Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-06 / 45. szám
emüveges, enyhén kopaszodó, nem éppen délceg testtartáséi, hajlott hátú, kis pocakot eresztett, korosabb embereknek képzeljük rendszerint a diplomatákat. Zsoldos Péterre, Szlovákia lisszaboni nagykövetére egyáltalán nem érvényes a fenti képlet, hiszen ruganyos járású, divatos tüskefrizurát viselő, nyúlánk fiatalember, akin nyoma sincs a súlyfeleslegnek, s alig több negyven évesnél. Fiatal ország - fiatal diplomaták, mondta arra célozva, hogy a Szlovákiát képviselő diplomaták zöme vele egykorú, vagy fiatalabb. Bennünket elsősorban az érdekelt, hogyan lett a pozsonyi magyar tannyelvű iskola egykori, érsekújvári származású diákjából hivatásos diplomata.-Tudatosság biztos nem volt benne, talán annyi, hogy a nyelvek mindig is érdekeltek. 12-13 éves koromban kezdtem el spanyolul tanulni, a középiskolában pedig angolul és portugálul. A Komensky Egyetem bölcsészkarán spanyol szakra jártam, s a harmadik évfolyamot cserediákként Havannában végeztem. 1977-től az egészségügyi minisztérium nemzetközi osztályán dolgoztam, ahol külföldi kiküldetés előtt álló orvosokat készítettünk fel nyelvekből. Három évvel később megvédtem doktorátusi munkámat, melynek érdekes témája volt: afrokubai vallási rendszerek. • Minisztériumi alkalmazottként valószínűleg lehetősége nyílt arra, hogy külföldre utazzon...- Hogyne, elsősorban annak köszönhetően, hogy én voltam a nemzetközi osztály egyetlen férfi alkalmazottja. Ha a minisztérium vezetői közül valaki külföldre utazott, általában engem vitt magával, mivel azon túl, hogy tolmácsoltam, megírtam a jelentéseket, a bőröndöket is bírtam cipelni. Utána kétéves líbiai tartózkodás következett, ahova egy csehszlovák-líbiai egészségügyi megállapodás alapján kerültem. • Eljutott-e azokban az években Lisszabonba is?- Nem, akkor még nem jártam ott. A líbiai kiküldetés befejeztével elhatároztam, hogy Madrid érintésével utazom haza, hiszen mindig is bosszantott, hogy spanyol diplomám ellenére sosem jártam Spanyolhonban. S mivel Lisszabon onnan egy ugrásnyira volt, úgy gondoltam, ha elszalasztom ezt az alkalmat, valószínűleg sosem jutok el a portugál fővárosba. • Akkor még nem is gyanította, hogy mekkorát tévedett...- Igen, akkor, mikor először jártam ott, álmomban sem gondoltam arra, hogy egyszer nagykövetként térek oda vissza. Lisszabon már akkor nagyon megtetszett. Két-két hetet töltöttem mindkét ibériai országban, s a minisztériumban már azt hitték, hogy emigráltam. Másodszor 1986-ban jutottam újra ki az egyetemről ismert portugál lektor meghívására. Líbiából történt hazatérésem után a minisztériumban nem maradhattam tovább, mert bátyám időközben Norvégiába emigrált. Egészen 1991-ig az orvostovábbképző intézetben dolgoztam nyelvi lektorként. • Felsorolt munkahelyeinek semmi köze nem volt a diplomáciához.. ..- Valóban nem, de a következő állomás már szorosan kötődik hozzá. Megpályáztam az akkor még szövetségi külügyminisztérium egyik állását, felvettek, és a nem kormányszintű kapcsolatok tartásának a felelőse lettem. Az ország különválása előtt minden külügyi alkalmazottat megkérdeztek, hogy a leendő cseh vagy szlovák minisztériumban akar-e dolgozni. Én haza kívántam térni Pozsonyba, ezért a szlovák tárcához kerültem. 1992 novemberében ajánlották fel Portugáliát, amit elfogadtam, és nagykövetségi másodtanácsosként utaztam ki. Mindössze három napot töltöttem el ilyen minőségben, majd 1993 januárjától a nagykövetség ügyvivője lettem, egészen május 28-ig, amikor is átadtam nagyköveti megbízólevelemet a portugál államfőnek. • Hirtelen belecsöppent a nagypolitikába, mondhatni, talán a nagy ismeretlenbe, hiszen külpolitikai tapasztalat és diplomáciai gyakorlat nem volt a háta mögött...- Teljesen amatőr zöldfülű azonban mégsem voltam, hiszen még a prágai külügyből háromhónapos tanulmányútra vittek a londoni külügyminisztériumba, jártam továbbá Strassbourgban, az Európa Tanács központjában, valamint Brüsszelben az Európai Unió székházában. • Tehát elmondható, hogy sima út vezetett Lisszabonba?- Talán nem is simán, de meglepően gyorsan kerültem ki Portugáliába. Meggyőződésem, hogy ebben szerepe volt az ország ugyanilyen gyors és sima kettéválásának. Azt hiszem, kényszer- megoldás volt a szlovák külügyminisztérium számára is, hogy valakit ilyen gyorsan diplomáciai szolgálatba küldenek. Egyszerűen nem volt más lehetőség. A szlovák külügyminisztérium alkalmazottjai közül az ország szétszakadása után nagyon kevesen jöttek haza a szövetségi külügyminisztériumból. Egyrészt családi okokból, mert nagyon gyakran az egyik házastárs cseh volt, vagy a gyerekek ott jártak iskolába, másrészt pedig szakmai okoknál fogva biztosítottabbnak látták a jövőjüket a már befutott prágai minisztériumban. A szlovákiaiak közül 20-25-en tértek haza, tehát a pozsonyi külügyminisztériumnak nem volt nagyon miből válogatnia. Ezért próbáltak akadémiai körökből is diplomatajelölteket szerezni. Engem Prágába igazgatóhelyettesnek vettek fel, tudtam a nyelvet és voltak portugáliai tapasztalataim - gondolom, hogy ezek a szempontok játszhattak közre kiszemelésemnél. Érdekes adat egyébként, hogy a külügyminisztériumi dolgozók átlagéletkora 32 év körüli, ami nemzetközi összehasonlításban szokatlan, de jónak tartom. • Eduard Kukán külügyminiszter kissé rontja az átlagot...-Nem olyan öreg ő sem a maga ötven- egynéhány évével, fiatalos a külseje és nagyon dinamikus, megfontolt, nagy szakmai tapasztalattal bíró diplomata. • Az elmondottakból arra következtetek, az ön kinevezésének nem volt akadálya az, hogy magyar nemzetiségű. Nagykövetként érezte-e ennek előnyét?- Szakmai szempontból mindenképpen, de emberi szemszögből úgyszintén. Én úgy látom, hogy minden nemzetiségi vagy etnikai környezetből származó ember, szerintem, valahogy született diplomata. Mi mindenképpen tolerán- sabbak, érzékenyebbek vagyunk, jobb a beleérző képességünk, eleve legalább két nyelvet beszélünk, kifinomultabbak az emberi kapcsolataink és dip- lomatikusabbak is vagyunk. Rákényszerültünk arra, hogy a hétköznapi életben mindannyian kis diplomaták legyünk. Egyszóval sokkal nagyobb az empátiaképességünk. • Megkérném, nagy vonalakban mutassa be a portugáliai szlovák külképviseletet.- A személyzetet illetően tudni kell, hogy ketten vagyunk mindössze diplomaták, én nagyköveti rangban és egy fiatal 33 éves kereskedelmi tanácsos, ezenkívül egy alkalmazott pedig a követség gazdasági ügyeiért felelős. Az ő felesége a titkárnő is egy személyben, valamint alkalmazunk egy helybéli titkárnőt is portugál nyelvű küldemények megírására. • Meglehetősen szerény létszámú misszió...- Sajnos, nagyon leszűkítették a létszámot. • Gondolom, ön nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy sajtótitkárral készíttesse el a napi lapszemlét, hanem saját maga böngészi át az újságokat.- így van, természetesen, naponta 2-3 órát ezzel töltök. Ennél viszont sokkal fontosabb volna, sőt, illene, hogy legyen gépkocsivezetőm, de, sajnos, saját magam sofőrje vagyok. S nincs rejtjeles üzeneteket megfejtő beosztottam sem, nincs házmester, kertész, szakácsnő, takarítónő, egyszóval nincs személyzet. • A hiányzó személyzet teendőit csak nem ön végzi javarészt?- Nagyrészt igen. A rezidencia kertjét a feleségemmel gondozzuk és besegítenek a kollégák is. A belvárosi nagykövetségi épületben van portás, ám ha a rezidencián csenget valaki, én nyitok ajtót. Tavaszig volt házmester, aki intézkedett, ha elromlott valami, de takarékossági okokra hivatkozva ezt az állást megszüntették. Lehet, hogy a külügyminisztérium ezzel valamit megtakarított, de így nagyon nehéz dolgozni. • A szlovák külképviseleten ezek szerint a magad uram, ha szolgád nincs mondás szellemében kénytelenek dolgozni...- Valóban ez a helyzet. Igazán nem panaszképpen mondom, csak összehasonlítás végett: a cseh külképviseleten négy diplomata dolgozik, és a kiszolgáló személyzet ennek majdnem duplája. • A nagyköveti teendőkhöz bőven járulnak egyéb tennivalók. De vajon milyen a nagykövet jogköre, s kérdezem ezt azért, mert a napokban visszahívott ankarai szlovák nagykövet azt állította az egyik lapban közzétett, a külügyminiszternek címzett levelében, hogy a külügyminisztérium bármely referensének nagyobb kompetenciái vannak, mint egy külképviselet vezetőjének. Valóban ez a helyzet?- Jogköre papíron van a nagykövetnek, de a gyakorlatban, sajnos, nincs. • Értsem ezt úgy, hogy megvan kötve a keze, azon túlmenően is, hogy a képviselet politikai lépéseit, természetesen, konzultálnia kell a tárcával és gyakorlatilag az utasításai szerint kell eljárnia?- Mindenképpen így van, s végül is a központ utasításait kell követni. Természetesen a nagykövet az úr a házban, a követségen, de ezt úgy kell megoldani, hogy nagyobb súrlódások ne legyenek. Mondanék egy kézzelfogható példát: tavasszal zajlott a nagy létszám- csökkentési hullám, amikor is a minisztérium karcsúsította a követségeket. Az a szerencsénk, hogy nálunk a létszám tovább egyszerűen már nem csökkenthető. Mi reggel beülünk a hivatalunkba, s öt óráig tesszük a dolgunkat, ami nem is kevés. Viszonylag sok szlovákiai turista jön Portugáliába, sokukat meglopják, elromlik az autóbusz, egyszóval mindig bőven van intéznivaló. De ez csak a teendők egy része, mert egy ország szempontjából nagyon fontos a kapcsolatteremtés és -tartás, s ezeket a találkozókat általában a munkaidőn túl bonyolítjuk le. S itt a nagy bökkenő! Megint csak a sofőrhiánynál kötöttünk ki. Rendkívül kellemetlen ugyanis, ha fogadásra megyek illő öltözékben, s miközben a többi nagykövetnek csak annyi a dolga, hogy kiszáll az autóból és fogadják őt a bejáratnál, nekem először parkolóhelyet kell keresnem, vagy a garázsba kell hajtanom, este a fogadás után ugyanígy. Megtörtént, hogy nagykövettársam megkérdezte tőlem, hazavigyen-e, mivel nem várt az épület előtt autó sofőröstől. • Előfordult netán, hogy önt gépkocsivezetőnek nézték?- Bizony, volt erre is példa. Egyébként elrendelhetném, hogy a Lisszabon peremén lakó beosztottjaim közül valaki egy-egy alkalomra felcsapjon sofőrnek, de nem kívánhatom el tőle, hogy ezért autózza keresztül-kasul a rendkívül forgalmas várost, hajnalban érjen haza, s reggel frissen álljon munkába. Igyekszem úgy megoldani a gondokat, hogy ne legyen felesleges feszültség a munkatársak között. • Ezek szerint a diplomata élete sem fenékig tejfel.- Kívülről nézve ez egy aranykalitkának tűnik, de valójában helyzetünk nem irigylésre méltó. Fiatal ország lévén úgy vagyunk ezzel, mint általában a legtöbb kelet-európai állam: többet szeretnénk kapni, mint amennyit adni tudunk. • Említette, hogy kis és ráadásul fiatal ország vagyunk. Amikor ön 18 hónappal ezelőtt megérkezett Portugáliába, mit tudtak ott Szlovákiáról és milyen volt a híre?- A diplomaták, akikkel találkoztam, tudták, hogy hol van Szlovákia, hogyan jött létre. De ha az átlagportugált kérdezné, bizony meglepődne tájékozatlanságán. Azt tudták, hogy az ország különvált, s nagyon helyeselték, hogy ez békésen, kulturáltan történt meg. Erre egyébként külön kitért tavalyi újév utáni fogadásán a portugál államfő. A hétköznapi ember Portugáliában mást nem nagyon tud Szlovákiáról, de megjegyzem, hogy más kelet-európai országról sem. • Volt rá példa, hogy Szlovákiát összetévesztették Szlovéniával?- Keverik a két országot. Kapunk szlovénektől leveleket, amelyeket nincs hova kézbesíteni, mert Szlovéniának nincs Lisszabonban külképviselete. Nézetem szerint idő kérdése, hogy Szlovákiának mikorra sikerül magáról egy olyan képet kialakítania, amely pozitív lesz. De nem hinném, hogy ez csak Szlovákia problémája, mivel más kis ország esetében is megtörténik, hogy alig ismerik. • Tavaly májustól megítélése szerint mennyit változott, esetleg javult-e a nem túl jó Szlovákia-kép?- Ön mondta, hogy nem túl jó. A nemzetközi imidzsen javítani kell, mert új és kis ország. Mennyit tud tenni ezért a nagykövetség? Szerintem főleg ebben az évben megtettük a maximumot. Portugália az elsők között ismerte el Szlovákiát, s azon hét nyugat-európai ország egyike, amelyek ratifikálták a társulási szerződést az Európai Unió és Szlovákia között. A portugál vezetők támogatják, hogy Szlovákia mielőbb az EU tagja lehessen, amit Michal Kováé nyári látogatásakor tolmácsoltak is. Elmondhatom, portugál befektetők érdeklődnek aziránt, hogy részt vegyenek a szlovák privatizációban, érdekeltek abban, hogy a kereskedelmi kapcsolatok elmélyüljenek, de úgy gondolom, hogy a hagyományos termékek szállításán kívül túl nagy forgalomnövekedés nem lesz. A kölcsönös kereskedelmet fellendítheti, hogy hamarosan konzulátust nyitunk Portóban, az üzleti élet egyik központjában. • Ön ugyan most hathetes szabadságon tartózkodik idehaza, de bizonyára vannak értesülései arról, hogyan viselkedett a portugál tőke, vajon kivárt-e a szlovák választásokra való tekintettel.- Igazán nagy befektetések eddig sem voltak, de portugál részről jelezték, hogy szeretnének Szlovákiában beruházni. Szakértői tárgyalások folynak arról, hogy portugál bankok ottani cégeknek 15 millió dollárt folyósítanának termékeik szlovákiai forgalmazására, s a jelek szerint ezek az év végéig befejeződnek. A két ország hamarosan olyan fontos szerződéseket ír alá, amelyek például kizárják a kettős adóztatást és biztosítják a beruházások kölcsönös védelmét. Ezek hiánya okozza elsősorban a portugál tőke beáramlásának elmaradását. 0 Mikor ez a beszélgetés megjelenik, ön már újra Lisszabonban lesz. Diplomatakollégái nyilván első kézből akarják majd öntől hallani, mi is történik jelenleg Szlovákiában a választások után. Mit mond majd nekik?- Az igazat megvallva nagyon diplomatikus leszek. Biztosan lesznek ilyen kérdések, de a szakmabeliek úgyis nagyon jól ismerik a helyzetet. A diplomata kitérő választ is adhat, vagy felemlítheti Portugália példáját. Ott húsz éve volt a piros szekfűs forradalom, s az első 11 évben 16 kabinet váltotta egymást. Tehát egy tőlünk gazdaságilag fejlettebb országban is cserélődtek a kormányok. Jelenleg nagyon stabil kormány van hatalmon, s bízom abban, hogy Szlovákiában is csak idő kérdése egy ilyen időszak beköszöntése. • Köszönöm a beszélgetést. P. Vonyik Erzsébet Zsoldos Péter tavaly májusban adta át megbízólevelét Mario Soares portugál államfőnek DUPLÁN DIPLOMATA Beszélgetés Zsoldos Péterrel, Szlovákia portugáliai nagykövetével 1994.november 6. 1/BSÉmBP
