Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-16 / 42. szám
Vasárnap 1994. október 16. SZABADIDŐ Őszi szdktMprMóp Biztosan ön is kíváncsi arra, hogy kit szeret(het), ki tudja önt szeretni - és milyen is ön számára az IGAZI. Megpróbáljuk megkönnyíteni hát a választását és leírni: ki is illik önhöz. KOS március 21. - április 20. A szerelemben is, mint mindenben, tüzes, céltudatos és kezdeményező. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan ő elképzelte, könnyen megsértődik. A lányok gyakran határozott, néha fiús természetűek. Az Oroszlánnal és a Nyilassal nagyon jól megértik egymást. Hamar felkeltik egymás érdeklődését, ámbár gyakran csalódnak, hogy utána annál édesebb legyen a kibékülés. A Mérleg szépsége lenyűgözi a Kost, de gyakran gátlásossá válik vele szemben, ilyenkor jó, ha partnere segítségére siet. Ha e jegyben született, teljesen reménytelen a Bakkal vagy a Rákkal kezdeni. BIKA április 21. - május 20. A szerelemben is ínyenc. A Skorpió elbűvöli, a Szűz és a Bak imponál neki. Mégis talán velük tud igazán boldog lenni. A gyengéd Rák és a romantikus Halak is nagyon jó partnere lehet a Bikának. Most szerelem kopogtat, bátran tárjon neki ajtót! IKREK május 21. - június 21. Ó mindig rohan, ezerféle dolga van, de muszáj imádni, mert olyan érdekes és szép minden, amit mond. A Nyilasban nagyon jó partnerre talál, a Mérleggel tomboló szerelem alakulhat ki közöttük, de könnyen rabul ejti a Vízöntő is, akivel gyakran barátságból szerelemre vált át. Könnyen lehet, hogy éppen egy Vízöntővel hozza össze a jósorsa. Lehetséges, hogy egy régebbi barátság alakul át mindent elsöprő szép szerelemmé. RÁK június 22. - július 22. Romantikus, gyengéd, szinte anyáskodó. Partneréhez a végtelenségig ragaszkodik, akkor is, ha már régen véget ért a szerelem. A Skorpiót csodálja, s gyakran választja szerelmi partneréül. A Bikával és a Szűzzel még nagyon jól megértik egymást, s ha őket megkaparintja egy Rák, aligha szabadulnak tőle. Engedje át a kezdeményezést leendő vagy meglévő partnerének. OROSZLÁN július 23. - augusztus 23. Egyszerűen nem lehet nem szeretni! Vigyázzon, ne bántsa meg önérzetét és ne éljen vissza jószívűségével! Jó partnere lehet a Vízöntő, de sokat torzsalkodnak. A Nyilas vidámsága és nagyvonalúsága imponál az Oroszlánnak. A tüzes Kos lobogása szintén jó hatással van rá. A reprezentatív Mérleg és az eleven Ikrek szintén jól illenek az Oroszlánhoz. SZŰZ augusztus 24. - szeptember 23. Kicsit mintha félénk lenne, nehezen oldódik, de ha fel tudják oldani gátlásait, nincs nála jobb szerelmi partner! Félénkség ide, gátlásosság oda, ők bizony gyakran nagyon korán megismerkednek a testi szerelemmel. A megértő és kedves Halakban igazi jó társra lel. A határozott és komoly Bak könnyen szerelemre lobbantja, de a szerelmes természetű Bika is boldoggá teheti. A kedves és gyengéd Rák és a Skorpió is jó partnere lehet. Minden nagyon jól alakul, ha nem lesz makacs és nem vitatkozik folyton partnerével. MÉRLEG szeptember 24. - október 23. A szerelemben profi. Azért mégsem könnyű vele, mert hangulatember és túlzottan érzékeny. A Kos felkelti érdeklődését, lebilincseli, mert úgy érzi, mellette biztonságban van. A Vízöntő jelenti számára gyakran az igazit, de az Ikreket is nagyon vonzónak találja. A reprezentatív Oroszlán könnyen a Mérleg szívéhez férkőzhet és a Nyilassal is jól megértik egymást. Most vigyáznia kell partnerére, mert viták veszélyeztetik kapcsolatát. Inkább az ősz vége hozza majd meg a szerelmi boldogságot. SKORPIÓ október 24. - november 22. Nehéz vele, de nagyon jó. Nagyon kell vigyázni rá, hogy fel ne ébresszük féltékenységét. Az alkalmazkodó, szeretetre méltó Halakban nagyon jó partnerre talál. A Rák gyengédsége és kényeztetése boldoggá teszi. A Bikával inkább a szex, mint a szerelem kapcsolja össze. A Szűz és a Bak lehet még kellemes társa egy Skorpiónak. Váratlan, új kalandokra kell felkészülnie, és bárkit elérhet, bárki önnek adja a szívét, sőt... NYILAS november 23. - december 21. Könnyen lángra lobban és a szerelemben szinte utolérhetetlen. A naivitásig jóhiszemű, ezért olykor csalódnia kell és ilyenkor nagyon szenved. Az Ikrekkel gyakran egymásra találnak, mert lelki rokonság fűzi össze őket. A szintén tüzes Kost gyakran választja szerelmi partneréül, és jól is járnak egymással. Az Oroszlánt csodálja, az pedig gyakran viszonozza lobogását. A bájos Mérleg és a zseniális Vízöntő sok kellemes órát szerezhet a Nyilasnak, amit ő szívesen viszonoz. Ámor tulajdonképpen kegyeibe fogadja, mégse igazán értékeli ajándékait... BAK december 22. - január 20. Nehezen megközelíthető, csak ritkán hódít, őt kell meghódítani. Aztán jön a kellemes meglepetés, hamu alatt izzik a parázs. Hűséges és megbízható partner a szerelemben. Jól egymásra találhatnak a Rákkal, aki mindenben aláveti magát akaratának. Boldog lehet a szerelemben is őt jól kiszolgáló Bikával. Gyakran egymásra találnak az alkalmazkodni tudó Szűzzel is. Jól megértik egymást a Skorpióval és a mindenbe beletörődő Halakkal. Most az eszére hallgasson, ne a szívére. VÍZÖNTŐ január 21. - február 19. Ő még a szerelemben is újító. Mindenre képes, sőt mindennek az ellenkezőjére is. Nem tűri, hogy korlátozzák szabadságát. Gyakran választja partneréül az Oroszlánt, akit képes csodálni, és akire igazán fel tud nézni. Könnyen lobbanhat szerelemre az Ikrek iránt, és a Mérleggel is boldoggá tehetik egymást. A Nyilas és a Kos érdeklődést ébreszt a Vízöntőben, és barátságukból könnyen lehet szerelem. Az igazi szerelemre és a felhőtlen boldogságra egy kicsit várnia kell. HALAK február 20. - március 20. Úgy tűnik, mintha ő lenne a plá- tói szerelem világbajnoka. Hamarosan kiderül azonban, hogy nemcsak a leikével tud szeretni, és nagyon sok kellemes meglepetést szerez. A visszafogott, szolidnak tűnő Szűz gyakran felkelti érdeklődését, és ők ketten igazán egymásra találhatnak. Az sem ritka, hogy holdfényes estéken a gyengéd és romantikus Ráknak fogad örök hűséget. Nem tudja kivonni magát a Skorpió számára mágikus hatása alól sem. A csöndes, határozott Bak és a nyugodt Bika boldoggá teheti a Halakat, amit ő nagyon szívesen viszonoz. Ámor csodás meglepetéseket tartogat számára! Valószínű, hogy e jegy szülötteinek nyújtja a legtöbb boldogságot az őszön. Ritkaságszámba menő neve van az egyik bodrogközi községnek: Szentmdria. Az egykor latinul írott szövegben Sanda Maria néven emlegették. Eredetét egy legendában kell keresnünk. A Tisza holtágának tartott Ticce partján tartózkodó pásztor előtt glóriás fehér galamb képében megjelent Szűz Mária. A fénykoszorúval övezett galamb leszállt az egyik bokorra. A pásztor megijedt, és ostorával a galamb felé csapott, s az elszállt Má- riapócsra, ahol több csodát is tett... A legenda hallatán kérdés vetődik fel: ha a pásztor nem űzi el ostorával a glóriás fehér galambot, Máriapócs helyett talán Szent- mária vált volna híres zarándokhellyé? A hálás hívők a megjelenés helyén így is ré- ges-régen keresztet emeltek. Majkrics Barnabás polgármester el is vezet arra a helyre, de a magas gaz, a sűrűn nőtt bokrok között csak hosszas keresgélés után bukkanunk rá az emlékmű torzójára: a hajdani kereszt megszürkült kődarabjai szanaszét a földön, a fű között hevernek. De akad itt elszomorító dolog más is. Ez utóbbit a polgármester így részletezi:- Nem messze a keresztmaradványtól egy Krisztus-kereszt emelkedik a magasba. Azon a helyen nem is olyan régen A Krisztus-kereszt - az 1660-ban épült templom helyén A GONDTEI oldalán, mintha Gyékénytei A Ticce féli medre a közeli medrét említhe folyik benne. S egykor pusztíta zét, a pocsolyák tárban - gyékér- Tulajdonkt az áradások eile falvainkat. De áron, hogy eltű a víz - mondj; Barnabás. - A i évekig mind mind állatvilág! terület volt ez ii gondoltak egy lecsapolják, ki: mocsarakat, termőföldet Megépültek hát zető csatornái megfeledkeztek ként szükséges vezetéséről. A r évek végén, a I közeli határunk temelő szivatt; is kezdtek építe ba fejezték be n már nincs. Nin nyomni a Bot szivattyúállom; medre már c nedvesedik me] vül Rád, Sziny lesz, Battyán h ták a vizet. Egy ce élővilága. K rom tavunk is még a mi régi, 1660-ban épült, többször átépített templomunk állt. Egykor a mi községünk is itt, a Ticce mögött volt, a déli részen pedig Pálfölde. A Ticce bő vizű volt, élet volt benne. Olyan erős, hogy a háborgó víz huszonnégyben kizúdult medréből, s romba döntötte falunkat. A lakosok a túlsó oldalon, a ek mellett építették fel új házaikat. Egybeépült a két község, s Pálfölde 1956- ban Szentmá- ria része lett. A templom viszont átvészelte a vízáradatot. De amikor a hetvenes években felépült községünkben az új, modem templom, annak felszentelését - 1974- ben - csak úgy engedélyezték, ha a Ticce túlsó oldalán leromboljuk a régit... Kő kövön nem maradt hát a régi templom helyén. Hogy semmi se emlékeztessen a község múltjára? Már csak a Szűz Mária megjelenésének emlékét idéző csonka kereszt árválkodik elhagyottan, elrejtve a Ticce túlsó Nem könnyű ez a feladat, hiszen más országok e téren több tapasztalattal és egyre tökéletesebben működő szervezettséggel rendelkeznek. Ennek megvalósítása érdekében nézzük meg közelebbről az adott lehetőségeket a különféle tényezők tükrében. Ha politikai vagy vállalkozói szempontból nézzük a lehetőségeket, e két tényező elválaszthatatlan. Ugyanis politikai lehetőségekkel kell a vállalkozási szellemet biztosítani és olyan garanciákat kell nyújtani, melyek serkentően hatnak a vállalkozásra. Nézzünk szembe a múlt adott tényeivel, a térség természetrajzi lehetőségeivel, szükségleteinkkel és néhány gazdaságpolitikai hatással. Sajnos, a térség fejlődési természetrajza több szempontból elmaradott. Ha a leépülőben levő települések problémáit, életlehetőségeit és az élet jobbításához szükséges fejlesztések lehetőségeit taglaljuk, megállapíthatjuk, hogy a siralmas képet mutató települések nem magányos jelenségek a jól prosperáló települések gyűrűjében, hanem egymással összefüggő területet képeznek. Fontos felismernünk azt a tényt is, hogy az elmúlt rendszer elhibázott településfejlesztési politikája, rossz gazdasága miatt a halódó településeket nem szabad sorsukra hagyni. A teleSzó sincs arról, hogy falvaink kiárusításáról lenne szó, hanem a falvak, tanyák, vidéki városok kulturális értékeit, a népi mesterséget, a falusi-tanyasi lakosok vendégszeretetét, a zöldturizmus üdültetési lehetőségeit kellene értékesíteni. Mindezek iránt akkor kezdtem igazán érdeklődni, amikor falusi környezetben, beszélgetés közben az egyik ismerősöm egy kis füzetet nyújtott a kezembe. Arról beszélgettünk, amiről a múlt biztató jeleket hagyott ránk. Ugyanis 1932-ben a Falusi Nyaralóhelyek Központi Irodája Budapesten „Jöjjön falura! Víz, erdő, pormentes levegő, tej, gyümölcs ” jelszóval kiadta első katalógusát. A mai kor emberének értékrendjét figyelembe véve a falusi vendégfogadtatás mégiscsak új keletű fogalom az idegenforgalomban. Az egyre válságosabb gazdasági ágazatainkban kiemelkedő szerepet játszik az idegenforgalom. Köztudott, hogy világviszonylatban az idegenforgalom az egyik legproduktívabb á- gazattá nőtte ki magát, akár a külföldi, akár a hazai turizmust vesszük figyelembe. A hosszú távú zöldturizmus a falusi infrastruktúrában is pozitív vonásokkal jelentkezik. pül sej ere gy< kec me ho; ten mii 7 és ren A : elk kin jól kut sze ilyt a n fall kat bai I gac val nal őrit mé kis szü /p r| J j o du Mim