresen a megyegyűléseket. A 16. században II. Miksa vásárjogot adományoz Zemplénnek. A reformáció előretörésekor a vár plébániatemploma is a kálvinisták kezébe került, s állítólag maga Bethlen Gábor építtette újjá 1628-ban. Zemplén jelentősége a 17. század már romosodó emeletes épület előtt, melyben valamikor a megyegyűléseket tartották. A nagy, boltíves ablakok helyén a kicsire zsugorított nyílások, rések olyan benyomást keltenek, mintha itt középkori börtön lett volna.- Hosszú ideig magtárnak használták az épületet, de már annak sem kell, nagy pincéjében pedig a söröshordókat tárolták. Aztán csak pusztulni hagyták - panaszolja Vajda Margit. - Az egyik sarki tetőrész beszakadt, a fal omladozik, a gerendák korhadnak. Már az emelet is meghajlik, leszakadhat... Ilyen mostoha sors érte azt az előkelő történelmi emlékhelyet, amellyel Zemplén ma és a jövőben is joggal büszkélkedhetne. De úgy látszik, az elmúlt évtizedekben a hatalmon levőknek nem volt érdeke, hogy mentsék a menthetőt. Csak a politikai rendszerváltás után vált lehetővé, hogy szabadabban, nyíltabban léphessünk fel szülőföldünk, történelmünk emlékhelyei érdekében. A ki- rályhelmeci körzeti hivatalban dolgozó s a bodrogközi műemlékek megmentéséért fáradozó Szaniszló János hozta a tudásomra, hogy már 1991- ben lett volna lehetőség a volt megyeháza megmaradt épülete tetőzetének felújítására, de ehhez a községnek anyagilag is hozzá kellett volna járulnia. Önkormányzatunk feleslegesnek tartotta az ideiglenes tetőzést, mert azt úgyis le kellett volna dobni. Mi eredeti állapotban szeretnénk visszaállíttatni a már omladozó épületet, a boltíves nagy ablakokkal. Ezt javasolta a Zemplén főutcája a még pusztuló műemlékekkel (A szerző felvételei) második felében a kurucháborúk során kezd csökkenni. A kurucháborúk során és a járványok után - mint Bogoly János írja - „az elszegényedett kisváros még a pecsétbirtoklási adót sem tudja megfizetni, ezért 1754-ben a megyeházát eladják, és a vármegye székhelye végleg elkerül a névadó helyről”. Á hanyatlás időszakában Zemplénben csak az évi vásárok maradtak, ám idővel ezek is megszűntek. A vár utolsó őrtornya 1872-ben omlott össze, s köveiből építették meg a várhegyen levő ősi református templom tornyát. Amikor a főutat és vasutat a Bodrog bal partjára helyezték, Zemplén a jobb parton elzárult a világtól. Ezt tükrözi a lakosság máig tartó fogyatkozása. Míg 1869-ben még 847-en, 1948-ban 695-en laktak Zemplénben, ma már a község 161 házában csak 410-en élnek, 88 százalékban magyarok. MA IS PUSZTUL A MŰEMLÉK A falu közepén csak elmélkedhettem Zemplén híres múiíjárói és sanyarú jelenéről, az egykori megyeháza komplexumából megmaradt egyedüli, Tőketerebesi Járási Hivatal regionálisfejlesztési osztálya is... A jóakarat megvan, csak a legfontosabb, a pénz hiányzik hozzá. Erről szól Szaniszló János további tájékoztatása:- Hogy többet tehessünk Zemplén érdekében, még 1991-ben kértük, a megyeháza maradványát végre nyilvánítsák műemléknek. Ez 1992-ben meg is történt, s így már 1993-ban az épület megmentésére a Pro Slovakia Alaptól kértünk támogatást, de nem volt rá lehetősége az idei évben sem. Jövőre talán Zemplénre is jut majd pénz...- Ha valóban így lenne, s eredeti állapotba állíthatnánk vissza a volt megyeházát, a mi kis községünk újra híres lehetne - mondja Vajda Margit polgármester. - Az emlékszobánkban az ősrégi leletek közül csak nagyon keveset állíthattunk ki. A legértékesebb tárgyakat a nagymihályi múzeumban őrzik, s Nyitrára is vittek belőlük. Ezeket mind visszahozhatnánk, az épület emeletén múzeumot rendeznénk be, s az egykori megye- székhelyen mutatnánk be Zemplén híuílti/ít t,-'. i't/í n /? / in i óvta] ólrhphő megmaradna az utókor számára is... Petrőci Bálint A nyáron részt vettem az előkészítő bizottság egyik tanácskozásán, s hallva a galéria körül elintézendő temérdek feladatot, a képek áthozatalát (és a beígért műveket még nem mind adták oda), a fotózást, a háromnyelvű katalógus összeállítását (a benne szereplő művészek adatait még össze kellett gyűjteni), kinyomtatását (amire akkor még nem volt pénz!), hangosan is kimondtam véleményemet: - Ebből ugyan nemhogy az őszön, de jövő tavasszal sem lesz galéria! Boldog vagyok, hogy tévedtem. Október húszadikán Dunaszerdahe- lyen átadták a közönségnek a Kortárs Magyar Galériát. A létesítményt bizonyára sok város irigyelni fogja - határokon túl is hiszen még Budapesten sem található ilyen. * Jelen voltam a terv megszületésénél. Tavaly, április nyolcadikán mutatkozott be Luzsicza Lajos Munkácsy-díjas festőművész a dunaszerdahelyieknek. A művész közel ötven éve Magyarországon él, de szülővárosával - Érsekújvárral - szoros kapcsolatot tart, majd minden hónapban hazalátogat. Különös módon Dunaszerdahelyet nem ismerte. Tavalyi kiállításának sikerét látva jött elő az ötlettel: létesüljön a városban Kortárs Magyar Galéria. Hogyan létei * Másfél év nem hosszú idő. A város ön- kormányzata, a Magyarok Világszövetsége, a Rákóczi Szövetség, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége létrehozta a Kortárs Magyar Galéria Alapítványt, amelynek célja „a világ bármely részén élő kortárs magyar alkotóművészek támogatása, a csallóközi régió kulturális életének gazdagítása, esztétikai színvonalának növelése ”. Másfél év elegendő volt ahhoz, hogy felkérjék a művészeket: ajándékozzák a létesítendő galériának egy-egy alkotásukat, de helyhiányra hivatkozva azt is kikötötték a szervezők: egy méterszer egy méternél ne legyen nagyobb... Nem kis fejtörést okozott az: kit kérjenek fel... A beérkező képeket bizottság bírálta el, azután következett a fotózás, meg kellett szerkeszteni - és írni - a háromnyelvű színes katalógust, Dunaszerda- helyre szállítani a képeket... * Október húszadikán a Csallóközi Múzeum kiállítótermében ünnep volt. „A város... sajátosan közép-európai kísérletbe fogott. A valamikori kisváros ma már egy régió székhelye és a sportban kivívott országos rangja mellett most a kultúra terén kíván bizonyítani... ebben a kezdeményezésben a határok átjárhatóságára kapunk példát. A képtárat Kortárs Magyar Galériának hívják, Szlovákiában van, de a világ minden táján élő magyar képzőművészek alkotásainak gyűjtésére törekszik. A galéria arra is példa, hogy a műalkotás és a művésztársadalom nem ismer határokat. Közismert, hogy a szlovák és a magyar művészek intézményesen, de személyes kapcsolataikban is mindig jól megvoltak egymással ”, Ezeket a gondolatokat Szűrös Mátyás tolmácsolta a megnyitón. Sunyovszky Szilvia, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója sok kiállítás megnyitásán vett már részt. - Ez nagyon jó ötlet volt - mondta örülök, hogy ilyen sok művész érkezett Magyar- országról és találkozhattak a szlovákiai képzőművészekkel. A továbblépés csak akkor képzelhető el, ha valahol valami elkezdődött. Ez pedig hangulatos és jó kezdés volt. * Pázmány Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke a fogadáson már fellélegezhetett.- Nagyon boldog vagyok, hogy sikeHa valaki ma autót akar vásárolni, úgy nagyjából négy dolgot tehet. 1. Végigböngészi fél évre visszamenőleg a Vasárnap autós rovatát, és kiválasztja az árjegyzékből az óhajtott márka megfelelő típusát. 2. Befizet egy autóvásárlásra szakosodott külföldi társasutazásra, amelyet odafelé busszal abszolvál, visszafelé már a saját kocsijában feszítve. 3. Megvásárol kb. 1,5 kiló hirdetőújságot, és karikáz, aláhúz, telefonál, alkuszik, amíg mindebből autó nem lesz. 4. Elballag a legközelebbi autóbazárba, ami, jelenlegi sűrűségüket tekintve legfeljebb egy utcasarkot jelent, netán a szomszéd falut. Itt aztán... ...szóval itt aztán, ha emberünk tényleg komolyan gondolja, mi is komolyra fordítjuk a szót. Körülnéztünk ugyanis néhány autóbazárban, hogy megérdeklődjük: a kocsivásárlás e viszonylag egyszerű és kényelmes formáját illetően milyen az ügymenet, mi a teendő vásárláskor, illetve akkor, ha az ügyfél szeretné ily módon eladni az autóját; milyen garanciákat kap a vásárló, milyen a jelenlegi kínálat, melyek a legkeresettebb márkák, típusok? Látogatásaink eredményeképpen először az általánosságban összefoglalható tudnivalókat adjuk közre, amelyek apró eltérésekkel szinte mindenütt azonosak. Ilyen például a kocsi átvételének mechanizmusa az eladni kívánó ügyféltől. Egyeztetnek minden adatot - rendszám, karosszéria- és motorszám -, ellenőrzik, be van-e fizetve a kötelező biztosítás, érvényes-e a jármű forgalmi engedélye. Az eladó és a bazár képviselője ezt követően közösen kitölt és aláír egy formanyomtatványt a kocsi műszaki állapotáról, meg megkötik a közvetítői szerződést. Ez tartalmazza még a tulajdonos által javasolt árat, amely lehet vagy konkrét, vagy egy bizonyos hatarck kozott íttozgo összeg. A szerződés általában meghatározott időtartamra (a leggyakrabban egy hónapra) szól; a legtöbb helyen eddig az ideig nem számítanak fel Van, ahol pl. hét az a határidő, amel bazár már módosítja az eredeti feltét rán, enged a kocsi árából; ezt termé megbeszéli a kocsi tulajdonosává múltán azután vagy helypénzt szán korona körüli összeg naponta -, va felszólítják az ügyfelet, vigye haza a a bazárok általi levonást illeti, a koc nak 3-5 százaléka között mozog. A vásárló dolga lényegesen egys tesen szemügyre veszi a kiszemelt 1