Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-10-30 / 44. szám

TAKARÉKOSKODNI laposabb pénztárcával...?- Hölgyem, maga megbolondult? Örülök, hogy egy-két sört megihatok a munkanélküli segélyemből. A többi kell a csa­ládnak. Így is a feleségem fizetéséből élünk. Fizetéstől fize­tésig. A létminimumon! Nekem sosem volt még takarékbe­tétkönyvem. Mégis itt vagyok. A családom hiányt nem szenved. Ruhánk, cipőnk van. Főtt ételt eszünk. A lakbé­rünk kicsi, igaz, a lakás is. De inkább összébb szorulunk, nem megyünk nagyobbá, isten ments! Két szobában élünk összesen heten. Az öt gyerek meg én a feleségemmel. De szép, összetartó család vagyunk. Lassan leszerel a nagyfi­am, aztán már remélem, ő is keres. Sehogyan még sohasem volt! (Egy 45 éves férfi a g-i talponállóból)- Bizony, fiam, minden azon múlik, ki hogyan osztja be a jövedelmét, mit hogyan pazarol el, vagy hogyan becsül meg. Én már nyugdíjas vagyok, de csak a tejre, kenyérre költők. A kertemben megterem a zöldség, csirkét nevelek, házinyulat tartok. Ruhám, cipőm már kitart, amíg élek, né­ha veszek egy-egy új fejkendőt magamnak. Ha a község ki­rándulást szervez az öregeknek, akkor elmegyek. De én ott se költök ám, viszem magammal a hazait. A pénzemet szé­pen elrakom, gyűjtögetem. Kell az unokáknak. Hol szüle­tésnap, hol karácsony. Tőlük nem sajnálom. Régebben megpróbáltam a takarékba tenni: de nálunk, ugye, a faluban nincs takarékpénztár, hogy azért utazzak, s még ők számol­ják fel a kezelési költséget? Eszembe sincs! Itt tartom én, a szekrényemben. Jó helyen. Még a lányom sem tudja, hol. Kéznél van, ha kell, a temetésemre való is, meg a többi is. Ne mondhassák, hogy nem hagytam nekik semmit. Itt az én takarékom, a szekrényben! (Sz.J. nyugdíjas, a Csallóközből)- Megírhatja, asszonyom, mert tapasztalat és igazság, amit mondhatok. Én már akkor gondoltam a családomra, amikor más még a pártgyűlésekre járt. Azért volt miből kez­denem, amikor jött a fordulat. Az én gyermekeim el vannak látva. Lakást kaptak, színes tévét, műholdasantennát, nyuga­ti kocsit. Kérem, itt az eurokártyám, nekem már akkor devi­zaszámlám volt, amikor más tanulmányozta, hogyan kell ki­váltani a vállalkozói engedélyt. Hiába biztatgatják egymást olyan népi bölcsességekkel, hogy sok kicsi sokra megy, meg hogy ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Attól, hogy valaki nem szív el egy cigarettát, vagy nem iszik meg egy korty konyakot, még nem válik milliomossá. A kutya is oda... ahol már van valami. Rátermettnek, ügyesnek, beleva­ló embernek való a mai világ. És én az vagyok. Itt, nézze, a pénztárcámban annyi pénz van, mint másnak a takarékban. Én tízezer korona nélkül nem lépek ki az utcára. És a csekk­könyvem, természetesen, szintén velem van. Ismemi kell a lehetőségeket: melyik bank mennyi kamatot ad, s hogy hol, milyen hitelt, kölcsönt érdemes felvenni - vagy nyújtani. De ez már nem elemi iskola! Nekem a jó üzletkötés jelenti a „takarékoskodást”, a rossz, az elszalasztott meg a pazarlást. Mert vállalkozni is tudni kell. Aki megdolgozik érte, annak van, s lesz pénze. Aki meg a sültgalambra vár, az tengődjön! Ez a piac törvénye! (J.I. vállalkozó, Pozsony)- Nézd, engem a titoktartás kötelez, hogy ne adjam ki a klienseket. De tudom, nem élsz vissza vele, hát elmondha­tok néhány érdekes esetet. Van egy család: fizetésnap után mindig behozzák a pénzt hozzám. Nyereménybetétkönyvük van. Aztán hónap vége felé lassan-lassan kiszedegetik. Százkoronánként. Bekönyvelem, elteszem, majd ismét be­könyvelem', s kiadom a pénzt... Szó nélkül, elvégre ez a dolgom. Tudod, nem olyan nagy község a miénk, nagyon kell vigyáznom, hogy bizalmasan kezeljem az ügyfeleket. Itt úgy van, hogy be sem jön a következő, amíg az éppen soron lévő ügyfél nem tette a táskájába a betétkönyvét. Ne­hogy kiderüljön, kivett-e, vagy betett-e pénzt...Egy bácsi a pénzcsere után kezdett hozzám járni. Addig otthon rejteget­te a pénzét. Olyan jól eldugta, hogy ő maga sem találta meg, csak egy hónappal a pénzcsere után... 20 ezer koronát hozott, hogy hát most mi legyen? Elintéztük neki, hogy ne károsodjon. Azóta, ami a nyugdíjából megmarad, és amit a zöldségért kap, mind idehozza. A múltkor valaki nyert a Sportkán. Hozta nagy boldogan. Egy százast hagyott magá­nál, hogy megünnepli, nincs messze a vendéglő, bement. És az ital megoldotta a nyelvét. Rázúdult az egész rokonság, egy hét múlva kivette az egész összeget, szétosztotta. Most sportkázik, mint az őrült, hogy hátha újra nyer. Más szóra­kozása nincs is - özvegy férfi az illető mert amióta el­szedték a nyereményét, nem áll szóba vele a rokonság - még ők vannak megsértve... Szeretem a fiatal házasokat, amikor boldogan hozzák be a kis pénzüket, és öt, tíz év múlva nyúlnak csak hozzá, ha valamilyen nagyobb beruhá­zásra szánták el magukat. És sajnálom a nyugdíjasokat, akik önmaguktól irigyelnek tíz koronát, de az unokákat el­halmozzák minden karácsonykor, húsvétkor. És már csak mosolygok, ha olyan Zsugori uram féle ügyféllel találko­zom. Leszakad róla a ruha, a kabát, közben félmillió is van a betétkönyvein, de egy kiló banánt sajnál magától, nem fűt be, ül a hidegben, hogy ne fogyjon a tüzelője... Szóval száz féle ember van - sajnos, olyan is, aki életében még nem próbált meg takarékoskodni, pedig nagy pénzeket keresett. De hát az ilyenekről ne mondjak semmit, ezek nem tartoz­nak az ügyfeleink közé. (H.K. egy takarékpénztár fiókjának vezetője) *** A tücsökről és a hangyáról szóló, régi tanmesének kellett volna ránevelnie bennünket a takarékoskodni tudásra. Nos, kinek így hozta a sorsa, kinek úgy; nehéz lenne kideríteni, mennyien gazdagodtak meg, vagy maradtak szegények e szerény és régimódi intelem hatására. Tény, hogy az elmúlt évtizedekben olyan jövőképet próbáltak elénk varázsolni, amelyben a pénznek már semmi szerepe, „mindenkinek szükséglete szerint” lesz majd mindene, ruha, kocsi, lakás, étel és ital... Ez lett volna a kommunizmus. E varázslatos kép egyre homályosabbá s távolibbá vált, habár a kong­resszustól kongresszusig tartó párthatározat-megvalósító időszakok a maguk külön „szakkifejezéseivel” buzgón kö­dösítették a lényeget. Volt pedig sok minden: ésszerűsítési intézkedések, gazdsági szemlélet kialakítása... A világot járt emberek már akkor is tudták, hogy ez fából vaskarika. Mi, idehaza rekedtek azonban csak téveszméink korának eltűntével ébredtünk rá, hogy az életet, a haladást, a háború­kat és a megegyezéseket a pénz, a piac szabályai igazolják. Ma ilyen meséket olvashatunk: „Próbáld Pluszba! Ezer koronát kaphat azonnal, kölcsön formájában a regisztrál­tatott vagyonjegykönyv leadása után, az általános Hitel­bank bármely fiókjában" vagy „A pénz és a tehetség együtt jár”. Avagy: „Újra itt a fontos döntések ideje. Megfontolt­nak kell lenni, és olyan alapra bízni pontjainkat, amelyben azok biztos hasznot hoznak. ” Ésígytovábbsatöbbi...- Számtalan új szolgáltatás, ésszerű és kitűnő takarékos- sági lehetőség áll a lakosság rendelkezésére - tájékoztat Augustovicová Anna, a Szlovák Állami Takarékpénztár szenei fiókjának vezetője, miután gondosan megvitatta a bazini központi takarék marketing-főnökével: milyen infor­mációkat adjon „a sajtónak”. Érthető módon a lakossági betétek alakulását nem szíve­sen elemzi, hiszen a mai gazdasági helyzet, a munkanélkü­liség magas százalékaránya, az infláció, az emelkedő élel­miszerárak mellett aligha lehet túlzottan takarékoskodni. Azonban a pánik is elmúlt, amely a pénzcserék előtt jelle­mezte a helyzetet, ma már nem állnak hosszú sorok a taka­rékpénztárak előtt. Sem kivételre várva, sem arra, hogy pénzüket betehessék az emberek. A vagyonjegyes könyvecskék kiváltása is higgadtabban, megfontoltabban folyik, mint az első kör idején. És tulaj­donképpen most tanulják a vállalkozók, a szülők, a fiatal házasok, hogyan kell - vagy lehet - boldogulni a majdani piacgazdaságban.- Nagyon fontos, hogy a gyerekek már az iskolában el­kezdjenek takarékoskodni. Hogy a szülők - ha önmaguk ér­dekében nem tették - a gyerekek kedvéért áttanulmányoz­zák a lehetőségeket, s olyan szerződést kössenek velünk, amely évek múltán majd gyermekük számára jó indulási le­hetőséget jelent az élethez, a vállalkozáshoz. Mivel ez itt nem a reklám helye, hadd ne soroljuk fel - még a Takarékossági Világnap alkalmából sem -, hogy mennyi új szolgáltatást nyújtanak a takarékpénztárak. Szin­te külön tanfolyamra lenne szükség, hogy az egyszerű - nem vállalkozásból élő - emberek is tájékozódni tudjanak, miért előnyös például az építkezési takarékosság, vagy az átutalási betétszámla, netán a betétkártya, amellyel a mosta­nában megnyitott pénztári, vagyis a bankautomatákból bár­mikor kivehetik az ügyfelek a pénzüket. Persze, azért azt se felejtsük el, hogy mindezek a takaré­kossági és hitelnyújtási formák hosszú távon előnyösek. A kezdő, a fiatal családoknak bizony nehéz lesz az ifjúházas kölcsön nélkül, s egyre nehezebb lesz a régebbi építkezési támogatás nélkül otthont teremteni. A pénz világa azonban könyörtelen, kemény világ. Sokat kell még tanulnunk - akár a más kárán, akár a sajátunkon - ahhoz, hogy boldoguljunk benne. Takarékosságunk és pa­zarlásunk „látleletei” ott találhatók a kukákban, ahol - saj­nos - még mindig sok az ételmaradék, a kinőtt, használt (de még nem elnyűtt) ruha és cipő, a kuka mellé kirakott gáztűzhely, a falu végi szemétlerakatokra hányt edény, deszkavég, ócskavasként is értékesíthető kerítés, üstök.- Aranybánya ez, kérem, csak kesztyű kell hozzá! - lel­kendezik egy pozsonyi guberáló, amikor viszem le a sze­metet. - Ha hiszi, ha nem, én ebből még a takarékba is vi­szek. Van ugye, az a kis nyugdíjam, abból kifizetem a gar­zonom rezsijét. Annak, aki átveszi tőlem a holmit - ruhát, cipőt, papírt, miegymást - szúrok egy-egy fiaskót. A ke­nyérmaradékot az öreg barátom kapja. Csirkéket, malacot nevel. Hát ő „naturáliával fizet”. De az az ezeröt-kétezer bejön belőle. Először kerékpárral cipeltem, aztán hogy pén­zem lett, vettem ezt a kárét. Hát úgy nézzen rám, hogy ta­karékbetétkönyvet nyitottam! Nyugdíjas koromra. Még- hogy itt nem lehet megélni?!... Ez az a téma, amelyhez ahány ember, annyiféle a kom­mentár... Haraszti Mészáros Erzsébet A házaspár vegyesboltot nyitott Pozsony villanegyedében. Az üzletet családi házuk alagsorá­ból alakították ki. Szépen berendezték, a polcokra kizárólag kiváló minőségű áruk kerültek, igazodva a környéken la­kók igényeihez. A tulajdonosok az üzlet megnyitásakor szinte mindennel szá­moltak: az áruellátás nehézségeivel, a megnövekedett rezsiköltségekkel, a ma­gas adókkal. Egy dologról azonban teljesen elfe­ledkeztek: az üzleti szarkákról. Meg sem fordult a fejükben, hogy azon a környéken, ahol sikeres üzletemberek, művészek, politikusok laknak, komoly gondot okoznak majd az alkalmi tolvajok. Mivel azonban minden leltározás alkalmával pár ezer koronás hiány mutatkozott, a tulajdonosok és az üzlet három ezelőtt. Ugyanis az is megfordult a fe­jében, hogy a nő „egyszerűen” klepto- mániás lehet... Egy divatos szó: a kleptomania A kleptománia görög szó, magyarul beteges, leküzdhetetlen lopási hajlamot jelent. Dr. Bajnok István pszichiáter szerint a kleptománia divatos szó. - Az emberek hajlamosak a valódi tolvajokat is összekeverni a kleptomániásokkal — állítja a szakember. - Az a fiatal nő, aki rúzst lop, mert nem tudja megfizetni és szüksége lenne rá, nem kleptomániás. A kleptománia ott válik betegséggé, ha az il­lető olyan kényszert érez magában, hogy fittyet hányva a lebukás veszélyének, el­emei valamit az üzletből. Egyébként jel­lemző a kleptomániásokra, hogy teljesen használhatatlan hol­alkalmazottja - akik szintén a családhoz tartoztak - árgus szemmel figyelni kezdték a vevőket. Egy alkalommal a tulajdonos lánya így észrevette, hogy egy jól öltözött fiatalasszony Milky Way csokit csúsztatott a zsebébe. Rohant is az ap­jához, aki viszont jól megszidta: az a hölgy, akit a lánya lopással gyanúsít, egy sikeres magánvállalkozó felesége, aki szinte naponta ezressel fizet, nincs hát rászorulva, hogy hétkoronás cso­koládét fizetés nélkül vigyen el a bolt­ból. Ez teljesen lehetetlen - állította a családfő. Aztán pár nappal később a saját szemével győződhetett meg ar­ról, amiről azt hitte, hogy lehetetlen­ség. A gazdag vállalkozó csinos fele­sége ezúttal ugyanis egy üveg konya­kot csúsztatott a kabátja alá. Az üzlet­vezető alig akart hinni a szemének, s morfondírozni kezdett: vajon mi kész­tet egy gazdag hölgyet a lopásra? Hi­szen ha valakinek, neki valóban min­dene megvan. Gyönyörű családi ház, két jó márkájú autó, két szép, egészsé­ges gyerek. Vajon miért lop az ilyen? - tette fel magában ismét a kérdést, de válaszolni nem tudott rá. Mint ahogy azt sem tudta, hogy most mit csinál­jon? Az üzletben csak a saját család­tagjai tartózkodtak, nincs egyetlen más tanú sem, aki meg tudja erősíteni, hogy a hölgy valóban lopott. Hívja ki a rendőrséget? Egy üveg konyak mi­att? Esetleg ki sem jönnének. És ha nagy ügyet csinál az esetből, az is előfordulhat, hogy a környéken meg- orrolnak rá, és nagy ívben elkerülik majd az üzletét. Mérlegelt, fontolga­tott, rendezgette a gondolatait, s végül döntött: nem csinál semmit; úgy tesz, mintha nem látott volna semmit. A gazdag vállalkozó feleségéhez éppen olyan kedves, készséges lesz, mint íiiiiii" .... mik at is ellopnak.- Hogyan fejlődik ki valakiben ez a be­tegség?- A kleptománia általában valami­lyen neurotikus eredetű betegséghez szokott társulni. Ez lehet érzelmi fruszt­ráltság, elhagyottság, depresszió. Ebben a helyzetben tehát nem okvetlenül a lel­ki betegség az elsődleges, hanem a lelki állapot.-A kleptomania gyakori jelenség?- Nem. Eléggé ritkán fordul elő. Nem is nagyon szoktuk diagnosztizálni. Az ilyen esetek általában nem is kerülnek a pszichiátriára, hiszen a kleptománia nem fejlődik olyan mérvű betegséggé, hogy társadalmilag veszélyes lenne.- Statisztikailag ki lehet mutatni, hogy hány kleptomániában szenvedő ember él Szlovákiában? — Nem, mert a kleptomániások szá­máról nem készült semmilyen statiszti­kai felmérés. *** Ennyi hát a szakember véleménye a kleptomániáról. Társadalmilag valóban nem veszélyes jelenségről van szó, vi­szont egyre több üzlettulajdonosnak okoznak gondokat a beteges, leküzdhe­tetlen lopási hajlamot érző emberek. Sőt! A minap például a CNN adott hírt arról, hogy három évi börtönbüntetésre ítéltek egy londoni hölgyet, aki naponta ezerkétszáz font értékben tulajdonított el különféle árukat az angol főváros üzle­teiből, „természetesen” fizetés nélkül. - Szinte fizikai fájdalmat éreztem volna, ha mindent, amit vásároltam, a kasszá­nál ki kellett volna fizetnem. Olyan jóle­sett, ha valamit csak úgy, fizetség nélkül kivihettem a boltból - vallotta ez a kö­zépkorú, jómódban élő hölgy. Nos, tessék hát eldönteni, hogy ilyen helyzet láttán ki mit kiált?... Azt-e, hogy: Fogják meg tolvaj! Vagy azt: Fogják meg! Tolvaj? Kamoncza Márta RIPORT 1994.október 30. l/SSárnsp na rom . ——— 1 ' Fogják meg. Tolvaj*

Next

/
Thumbnails
Contents