Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-23 / 43. szám
JENEI IMRE: „A futballpályán nincs demokrácia vagy diktatúra” Magyar, de idegen Magyarországon le a Jenei Imre (felvételünkön), akit a román labdarúgás egyik legnagyobb egyéniségeként tartanak számon, s akit a Távol-Kelettől Dél-Amerikáig minden valamirevaló futhallkultárájá országban megsiivegelnek. magyar földön sehogyan sem boldogul. Előbb a válogatott szövetségi kapitányaként bukott meg, s tért vissza idő előtt nagyváradi otthonába, most pedig a fehérvári Parmalat FC mestereként fuldoklik a sikertelenségben. /I Nemzeti Sport készített vele interjút. Nem bánja már, hogy újra átjött Magyarországra ? „Most mondjam azt, hogy bánom? Akkor nem hinnék magamban és a munkámban. Ugyanakkor azt sem állíthatom, hogy edzői pályafutásom legszebb időszakát töltöm itt, vagy hogy ez a kudarcsorozat nagyon hiányzott az életemből.” n És hisz magában? A múltkori nyilatkozata nem éppen ezt sugallta... „Kétségtelen, szabad utat engedtem elkeseredésemnek, s ez hiba volt. Az ember edzőként sem tárhatja a nyilvánosság elé minden gondolatát, különösen olyan helyzetben, amikor még egy mérkőzés hatása alatt van. Tudni kell szelektálni, s mit tagadjam, ez nehezen megy nekem. Őszinte ember vagyok. s ha már beszélek valamiről, akkor nem udvariaskodom, nem köntörfalazok, nem szépítem a csúnyát.” Sokan vádolják azzal, hogy a romániai diktatúrához szokott edzőként nem is lehet eredményes a demokratikus Magyarországon... „Ismerem ezt a véleményt, de nem tudok vele mit kezdeni. A futballpályán nincs demokrácia vagy diktatúra. Ott két csapat áll egymással szemben, s rendszerint a játékban döntik el, hogy melyik a jobb. Ha Romániában a Steauával a fehér asztal mellett nyeretik meg a bajnokságokat, akkor a BEK-től már az első fordulókban el kellett volna búcsúznunk. Ezzel szemben közismert tény, hogy egyszer még a döntőben is sikerült nyernünk a Barcelona ellen...” A romániai módszerek mégis mintha adaptálhatatlanok lennének külföldön. „Cáfolatként talán elegendő Kovács István nevét említenem, aki Romániából indulva jutott el a világhírnévig az Ajaxnál és a francia válogatottnál.” Ugyanazokkal a módszerekkel igyekszik eredményt elérni, amelyek Romániában a sikerekhez vezettek? „Hasonlókkal. Azt vallom, mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez, a helyi szokásokhoz. Mert például Bobby Robson hiába tartana pontosan olyan edzéseket Közép-Európában, amilyenekkel elismerést szerzett magának Angliában, az itteni, technikásabb futballhoz szokott játékosoknál megbukna.” Romániai szokásaiból melyeket hagyta el? „Egyiket sem. Csak az arányokat változtattam meg. Itt például az edzéseken kevesebbet próbálkozom kétérintéses játékkal, mert bár nagyon hasznos lenne, a technikai hiányosságok miatt észrevehetően nem szeretik a játékosok.” Ha jól értettük, technikai hiányosságokat mondott... „Igen. Sajnos a magyar futballisták, bár nagyon tehetségesek, nincsenek felépítve. Sokan még a gyerekkorban kötelezően megtanulandó alapokat sem sajátították el. Márpedig manapság egyáltalán nem mindegy, hogy valaki hogyan nyúl a labdához. Hogy csak egy másodpercig tartja magánál, és már meg is tudja játszani a társát, vagy öt-hat másodpercet is szelídítgeti, babusgatja. A világbajnokság felmérései szerint egy játékos a 90 perc során alig több mint egy percig birtokolja a labdát. Magyarországon ez az időtartam épp a technikai problémák miatt lényegesen hosszabb.” Milyen a kapcsolata a magyar trénerekkel? „Nem rossz, de nem is jó. Egészen pontosan semmilyen. A mérkőzéseken kívül, sajnos, nincsenek találkozási pontjaink, pedig bizonyára lenne miről beszélnünk. Bukarestben korábban rendszeresen összejártak a fővárosi csapatok edzői. A bajnokság befejezésével pedig 3-4 napos szakmai kurzusokat tartottunk, amelyeken előadások, videóelemzések, konzultációk keretében megtárgyaltuk, összegeztük a tapasztalatokat. Sajnálom, és furcsállom, hogy itt valamennyi tréner magányos farkasként éli az életét.” Bár most igazán nem aktuális kérdés, árulja el, ha felkérnék, tartana-e előadást magyar kollégáinak? „Szívesen bekapcsolódnék a szakmai életbe, de csak egyszerű, mezei edzőként előadásra sosem vállalkoznék Magyarországon.” Miért? „Ezt komolyan kérdi? Úgy gondolja, olyan a hangulat körülöttem, hogy bármilyen okosat is mondanék, elfogadnák tőlem?” Most nem, de ha a Parmalat elindulna felfelé... „Azt hiszem az én helyzetem alapvetően akkor sem változna. Tartok tőle, hogy bár magyarnak vallom magam, edzőként mindig idegen maradok ebben az országban.” (Ui.: a cikk nyomdába adása után Jenei Imre szerződést bontott a fehérvári klubbal). A nagykürtösi születésű MAREK PENKSA immár három esztendeje Németországban él. Annak idején sok hercehurca volt körülötte, hiszen a besztercebányaiak engedélye nélkül távozott külföldre. A Frankfurt tavaly nyáron vendégjátékosként Drezdába küldte. A tehetséges futballista a Dynamo gárdájában bizonyított: három gólt lőtt bajnokin, a Német Kupában találatával eibúcsúztatták a favorizált Bayern Münchent. Góljait a drukkerek nagy örömére szaltóval ünnepelte. Júliusban visszahívták az Eintrachthoz, ám mindössze egyszer volt kezdőember, az utóbbi időben csak a cserepadon kap helyet. Eddig összesen 40 alkalommal lépett pályára a Bundesligá- ban. Mellőzése ellenére Jozef Venglos, a szlovák válogatott szakvezetője feltétlenül számít rá. A 21 éves sportoló augusztusban Málta ellen debütált a címeres mezben, majd a franciákkal vívott Eb-selejtezőn 20 percet töltött a pályán. AZ IDEGENLÉGIÓS PENKSA KÁLVÁRIÁJA Sportkedvelő család hírében álltak Penksá- ék, a papa fiatal korában aktívan birkózott. Fiai viszont inkább a futball-labdát kedvelték. Legtehetségesebbnek a legfiatalabb bizonyult, Marek már 11 évesen a kerületi diákválogatottban szerepelt. Itt figyelt fel rá a besztercebányai Dukla tehetségkutatója, Peter Benadik. Az ifi ligában 16 esztendősen, góllal mutatkozott be, nem sokkal később Stanislav Jarábek már a felnőttek között számított rá. „A pasienkyi stadionban egy félidőt töltöttem a játéktéren, a következő meccsen, odahaza a Dukla Praha ellen is bizalmat kaptam. Majd az ifjúsági Európa-bajnokságra (a felső korhatár 16 év) készülő csehszlovák csapat edzőtáborozására volt meghívásom. ” Az olaszországi világbajnokság elhomályosította az eseményt, így kevesen emlékeznek rá, hogy az együttes a fináléban drámai csatában legyőzte a jugoszlávokat, és aranyérmes lett. Az együttes egyik legjobbja Penk- sa volt. A besztercebányai vezetők is rájöttek arra, hogy az Urpín alatt nagy tehetség bontogatja a szárnyait. Mégis az I. liga első hét fordulójában nem kapott lehetőséget, csak azért töltött Pozsonyban 70 percet a játéktéren, hogy videóra játszhassák produkcióját a külföldi menedzserek számára. Marek a szlovák fővárosból egyenesen Le- verkusenbe utazott. „Páredzés után, mára nagyokkal gyakorolhattam, elém nyomtak egy előszerződést, én pedig örömmel aláírtam. ” így kezdődött a majd 700 napig tartó kálvária... „Nagykürtösön felkerestek a Bayer vezetői, azt mondták, a Duklával megegyeztek, de mivel kiskorú voltam, édesapám aláírására is szükség volt. A későbbiek során kiderült, hivatalos szerződés alá ka- nyarintotta a névjegyét... ” A leverkuseniek elégedettek voltak, markukban érezték a tehetséges futballistát. Penksáék hiába vártak a folytatásra. Ekkor a papa - korábban gázszerelőként dolgozott - úgy döntött, maga veszi kézbe a dolgokat. Attól tartott, hogy a sok bába között elvész a gyerek. Amire még nálunk nem volt példa - tapasztalatok nélkül -, fiával járni kezdte Európát, még Barcelonában is megfordultak. A katalánok dicsérték Mare- kot, ám érződött, nem ez a megfelelő hely számára. A következő állomás színhelye Frankfurt, ahová két bőrönddel és nagy reményekkel érkeztek meg. Az Eintracht vezérkara már hallott a szlovák csodagyerekről - aki mindössze három I. ligás mérkőzésen szerepelt - , olyan sztárokkal tréningezett, mint Möller, Binz, Stein, Ye- boah... Nem sokkal később, 1991 nyarán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (UEFA) a besztercebányaiak kérésére - mivel a klub engedélye nélkül távozott külföldre - egy évre felfüggesztette a játékjogát. Marek továbbra is szorgalmasan gyakorolt, de bajnoki meccseken nem szerepelhetett. Szerencséjére győzött a józan ész, és a Dukla parancsnoka áldását adta a klubcseréhez. De hol folytassa? Leverkusenban vagy Frankfurtban? Mindkét egyesület ragaszkodott hozzá. „Soha nem felejtem az augusztus 30-i napot, amikor délután 4 órától reggel 4-ig tanácskoztak a két egyesület illetékesei, ezután hivatalosan is az Eintracht futballistája lettem. Úgy tudom, szép összeget kapott kárpótlásul a Leverkusen. ” Egy héttel később már a Bundesligában is szóhoz jutott, néhányszor alaposan megkeverte a drezdaiak védelmét, többen mindjárt Andy Möllerhez kezdték hasonlítani. Akkori edzője, Dragoszlav Sztepano- vics csak ennyit mondott: „Nagy tehetség, a jövőben még sokat fogunk róla hallani. ” Tavaly nyáron Klaus Topmüller lett a gárda szakvezetője, ő is látott fantáziát Penksában, ám a nagy konkurencia miatt nem tudott helyet szorítani neki a kezdőcsapatban. Így vendégjátékosként Drezdába került. „Akkor, finoman fogalmazva, nem örültem túlságosan. Ám most már belátom, jót tett nekem a kiruccanás. ” A legtöbben ugyanis elkönyvelték a Dynamo kiesésését, azonban a sárga-feketék kitettek magukért, megcáfolták a jóslatokat. Pedig az összpontszámukból négyet levontak! Marek középpályásként érkezett, de hamarosan a csatársorban kapott helyet: fontos gólokat szerzett, és cseleivel sokszor őrületbe kergette a hátvédeket. A nézők kedvence lett. Góljait követő szabóinak hatalmas sikere volt, és amikor találatával legyőzték a Bayemt, a szurkolók hátán hagyta el a stadiont... A hölgyek is egyre többször zaklatták, hiába, ez a népszerűséggel jár. A drezdai vezérkar mindent elkövetett, hogy náluk maradhasson, de erről Frankfurtban hallani sem akartak. Júliustól Jupp Heync- kes irányításával a piros-feketékkel készült az 1994/95-ös szezonra. Az előkészületi meccsek során hatszor volt eredményes, csakúgy, mint Yeboah, az együttes legnagyobb ásza. „Nem sokkal masabb az edzésmunka, mint Drezdában volt, talán csak valamivel többet gyakorolunk a labdával. ” Penksa mellett még négy idegenlégiós van a csapatban, a két ghanai, Yeboah és Okocha, a lengyel Fúrtok és a grúz Chadadze. Közülük csak hárman szerepelhetnek.. .„Az idény előtt minden szépnek és jónak látszott, azonban a ligarajt előtt meghívót kaptam a Málta elleni találkozóra. Ügy tudtam, szombaton kell jelentkeznem, ezért már egy nappal korábban hazajöttem. Ezt nem vette jó néven Heync- kes mester, szerinte nem viselem eléggé szívemen a klubot, ezért a nyitányon még a kispadra sem kerültem. Eddig csak háromszor kaptam bizalmat. Nagyon csalódott vagyok, mert amikor visszatértem, azt hangoztatták, nagyon nagy szükségük van rám. Most pedig nem kapok lehetőséget. Nem keseredtem el, foggal-körömmel küzdők, hogy bekerüljek a kezdőcsapatba. Az edzőm is biztat, meggyőződésem, hogy eljön még az én időm, és Frankfurtban is bizonyítok. ” A szlovák válogatott szakvezetője a mellőzés ellenére számol a gyors, technikás csatárral. Mindig örömmel tölt el, ha számításba vesznek a szlovák válogatottnál. Tavasszal a horvátok ellen sérülés miatt nem léphettem pályára. Jozef Venglos kitűnő szakvezető, remek kollektíva alkotja a nemzeti tizenegyet. Kár, hogy a franciákat nem sikerült legyőznünk. Szerződésem 1996. június 30-ig köt a Frankfurthoz, bár anyagilag így sem járok rosszul, hiszen a tartalékok a prémium 80 százalékát kapják, de én játszani akarok. Ha nem itt, akkor máshol." Szabó Zoltán
