Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-30 / 44. szám
sssssssaKeptelen természetrajz (Részletek) Az oroszlán Az oroszlán az állatok királya, akit a köztársasági pártiak is respektálnak. Ereje rendkívüli, nagyobb, mint Hackensch- miedté. Farkának egyetlen csapásával leterít egy embert, hogyha nem, hát nem jól találta. Az oroszlán igen rugékony és ügyes, gyorsabban fut, mint egy paripa, viszont, ha akar, lassabban tud menni, mint egy konflisló. Tizenkét métert is tud ugrani, különösen, ha a métereket nem egymás után hosszában, hanem egymás mellé, székében rakják le. Az oroszlán a legbátrabb valamennyi vadállat közt, de ezért kitüntetésre nem reflektál. Hazája Afrika és Ázsia, más földrészeken csupán mint idegen államok alattvalói szerepelnek, s útlevél és más igazoló iratok hiányában állatkertekben vannak internálva. Ha valaki gyalog megy a sivatagban, és véletlenül találkozik egy oroszlánnal, akkor először is úgy tesz, mintha nem ismerné meg, mintha azt hinné, hogy borjú. Ha az oroszlán mégis okvetetlenke- dik, akkor az ember megáll, és mereven néz az oroszlán szemébe; mindaddig, amíg mereven néz, semmi baja nem történik, sőt, ha az illető ember egész addig néz mereven, amíg haza nem ér, akkor egészen megszabadul. A .hím oroszlán nagyobb, mint a nőstény, amit jó tudni, mert ha az embert megtámadja egy oroszlán, akkor legalább tudja, hogy az hím-e vagy nőstény. A hím oroszlánnak továbbá dús sörény borítja a nyakát, ami jó meleget tart; ez a természet nagyszerű gondoskodására vall, mert ha az oroszlán hazájában 40- 50 fokos meleg van is, mégis megtörténhetik néhány százezer év múlva, amikor már majd a nap is hűlni kezd, hogy hidegebb lesz ott is, és akkor igen jó szolgálatot tesz majd a sörény. Az oroszlán színe sárga, ez szintén a természet egy nagyszerű elve, az úgynevezett környezethez való alkalmazkodás miatt van így, tudniillik olyan a színe, mint amilyen a sivatag homokjáé, hogy nehezen legyen fölismerhető, s így a zebrák, antilopok, nyulak és más állatok meg ne támadják szegényt. Az elv pompásan beválik, a nevezett állatok az oroszlánt nem is támadják meg, annyira nem, hogyha az oroszlán azt akarná, hogy nevezett állatok őt megtámadják, direkte egy vörös übercigert kellene fölvennie. A kanári Azt a kis sárga motort, amelyet egy kalitkába helyeznek el, s amelyet naponta cukorral és sárgarépával töltenek meg, amelyet kora reggel a nap első sugara húz föl, hogy azután egész nap, amíg csak ki nem fogy belőle a cukor és a sárgarépa, ugráljon, billegjen, és benzinmotor berregésénél is rettenetesebben csiripeljen - kanárinak nevezik. Ismeretlen gonosztevő mérnökök, akik valószínűleg a föltalálói és első konstruálói ennek a szörnyű kis gépezetnek, valamikor régen néhányat találmányukból - hímeket és nőstényeket - tropikus szigeteken helyeztek el, s azok ott azóta működnek és szaporodnak. Lelketlen kufárok összefog- dossák e kis szörnyetegeket, és rosszízlésű európaiaknak eladják, akik kalitkába helyezik őket, és a szobájukban tartják. A kalitkában, amint már mondtam, kora reggeltől késő estig eszeveszetten működik e szörnygép, ugrál, és csiripel, ezt a csiripelést a városi emberek zenének tartják, s azt mondják, hogy: a kanári énekel. Bezzeg a józanabb falusiak nem mondják, hogy a béka vagy a szúnyog énekel. Még a falusi madarakra, a fülemülére, a sárgarigóra, pacsirtára is csak a városiak mondják, hogy énekel, a falusiak nem. Szerény véleményem szerint énekel Caruso, de a kanári nevű sárgarépa-motor nem. Hogy is lehet éneknek, zenének tartani azt az őrült, eszeveszett, értelmetlen csiripelést, vijjogást, huhogást, vartyogást, fütyülést, krákogást, amit például nyári reggelen a sok neveletlen madár az erdőben véghezvisz, amiben nincs sem ritmus, sem melódia, sem összhang, s ami fejetlenebb, mint mikor a zenészek hangszereiket hangolva összevissza cincognak, búgnak, fuvoláznak, trombitáznak - s amelyet sem Tango, sem a karmester nem vezényel, hogy egységes, értelmes muzsika legyen belőle. Szóval, a kanári csiripel, vijjog, sistereg, fütyül, sípol, szörcsög, vagy akármi, csak nem énekel. Ebben a közhaszontalan, sőt káros tevékenységben aztán az egész kis lény ki is merül. Semmi más érdekes tulajdonsága nincsen, nem ír, nem számol, nem sakkozik, nem dominózik, nem pipázik, nem mondja annak a szamárnak, aki előfütyül neki, hogy: maga majom. Nagyságára nézve akkora, mint egy vékony kis veréb, élettartama száz év, de ha a gazdája előbb megunja a csiripelé- sét, előbb is agyonütheti; ha víz alatt tartják tíz percig, végleg leszokik az éneklésről. Ha a piszeorrú öregasszony a Tabánban s a krumpliorrú nyugalmazott sóhivatalnok a Vízivárosban azt akarják, hogy két kanáriból három legyen, akkor egyik meglátogatja a másikat, s a két kanárijukat összepárosítják; ebben a kanári lényegesen különbözik a többi, tehát a benzin-, gáz- és villany- motortól. Végtelen mennyiségű iszonyú csiri- pelés után, melytől egész emberi nemzedékek unják meg az életüket, s kiköltöznek a farkasréti vagy a rákoskeresztúri temetőbe, a kanári is meghal természetes halállal. A kanári természetes halála úgy történik, hogy elkezd irtózatosan csiripelni, mindig és jobban csiripel, végre - ami motorjellegét bizonyítja - a csiripelés egy eksztázisban fölrobban. Az elefánt Az elefánt a legnagyobb szárazföldi állat, de csak a felnőtt elefánt, mert egy igen kis elefánt például jóval kisebb, mint egy igen nagy víziló. Az elefánt úgynevezett állatkertekben fordul elő, a föld minden nagyobb városában, amiért is az elefánt hazája széles e világ, amiben a művészhez hasonlít. Állatkert nélkül csakis Indiában és Afrikában fordul elő, amiért is azok, akik elefántvadászatra indulnak Pilisvörösvárra, kénytelenek néhány nyúllal beérni. Az elefánt igen rosszkedvű állat, már kicsiny korában állandóan megnyúlt orral járkál, ezért aztán az orra úgy is marad, és ormány nevet vesz föl. Jókedve úgyszólván csak akkor van, ha ütik, mert bőrének vastagsága miatt az ütést nem érzi, s ezen jóízűen röhög. Az elefánt hangja trombitaharsogáshoz hasonlít, ami megtévesztően hasonlít ahhoz, amiről az olvasókönyvek mint az elefánt hangjáról szólnak, s amiről azt mondják, hogy hasonlít a trombitaharsogáshoz. Az elefánt fűvel, szénával, kölessel és rizzsel táplálkozik. Barbár erkölcséről tesz tanúságot, hogy megjelenik a rizsföldeken, telezabálja magát, és fizetés nélkül távozik. Az elefánt testi ereje óriási, beledugja ormányát a vízbe, éppen úgy, mint a nagyorrú kávénénikék a kávéba, de aztán a kávénénikéktől eltérőleg teleszívja az ormányát, és azt nem hagyja csak úgy visszacsöpögni a kötényére, hanem igenis belespricceli a szájába, amiben bizony a disznóhoz hasonlít, nem mintha a disznó is így tenne, hanem mert az már mégiscsak illetlenség. Az elefánt betegségei közt leggyakoribb a nátha; képzelhető, mekkora náthája szokott lenni. Az elefánt igen okos állat, volt például egyszer egy szabónak egy elefántja, ez olyan okos volt, hogy amikor a szabó elment hazulról, az elefántot otthon hagyta, és a kaput bezárta, az elefánt, mikor idegenek akartak bemenni a szabó udvarába, nem eresztette be őket, mert nem is tudta volna kinyitni a kaput, meg nem is tudta, hogy be akarnak menni. Az elefánt az állatkertben a hátán egy trónusszerű alkotmányt cipel, amibe egy leány és egy férfi beleül, és a szerelemről csevegnek, ekkor az elefánt az úgynevezett elefánt szerepét játssza. Az elefántot robbanó golyóval vadásszák, amire nagyon dühös. Életkora igen magas, egy tudós egyszer sokáig figyelt egy elefántot, amint az kétszáz évet élt egyfolytában. Persze előbb is meghalhat, de csak akkor, ha valami olyan különös baj történik vele, amit egy elefánt se bír ki. A milliomos-állat a nagy „Brehm” új kötetéből A milliomos-állat, röviden milliomos, igen elterjedt állatfaj, bár nem szapora. Föltalálható a föld bármely részén, tehát Budapesten is. Átmenet az ember, röviden szegény ember és a gorilla közt, habár külső tulajdonságaiban, úgymint testalkat, arckifejezés, öltözködés, túl is szárnyalja a szegény embert, viszont lelki tulajdonságaiban mélyen a gorilla, sőt hiéna alatt áll. A legváltozatosabb típusok találhatók köztük, igen gyakran a középtermetű, holdvilágképű, cvikkeres, hájas hasú milliomos. Pofájába vastag szivar van dugva, drága bőrkarosszékben ül, cvikkerén át szúró tekintet tűz a vele beszélő szegény emberre, rögtön felismeri annak munkaviselt arcáról, reszke- teg hangjáról és használt ruhájáról, hogy az nem milliomos, és vadállati inger lepi meg, hogy rávesse magát, és felfalja. De ezt mégsem teszi, nem is szabad tennie, mert a milliomosok országonként megállapodtak egymással, s ezt a megállapodást írásba is foglalták, ez az úgynevezett Büntető Törvénykönyv, hogy a szegény embert nem szabad megenni, mert egyrészt gyümölcsözőleg lehet használni, másrészt válogatott kínok közt lehet egész életén át sanyargatni. Meg aztán a milliomos azért sem eszi meg a szegény embert, mert jól van lakva, mindig jól van lakva, finom húsokat eszik, habos tortákat, sajtot sokat és drágát, és ebéd után nagyon szidja a szegény embert, hogy mért oly disznó, hogy száraz kenyérhéjon kívül még krumplit is eszik. És amikor látja, hogy a szegény ember megijed ugyan, de belül nem ad neki igazat, iskolákat alapíttat, ahol a szegény embert arra tanítják, hogy egyrészt isten megbünteti azt, aki jól táplálkozik, másrészt a jó táplálkozással az ember megbetegszik. Este aztán színházba vagy orfeumba megy a milliomos, és igen jól mulat azon, hogy a fent említett tanítást a szegény ember elhiszi. Dél és este között igen komplikált terveket eszel ki a milliomos, hogy hogyan lehetne a szegény emberek átlagos élettartamát leszállítani, életüknek úgynevezett szenvedéseit szaporítani, és sírásukat legalább úgy kicifrázni, mint 36. Rácz Laci a gyerevelemakáclombosfalumbát. A milliomos, ha meglát egy borzasztóan szegény embert, aki olyan szegény, hogy már röhög a saját szegénységén, annak „fogja, szegény ember!” kiáltással ad egy forintot, ez az úgynevezett csalétek, amellyel a többi szegény embert más szegény emberek által kis fizetésért ásott vermekbe ugratja. A milliomosok szép palotákban laknak, amelyekben nyáron nagyon hideg van, télen nagyon meleg van, amelyek pompás bútorokkal vannak berendezve, remek képek, szobrok találhatók a palotákban és sok könyv. Este elalvás előtt a milliomos kivesz a könyvszekrényből egy verseskönyvet, és egy óra hosszat elgyönyörködik azon, hogy a költő azért a sok versért alig kapott pár korona honoráriumot. Ez az úgynevezett műélvezet. A paloták fényét nagyban emeli az a körülmény, hogy a szomszédságukban pincelakásokban harminc szegény ember alszik egymás hegyén-hátán, a pincének csak egy kis ablaka van, amelyen át a szegény emberek az égre üvöltnek. Ez az úgynevezett háttér, mely a milliomos életének szépségét és boldogságát nagyban emeli. A milliomos nemi élete nem egészen szabad, mint például a vadállatoké, hanem úgynevezett erkölcsi alapokon nyugszik, ami abból áll, hogy a milliomosnak van felesége, aki egy másik milliomos szeretője, van szeretője, aki egy másik milliomos felesége, van barátnője, aki egy szegény ember lánya, fene a pofáját, és van lánya, aki a házitanító szeretője, mindennek erkölcsi tartalmat az ad, hogy a szegény embert régen, ha szeretője volt, a milliomosok más szegény emberekkel elégettették, ma ellenben, ha szeretője van, csupán kipellengéreztetik, bezáratják, állásából elbocsátják. A milliomos élete egészen haláláig tart, igen nehezen halnak, legtöbbnyire amiatt való bánatukban, hogy a munkabérek nagyon magasak. Sokan közülük életük utolsó éveit az úgynevezett Schwartzer-ben mulatják át, pelmplem, míg utódaik ezzel szemben a Frim-ben ütik fel kedvenc tanyájukat. A hangya A hangya nagyságra és színre nézve különféle, leggyakoribb nálunk Európában a kis fekete és a valamivel nagyobb vörös hangya, a trópusi vidékeken pedig vannak nagy, sőt óriási hangyák, sárga és sötétszürke színűek is. Kék színű hangyák nincsenek, ami a természetnek minden gazdagsága mellett is némi szegénységére vall. A hangyák igen fejlett társadalmi életet élnek, jól működő szervezettség alapján dolgoznak együtt, s még szép tőlük, hogy kórusban nem énekelnek, és nincs külön szaklapjuk. A hangyák a föld alatt élnek, pompásan kiépített lakásokban, és egy kis tölcséralakú nyíláson át jönnek a napvilágra, amely nyílás körül kis dombocska látható, amit a föltúrt föld alkot. Egy ilyen tölcsérnyílás és a közeli másik tölcsérnyílás között kis utacska vonul, ezen közlekednek a hangyák szép sorban, mint a katonák. Hogy milyen gonddal vannak ezek az utak építve, azt mutatja az is, hogy némelyiknek a mentén hatalmas fák is vannak, különösen azoknak a mentén, amelyek nagy fák tövében húzódnak. A kis föld alatti lakásokba a hangya nyáron át télre való tartalékot hord össze, amiből az látszik, hogy igen okos állat, nem csoda, mert hiszen a feje majdnem olyan nagy, mint a pot- roha, márpedig bizonyos, hogy például ön is okosabb lenne, ha a feje akkora lenne, mint a törzse. Aztán még azt is mutatja ez a megbocsátható árufölhal- mozás, hogy a hangya igen előrelátó állat, ami már azért is csodálatos természeti tünemény, mert a szeme oldalt van. A hangyák által alkotott kisded társadalmakat hangyabolyoknak nevezik. Ezek a kis társadalmak igen harciasak, ha például egy ilyen bolyba belekerül egy hernyó vagy gyík, a hangyák rámásznak, és agyonmarják, fölfalják. Ezért helyes dolog, ha valaki az ilyen bolyra rálép, és széttapossa. Aki harcol, az ellen harcolni kell. Vannak ilyen randa hangyabolyok a világon, kár, hogy nincs mindegyikre egy megfelelő óriás csizmás láb. A nőstény hangyák mindennap egy tojást tojnak. A hangyatojás fehér és viszonylag igen nagy, mert majdnem akkora, mint a hangya egész testének a fele. A nőstény hangya igen szerény állat, mert azt a nagy tojást csöndesen, minden kotkodácsolás nélkül tojj a, nem úgy, mint a nagyszájú tyúk, aki az aránylag kis tyúktojás miatt akkora gezéreszt csap, hogy nem is lehet csodálni, ha egy tyúktojás olyan sokba kerül. A hangya élettartama eddig még ismeretlen. Egy igen kiváló természettudós egyszer meg akarta állapítani, s e célból figyelni kezdett egy fűszál árnyékában fekvő hangyát. Két évig figyelte, de .akkor megunta a további figyelést, és megfigyelésének eredményéről írt egy hetveníves munkát, amelyben kimutatta, hogy a hangya legalább két évig okvetlenül elél. Később azonban egy másik, még kiválóbb természettudós kimutatta, hogy az első számú kiváló tudós megfigyelése értéktelen, mert hitelesen megállapította, hogy az általa megfigyelt hangya már a megfigyelés első pillanatában döglött volt. KISFALUD Y SÁNDOR 126. dal Napok jönnek, napok mennek, De búm csak nem távozik. Részletek a kesergő szerelemből 27. dal Ott, ahol én nevelkedtem, És az órák elreppennek, Egy dombról egy patak folyt: Hányszor ott nem estvéledtem, De sorsom nem változik. A vulkánok kifáradnak, Éltem akkor boldog volt. De nem az én füzeim; Vígan, mint a völgy ölében Folyók, tavak kiapadnak, Életem úgy folydogált. De nem az én könnyeim; Ez idők az örökségbe, Erdők, mezők felvidulnak, Mint a vizek a mélységbe, Csillagzatok megfordulnak. Lefolynak: halandó! A szerencse forgandó, A jó hamar múlandó. Csak ínségem állandó! KAZINCZY FERENC írói érdem Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! ismerlek egészen. Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés, íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés: íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mű. E heti irodalmi összeállításunkkal Kazinczy Ferenc születésének 240. évfordulójára, valamint Kisfaludy Sándor és Nagy Lajos halálának 150., illetve 40. évfordulójára emlékezünk. IRODALOM 1994. október 30. l/BSÉmap
