Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-30 / 44. szám
l/BSÉrnap 1994. október 30. RIPORT 0 A z ember gatyája is rámehet A minap - véletlenül éppen e riport témájához illőn - Dosztojevszkijt olvastam. Köztudott, hogy a szenvedés és a szenvedélyek nagy orosz kutatója maga is mennyire a szerencsejátékok rabja volt. Hiába keresett sokat könyveivel, az éppen csak arra volt elég, hogy játékadósságainak egy részét törlessze belőle. Hitelezői néha annyira sürgették, hogy Dosztojevszkij a műveit egy gyorsíró kisasszonynak volt kénytelen diktálni. Minél korábban készült el ugyanis a könyv, annál korábban fizettek érte - ám az írónak nem sok maradt belőle. Legföljebb annyi, hogy a gyorsíró hölgyet feleségül vette... A pénz azonban rendre elúszott. Dosztojevszkij - regényhőseihez hasonlóan - maga is „gyenge jellemnek” bizonyult, aki nem tudott ellenállni a szerencsejáték kísértésének. Ugyanakkor ő volt az, aki regényeiben s elméleti írásaiban a rossz emberi cselekedetek, a gyilkos hajlandóság és a lélekpusztító, a lelket rabbá tevő szenvedélyek gyökereit próbálta keresni. Írásaiban többször és több megközelítésben kifejtette: a gyenge jellem azért gyenge, mert nem tud ellenállni a sátáni kísértéseknek, s a lelkében meglevő isteni és démoni hajlandóság közül a démoninak enged szabad teret. Hogy ezt miért teszi, arra az író, természetesen, nem adhatott pontos választ. Kikaparta azonban e folyamatok gyökerét, és a világ elé tárta a lélek sátáni felének rejtett princípiumait. S egyik megnyilvánulását és következményét: a játékszenvedélyt, annak lélekroncsoló hatásaival, pedig magán is megfigyelhette. A kártyajátékot a keresztény tanítás az ördög bibliájának tartja. Ez persze nemcsak a kártyára, hanem a szerencsejátékokra általában is vonatkoztatható. Ott van bennük a kígyó ígérete: az anyagi gazdagodás reménye. Hogy ez mennyire csak tévhit, nem nehéz bizonyítani; ráadásul a szerencsejáték sikere soha nem hoz megnyugvást, hanem csak mákony, csak reménység, amely újabb, igazi sikerekben hisz. A játék megszállottja ezért nemcsak a családját és embertársait nem tudja már szeretni, hanem önmagát sem. Legföljebb mind ritkábban „tiszta pillanataiban” látja be, milyen útra tévedt. Vajon visszatérhet onnan? 2. A játékterem falán, körös-körül, reményt keltő zöld alapon ott a többször ismételt fölirat: Kellemesen töltheti szabadidejét és még pénzt is nyerhet! A több kisebb szeparéra osztott hatalmas helyiség tele játékautomatákkal. Van autóversenyt vagy légicsatát imitáló szerkezet, melyben a játékos „igazi” pilóta lehet. Van kártyajáték, rulett; vannak golyókat lökdöső és begolyóztató masinák. És játékosok is szépecskén: nyereményben reménykedő, önigazolást kereső, izgatott vagy éppenséggel csalódott emberek. Zömében fiatalok. Itt-ott pedig nehéz iskolatáskát cipelő apróságok, akik inkább csak tátott szájjal figyelnek; akik számára a játék ugyan még nem ezt jelenti, de előbb- utóbb ők is megpróbálják. Mert a szüleiktől, rokonaiktól néhányan kaptak már ajándékba zsebbe is dugható, elektronikus nyomogatóst, otthoni tévékészüléken is játszható, pittyegő egy- facsarást. E játékterem lehetne bárhol Szlovákiában, mert ezekre a helyekre, ezekre az automatákra immár nem rátalálni nehéz, hanem kikerülni őket. Lehetne bárhol, de a szóban forgó éppen Besztercebányán van. Mert játékauto- mata-ügyben e közép-szlovákiai városban jártam, és illusztrációképpen bekukkantottam a városközpont egyik nagy játéktermébe. A besztercebányai Roosevelt Kórház pszichiátriai osztálya volt Szlovákiában az első, ahol kimondták: a játékautomaták megszállottjai szenvedélybetegek, pontosabban lelkileg sérültek, akiket gyógyítani kell. Az igazat megvallva, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szenvedélybetegségek - így a játékrabság, az alkoholizmus, vagy a kábítószer-fogyasztás - gyógyításának a pszichiátriai kezelés a legjobb módja; bár kétségtelen, hogy egyik lehetősége. Mint ahogy az is bizonyos, hogy a játékautomaták immár oly sok embert, oly sok családot tettek tönkre, hogy e problémával ilyen módon is foglalkozni kell. 3. Szlovákiában tehát ez idáig Besztercebányán van az egyetlen elmegyógyászati osztály, ahol szisztematikusan próbálkoznak a játékszenvedély rabjainak megsegítésével. A kezelésre jelentkező páciens egyébként olyan sok, hogy hosszú időre előre be vannak táblázva, és soron kívül csak a súlyosabb eseteket veszik fel. Mert ez a kezelés teljesen önkéntes, arról szó sincs, hogy valakit kényszerítenének: kezeltesse játékszenvedélyét. Az előzményekről, a kezelés lehetőségeiről és korlátáiról, a jövőről dr. Ludvik NábélekkeX, a besztercebányai pszichiátriai osztály főorvosával és helyettesével, dr. Ján Vong- rejjel beszélgettem. A kezdetekről Ná- bélek doktor a következőket mondta:- Valamivel több mint egy évvel ezelőtt a Sme című napilapban egy rövid, informatív cikket jelentettünk meg arról, hogy a betegségek klasszifikálá- sának legújabb átértékelésekor a patologikus játékszenvedély is a fölállítható diagnózisok listájára került. E cikk nyomán elárasztottak bennünket a levelek és telefonok. Azok az emberek s hozzátartozóik írtak, telefonáltak, akiket valamilyen módon érintett - vagy sújtott - ez a szenvedély. Arról is tudni szerették volna, van-e mód e betegség gyógyítására. Tudtuk, hogy nálunk akkoriban ezzel senki nem foglalkozott, így elhatároztuk, hogy mi megtesszük. Szereztünk hozzá irodalmat, bár ez a problémakör még Nyugat-Európában és Amerikában sem igazán felkutatott és gyógyászati módszereiben sem letisztult kérdés.- Elsősorban a szenvedélyük veszélyességét tudatosító játékosok vagy inkább a családtagjaik voltak azok, akik szorgalmazták a kezelést?- Ez is, az is előfordult. A játékszenvedély a családokban is nagy kárt okoz, hiszen az automatákon nagyon sok pénzt lehet eljátszani. Akadt olyan páciensünk, akinek csaknem egymillió koronás adóssága volt, illetve van. És mert ezt előbb-utóbb vissza kell fizetni, ez a családtagokat is nyomasztja. Olyannyira, hogy nemcsak a játékos kísérel meg öngyilkosságot, hanem gyakran családtagjai is.- Tapasztalatok híján, milyen módszereket alkalmaztak az első pácienseknél?- Mivel a játéktól való függőség nagyon hasonlít a másfajta függőségekhez - például az alkoholizmushoz a játékfüggőség gyógyításakor is ezeknek kezelési tapasztalatait alkalmaztuk. A játékos is gyakran tudatában van annak, hogy amit csinál, az mennyire káros, mégsem tud ellenállni a késztetésnek. És a játék által ugyanúgy felfokoKLINKO RÓBERT zott pszichikai állapotba, egyfajta üd- vözült lelkiállapotba kerül. Együttműködtünk csehországi kollégáinkkal is, hiszen szinte egyszerre kezdtünk el foglalkozni a témával Prágából Nespor doktorral, Opavából pedig Chvíla doktorral.- A kezelés minden esetben kórházi, intézeti kezelés?- A páciensek közül sokan valóban azt szorgalmazták, hogy csak rendelőben kezeljük őket, ahová a hét meghatározott napjaiban be-bejártak volna. Mivel mi senkit sem kényszerít- hettünk arra, hogy befeküdjék hozzánk, néhányan ezt a megoldást választották. Elmondhatom, közülük csak egy esetben tűnik úgy, hogy az illetőnek sikerült némiképp leszoknia a szenvedélyes játékról. A többiek visszaestek a korábbi állapotba. Ezért mi a bennmaradást ajánljuk. Egy-egy kezelés öt-hét hétig tart.- Hogyan néz ki a tulajdonképpeni terápia?- A játékfüggőségben szenvedők kezdetben együtt voltak a többi páciensünkkel. Ezzel nem voltak jó tapasztalataink. Most két külön szobát tartunk fenn nekik. Minden napjuk pontosan be van osztva, a csoportos foglalkozásoktól a tornáig. Naplókat írnak, előadásokat hallgatnak, munkaterápián s csoportterápiai foglalkozásokon vesznek részt. Hetente egyszer család- terápiát is beiktatunk, azaz találkozhatnak a családtagjaikkal, és közösen boncolgatják helyzetüket.- Mennyire eredményes ez a módszer?- Ezt egyelőre nehéz lemérni, hiszen csak tavaly kezdtük a munkát. Tény, sokan abbahagyták a játékot, néhány páciensünknek viszont ez nem sikerült. Hogy hosszabb távon mi lesz, még nem tudom.- A játékfuggőségről leszoktattakra is az érvényes, ami a volt alkoholistákra: hogy nem ajánlatos újra megkóstolni, mert az ismét teljes visszaesést jelenthet?- Bizonyos mértékben igen. Az eddig nálunk kezelt, mintegy 30 páciens közül néhányról tudjuk, hogy újra játszanak, bár egyelőre „normális” keretek között. Nem tudom, meddig képesek majd tartani magukat.- Férfiakat vagy inkább nőket kínoz a játékszenvedély?- Túlnyomórészt férfiakat. Eddig egyetlen női páciensünk volt, aki egyébként a szerencsétlenségére pénztárosnő volt, és most csaknem egymillió koronás tartozása van. Ennek egy részét a vállalatánál sikkasztotta el, amiért a törvény előtt is felelnie kell.- A dolognak valóban büntetőjogi következményei is lehetnek. Azonban tételezzük föl, hogy önök az említett hölgyről megállapítják: a játékszenvedélye már lelkibetegség. Ez nem menti föl őt a büntetőjogi felelősség alól?- A játékszenvedélyt egyelőre nem betegségként, csak lelki deffektusként kezeljük - magyarázza Ján Vongrej főorvoshelyettes.- Ez azt jelenti, hogy a pszichiátriai kezelés ténye semmiféle felelősségtől nem mentesít. A kérdésnek ugyanakkor más vonatkozásai is vannak. Elsősorban azt kellene törvény útján szabályozni, hogy hol, milyen körülmények között működtethetők a játékautomaták. Jelenleg ugyanis lépten- nyomon találkozni velük, korhatár nélkül mindenki játszhat rajtuk. Még az olyan automatákon is, amelyek Nyugat-Európában, vagy akár Csehországban is a tiltott fajták listáján vannak. A másik dolog, hogy a játékosok gyakran olyan alvilági elemektől kérnek köl(Me'ry Gábor felvétele) csőn, akik a tartozást mindenáron be akarják hajtani. Még olyformán is, hogy életveszélyesen megfenyegetik az illetőt s hozzátartozóit. Nemegyszer előfordult már, ezek az alakok ide, az osztályunkra is eljöttek, hogy ráijesszenek pácienseinkre, akiknek adósságaik százezres nagyságrendre is rúgnak. Nemegyszer a házukat, az autójukat is eljátszották. S ami a legveszélyesebb: manapság egyre több kiskorú válik szenvedélyes játékossá. A fiatal tornatanárt - soron kívül - éppen ottjártam napján vették fel az osztályra. A főorvos szerint azért e soronkívüliség, mert a fiatalember nagyon rossz, depresszív lelkiállapotba került. Kérésemnek, hogy mondja el játékszenvedélyének történetét, készséggel tett eleget. Szeretné, ha legalább mások okulnának az ő sorsán. A huszonéves férfi így beszél bajáról:- Az egész mintegy két és fél évvel ezelőtt kezdődött. Egy barátom éppen egy ilyen játékteremben dolgozott. Néha segédkeztem nála, s itt-ott ki is próbáltam a gépeket. Kezdetben csak ritkán és kis pénzben játszottam. Később azonban családi problémáim adódtak, a munkahelyemen is gondjaim voltak, ezért kerestem a menekülés útját. Először az alkoholban, majd a játékautomatákban. Fölösleges embernek éreztem magam, itt azonban kellő sikerélményben részesültem. Hiába tudtam, hogy az esetek többségében veszítek, de az idő eltöltése miatt is mentem játszani.-Nős?- Igen. Van egy féléves kisfiam is. Azért vagyok itt, mert szeretném, ha a családomban minden jóra fordulna, ha újra a kisfiámmal lehetnék. A feleségem azt a feltételt szabta, hogy vagy ők, vagy a játék. Én őket választottam, de önerőből már képtelen vagyok arra, hogy megváltoztassam. Tudom, hogy itt viszont képesek segíteni rajtam.- Mikor nősült?- Nősülésem után egy évvel kezdtem el játszani.- Sokat veszített?- Rengeteget. Hetente többször is előfordult, hogy éjfélig a játékteremben maradtam. Egy ördögi körforgás kezdődött: veszítettem, kölcsönkértem, azt vissza kellett adnom, így azért játszottam. Bár több mint százezer koronás adósságom volt, mostanra sikerült majd mindent rendeznem.- Kitől kért kölcsön, és milyen indokkal?- Ismerőseimtől, barátaimtól, kollégáimtól. Mindig kitaláltam valami ürügyet, hogy mire kell a pénz. Ha most elképzelem, mi mindent vehettem volna a családomnak, a kisfiamnak, ha ezt a pénzt rájuk költőm!- A feleségével nem próbálták meg közösen keresni a kiutat?- A feleségem mindenről csak akkor szerzett tudomást, amikor a helyzet már nagyon komoly és visszafordíthatatlan volt. Amikor egy ideig albérletben laktunk, akkor minden jó volt közöttünk. Aztán újra a feleségem szüleihez költöztünk, mert ő így akarta. Az én szüleim tudták, hogy játszom, de a feleségemnek nem árulták el. Végül azután idáig fajultak a dolgok. A fiatal tornatanár bízik abban, hogy újra minden helyrejön. Hogy még boldog családi életet élhet. Beszélgetésünk végén pedig kibuggyan belőle egy vallomás:- Arra szeretnék mindenkit figyelmeztetni, sőt kérni, hogy aki már megpróbálta a játékautomatákat és még van kellő ereje, az ne folytassa. Senkinek nem kívánom, hogy a saját bőrén élje meg azt a poklot, amin én átestem. Azt a szörnyű érzést, hogy minden elveszhet. Mert kezdetben minden olyan veszélytelennek, olyan szépnek látszik; aztán pedig egyszer csak azon veszi észre magát az ember, hogy már nincs menekvés... iliAlix pin
