Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-04 / 49. szám
Szeretnék úgy tenni, mintha sohasem lettek volna napok, amikor úgy keltem fel: meg akarok halni Mick féktelen, és a legszexisebb férfi a szakmában, már csak a mozdulatai, a mozgása miatt is.- Milyen az élettársa, Erwin Bach? Nem féltékeny a férfiakra, a figyelemre, a népszerűségre, T ina Turnemek nem adták ingyen a hírnevet. A világhírű énekesnő 1937-ben látta meg a napvilágot Anne Mae Bullockként a Tennessee állambeli Nutbushban. Tizenhét éves volt, amikor Ike Tumer feleségül vette, és felfedezte a rockzene számára. Ismert történet. Ike 25 évesen, kiforrott zenészként mindenáron irányítani akarta Tinát, mindig minden dolgába beleszólt, bábáskodott feleségén. Illetve csak próbált. Tina elvált. És a válás után az énekesnő karrierje kettétört, évekig olcsó revükben énekelt. Most ő az egyik legsikeresebb sztár, tucatnyi slágerrel és milliós rajongótáborral. A nyugateurópai mozikban pedig I„ Tina (Én, Tina) címmel játsszák az életéről készült filmet. Ebből az alkalomból több lapnak nyilatkozott, ezeket foglaltuk össze.- Tina, ön azt nyilatkozta egyszer, hogy nem indul többé koncertkörútra. Miért döntött úgy, hogy mégis útra kel?- Sokszor megpróbáltam már lemondani a szereplésről, de mindig engedtem a csábításnak, és visszatértem a csúcsra. A rock első számú énekesnője lettem, az én koncertjeim betöltötték és megmozgatták a stadionokat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Brazíliában egy éjszaka alatt százhatvanezer embernek énekeltem. Viszont azt senki sem tudja, hogy mennyire ideges vagyok előadás előtt, legutóbb is sírtam. De a tomboló tömeg mindent elfeledtet, elfelejted, mitől féltél. Sok olyan sztárt ismerek, aki egy éjszaka alatt szerezte meg hírnevét, tíz-egynéhány évesen. De én átkozottul keményen dolgoztam harminc éven keresztül, hogy oda kerüljek, ahol most vagyok. Hollywoodban sok csillagnak az én koromban már régen vissza kellene vonulnia, de én még nem csomagolok össze. Nyugdíjasként nincs hely számomra a Nap alatt. Kilencvenéve- sen is dolgozni akarok.- Sohasem jutott eszébe, hogy színésznőként is karriert csináljon?- De, ezért játszottam a Mad Maxben (Örült Max) és a Tommyban. És szeretnék még forgat 1 11 ni. Filmezni jó. Szívesen szerepelnék még néhány akciófilmben - ilyen a temperamentumom. Tudom, hogy nem vagyok Meryl Streep, és nem is próbálom elérni az ő teljesítményét. De szívesen alakítanék bátor nőt, csak azt tenném a vásznon, amit színpadon is csináltam. Viszont van egy Kis probléma: Hollywood állandóan call girlt akarna velem eljátszatni. Ezt viszont nem akarom, mert ez nem én lennék.- És az életéről szóló filmben miért nem vállalta a főszerepet?- A film egy szegény kis fekete lányról szól, aki sztár lett ugyan, de gyerekként sose kapott szeretetet, akit elhagytak a szülei, és akit a férje is vert. Már könnyes a szemem. És hogy tudnám én a saját életemet eljátszani? Magamat? Minek? Ismerem a szerepet, átéltem. Minden egyes felvétel után könnyekben törnék ki... Lehetetlen. Még örülhetek, hogy sértetlenül mentem keresztül mindenen.- Dolgozott Mel Gibson- nal, Mick Jaggerrel és David Bowie-val. Milyen hatással voltak önre ?- Mel igazi profi. Nagyszerű lenne újra dolgozni vele. Mick? Mick nagyon szórakoztató, de nem lehet tudni nála, mikor és hol akarja eltépni a szoknyádat, mint például a Live Aid koncerten is tette. Bár Mick és én nagyon jók vagyunk együtt, félszavakból is megértjük egymást, ami körülveszi önt?- Ugyan, nincs rá oka. Erwinnel való kapcsolatomban az a csodálatos, hogy ő az első igazán felnőtt férfi, akit valaha is ismertem. A legtöbb férfi úgy viselkedik, mint az ötéves gyerek. Egy bizonyos pontig ez kényelmes, de egy idő után már nagyon fárasztóvá válhat. Erwin egészen rendkívüli, és felnőtt. A legkedvesebb férfi, akivel valaha is találkoztam. Tudja, hogy a nők szeretnek virágot kapni, hogy szeretik, ha kinyitják előttük az ajtót, és kedvelik a kis meglepetéseket. Erwin tudja, a legtöbb nő arra vágyik, hogy M, úrnőként kezeljék és ő így is tesz. A legtöbb férfi csak birtokolni akarja a páiját, de semmit nem tesz a kedvére. — Már több mint hat éve együtt élnek. Mi az oka annak, hogy ez a kapcsolat olyan jól működik, míg a többi zsákutcába jutott?- Amikor mással éltem, mindig az volt az érzésem, hogy csak reprezentálni akarnak velem. Hogy jól mutatok, és semmi több. De nincs szükségem arra, hogy külsőm alapján ítéljenek meg. Most már teljesen önálló vagyok. El tudom engedni magam Erwin mellett, mert tudom, hogy elég gazdag és elég sikeres vagyok ahhoz, hogy saját magam maradhassak. És tudom, hogy Erwin engem akar.- Gondoltak már a házasságra is? - Nincs szükségünk arra a darab papírra, de úgy érezzük, hogy ha kell, összeházasodunk.- Amerikainak vagy európainak tartja magát? Tudomásom szerint legtöbb idejét most Európában tölti.- Többnyire Franciaországban és Németországban lakom. Az USA-ban minden a rámenősség, rámenősség és rámenősség. Bárki eltaposná a másikat, csak hogy néhány fillérrel többje legyen. Európában őszintén örülnek, hogy jól csinálom a dolgaimat. Sokkal jobban érdekli az embereket, ki is az a Tina Tumer. Mi az, ami erőt ad neki? Volt férjével, Ike Turnerrel (Archívumi felvételek)- Elfelejtette már a nehéz, rossz emlékű időket?- Soha nem fogom elfelejteni. Az ütéseket, az ájulásig tartó rúgásokat, a sok balhézást Ike- kal, és azokat az időket, amikor nem tudtam fellépni, mert a szemem alatt tenyérnyi monoklik díszelegtek. Soha nem tudom elfelejteni azt, mikor olyan mélyre csúsztam, hogy kabarészámokat kellett énekelnem üzletemberek tanácskozásain Las Vegasban. Szeretném elfelejteni. Szeretnék úgy tenni, mintha sohasem lettek volna napok, amikor úgy keltem fel, hogy meg akarok halni, mert senki sem szeret széles e világon.- Mikor volt ez az időszak?- Életem legnagyobb részében, úgy gondolom. A szüleim soha nem mondták gyermekkoromban, hogy szeretnek. Azt hittem, neheztelnek rám, pedig nem voltam rossz gyerek. Amikor aztán otthagytak a nagyapámnál, minden reggel a postaládához akartam futni, megtudni, írt-e nekem a mamám... ■ ^ volt minden, amit akartam. Csak rH ' ß egy képeslap, amiből tudom: a 1. J JLj mama törődik velem, talán egy nap visszajön értem.- Tizennégy évig élt együtt Ike Turnerrel. Miért maradt vele olyan sokáig?- Szavamat adtam Ike-nak, hogy segíteni fogok a munkájában és abban, hogy eljusson egy magasabb szintre. Most sem kerülöm ki az utcán... F.Cs Milyen szerető ön? Ha szerelemről van szó, mindenki mást vár egy kapcsolattól. Ön szerint milyen az ideális szerelmes? Aki szenvedélyesen szeret, aki jópofa és imád partikra járni, vagy olyasvalaki, aki kitapétázza a szobát? A következő kérdések mindegyikére mondjon „igent”vagy „nemet", és ezután értékelje az eredményt a magyarázatok alapján! 1. Partnerét becenevén szólítja? 2. Untatná, ha húsz évig csak ugyanazzal feküdne le? 3. Észreveszi, hogy élvezi a vitát a partnerével? 4. Volt valaha futó kalandja állandó kapcsolata mellett? 5. Ha szexuális élete romlana, de a kapcsolat egyébként jó, tovább folytatná? 6. Ha távol vannak egymástól, előfordul, hogy annyira hiányzik a partnere, hogy betegnek érzi magát? 7. Felizgatná, ha egy tükörben látná magát szeretkezni? 8. Hisz benne, hogy a világon csak egy embert teremtettek az Ön számára? 9. Várja-e, hogy nagyszülő legyen? 10. Szórakoztatja, ha észreveszi, hogy valaki kikezd a partnerével? 11. Fontos, hogy szüleinek tessék a partnere? 12. Úgy gondolja, hogy Ön és partnere együtt néztek szembe „az egész világgal”? 13. Szeret egyedül partikra menni? 14. Ügy érzi, partnere túlságosan Önre tapad? 15. Szeret kibékülni veszekedések után? 16. riá partnere einiégy valahová, örül, hogy egyedül lehet? 17. Ha Önön múlna, szeretne álldh- dóan partnerével lenni? 18. Sajnálja azokat az embereket, akik egyedül vannak? 19. Általában szokott olyan partnerekkel randevúzni, akiket mások nem találnak megfelelőnek? 20. Megijed, ha partnere egy új szexuális pozitúrát szeretne kipróbálni? 21. Gyakran nem veszi észre, ha valaki jegygyűrűt visel? 22. Úgy gondolja, a gyertyafényes vacsora csak időpocsékolás? 23. Gyakran előfordul, hogy csak partnere kedvéért kezd szeretkezni, de azután Ön is élvezi? 24. Előfordul, hogy alvást tettet csak azért, hogy ne kelljen szeretkeznie? 25. Úgy gondolja, a szerelem elég ok a házasságra? 26. Veszélyben érzi magát, ha partnerének másik nembeli barátai vannak? 27. Két év Önnek hosszú idő arra, hogy valakivel járjon? 28. A megbízhatóság fontosabb, mint a szexepil? 29. Gyakran érzi a szexet kötelességnek? 30. Türelmetlen, ha az előjáték hosszú? 31. Élvezi a szexújságokat? •> . . _________ jz. un es partnere ^uivat veszeKeanek a pénzen? 33. Ha Önön múlna, egyszerre több kapcsolata is lenne? 34. Úgy gondolja, az együttélés olyasmi, amiért érdemes küzdeni? 35. Használ szexuális segédeszközöket, vagy szexis fehérneműt? 36. Ha szerelme nincs otthon, és egy érdekes külsejű levele érkezik, kibontaná? 37. Ha egy kapcsolata véget ér, gyorsan bele tudna szeretni másba? 38. Ügy gondolja, partnere nem elég figyelmes Önnel? 39. Ha van egy jó kapcsolata, elkezdi a családtervezést? 40. Ha a partnere elhagyná, legalább részben megkönnyebbülne? 41. Pontosan megmondja partnerének, mi az, amit az ágyban élvez? 42. Inkább egyedül marad, mint hogy csak a szex kedvéért belemenjen egy kapcsolatba? 43. Nem érti, hogy olyan párok, akik jól megvannak együtt, miért nem házasodnak össze? 44. Úgy gondolja, elkerülhetetlen, hogy partnere idegesítse? 45. Úgy gondolja, szeretkezés közben felesleges fantáziáim? HOGYAN PONTOZZON? Minden kategória maximális pontszáma 15. Tíz feletti pontszám bármelyik kategóriában magas. SZENVEDÉLYES: A következő kérdésekre adott „igen” válaszok 1 pontot '...11 1 r i r\ 1!- - r\ e\r or\ emeK: i„ o., rz„ 13., tv., zo., 3U., 36., 38., 42. és 45. Akik ebben a kategóriában magas pontszámot érnek el, Rómeó és Júlia-típusúak, akiknél a szerelem mindent elsöprő, kisajátító és heves. A szenvedélyes szerelmesek talán nem kötnek öngyilkossági szerződést, de a kapcsolat valószínűleg a „mindent vagy semmit” kategóriájába tartozik. Ha ebben a kategóriában magas a pontszáma, akkor Önnek a szoros kapcsolat és meghittség a fontos. Élvezi az intenzív érzelmeket és a szenvedélyes szexet. Szókimondó, nyílt, őszinte és követelőző. JÁTÉKOS: A 2., 4., 7., 10., 13., 14., 21., 23., 27., 31., 33., 35., 37., 40. és 41. kérdésekre adott „igen" válaszokra adjon 1-1 pontot. Ha tehetnék, azoknak, akiknek ebben a kategóriában magas a pontszáma, egyszerre több kapcsolatuk lenne, és egyik sem igényelne elkötelezettséget. A szex fontos, de nem olyan intenzív, mint a szenvedélyes típusnál. A játékos szerető szeret szórakozni, flörtölni és könnyedén venni a dolgokat. Az ebben a kategóriában szerzett pontok énje hedonisztikus oldalát tükrözik. Ha magas a pontszáma, valószínűleg nem vágyódik egy hosszan tartó kapcsolat lekötöttségére. PRAKTIKUS: A következő kérdésekre adott „igen” válaszokra adjon 1-1 pontot: 5., 9., 11., 16., 18., 20., 22., 24, 28., 29., 32., 34., 39., 43. és 44. A praktikus szerető szereti a tartós kapcsolatot, de nem a viharosat. Azok a párok, akik ilyen szerelemmel szeretnek, megbíznak egymásban, és sok örömet lelnek a közös érdeklődési körükben, például a gyermeknevelésben és az otthonépítésben. A praktikus szeretők kevés érzelmet fejeznek ki. Sokszor félénkek a szexszel, de hűségesek, melegszívűek és megértőek. Az itt szerzett pontok természetének konzervatív oldalát mutatják, azt, amelyik örömmel várja 25. házassági évfordulóját. (Az Ismerd meg igazi önmagad című kötetből) CSEVELY 1994.december 4. l/BSártlBp