Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-16 / 42. szám
Harmincéves a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara A karéneklés kedvelői Dél-Szlovákia-szerte csupán öt betűbe sűrítve emlegetik hazai magyar énekkaraink legjobbját: a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát. Korántsem amolyan hivatalos, szófukar rövidítés ez, hanem inkább afféle kedveskedő, családias „becézés”, márpedig becézni csak azt szoktuk, amit szeretünk, amit a magunkénak érzünk. A CSMTKÉ pedig valóban a miénk. A karéneklést kedvelő közönség jól ismeri a kórus repertoárját, az énekkar hangversenyeinek rendszeres látogatói pedig már arc szerint is ismerik a régebbi kórustagokat. A közvélemény mégis aránylag keveset tud a szlovákiai magyar tanítók énekkaráról, annak belső életéről, a háttérről, az összetartó erőről, aminek köszönhetően a kórus azzá lett, ami. A kezdetekről még az énekkar mai tagságának nagy része is csupán az alapítótagok elbeszéléseiből tud egyet s mást. Érdemes hát elővenni a krónikát és feleleveníteni a kórus megalakulásának előzményeit és történetét... Alighanem kevesen tudják, hogy először az ötvenes évek közepén, a hazai magyar kórusok karvezetőinek tanfolyamán merült fel a gondolat, hogy a csehszlovákiai magyar tanítókból egy olyan központi énekkart kellene szervezni, mely színvonalával, műsorpolitikájával útmutatója s egyben példaadó képviselője lehetne az akkor még csak bontakozó, néhány vidéki énekkarra támaszkodó szlovákiai magyar kórusmozgalomnak. „Nem véletlen, hogy a gondolat egy karvezetői tanfolyamon lát napvilágot - olvashatjuk a krónikában -,mert akkoriban ez az egyetlen fórum, ahol szakemberek találkoznak, karvezetést tanulnak illetve tanítanak, elképzeléseikről és a kórusmozgalom pillanatnyi helyzetéről beszélgetnek. ” A gondolat egyik értelmi szerzője Szíjjártó Jenő, a Csemadok KB titkárságának akkori dolgozója volt, aki javaslatot dolgozott ki a kórus létrehozásának lehetőségeiről. Az elképzelés megvalósítása azonban nem ment egyik napról a másikra. Még csaknem egy évtizednek kellett eltelnie, hogy az álom valóra váljon. Közben népművelési dolgozók, karvezetők, pedagógusok sürgették a sajtóban a tanítók énekkarának mielőbbi megalakítását. Az Üj Szó 1964. január 5-i számában nyilvános an- kétot rendezett a kórusmozgalom problémáiról, ahol Szíjjártó Jenő (ki akkor már a rádió zenei rendezője volt), Viczay Pál, az Ifjú Szívek dal- és táncegyüttes igazgatója, valamint Pálinkás Zsuzsa komáromi tanítónő nyilatkoztak a szlovákiai magyar kórusmozgalom különböző problémáiról, hangsúlyozva a központi énekkar megalakításának fontosságát. Ez az ankét is hozzájárult ahhoz, hogy a Csemadok KB. név szerint Gyurcsó István és a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya élén dr. Koczka Istvánnal - az Iskolaügyi Megbízotti Hivatal beleegyezése nyomán - hozzáfogott a tagtoborzáshoz. A 275 jelentkező közül végül a szakbizottság 120 pedagógust választott ki. Belőlük alakult meg a CSMTKÉ. 1964. november 27-én a Nyitra fölött magasodó Zobor-hegyen egy kis kertvendéglő belső termében gyülekezett első összejövetelére a kiválasztott pedagógusok csoportja. A kezdést délelőtt tíz órára hirdették a szervezők, de a közelebbről jövők már jóval előbb megérkeztek. Komáromiak, újváriak, pozsonyiak, kassaiak, lévaiak, rimaszombatiak, sokan (a korábbi karvezetői tanfolyamok résztvevői) régi ismerősökként üdvözölték egymást. A többiek, idősebbek és fiatalok, gyakorló karvezetők és a karéneklés egyszerű szerelmesei, akik Dél-Szlová- kia minden tájáról érkeztek, itt ismerkedtek meg egymással. Több mint száz ember gyűlt össze a kis vendéglőben, köztük a nyitrai pedagógiai főiskola 22 hallgatója. Egyikük, Dunajsky Géza így emlékszik arra a nevezetes napra:- Olyan eufórikus hangulat jött létre, annyira lelkesek voltunk mindannyian, hogy pillanatok alatt énekelt a társaság, és mindjárt több szólamban. Pedig a néhány képzett zenészen kívül a többség még a kottát sem igen ismerte, mégis mikor felcsendült a dal, Bárdos Lajos népdalfeldolgozása, a Béres vagyok, béres, béresnek szegődtem..., annyira együtt hangzott, mintha nem is először énekeltünk volna együtt. Még a dal is illett az alkalomhoz, mert mi is úgy éreztük, akkor és ott az a száz ember valóban béresnek szegődött egy nagy feladathoz, egy nagy vállalkozáshoz...- Már ott, az,első alkalommal szó esett az énekkar küldetéséről?- Akkor ezt még úgy igazán nem tudatosította mindenki, valahogy mégis érezni lehetett, hogy mi ott, abban a pillanatban történelmet írunk. Aznap amolyan borús, esős őszi idő volt, s ahogy az első akkordok felcsendültek, egyszerre csak kisütött a nap és - még ma is tisztán látom magam előtt - megvilágította a vendéglő sötét termét... Már azon az első összejövetelen valamennyiünket megfogott az együtt éneklés mámorító élménye. Szinte óráról órára jobban élveztük, és éreztük, ahogy mindinkább összeko- vácsolódik a társaság. Még két másik összejövetelt tartottunk ott, a harmadikra már eljött Vass Lajos is. Éppen egy külföldi útról érkezett haza a Vasas Kórussal. Kicsit irigykedve hallgattuk, és mi is arra vágytunk, hogy hozzájuk hasonlóan bennünket is lássanak itthon és külföldön, hogy megmutathassuk, mit tudunk. Vass Lajos már az első találkozásunk alkalmával megígérte, hogy rövidesen mi is eljutunk külföldre. És tényleg: egy év sem telt bele, már kint voltunk az NDKban. A bemutatkozó fellépések után rangos bel- és külföldi szereplések egész sora következett. 1966-ban az NDK-ban, 1967- ben Lengyelországban jártak. 1968- ban Debrecenben részt vettek a III. Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztiválon, majd 1969-ben tíznapos finnországi hangversenykörút következett. A csúcsot az 1971-es írországi corki nemzetközi énekkari seregszemle jelentette, ahol a női kar a fesztivál első díját nyerte, a vegyeskar pedig a negyedik helyen végzett. Majd következett 1974-ben Miedzyzdo- irje, Lengyelország, ahol a nemzetközi énekkari fesztivál nagydíját szerezték meg. És még hosszan sorolhatnánk tovább a nemzetközi és hazai elismerések, díjak listáját. A babérok azonban nem termettek ingyen. A kórusnak nagyon is keményen meg kellett dolgoznia a sikerért, a tapsért, a szakma és a közönség elismeréséért. Pedig a hosszú, napokon át tartó próbák mellett a kezdet kezdetén még számos egyéb nehézséggel is meg kellett birkózniuk a tagoknak : eleinte például maguk fizették a közös hétvégi próbákkal járó útiköltségek, szállásdíjak java részét. Sokan csak nagy nehezen tudták magukat szabaddá tenni munkahelyükön, mert bizony nem egy esetben sem a kollégák, sem az iskola vezetősége nem nézte jó szemmel pedagógustársuk ilyetén iskolán kívüli aktivitását; sőt akadtak tagok, akiknek egy-egy próbanap bérét levonták a fizetésükből. És emellett még S. FORGON SZILVIA ott volt a család is! Mégsem érezte senki tehernek az énekkari tagságot. Esőben, sárban, hóban, szélviharban, ment mindenki hűségesen a próbákra, ha kellett, cipelte a rukákkal megrakott bőröndöket, egyetlen panaszszó nélkül. Csupán az együtténeklés öröméért. Szerencsére, a kezdeti gazdátlanság nem tartott sokáig. 1966-ban a Csemadok KB elvállalta a kórus feletti védnökséget. Költségvetésében a mai napig külön tételként szerepel a CSMTKÉ. A Csemadok fizeti a havonta megtartott háromnapos találkozókra érkezők útiköltségeit, szállásdíját, amiért „cserébe” a kórus koncertet ad. Persze, a mai pénzínséges időkben nem ilyen egyszerű az egész. De minderről már Gémesi Irénnel, a CSMTKÉ szervező titkárával beszélgetünk. Az ő feladata a havi összejövetelek, illetve a nyári egyhetes találkozók megszervezése, a hely kiválasztása, a koszt, a kvártély biztosítása és a fellépés megszervezése - ha lehetséges, a találkozó színhelyén vagy annak környékén.- Az utóbbi időkben már főleg templomokban szereplünk, mert a kultúrhá- zak félnek bennünket szerződtetni. Nem a pénz miatt, hiszen csak 2000 koronát kérünk egy-egy fellépésért, hanem mert attól tartanak, az emberek nem jönnének el a hangversenyre. Közben egy-egy ilyen háromnapos próba, fellépéssel vagy anélkül, 20 000 koronájába is belejön a Csemadoknak. Az évi költségvetés ma már alig fedezi a rendszeres találkoKét kép a múltból: zók költségeit. S hol van akkor A kórus találkozása Kodály Zoltánnal 1965-ben, a budapesti Zeneakadémián Az énekkar egykori vezetői: Molnár János, Vass Lajos és Viczay Pál Bo- ross Bélával (jobbról a második) az első Csehszlovák Köztársaságban működő Szlovenszkói Magyar Tanítók Énekkarának titkárával még a többi kiadás! Ha véletlenül egy külföldi út adódik, akkor úgy kell összekoldulni rá a pénzt. A Csemadok még ilyen körülmények között is megad mindent, amit lehet, de hiába, annyit nem tud adni, amennyi kellene. A szponzorok meg - sajnos nem nagyon tülekednek. Az énekkar támogatói még leginkább a kórustagok közül kerülnek ki. Szóval az a helyzet, hogy a tagok saját magukat támogatják. Lám, és még ilyen körülmények között is vannak, akik vállalják a kórusbeli tagságot. Pedig nem kapnak érte semmilyen anyagi juttatást. Sőt! Hovatovább, újra meg újra a saját zsebükbe kell nyúlniuk, ha azt akarják, hogy a kórus egyáltalán létezzen. Ráadásul az utóbbi időben erősen megfogyatkozott a korábban oly vonzó külföldi szereplések lehetősége is. Ezek után valóban lehet abban valami, amit Gémesi Irén és Dunajsky Géza egymástól függetlenül mondott: nem a hírnév, nem a ragyogás, hanem a dal szere- tete, a közös éneklés öröme az, ami évtizedek múltán is összetartja a tagokat. Ezt szeretni kell - vallja Gémesi Irén, aki alapításától fogva tagja a kórusnak. - Mert aki nem szereti, az otthagyja. Én imádok énekelni, imádok gyakorolni, jobban is talán, mint színpadon szerepelni. Az az igazi élmény számomra, amikor együtt, szépen hagzik a dal. Összhang az éneklésben és az emberi kapcsolatokban - ezt adta nekem az énekkar. Ez a kórus a családom... Harminc év után elmonható. hogy a CSMTKÉ-nek már múltja van. S nem is akármilyen. Szlovákiában a legjobb énekkarok között emlegetik, és külföldön is ismerősen cseng már a nevük. Ami azonban mindennél fontosabb: sikerült elérni a megalakuláskor kitűzött célt. A tanítóénekkar példáján felbuzdulva, tagjai vezetésével, vidéken is számos jó, színvonalas énekkar alakult. Élükön olyan elkötelezett, zeneileg is alaposan képzett emberekkel, akik szív- vel-lélekkel végzik - a hivatásuk mellett - a közös éneklés megszerettetésének, a kórusmuzsika népszerűsítésének feladatát is. S hogy milyen eredménnyel? Annak a minden fellépés alkalmával adott helyi hallgatóság a megmondhatója. Harminc éve alakult a tanítóénekkar. Jelenleg 55 tagja van, közülük már csupán heten maradtak az alapító gárdából. Sokan lemorzsolódtak az évek során, de jöttek mindig újak is, tele lelkesedéssel, ügyszeretettel. Még ha a kórusbeli éneklés nem is adott lehetőséget a nagy kiugrásokra, egyéni bravúrokra, mert az énekkarban mindennél fontosabb a jó csoportmunka, az egységes hangzás elve, ám a dal szeretete, a közös éneklés remélt öröme mégis sokakat vonzott. Vonz még ma is?- Az új tagok toborzása minden kórustagnak állandó feladata volt és az ma is - állítja Gémesi Irén. - Volt időszak, amikor jóval többen voltunk, mint ma. Az az igazság, hogy sokan kiléptek, vagy nem tudták összeegyeztetni az énekkari tagságot a munkájukkal, a családi életükkel, vagy más elfoglaltságuk akadt. Vagy egyszerűen nem volt kedvük csinálni és elmentek. Főleg a férfiak hiányát érezzük. Kevesen vannak és nehéz utánpótlást találni. A női szólamokkal szerencsére nincs ilyen probléma. Nos, igen. Az énekkari tagság korántsem csupán szórakozás, hanem sokszor idegőrlő, sok türelmet és kitartást igénylő munka. S nem csupán az énekesek, hanem a karnagy számára is. Janda Iván a kezdetektől karnagyként vezeti a kórust. Tanúja volt a kar megalakulásának, fejlődésének, részese sikereinek és nehéz pillanatainak egyaránt.- Remek, semmivel sem pótolható érzés, ha valaki tagja lehet egy tisztán csengő, megfelelő szólamokban hangzó kórusnak. Sok énekkarban szerepeltem, több kórust vezényeltem, de a CSMTKÉ-hez egyik sem volt fogható. Nekem nagyon sokat adott. Az iskolai munka mellett az énekkarral töltött idő jelentette számomra a pihenést, a felüdülést, a kikapcsolódást. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ott állhattam az énekkar bölcsőjénél, és most együtt ünnepelhetek velük....- Három évtized. Vajon a három közül melyik adta a legtöbbet a dalosnak, a karnagynak, a közönségnek?- Melyik évtized volt a legszebb, legeredményesebb? Párhuzamot vonni nem tudok, de nem is akarok. Ha sorba veszem, az első évek a határtalan lelkesedés évei voltak, a mindenáron lenni akarásé, amikor szinte a semmiből, akár a zsebünk mélyéből is képesek voltunk előteremteni a legszükségesebbet - hogy dalolhassunk és megdaloltassuk Szlovákia magyarlakta vidékeit. A második évtized az aratásé, énekkarunk hírnevének megalapozásáé volt. Az utolsó tíz évet előbb a műsorváltás és az azzal egyidejűleg bekövetkezett generációváltás okozta gondok, majd utóbb - a kultúra háttérbe szorulásával - ismét, mint kezdetben, a fennmaradásért való küzdelem jellemzi. Én bízom benne, hogy barátaink segítségével, erkölcsi és anyagi támogatásukkal ezt az időszakot is átvészeli a kórus Ünnepel hát a szlovákiai magyar tanítók énekkara. Harminc év munkáját idézik az emlékezők: híres és kevésbé híres színhelyekkel, sikeres és kevésbé sikeres fellépésekkel, ismert és kevésbé ismert nevekkel. A krónikát, a régebbi évkönyveket lapozva Gyurcsó István, Szíjjártó Jenő, Viczay Pál, Kulcsár Tibor neve mellett rendszeresen megtalálható Ág Tiboré, Janda Iváné, Vass Lajosé. Vajon hányán lehettek azok, akiknek nevét a krónika nem emelte ki? Hány tagja lehetett a CSMTKÉ-nek 1964 óta? A fellelhető adatok szerint számuk megközelíti az ötszázat. Nekik, mindannyiuknak köszönhetjük ezt az énekkart. [avítt szebben hangzik.., JUBILEUM 1994. október 16. ÜBSÚMBP
