Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-09 / 41. szám
Lehet-e ilyesmiről álmodozni ebben a másságot gyűlölő világban? Ki az, aki hinni tud abban, hogy az emberiség egyetlen célt tűz maga elé: közelebb kerülni az igazsághoz, a békéhez, a jósághoz, a megértéshez és a szépséghez? Persze, élnek még jó emberek is a Földön. Nekem szerencsém volt: egy, a fenti célokat programszerűen is maga elé tűző társasággal találkoztam - a bahaistákkal. Poprádon a közelmúltban egy olyan csoportjuk találkozott, amely az eszméit még egy további egyesítő elemmel is megtoldotta - egy közös nyelvvel: a neutrális, senkit nem sértő, könnyen megtanulható eszperantóval. A bahaisták vallásukat az 1817 és 1892 között élt perzsiai (ma Irán) származású Baha ’u Tlah-ról nevezték el, s mára a világ kb. 170 országában 4 millió hívük él. Nincsenek papjaik, szavazással választják helybeli csoportjuk képviselőségét. Fő institúciójuk az Igazság Nemzetközi Háza; pénzük csak tagjaik adományaiból való. Baha ’u ’lláh-ot prófétájuknak tartják, de Krisztust, Mohamedet, Buddhát szintén elismerik s tisztelik. Ez hogy lehetséges? - hökken meg nagy valószínűséggel, aki ezzel először találkozik. Nos, a bahaisták a vallást az Isten és ember közötti kapcsolatban tartják. Egyik oldalon az Isten - másikon az ember. Az Isten, a Tökély, mindig ugyanaz és változatlan. De az ember változik, és az emberiség fejlődik - a képességei, a tudása, az értelme. S mert éppen ez a megértés a vallás lényege, érthető hát, hogy a vallás nemcsak tud, hanem kell is hogy változzék - a fejlődéssel összhangban. Melyik vallás állítja, hogy ő az utolsó, változatlan foka az igazságnak? Mindegyik a kinyilatkoztatás eljövetelét ígéri, és arra inti híveit, hogy felkészülve várják azt. Vagy melyik próféta nem tiszteli elődjét; hiszen az elődök tanításai képezik az elkövetkezendők alapjait, amelyeken az újak templomot építenek az örök, a változatlan Istennek. Ezt tanítja Baha 'u Tlah, az Üj Nap prófétája. Egyetlen vallást sem néz le; épp ellenkezőleg: mindegyiket dicséri, hiszen mindegyikben Isten hívása hallik. Azt tanítja, hogy minden vallás ugyanazt az Istent őrzi, bár más próféta szájával; s hogy minden vallás a harmónia forrása, nem pedig a békétlenség okozója. Sok háborúság okozója a politikai békétlenség, s ezen belül a hazaszeretet félreértése. A bahaisták viszont úgy vélik: azé legyen az elismerés, aki az emberiséget szereti. A hazaszeretetet gyakran a sovinizmus vagy a közömbösség gyűlölete helyettesíti. Ez hamis szeretet, egy rossz fa, amelyen tövisen kívül mást nem szüretelnek, és másra nem használható, csak tűzrakásra. De hamujából nőjön ki az igazi hazaszeretet fája, amely szófecsérlés nélkül kíván boldogságot a hazának és a nemzetnek. Ez a boldogság lehetetlen az összes nemzet harmonikus együttélése nélkül, hiszen mindegyikünk egy kert virága, egy tenger cseppje... E virágok mélyebb átszellemülése a fő célja a bahaista közösségnek - mondta Poprádon a pozsonyi csoport vezetője. - Segíteni akarunk a magánélet, a családi lét minőségének javításában, segíteni akarjuk a megértést, a sze- retetet és boldogságot teremteni. Bahaista közösség van már Kassán, képviselőik viszont Mecenzéfen és Nagyszombatban is találhatók. Bognár Katalin, Bodrogszerdahely EGY ISTEN, EGY MÁS VALLÁS, ÉS AZ EMBERISÉG KŐSZIKLÁRA ÉPÜLT, SOKAT SZENVEDETT TEMPLOM Beretkei üzenet A beretkei református templom a második világháború előtt A község, Beretke kősziklás hegy tövében terül el. A Sajó mint egy védőbástya körülöleli, a sziklák közül kanyarogva érkező Mu- rány-patak pedig szinte ketté szeli. Aztán pár száz méterrel arrébb a Sajó magába fogadja a patakot, s együtt folytatják útjukat... Beretke fölött, a sziklás hegyoldalban sok-sok hóvirág, a védett kökörcsin és árvalány- haj nyílik; határában kisebb barlangok, források találhatók. Az egyik forrás vizére strandfürdőt építettek, ennek a nyár folyamán sok látogatója van. Házainak mintegy negyede a sziklás hegyoldalban épült. És e szikla tetején áll a református templom is, amelyet a szájhagyomány szerint a husziták építettek. Eredetileg boltíves volt, de a mennyezetét az 1700-as években átalakították, s akkor helyezték el a következő feliratot is: „ Uram, szeretem a te házadban lakásomat, és a te dicsőséged hajlékának helyét. ” (26. zsoltár, 8. vers, 1869) A templom tornyából két szép hangú harang szólította a híveket a gyülekezetbe. Az első világháborúban azonban elrendelték a harangok beolvasztását, Be- retkén, a presbitérium kérésére, a kisebb harangot áldozták fel. Amikor ledobták azt a toronyból, a presbiterek körülállták, a lelki- pásztor rövid imát mondott, a falu népe pedig zokogva búcsúztatta a harangot, mint akik érzik a templomuk szomorú jövőjét... Az idő haladt, vége lett a háborúnak. A megmaradt harang egyedül szólt, de a templom minden vasárnap így is megtelt hívekkel. 1926-ban a presbitérium elhatározta, gyűjtést szervez egy új harangra. Amikor a helyi földbirtokos asszony tudomást szerzett a tervről, felajánlotta, hogy ő maga veszi meg a harangot, mert méltó akart lenni őseihez, akik az első harangokat adományozták. Az L. Tornallyai Margit által vásárolt harang nemsokára meg is érkezett a tornaijai vasútállomásra. Nagy pompával fogadtuk és hozták el Beretkére: elöl lovasbanda, ezt követte a négy nagyszarvú ökör húzta szekér a haranggal, melyet körben virágok díszítettek. A szekeret díszruhába öltözött beretkei lányok kísérjék. Ének és dal kíséretében haladt a menet, Szárnyában, Gömörpanyitban szóltak a harangok. Így köszöntötték új társukat; majd Beretkén ünnepélyes keretek között megtörtént az új harang felszentelése. 1944 decemberében ért ide a második világégés. Beretke határában, a Sajó két partján négy hétig állt a harc. A nagy orosz offenzí- va után alig maradt ép ház a községben, és a templomot is teljesen rommá lőtték. Nem maradt más, csak a kiégett falak. A háború után megüresedett a lelkészi hivatal is, máig beszolgáló lelkész tölti be ezt a helyet. Az istentiszteletek kezdetben a helyi iskolában voltak, de később ezt betiltották. Nem volt hát hol imádkozni, énekelni, sok esetben csak a természet temploma állt nyitva a hívek számára. Hosszú évtizedekig csupán a romok álltak ott a sziklák tetején. A harangok viszont épségben vészelték át a háborút. Védelmükre az akkori gondnok befedette a torony tetejét. A templom újjáépítése nehezen indult. Voltak adományok, közmunkák, s ebből a község más vallású lakosai is kivették részüket. A presbitérium a beszolgáló lelkész vezetésével végül úgy döntött, hogy az újjáépített templom kisebb lesz az eredetinél, amelyet azután 1976 novemberében fel is szenteltek. Az utóbbi időben az istentiszteleteket egyre többen látogatják. Ez elsősorban a jelenlegi beszolgáló lelkész lelkes szavainak, érdemdús munkájának köszönhető. Azt mondhatjuk tehát: az elszáradóban levő fa - újra kizöldül! Kanyitur László A középkori német városokban a templomépítés olyan nagy eseménynek számított, hogy amikor ahhoz az első építőköveket szállították, a város elöljárói a városkapu elé vonultak, s onnét - saruikat levéve és a kocsi elől kifogott igavonók helyébe állva - mezítláb vontatták a köveket az építkezés színhelyére. Nos egy templom építésének kezdete ma is mindenütt rendkívüli esemény. De még nagyobb ünnep a befejezett templom felszentelése! Mint ahogyan rendkívüli ünnep volt szeptember derekán Felsőkirályiban, amikor itt felszentelték a Szűz Máriának ajánlott római katolikus templomot. Ezentúl szeptember 8-a, Kisboldogasz- szony ünnepe - vagy a hozzá eső legközelebbi vasárnap - lesz Felsőkirályiban a búcsú napja. És aki ott volt ezen az idei, első búcsún, annak minden bizonyai emlékezetes marad ez az ünnep. Emlékeztetőül álljon itt az alábbi helyszíni tudósítás... FELSŐKIRÁLYI TUDÓSÍTÁS: Hitből és szeretetből Aznap büszkén meredt a felhőtlen kék ég felé a templom hófehér tornya, s a még feljebb nyúló hatalmas kereszten is úgy csillogott a déli verőfény, mintha erre a napra a természet is ünneplőbe öltözött volna. A templom előtti téren ott a falu apraja-nagyja, ott a szomszéd falu lakóinak többsége, s ott a közeli és távoli környékről érkezett vendégsereg. Hívők, vagy csak kíváncsiskodók, de mindannyian ünneplők. Mert nagy ünnep a templomszentelő - és ha nem is vonulnak mezítláb az elöljárók, Veres János polgármester a megmondhatója, hogy mennyi talpalással járt, amíg idáig jutottak. A templomlépcső tetejéről messzire hangzanak Ko- kes Kelemennek, az építés vezetőjének ünnepi szavai, majd Lencsés Gyula a templomépítő bizottság nevében átadja Korec bíborosnak a templom díszkulcsát. Feltárul Isten legújabb házának kapuja. A királyiaknak ezentúl nem kell már a szomszédos Mocsonok templomába járniuk; saját erőből épített, saját templomukban áldhatják ezután az Urat. Nem egy könnycsepp is legördült az arcokon... Templomban még nem tapasztaltam olyan igyekezetei, amilyennel a tömeg szinte ostrom alá veszi az új építményt, hogy a bíboros és az őt követő papok mögött benyomuljon a szentélybe. Nem is olyan egyszerű dolog ez, hiszen a rendezők csak azokat engedik be, akik meghívót tudnak felmutatni. Népszerűtlen, ám szükséges ez az intézkedés, hiszen az 1050 személyt befogadni képes épület előtt legalább ötször ennyien gyűltek össze. A legtöbb falubeli, természetesen, nem először jár az épületben. Nagyon sokan számtalanszor megfordultak már benne, csakhogy eddig nem rózsafüzért meg imakönyvet, hanem seprűt, me- szelőt vagy éppenséggel kőműveskanalat fogtak a kezükben. Enélkül nem is készülhetett volna el a templom, hiszen nemcsak a II. János Pál pápa által 1990 áprilisában Pozsony szőlősön felszentelt alapkövet építették a falba a helyi mesteremberek, hanem a legtöbb segéd- és szakmunkát is önerőből A toronyóra mutatója tovább halad, de a részi- vevők lelkében megmarad a pillanat végezték. Korántsem lett volna elég az építkezésre elköltött 6,5 millió korona, ha nem érték volna be azzal, hogy a munkájukért járó fizetség nem volt egyéb, mint a „vatikáni valuta”, az „Isten fizesse meg!” De hát az az érzés úgysem fizethető meg pénzzel, amely ott tükröződik az arcokon, amikor a bíboros szent olajjal megkeni az oltár közepét s négy sarkát - jelezve ezzel, hogy e pillanattól kezdve ezen a szürke márványasztalon mutathatja be Istennek ajánlott áldozatát a felsőkirályi hívők lelkipásztora. A tömegben alig tudnak utat nyitni a bíborosnak, hogy a szentélyt körbejárva, felszentelje az épületet. Ezután pedig a misekönyvet is megszentelve, illetékessé teszi a helyiséget arra, hogy abban az evangéliumot hirdessék. Rendkívül megható, amikor elhaló hangon Brath József esperes is felszólalt. Az a pap, aki egyszer - 1968-ban, a szomszédos mocsonoki plébánia papjaként - már belekezdett a templomépítés szervezésébe, de az akkori társadalmi viszonyok miatt mindmáig várnia kellett, hogy a majd egy évezredes falunak végre SAJÁT - s ezt a szót különös hangsúllyal ejti - temploma legyen. Peter Dusicka, a plébánia jelenlegi lakója pedig megilletődötten áll a magas egyházi méltóságok között: látni rajta, alig tudja könny nélkül megélni azt a felemelő érzést, hogy neki adatott meg bevégezni ama nagy feladatot, amelybe már három elődje is belekezdett... Nem egy könnycseppet látok legördülni a ráncos, megviselt, de most örömtől sugárzó arcokon. A levegőben ott érezni annak az állításnak igazságát, hogy a templomok a hit és a szeretet tanúi. Minden ember hitből és szeretetből építi lelkében a saját templomát. Gaál László (A szerzőfelvételei) HIT ÉS ÉLET 1994. október 9. lAsÚf/IBp A templom ma A háború utáni állapot
