Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-30 / 44. szám
l/BSärnap 1994. október 30. GYERMEKVILÁG Mo noszlóy Dezső Vénasszonyok nyara Füstöl a gőz gőzöl a füstöl elhullt árvalányhaj a családi üstről fennkölten regél haja-haja haja hó kiszáradt már rég a só kiszáradt már rég a nincs vénasszonyok nyara sincs Őszre fele van az idő (Magyar népköltés) Őszre fele van az idő, tarjasodnak a kis felhők, sírdogálnak a bárányok, mert nincs nekik édesanyjok. Ne sírjatok, kis bárányok, van még nektek jó juhásztok, jó gazdátok, jó juhásztok, aki gondot visel rátok. E gy szép napon így szólt a kakas a tyúkocskához.- Itt a mogyoróérés ideje; jó volna ha kimennénk együtt a hegyre, és egyszer alaposan jóllaknánk, mielőtt mindent elhord a mókus.- Jól van - felelte a tyúkocska gyerünk, csinálunk egy görbe napot magunknak. Kimentek együtt a hegyre, s mert remek idő volt, egészen estig ott maradtak. Akkor aztán, magam sem tudom, miért, talán mert nagyon teleették magukat, vagy mert nagyon elfáradtak, semmiképpen sem akartak gyalogszerrel hazamenni. A kis kakas mogyoró- meg dióhéjból takaros kis kocsit szerkesztett. Amikor elkészült vele, a tyúkocska beletelepedett a hintóba, és azt mondta:- Most aztán fogd elébe magadat, és húzz!- Hogyisne! - felelt a kis kakas. - Inkább gyalog megyek, mintsem hogy befogjam magamat! Nem, barátocs- kám, nem így alkudtunk! Kocsis szívesen leszek, a bakra örömest felülök, de hogy húzzalak, azt már nem! Ahogy így vitatkoztak, hápogva odatotyogott egy kacsa.- Tolvaj népség! Ki engedte meg, hogy az én mogyorós hegyemen bitan- goljatok? Megálljatok, ezt megkeserü- litek! Kitátotta a csőrét, nekiment a kis kakasnak. De a kakas sem volt rest, szembeszállt a kacsával, és hegyes csőrével hamarosan olyan alaposan helybenhagyta, hogy a kacsa megadta magát, és kegyelmet kért. Büntetésül a hintó elébe fogták, a kis kakas fölpattant a bakra, ő lett a kocsis, a tyúkocska is betelepedett azzal:- No, kacsa, szedd a lábadat, ahogyan csak bírod! - kiáltotta a kis kakas, és útnak indultak. Egy idő múlva két gyalogossal találkoztak. Az egyik egy gombostű volt, a másik egy varrótű.- Hohó, megálljatok! - rikkantották, és elmondták, hogy egy tapodtat sem bírnak továbbmenni, sötét is van, hogy az orrukig sem látnak, meg az utca is nagyon piszkos; kérdezték, nem ülhet- nek-e föl, odakint jártak a kapunál a szabótanyán, és nagyon elidőztek egy kis söröcske mellett. A kis kakas azt gondolta, ez a két cingár legény úgysem foglal el sok helyet, megengedte hát, hogy felkapaszkodjanak, előbb azonban a lelkűkre kötötte, ügyeljenek, nehogy ráhágjanak akár a tyúkocska lábára, akár az övére. Jó későre járt már, amikor egy vendégfogadóhoz értek. Nem akartak éjszaka továbbutazni, szegény kacsa alig is állt már a lábán, csak dülöngéltek jobbra balra a fáradtságtól, akár a részeg. Betértek hát a fogadóba. Hanem a gazda váltig szabadkozott, hogy a ház tele van, nincs egy szemernyi hely sem, sajnos, nem tud nekik szállást adni. Magában pedig azt gondolta: „Majd éppen ilyen csavargó, éhenkórász népséget fogadok a tetőm alá!” A kései vendégek azonban nem tágítottak. Nagy szíveskedve felajánlották fizetség fejében a tojást, amit a tyúkocska tojt útközben, s ráadásul a kacsát, az is tojik egyet naponta - mondták; így aztán a fogadós végül is belement a dologba: nem bánja, háljanak meg a házban. Erre azok nekiálltak, jól lakmároztak, nagy dínom-dá- nomot csaptak, aztán lefeküdtek. Másnap, alighogy pitymallott, és az egész fogadó mélyen aludt, a kis kakas felkeltette a tyúkocskát, megkeresték a tegnapi tojást, a kis kakas felszúrta a csőrével, ami benne volt, azt a kis lyu- kacskán mind egy csöppig kihörpél- ték, az üres héjat meg gondosan a tűzhely tetejére rakták. Utána fogták a varrótűt - még az is az igazak álmát aludta -, és beleszúrták a fogadós ka- rosszékkének az ülőkéjébe, a gombostűt meg beletűzték a törülközőjébe, aztán, mint akik jól végezték dolgukat, se szó, se beszéd, kereket oldottak. A kacsa szeretett szabad ég alatt aludni; most sem ment be a házba, odakint bóbiskolt az udvaron. Fölneszeit a zajra, amint a két cimbora szárnyat surrogtatva továbbsurrant, s gondolta, jobb lesz, ha ő is kereket old. Fölszedelőzködött, a kertek alján tiszta vizű kis patakra bukkant, rátelepedett a víz hátára, azon úszkált szép kényelmesen hazafelé; s ez már sokkal inkább ínyére volt, mint a tegnapi kocsihúzás. Néhány óra múlva ébredezni kezdett a fogadós is, nagyot nyújtózott, kikászálódott pehelypámás, pehelypaplanos ágyából, megmosakodott, fogta a törülközőjét, hogy megszárítkozzék: abban a pillanatban a gombostű jól végigkarmolta az arcát. A gazda bosszúsan lökte félre a törülközőt és kiballagott a konyhába; gondolta, ha már így pórul járt, legalább egy jót reggelizik. Megpillantotta a tűzhelyen a tojást, s előre összefutott szájában a nyál, amint a rántotta ízére gondolt. Hanem ahogy megragadta, ropp! - a tojás azon nyomban összeroppant a kezében, s a sok dirib- darab héj alaposan összeszurkálta.- Úgy látszik, ma reggel minden összeesküdött ellenem! - dünnyögte a gazda bosszúsan, és karosszékébe vetette magát. Hanem tüstént föl is pattant, és nagyot kiáltott: - Ajajaj! - mert a varrótű alaposan belédöfött, mégpedig nem a fejébe ám! Most lett igazán mérges! Eszébe jutottak a kései vendégek; szaladt, hogy ellássa a bajukat. De csak hűlt helyüket lelte. Erre aztán erősen megfogadta, hogy soha, amíg él, nem fogad be többé ilyen éjszaka járó garázda társaságot, amelyik sokat eszik, semmit nem fizet, s ráadásul még meg is táncoltatja az embert. Rónay György átdolgozása K étéves lehettem, vagy kevesebb. Első nagy rémületemre emlékszem ebből az időből. Udvarunk hosszú volt, keskeny, két oldalt a barna ajtók előtt szalagnyi virágágyak. Tulajdonosuk féltő gonddal ápolgatta a satnya palántákat, virágokat, egy-egy halovány levelű paradicsombokrot. Mi, gyerekek, imádtuk az udvart. A ház előtt, a keskeny járdán túl villamos futott, és a felnőttek állandó tilalma a házfalak között tartott bennünket. Egyedüli életlehetőségünk az udvar volt. Ott lehetett nyar- galászni, kissé kiabálni is, ha a hirtelen haragú házmestemé nem volt otthon, vagy éppen jobb kedvében találtuk. Emlékszem, mennyi időbe telt, míg végigjutottam az udvar hosszán. Kicsi voltam, hosszúszoknyás, vékonycsontú teremtés. Azon a napon éles kiáltások hallatszottak az udvar végéből. Ott, a kapuval szemközt, a messzeségben, a falnak dőlt, használatlan üvegajtók után dimbes-dombos volt a föld, a kiöntött szemétből törött lábasok füle állt ki, elhasított papírdobozok hevertek szanaszét. És most onnan jött az átható kiáltozás, amitől annyira megrémültem, hogy megálltam, mint a cövek, és se előre, se hátra nem mertem indulni. De aztán az ajtók felpattantak, asszonyok futottak ki seprőkkel, botokkal, szemétlapátokkal felfegyverkezve és elölről a kiáltás most már érthetővé vált: Patkány! Patkány! - rikoltozta egy női hang és a botos had arra viharzott, hogy elpusztítsa a patkányt. Üsd!.. Ott! Ott rohan! - kiáltozások töltötték be az udvart. Aztán valami különös, vinnyogó sikoly: a patkány vonított haláltusájában és a seprők, lapátok, botok döngették agyon. Akkor vette észre anyám, amikor az asszonyok elégedetten, kipirosodott arccal szétszéledtek, ki-ki a lakása felé tartott, de visszabeszéltek egymáshoz, mesélve a patkányirtás részleteit. A házmestemé ütötte agyon végül is a patkányt, a csúf, haragos asszony, aki utánunk, kicsinyek után is odaha- jította, ami a keze ügyébe esett, ha hangosnak találta játékunkat. A patkány ott feküdt. Szürke volt és mozdulatlan. Mi, gyerekek, lassan odahúzódtunk, körülálltuk, némán nézegettük. Komorak voltunk és ijedtek. Mitől féltünk? Nem, nem a halott állattól. Tán, ha köztünk surran át élve, akkor sem ijedünk meg tőle. Ismertük esti sétáiról, őt és egész rokonságát. Nem volt ritkaság erretájt. Az az első sikoly... az maradt meg bennem, amely hírül adta, hogy egy patkány jelent meg, agyonüthető, surranó szürkeség... kicsi, mint én és a másik gyerek, és a nagy ölte meg, a házmestemé, aki utánunk hajította a fahasábot, vagy ami éppen a keze ügyébe esett. Nagyon szomorú voltam. A patkány meg ott feküdt elnyúlva, szeme nyitva, mozdulatlanul, a nap vörös fénye ráhullott a hátsó palánk tetejéről, aztán elérte a lábamat, felkúszott a szoknyám széléig és én sírva fakadtam. Elme-futtatás egy focistáról Futballpályán ő az elme, A kapusok veszedelme, Van is szépen jövedelme, De edzéshez is türelme. A focizás a szerelme! Életének az értelme: Csapatának a győzelme. Szerkeszti Tallósi Béla Gondol Ködöm , tolnát ___ Sz ereted a macsekokat? Akkor most eljátszadozhatsz velük. A cicás ábrákon ugyanis házimacska-fajták és vad- macskafélék neve, valamint macskákkal kapcsolatos fogalmak neve rejtőzik nyolc irányban: balról jobbra, jobbról balra, felülről lefelé, alulról felfelé és a négy átló irányában. Ha valamennyi felsorolt szót megtaláltad és kihúztad, akkor a ki nem húzott betűket folyamatosan összeolvasva egy, a témába illő fogalom nevét kapod végső megfejtésül. ABESSZIN AMERIKAI ANGÓRA BAGOLY (macskabagoly) BIRMAN BRIT BURMÁI CÁPA (macskacápa) CICA CIRMOS CORNISH CYMRIC CSATI (egy macskaféle) CSINCSILLA DEVON EGÉR FAROK GEPÁRD HIUZ KORÁT KUTYA MAN-SZIGETI FARKATLAN MÉZ (macskaméz) OCELOT OCICAT OROSZ KÉK PERZSA PUMA REX SKÓT SZEM (macskaszem) SZIÁMI SZINGAPÚRI SZFINX UGRÁS (macskaugrás) ZENE (macskazene) Az október 16-ai számunkban közölt feladat megfejtése: Turczel Lajos; csónak, szerencse. Nyertesek: Gáspár Annamária, Tornaija; Hátas Szilvia, Vágsellye; Jakab Gergó', Ipolynyék; Banka Mónika. Dunaszerdahely; Kálozi Judit. Nádszeg. I * J \ Am nlzij Garázda társasás ............................... ^
