Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-02 / 40. szám
A boltíves kordonba font gyümölcsfák egy emberi e'let útját szegélyezik. Képletesen és a valóságban is. sál próbálja nemesíteni. Természetesen sok-sok idő és türelem kell ahhoz, hogy az ember megvárja, mi lesz a jónak ítélt magoncból. A fák többsége 5-6 év után ad csak termést, addig tehát várni kell, milyen lesz az eredmény. S bizony csak ekkor derül ki a csalódás is. Gazsi bácsi a gyümölcsfák termőalakjaival is kísérletezik. Azt állítja, hogy a fák ágai a termőre állítás után nemcsak vízszintes helyzetben teremnek, hanem a vízszint alá is lehajthatok, s így is termést hoznak. Az ágak végén az utolsó rügyet viszont szabadon felkunkorítja. Ezzel a módszerrel például a körtefák között már a kétméteres tőtávolság is megfelelő, miközben a hagyományos telepítésnél 5-6 méter az ajánlott. Elsősorban a kis háztáji gyümölcsösökben lehet előnye, hiszen egységnyi területre több fa telepíthető. Kimegyünk a mintegy félhektáros kertbe, amely Miklós Gáspár büszkesége. A szépen formázott fák között sok érdekességet láthat az ember. Egy harmincéves körtefa törzsébe beoltva például nemesbirs, díszgalagonya, feketeberkenye és naspolya pompázik. A kúp alakú, saját metszéssel alakított koroná- jú fák szinte roskadoznak a terméstől, de láthat itt az érdeklődő körtefákból kialakított boltíves kordont is. A sűrűn ültetett gyümölcsfákról kiderült, hogy a konténeres gyümölcsfaneveléshez kerültek ilyen közeire egymáshoz. Ennek lényege, hogy a facsemetéket átültethető konténerekbe telepítik, amelyet a majdani vevő akár a balkonon is nevelhet. Több mint negyven év szorgalmas, odaadó munkája nyomán vált ez a kert olyanná, amilyen. S noha az alma vagy a körte itt-ott kukacos, mivel Gazsi bácsi azt tartja, inkább mértékkel, csak a szükséges esetekben kell permetezni, mégis egyéni hangulatot áraszt. Egy olyan ember keze nyoma érezhető rajta, aki a megpróbáltatások és nehézségek között, majd a későbbiek során is megőrizte magában az új ismeretek iránti nyitottságot, a fák iránti szeretetet. Meg vagyok győződve róla, hogy lelkesedéséből, életerejéből bizonyára telik arra is, hogy régi álma, a családi gyümölcsöskert megvalósuljon, sőt ennek még gyümölcseit is élvezni fogja. T. Szilvássy László hogy a nemesítő állomás elismerje. Több mint 3 éve már küldött belőlük a Veiké Rypfíany-i nemesítő állomásra, választ azonban nem kapott. - Bizonyára úgy gondolták a tudós urak, hogy jön ahhoz egy autodidakta nemesítő, hogy új fajtákkal kísérletezzen - vélekedett. Miklós Gáspárnak viszont már hosszú ideje ez tölti ki az életét. A nemesítési módszerek közül a kiválasztást alkalmazza. Több ezer magot elültet, s a hajtásokból választja ki azokat az egyedeket, amelyek kedvező tulajdonságot mutatnak. Ezeket később oltástűk, csak nem mindenki látja. Ha ápoljuk, gondozzuk és figyeljük nagukat. Türelem és kitartás kell hozzá - állítja Miklós Gáspár. gy kis vityillót, ha elfáradok, egpihenni. Van még egy nagy szeretnék megvalósítani. Ab- gy az egykori családi gyümöl- kerül újra egy új gyümölcsöst Szeretnénk ezt családi vállalA több mint negyven év alatt összegyűjtött szakmai tapasztalatait a fajtanemesítésben is kamatoztatja. Elmondása szerint összesen mintegy 8-10 alma-, körte- és cseresznyefajta vár arra, , MM ___________ En nek az almafajtának még nincs neve, de teljes egészében saját nevelés kozásban csinálni, s már leraktuk az alapokat. A fiammal, aki már kertészmérnök, ugyan gyakran kerülök vitába, mivel ő már némely esetben másképp látja a dolgokat. De nem biztos, hogy mindenütt a nagyüzemi gazdálkodás a legjobb megoldás. A gabonatermesztésben igen, de a gyümölcstermelésben például a kisgazdaság vagy a háztáji is hatékony lehet. )t, ha az összes termesztési ozott ismereteket szeretné iban is megjelentetni, de nem lég rá ideje és ereje. - A fiam is gyakran mondogatják, mi- yugodtan otthon, s élvezem az ilmát, viszont én a kertben, a int jól magam. Építettem ide a r-* bevételét az liek és más ; ajánlották itban muzsi- tett; fellépni gy a leghíre- edtek azért, lalávalót. De k és táncka- c is. A kávé- icsaták, bili- tések is vol- 1 rangosabb ek. Volt idő, in kapott ott- / a Vigadó, a i, a társadalmi al előkelőbb többségben), legalább elmondhatták, hogy a saját bőrükön tapasztalták azt az eddig csak a könyvekből, filmekből ismert bizsergést, amit a rulettgolyó pörgése vált ki a játékosokból... A kaszinó üzemeltetőinek - egy osztrák-szlovák társaságnak - nem egy bűnbarlang, egy olyan kétes hírű, az újgazdag sznobok által látogatott játékterem létrehozása volt a céljuk, ahol éjjelente milliós tételekben játszanak s elkerülhetetlenek a tragikus fordulatok. Ellenkezőleg! Egy olyan vonzó szórakozóhely megteremtését tűzték ki maguk elé, ahol a vendégek hangulatos környezetben, élő zene, egy-egy jó kávé, vagy egy pohárka ital mellett beszélgethetnek. S akinek kedve tartja, próbára teheti a szerencséjét is. Ebben a kaszinóban - és ez egyedülálló lehetőség - már tízkoronás tételben is lehet játszani. Peter Holic, a Casino Slovakia vezérigazgatója és Andrea Faktorová menedzser szerint vissza kívánják állítani a Vigadó régi fényét, rangját:- Azt szeretnénk, hogy a Redut ne úgy kerüljön be a közvélemény tudatába, mint csak egy további kaszinó a város szívében, ahová legföljebb külföldiek és jómódú hazai vállalkozók járnak. Inkább azt akarjuk, hogy a napjainkban. / falai között 5 is zajlott. Gottwald, a ;szélt hívei- íánkonferen- összejövete51 itt székel a olyan kamapozitív fordulat: 1993-ban megjelent itt egy sereg külföldi és hazai mesterember, s ezzel megkezdődött a kávéházi s az éttermi rész nagyjavítása. Több mint 35 millió schilling ráfordítással újjávarázsolták a Vigadó földszinti és emeleti hallját. A századfordulót idéző bútorok, a színek harmóniája, a kovácsoltvas korlátok, a díszes csillárok mind-mind a régi hangulatot, a hajdani légkört Az épület közben lassan enyészetnek indult. Egy ideig - a koncertterem kivételével - üzemen kívül is helyezték a Redutot. fel. A meghívott prominens vendégek között pedig ott voltak a miniszterek, a képviselők, ismert színészek és sportolók, a hazai és külföldi üzletemberek, korábbi és jelenlegi szépségkirálynők... Az est vendégeinek zöme - sok életében először - élt az adott lehetőséggel, hogy az ajándékba kapott zsetonokkal ki-ki megpróbáljon „bankot robbantani“. Ez ugyan senkinek sem sikerült, ám az egyik látogató így is igencsak elégedetten távozott, hiszen 160 ezer schillinget nyert! Akiknek viszont nem volt szerencséjük (ők voltak gyök is megfordultak itt, mint Richard Strauss vagy Félix Weingartner. A kávéházi részt - és erre már a fiatalabbak is emlékezhetnek - később a Csehszlovák Légitársaság bérelte; jó pár évig itt vásároltuk a repülőjegyeket. idézik. Aligha csoda hát, hogy a Ca- sino-Café Redut ünnepélyes megnyitóján ( ez év áprilisában) krinolinru- hás hölgyek és frakkos urak - hintó szállította őket a helyszínre - a régi bálok atmoszféráját elevenítették Ahol nagyanyáink a táncot ropták • A Redut fényes múltja, reményteljes jövője vendég ne csak játszani jöjjön ide, hanem hogy kellemes környezetben tölthessen el néhány órát. Éttermünkben, kávéházunkban kiváló konyhával, nívós felszolgálással várjuk a betérőket.-Természetesen sok tervünk, elképzelésünk is van még. Jövőre egy nagyszabású bál megrendezésének gondolatával is foglalkozunk. Már most is tartunk divatbemutatókat, talkshow- kat. Csütörtökönként dzsesszel szórakoztatjuk e műfaj tisztelőit; szeptember végéig pedig minden szerdán hölgyestéket rendeztünk. A gyengébb nem "valamennyi képviselőjét - akik beszálltak egy-egy rulettpartiba - apró ajándékkal leptük meg. Akire rá- mosolygott a szerencse, az ajándék- kosárral távozott. A pozsonyi Vigadó, úgy tűnik, végérvényesen felébredt több évtizedes Csipkerózsika-álmából. Noha a mai, nehéz időszak nemigen kedvez a gondtalan szórakozásnak, ha módunkban áll, mégis jólesik néhány kellemes órát eltölteni azon falak között, ahol egykor a nagyszüleink keringőztek, csárdásoztak. Ordódy Vilmos RIPORT 1994. október 2. l/8S3rnap m j bfciijiiiiili tittoMxÄ Ilma • 81 evesen is telve erővel