Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-16 / 42. szám
IiBSŰrnsp 1994. október 16. MÚLTFAGGATÓ Ma gyar diákélet Prágában Az 1348-ban alapított prágai Károly Egyetemnek szinte kezdettől voltak magyar diákjai, sőt tanárai is. A középkorban ez egyáltalán nem jelentett különösebb gondot, hiszen az oktatás nyelve a latin volt. Ezért csöppet se meglepő, hogy 1415-ben az egyetem rektora a budai születésű Brikcius (feltehetően: Bereck), aki az egyetemen magiszteri fokozatot nyert. Később a Károly Egyetem két diákja, Pécsi Tamás és Újlaki Bálint készítette az első magyar bibliafordításunkat, az ún. „huszita bibliát”. Mindketten Húsz tanítványai voltak. Itt tanult Rá- kóczy Ferenc és Görgey Artúr is, aki nem csupán hadvezérnek volt kiváló, de tudósnak is. Ő találta fel a lauritsavat. Az egyetem híres professzorai közül meg kell említenünk Reidl Szendét (1831-1873), a kiváló nyelvtudóst, aki a magyar költőket elsőként fordította cseh nyelvre, és Prágában Irodalmi Lapok címen magyar nyelvű folyóiratot adott ki. Az ellenreformáció kezdetén a Károly Egyetemet a jezsuita Klementíniumhoz csatolták, de II. József visszaadta önállóságát, és az oktatás nyelvét németre változtatta. A németül tudó magyar diákokat ez különösebben nem zavarta, és azután is a német tagozathoz maradtak hűségesek, amikor 1881-ben megnyílt az egyetem cseh tagozata. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után, 1920-ban a két tagozat teljesen önálósult, és egymástól függetlenül folytatta oktatási munkáját. A magyar diákok most is, akárcsak 1881 után, a német egyetemet választották, de az összetételük alapvetően megváltozott. Most is akadtak hallgatók az egész magyar nyelvterületről, de a többséget a szlovákiai magyar diákok képezték. Az 1920-ban Magyarországon bevezetett numerus clausus után pedig megnőtt az innen érkező zsidó hallgatók száma is. A Szlovákiából származó magyar diákok tömeges jelentkezésének oka a pozsonyi Erzsébet Egyetem és a Kassai Magyar Jogakadémia bezárása volt. A német felsőoktatási intézményekkel ellentétben a csehszlovák kormányzat a magyar intézményeket sorra bezárta. Erre kezdetben formális politikai indokokat keresett. Így zárták be Masaryk elnök rendeletére 1919. január 28-án a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemet Pozsonyban. Az egyetem bezárásának prózai oka: Pol- ner Ödön, az egyetem rektora nem volt hajlandó ünnepi beszéddel köszönteni a már megszállt Pozsonyba ünnepélyesen bevonuló csehszlovák kormány képviselőit. A hallatlan cinizmussal előterjesztett kívánság visszautasítását (Pozsony hovatartozásáról akkor még nem volt nemzetközi döntés), Masaryk elnök a lojalitás megtagadásaként értelmezte, s ezért elnöki rendelettel az egyetemet bezáratta. Ma is akad olyan vélemény: ha Pol- ner Ödön akkor lojális magatartást tanúsít, a pozsonyi magyar egyetem fennmaradhatott volna. A csehországi német egyetemek vezetői ugyanis nem késlekedtek lojalitásuk kifejezésével, és egyesek szerint ezért maradtak fenn. Ennek a véleménynek azonban tökéletesen ellentmond a Kassai Magyar Jogakadémia sorsának alakulása, amelyet 1922. június 30-án zártak be. Külön írást érdemelne ennek az utolsó szlovákiai magyar felsőoktatási intézménynek az igen tanulságos élet-halál küzdelme a fennmaradásért, amely végül is szomorúan végződött. Az akadémia tanárai és hallgatói 1919 és 1922 között számtalanszor kifejezésre juttatták lojalitásukat az új állam iránt, küldöttségek tucatját menesztették Prágába, ám mindez csöppet se puhította meg a cseh kultúrpolitika képviselőinek szívét. A nemes ügyet nem csupán a csehszlovákiai magyar sajtó, hanem a szlovák lapok tekintélyes része is támogatta, hiszen a jogakadémiának szép számmal voltak szlovák hallgatói, és a tanári karban is tekintélyes szlovák jogászok ültek. Mindhiába. Az ügy komolyságát jelzi, hogy az utolsó főiskolásküldöttség fővárosba érkezése napján a Prágai Magyar Hírlap vezércikkben köszöntötte a diákokat. Az Öt magyar ifjú Prágában című írás kezdő mondatait hívjuk a szomorú hangulat tanújának: „Nem kezdhetem ezeket az igénytelen sorokat hetyke szóval úgy - írja a lap -, hogy: Harminc nemes Prágába tart Szabad halálra kész. Mert csak öt magyar levente érkezett Prágába, nem azért, hogy vitézkedjenek, nem is azért, hogy bárki ellen is kihívó magatartást tanúsítsanak, hanem jöttek szerény szóval kérlelni, bizonyítani, kapacitálni, a méltányosság követelményeire utalva, belátást kérni és kegyelmet esdekelni egy magyar kultúrintézmény számára, melyet halálra szántak és a maguk számára, akik pályájuk és életcéljuk romlását látják ennek a drákói szándéknak végrehajtásában. ” A csehszlovák nemzetiségi politika mindig is szívesen operált tudományosnak tűnő szociológiai érvekkel. Az elutasítás érvei közt most is ott találunk egyet, amely a szlovákiai magyarság csekély létszámára hivatkozik; „a legfejlettebb főiskolai oktatással rendelkező Németországban is csupán minden másfélmillió lakosra jut egy főiskola. ” Ez már azoknak szólt, akik a Csehországban megmaradt német egyetemekkel és főiskolákkal példálóztak. Az elutasítás valódi okát azonban egészen máshol kell keresnünk. A kassai jogakadémián a magyar jogrendet tanították, a cseh egyetemeken pedig a német jogrendet, s ennek oktatását vezették be az új pozsonyi csehszlovák egyetemen is. Az új állam közigazgatásának egységesítésére és centralizálására törekvő cseh politika, amely éppen akkor készült a közigazgatás területi átszervezésére is, semmiképp se tűrhette, hogy a kassai jogakadémia az akkor még Szlovákiában érvényes magyarjogrendre oktasson. Hiába állottak a kassaiak pártjára a szlovák szeparatista politikai erők is, hiába javasolták, hogy a főiskola oktatási nyelve legyen szlovák, Srobár miniszter a kassai jogakadémiát bezáratta. A kassai magyar joghallgatók prágai kanosszajárása nem hozott eredményt. Masaryk elnök, akihez a küldöttségek szintén eljutottak, a szociológus Benes kormányfő érveivel szemben szívesen játszotta az engedékeny humanistát, és egykori elveinek se fordított még teljesen hátat, most azzal biztatta a szlovákiai magyarokat, hogy ő valójában támogatja egy magyar nyelvű főiskola megnyitását, ha a magyarok lojális magatartást tanúsítanak az új állammal szemben. Ez azonban csupán afféle hitegetés volt, mert BeneS a legkisebb ellenkezést sem tűrve, a szlovákiai magyarok magatartását sohasem tartotta megfelelően lojálisnak. így aztán a magyar diákok, akik szlovákul, csehül nem tudtak, de a SZŐKE JŐZSEF gimnáziumokban kitűnően elsajátították a német nyelvet, más lehetőség híján, 1920-tól egyre nagyobb számban érkeztek Prágába, hogy a Károly Egyetem német tagozatán tanulhassanak. Megjelentek más városokban, más német főiskolákon is, de csapatuk Prágában volt a legnépesebb. Pontos létszámukat persze itt sem ismerjük, de a rendelkezésünkre álló adatokból tudjuk, hogy 1922-ben az orvosi kar ezer hallgatója közül 350 volt magyar. Itt tanultak a legtöbben. A többi egyetemi karon együttvéve még ugyan- ennyien tanulhattak. Erre a megmaradt menzai étkezési lapokból következtethetünk, ahol a diák nemzetiségét is feltüntették. s az étkezők közül 228-an vallották magukat magyarnak, de a 437 zsidó közt is lehettek magyarok. A Szlovákiából érkezett magyar diákok serege ebben az időben oly népes volt, hogy jelenlétüket Prága utcáin is észlelni lehetett. A Prágai Magyar Hírlap, amely 1922. június 15-én írt róluk terjedelmes cikket, arról tudósít, hogy „Ha az ember végigmegy a csehek korzóján, kedves muzsikaként nemegyszer üti meg fülét a magyar szó". Az írás arról is beszámol, hogy a magyar diákok közt „feltűnő számban vannak a leánydiákok, akik új színt visznek bele a prágai korzó forgalmába A magyar diákélet Prágában c. tudósítás figyelme kiterjed az egyetemi hallgatók szinte minden életkörülményére. így tudjuk meg, hogy a többségük albérletben, szétszórva lakik a városban. „Különösen a külsőbb negyedekben bérelnek közülük sokan hónapos szobát, ahol természetesen tetemesen olcsóbb, mint a centrumban. Általában havi 200 koronát fizetnek a lakásért. Vannak azonban olyanok is, akik csak 80—100 koronát fizetnek havonta, ez esetben természetesen messze a perifériákon laknak, ahonnan gyakran - villamosra pénzünkből nem telvén - órákig gyalogolniok kell az egyetemig... Némelyek viszont, hogy olcsóbban lakhassanak, konyhán keresztül átjárású szobát bérelnek vagy megosztják a lakásukat egy vagy két házbelivel, amikor is inkább ágyrajá- rók mint szobabérlők. ” Tudnunk kell, hogy abban az időben még kevés volt a főiskolai kollégium, így csupán néhány magyar lakott a Let- nán, ahol a diákkolóniában 600-700 diák élt. Ezt a kolóniát 15 pavilonjával maguk a diákok építették a háború után. Tekintettel arra, hogy a „prágai szoba- asszonyok legnagyobb része már azzal a feltétellel adja ki részükre a hónaposszobát, hogy lehetőleg egész nap ne legyenek otthon”, a diákok legfőbb gondja az volt, hogy az előadásokon kívül hol tartózkodjanak egész nap és hol tanuljanak. A jobb módú diákok a kávéházakban ücsörögtek és ott is tanultak. A magyar diákok kedvenc tanyája ebben az időben a Continental, a Nizza, a Corso, a Central és az Edison kávéházak voltak. A szegényebb diákok azonban a Stúdentsky Domovba (diákotthonba) szorultak, amely közel volt az egyetemhez és reggel héttől este tízig tartották nyitva. Az itt levő tanulószobákban fiúk, lányok egymástól elkülönítve tanultak, és csupán a szalonokban találkozhattak, ahol zongorán kívül könyvtár és számos folyóirat állott a rendelkezésükre. A könyvek és folyóiratok közt csekély számmal magyar nyelvűek is akadtak. Volt az otthonban fürdő és mosókonyha is, de az utóbbit csak a lányok használták. A fürdőért a lányoknak fürdőruhakölcsönzés nélkül 1 korona 40 fillért, fürdőruhával 2 korona 40 fillért kellett fizetniük, a fiúk 80 fillérért zuhanyozhattak. A diákotthonban működött a menza, amelyen 3500 diák étkezett. Egy ebédért 4 koronát fizettek. Hatszor volt hetente hús, egyszer tészta, húsleves mindennap. A vacsora ára 3 korona volt, hetente kétszer adtak húst, különben kávét, kakaót kaláccsal. A szegényebb sorsú diákok féláron, a teljesen szegények ingyen étkeztek. Különben a diákotthon használata ingyenes volt és a diákönkormányzat igazgatta. A vezetőségbe létszámuknak megfelelően a különböző nemzetiségű diákcsoportok delegálták az embereiket. A Magyar Egyetemi Diákkör, létszámának megfelelően (250-400 tag), két küldöttel képviseltette magát. A diákotthon épületét az amerikai YMCA szeretetszolgálat ajándékozta a diákoknak, és a fenntartásához is hozzájárult. Az épület koncerttermében gyakran léptek fel neves művészek, hetente egyszer ingyenes filmvetítést tartottak. A magyar diákok közös kirándulásokat, bálokat rendeztek, együtt sportoltak. Főleg röplabdáztak, ami akkor jött divatba. Összejöveteleikre a más nemzetiségű diákokat is meghívták, de elsősorban a németekkel barátkoztak és a Lőportorony közelében levő Dichtl- féle vendéglőben együtt mulatoztak. Ennek ellenére nem volt teljesen felhőtlen a német és a magyar diákok viszonya. Főleg az orvosi karon támadtak köztük konfliktusok, ahol a diákok egyharmada volt magyar. A Prágai Magyar Hírlap 1922. július 8-án „A diákbuktató Tschermak professzornál” c. írása arról tudósít, hogy „Ez a Tschermak tanár az, aki dékán korában a magyar, zsidó és szlovák diákok ellen a prágai német egyetemen be akarta hozni a numerus clausust, és aki ez év február havában ilyen botrányos kijelentést tett: - A szlovákok, a magyarok és a zsidók csak tetvek a németség bundájában, ahonnan ki kell őket rázni. Ismeretes, hogy erre az előadóteremben, oktatás közben tett kijelentésre támadt általános diáksztrájk a hirtelen szavú, magyargyűlölő professzor uramat arra kényszerítette, hogy sértő szavait visszavonja és nyilvános bocsánatot kérjen" - írta a lap és közölte azt a beszélgetést, amelyet munkatársa készített a félelmetes professzorral. A rendkívül érdekes beszélgetésben Tschermak professzor visszautasította a vádat, hogy magyarellenes, és viszonylag kedvező képet festett az orvosi kar magyar hallgatóiról. Megemlíti, hogy mindig nagy tisztelője volt a magyar orvostudománynak, tiszteletbeli tagja a Magyar Orvostársaságnak. Amikor a bécsi állatorvosi főiskola rektora volt, intenzív kapcsolatot tartott Hutyra Ferenccel, a pesti főiskola rektorával és Stricker Salamon professzorral, intézetében mindig dolgoztak magyar kutatók, akkor is két magyar kutatót foglalkoztatott. A magyar diákok szorgalmát átlagon felülinek ítélte, csupán az okozott gondot, hogy akik a háború miatt különböző gyorstalpaló tanfolyamokon szereztek érettségi bizonyítványt, azoknak a teljesítménye volt gyenge. Természetesen nem térhetünk ki a Prágában tanuló diákok életének minden mozzanatára, köztük arra, hogy a szegény sorsú diákok munkával miként teremtették elő tanulásukhoz az anyagiakat. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a csehekkel és a cseh szellemi élettel akkor még csekély a kapcsolatuk. Velük is legfőképp német nyelven érintkeztek. Csupán az évtized végére érte el cseh nyelvtudásuk azt a szintet, hogy a cseh szellemiséghez is közeledhessenek. Hogy az miként, mi módon zajlott, milyen szellemi haszonnal járt számukra, más írás témája lehetne. Mostani sokféle nemzetiségi nyomorúságunk egyik figyelmeztető jele, hogy a húszas évekkel ellentétben, az 1993/94- es tanévben mindössze nyolcvan szlovákiai diák tanul cseh főiskolákon és egyetemeken. Ebből jó, ha egy tucatnyi a magyar. Ez bizony középkori szint, amibe sehogyse szabad belenyugodni. (Fotó: Méry Gábor)
