Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-06 / 45. szám
ilBSärnap 1994. november 6. RIPORT BÉ LYI HELYZETKÉP Életcélom, hogy megmentsem a bélyi kastélyt! - fogadkozik a község harmincegy éves polgármestere, Bodnár Imre, miközben a Sennyey-család, Bély egykori földbirtokosának parkja, főúri lakhelye felé vezet. A kastély főbejáratának ajtajáról leszedi a lakatot. A riporter csak rémálomban láthat olyat, ami ebben az épületben fogad. Üresen konganak a tágas, nagy helyiségek. Kitűnt innét minden, ami nem volt betonba öntve, bekövezve: még a parkett is kellett valakinek, mert azt is fölszedték. Az oldalépületben, a grófi vendégek hajdani szálláshelyén korhadt gerendák lógnak a mennyezetről. Még a hatvanas években díszes vaskerítéssel vették körül a nagy kiterjedésű parkot, de az már olyan „foghíjas", mint a vénember fogsora. GAZDÁTLANUL fc- A második világháború után elkobzott kastélynak sokáig nem volt igazi gazdája - mondja Bodnár Imre. - A bélyi öregek egyébként úgy emlékeznek a grófi családra, hogy mindig segítettek a rászorulókon. Itt 1944 novemberében vonult át a front. A szovjetek sok embert elhurcoltak, s köztük volt a kastély ura, Sennyey Béla és Pál nevű fia is. Ök kényszertáborban haltak meg, az orosz katonák pedig sok mindent tönkretettek a kastélyban. Távozásuk után itt szállásolták el a tisza- csernyői vasúti gócpontot építők egy részét. 1958- ig itt volt a község alapiskolája, a kastély fő épületét a fogyasztási szövetkezet is használta raktárnak, üzletnek. És volt itt ifjúsági klub is, a hatvanas években pedig cigányokat hívtak „vendégségbe” a grófi vendégházba. Egy időben az öregotthont akarták itt berendezni, de ez nem valósult meg. 1991-ben újra feléledt ez a terv, de a szociális kasszából erre nem jutott pénz, s folytatódott az enyészet. A GRÓFKISASSZONY MÉG CSAK kézbesítő sem lehetett A második világháború után csak az 1902-ben született Sennyey Anna maradt a kastélyban. A grófkisasszony itt élt élete végéig, 1992-ben bekövetkezett haláláig; nem éppen szívderítő körülmények között. Két szobája volt, amelyeket naftakályha fűtött. Itt volt a konyhája, sparhelten főzicskélt, és csak lavórban mosakodhatott. Fürödni a park közelében lakó Bodnár Lászlóékhoz járt, a polgár- mester nagybácsijához, akik mindenben segítették a jólelkű asszonyt. Míg tehette, ő mindig segített a rászorulókon. Ha a mezőn valakit baleset ért, máris érte futottak, és ő jött is sietve, magával hozva a házi patikáját. Sennyey Anna a háború után, hogy a megélhetését biztosíthassa, elvállalta a postai küldemények kézbesítését; de csak egy ideig végezhette ezt, mert az elvtársak ettől a szerény keresettől is megfosztották. „Egy grófkisasszony nem lehet kézbesítő!” A másoktól kapott segítséget apró ajándékokkal, családi emléktárgyakkal hálálta meg. És csak emészthette magát, hiszen a szeme láttára indult enyészetnek a kastély...- A Sennyey-család leszármazottai Magyarországon, Németországban, az USA-ban élnek, de ma már nem használják a grófi címet. Számunkra viszont ez a kastély Bély történelmét is jelenti - mo.ndja Bodnár Imre. - A Sennyey család nevéhez fűződik községünk fejlődése, a Tisza-szabályozás megszervezése is. Az 1780 körül épült kastély felújítása pedig élénkebb életet, a munkalehetőségek révén újabb felemelkedést hozhatna falunknak. MOSTOHA SORSÚ MŰEMLÉK A bélyi kastély magyar kulturális emlékhely. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy hosszú évtizedekig olyan mostohán bántak vele, s kitették az enyészetnek. Alaposan megkésve, csak a politikai rendszerváltás után, 1990-ben nyilvánították műemlékké az 1945 után elkobzott kastélyt, de különösebb iparkodás azóta sem tapasztalható a megmentésére. 1992-ben - a kulturális minisztérium révén létesített Pro Slovakia Alapból - a kastély felújítására kért húszmillió helyett csupán egymillió-kétszázezret kaptak, amiből csak a bejárat fölötti kupolás tetőrész felújítására futotta.- A falunak sosem lesz elegendő pénze a kastély felújítására - panaszolja a polgármester. - Voltak is, vannak is terveink a megmentésére. Megpróbáltuk például idegenforgalmi célokra is felajánlani a kastélyt, hiszen Bély a tiszacsemyői-csapi nemzetközi határállomástól csupán három kilométerre, Király- helmectől pedig kilenc kilométerre fekszik. Közel van a magyar határ is. Nyolc kilométerre innen folyik a Tisza, a határfolyó. Ha megnyitják a határátkelőket, sok ember járna ide a Kárpátaljáról, Magyarországról. A Tisza-parton üdülőhely épülhetne ki, és a vendégeink megtekinthetnék a nagykövesdi várat, a géresi borospincéket, a leleszi prépostságot, továbbá Zemplént, az egykori megyeszékhelyet, Borsiban a Rákóczi-kastélyt, ősszel Királyhelmecen részt vehetnének az évente megtartott, vidám bodrogközi szüreti ünnepélyen. A felújított kastély nívós szállás- és üzletkötő hellyé válhatna, az érdekeltek itt találkozhatnának a tőkét hozó nyugatiakkal is... A bélyiek ebben a reményben vettek részt 1993- ban a zsolnai idegenforgalmi kiállításon. Magukkal vitték a kastélyról szóló információkat, képeket, videofelvételeket, hogy felkeltsék iránta az érdeklődést. Az anyagot eljuttatták Magyarországra, Ausztriába is - egyelőre különösebb eredmény nélkül. MILLIÓKRA VÁRVA Vajon mit hozott az idei esztendő?- Csak a várakozást. Szerencsénkre, a Királyhel- meci Körzeti Hivatal is a sajátjának tekinti a kastélymentés ügyét, elvégre ez regionális érdek is. Július derekán, a körzeti államigazgatási szerv nevében, Szúnyog Géza elöljáró a mi nevünkben is levélben kért segítséget Lubo Roman kulturális minisztertől. A körzeti hivatal vezetője azt javasolta, hogy a miniszter, még válaszadás előtt, tekintse meg a kastélyt. Négy nap után jött is az üzenet: egy hónap leforgása alatt közük, hogy a miniszter úr mikor látogathat el ide. Eltelt egy hónap, eltelt a másik is, de újabb üzenetet azóta sem kaptunk... Ez a bizonytalan helyzet elkedvetlenítette a polgármestert, aki mindmáig életcéljának tekinti a kastély megmentését:- A jövőben is csak azt tesszük, amit eddig tettünk: továbbra is küldözgetjük majd a támogatási igényeinket. No és alapítványok segítségét is kérjük.- Ettől várnak valami konkrétumot?- Talán olyasvalakire bukkanunk, aki fantáziát lát ebben a kastélyban. Hogy közös álmainkat valósíthassuk meg benne. Petrőci Bálint Kicsit keserű szájízzel állapítja meg Kosztolányi Dezső 1929-ben, hogy bizony a könyv nem divatcikk, a jelen más egyebet bámul, „nézi a könyvet a mozi képeiben, inkább hallgatja a könyvet a rádió hangszórójából...” Jeles klasszikusunk nagyon jól sejti, „...hogy a gépek, amelyek a képet és a hangot közvetítik tökéletesülhetnek... az iram mindig szédületesebb lehet.” Ám távol áll tőle, hogy megjósolja a Guten- berg-galaxis letűnését, mint oly sokan a huszadik században. Nem jósolja, mert amikor majd a „sebváltó” már nem állítható magasabb fokozatra, „az emberiség kicsit megdöbben... magába száll, s tűnődik útjáról, rendeltetéséről... választ keres...” És talál. A könyvekben. Naivitás, „világvégével” spekulálgató tipikusan század- és ezredvégi logika lenne az olyan állítás, hogy íme, az emberiség minden elérhetőt elért, itt a vég, a nincs tovább, a sebesség többé nem fokozható! Viszont a könyv megmaradt és megmarad könyvnek. Nem nyelte el a hang- és videotechnika, az abszorpció fordított. Legalábbis ezt látszik bizonyítani a 46. Frankfurti Könyvvásár. Igaz, a könyv ma sem divatcikk. Talán v< túlzott derűlátásnak tűnik, mégis kimond- ki ható, leírható: közszükségleti cikk. Sokak la számára (tekintettel a piaci helyzetre egyre m többen lesznek) a nemes és hasznos szóra- je kozás egyetlen még hozzáférhető forrása - al minekutána könyvet néhány fillérért köl- b; csönözni is lehet! Aki viszont tizenéves te korában az iskola kapujával együtt a könyv fedelét is becsapja maga után (esetleg már korábban beleájul a tévé képernyőjébe), felnőtt korára - amikor már önmaga rejtekében „önmagának” tanul az ember - szinte végzetes következményekkel járó akadályt gördített maga elé, ugyanis műveltségi és szakmai színvonalának emelése, tehát boldogulása könyv híján hiú ábránd. És hátra van még az az egyre tekintélyesebb csoport, amelyet Szerb Antal harmadik olvasónak nevez, s amely legközelebb áll a szívéhez, 1 jáfr’V............................ Hongkc mert számára „...az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer - csak ő az igazi olvasó.” A Biblioteca Apostolica Vatecana fakszimile kiadása Frankfurt nem téveszti szem elől az „igazi olvasót”. Elsősorban a könyvhöz szenvedélyesen kötődő ember gondolat- menetében lel rá kiadói politikájának koordináta- rendszerére a könyvterjesztők, a különböző rendű és rangú menedzserek túlnyomó többsége. Remek kiállítású könyvek ejtik ámulatba egy-egy pavilon előtt a látogatót - ez már művészet a javából. Mind a nemzeti pavilonokban, mind az egyes (tehetősebb) könyvkiadók kiállítási részlegein megkülönböztetett figyelmet kap az ifjúsági és gyermekirodalom. A kicsiknek szánt könyvek „életre kelnek”, ugrabugrál bennük a nyuszi, szalad az őzike, kunyhója ablakából kitekint a rút boszorkány... A mese élménye megfoghatóbb, mélyebb, könyv és játék (játék és könyv?) összemosódnak, a dinamikussá em rác elő a t: elti kői l em ten irái nin s kát vili ja avr kát két lusi has bér ho£ leg ner A ten ban lus: nap nap műi és nác Pa\ I A kastélymentő polgármester (A szerző felvételei) r.%, . ' J®,,. * .i *m£MsESSm t " _ vyv** _ ^ a ^ pH., | » 3 i" rcrrl **
