Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-02 / 40. szám
IAndrop 1994 október 2 ANYANYELVŰNK Nyelvész, nyelvművelő, a pozsonyi Ko- mensky Egyetem Bölcsészkara magyar tanszékének nyugalmazott docense. Neve bizonyára olvasóink előtt sem cseng ismeretlenül. A szlovákiai magyar nyelvművelés legismertebb képviselőjének írásaival, vadhajtásokat nyesegető cikkeivel és előadásaival gyakran találkozni az Új Szó hasábjain éppúgy, mint a szlovák rádió magyar adásának műsoraiban. Az ő nevéhez fűződik az első hazai magyar nyelvművelő könyv, a Hogy is mondjuk? összeállítása is, amelyet - csakúgy, mint további köteteinek írásait -, mindennapi nyelvhasználatunk igényei hívtak életre. Ezúttal arra a kérdésre szerettünk volna tőle választ kapni, kisebbségi magyarként miért fontos számunkra, hogy az anyanyelvűnket szépen, szabatosan használjuk.- Először is azt kellene tisztáznunk, mi a nyelvművelés, ki a nyelvművelő?- Itt mindjárt két kérdésre kell felelnünk. A nyelvművelés mibenlétéről megoszlanak a vélemények. Ha a leglényegretörőbben akarunk felelni a kérdésre, akkor is legalább két feladatát kell említenünk ennek a tevékenységnek: az egyik a nyelvnek mint eszközrendszernek a tisztán tartása, gondolatközlésre való alkalmasságának megőrzése, fejlődése helyes irányának kijelölése. A nyelvművelés másik feladata az emberek, a nyelvet használók nyelvi műveltségének növelése, vagyis alkalmassá tételük a nyelv tudatos és helyes használatára; ezenkívül felelősségérzetük élesztgetése és állandó ébrentartása, hogy az elsajátított nyelvi-nyelvhasználati ismereteket a gyakorlatban is alkalmazzák. A nyelvművelő pedig az a személy, aki ezt a munkát vállalja. Természetesén, az egyes nyelvművelők nem tevékenykedhetnek a saját fejük szerint; nem önkényesen döntenek a nyelvhelyesség kérdéseiben, hanem kollektiven, megegyezés alapján, a nyelvtudományi kutatások eredményeire támaszkodva. A nyelvészeti kutatás és a nyelvművelés tehát kölcsönösen kiegészítik egymást; egyik sem ér sokat a másik nélkül. A kutatás eredményei holt tanok maradnának, a nyelvművelés viszont vakon tapogatózna, megalapozatlan nyelvhasználati tanácsokat adna a nyelvészeti kutatások nélkül. Ebből a kölcsönösségből adódik, hogy tulajdonképpen a kutató nyelvész is nyelvművelő; sőt a pedagógus is, aki tudatos nyelvhasználatra neveli a tanulókat.- Lehet-e a helyes nyelvhasználatra nevelni, s ha igen, hogyan?- Lehet, sőt kell is. Elsősorban az iskolában. Ezért fontos, hogy minden pedagógus ismerje a közös magyar standardot, mert csak így ismerheti meg a diák is. Természetesen az is fontos, hogy tudatosítsuk a tanulókban: mi a nyelvjárásiasság, mi tekinthető szlovák hatásnak, s ne tiltsunk, hanem a nyelv differenciált használatára tanítsuk őket. Idejétmúlt és helytelen az a módszer, amely a nyelvjárási jelenségeket üldözte, és a köznyelvhasználatot erőltette anélkül, hogy erre megtanította volna a tanulókat. Nem lehet a palóc tanulótól elvárni, hogy ma vagy holnap felcserélje sajátos hangjait köznyelviekkel. Először meg kell tanítanunk őket a köznyelvi hangok képzésére; enél- kül hiábavaló a pedagógus igyekezete. És ha már ismeri is a tanuló a köznyelvi hangok képzését, a „váltás” akkor sem megy végbe máról holnapra. Ez szoktatás, tehát nevelés kérdése. De vigyázzunk: még ekkor sem szabad erőltetni a váltást. Inkább arra kell törekednünk, hogy a tanulókban kialakítsuk a több nyelvváltozat használatának képességét, valamint azt a képességet, hogy maguk is fel tudják ismerni, mikor melyiknek a használatára van szükség. Ha a falusi gyerek otthon, a családban használja az anyanyelvét, használja nyugodtan a nyelvjárását; másokkal beszélve - ha erre szükség van - váltson át a regionális köznyelvre; de az iskolában már - természetesen kellő tapintattal - a közös magyar standard elsajátítására kell oktatnunk. Amit eddig mondtam, az a tanulókra vonatkozik. A felnőttek helyes nyelvhasználatra nevelésének eszköze már csak a nyelvművelés lehet.- Miért és kinek fontos a nyelvművelés?- Semmiképpen sem a nyelvművelőnek, bár a siker, az eredmény őt is örömmel tölti el. Elsősorban a nemzeti kultúra terjesztése szempontjából fontos, hogy a nemzeti nyelv tiszta, jól használható legyen, betöltse a szerepét. Az eredményes nyelvművelés tehát az egész magyarságnak érdeke. De érdeke az egyénnek is, hogy megfelelő nyelvi műveltségre tegyen szert: az alkalomhoz illő módon közölni tudja gondolatait, véleményét. A legokosabb vagy leghasznosabb gondolatok is elvetélhetnek, ha helytelenül öntjük őket formába, mint ahogy a szép nyelvi forma is üresen kong tartalom nélkül. Tehát a „mit” és a „hogyan” egyaránt fontos. Sajnos, a nyelvművelő csak a „hogyan” kialakításában segíthet az egyénnek, a „mit” megszerzéséhez sokoldalú művelődésre van szükség. Ezért botránkoztam meg, amikor úgy tíz évakkor ismernie kellene a standardot is. Ha nem ismeri. akkor bizony helye van a bírálatnak. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az utóbbi években romlott sajtónk nyelve. A rendszerváltás előtti utolsó években nyelvi szempontból gondosabban szerkesztették lapjainkat, mint ma. Igaz, nyelvi szerkesztők segítették ezt a munkát, s minden munkatárs köteles volt a cikkét ellenőriztetni. Ma szabadabban írnak az újságírók, színesebbek a cikkek, de olykor durva nyelvi hibák bosszantják az olvasót. Jóllehet akad ma is egy-egy szerkesztőségben nyelvi szerkesztő, de nem mindegyik munkatárs részére kötelező írásának ellenőriztetése. Vagyis az ért fontos az átlagemberek számára, hogy az anyanyelvűket ápolják, ügyeljenek a szép, helyes beszédre?- Ez minden nemzet szívügye, vagy legalábbis annak kellene lennie. De kétszeresen fontos ez a kisebbségek életében. A magyar nyelv is a társadalmi fejlődéssel összhangban fejlődik. Üj fogalmak keletkeznek, új nevek válnak ismertté. Sajnos, a határon túli kisebbségek ebben a tekintetben lépéshátrányban vannak. Mi, helyzetünknél fogva, nem vagyunk a nyelv fejlődésének aktív részesei, csupán passzív figyelői. A televízióból, a rádióból vagy a személyes baráti találkozások alkalmával szerzünk tudomást az új nyelvi jelenségekről: „felcsipegetünk” ezekből valamit, nemegyszer megkésve. Ugyanakkor állandó szlovák nyelvi hatás alatt állunk. Itt nemcsak a szlovák szavak nemkívánatos átvételére gondolok, hanem a tükörszavak, tükörszerkezetek használatára is. Ha az effajta tükörfordítások elszaporodnak, akkor joggal aggódunk nyelvünk különfejlődése miatt. Nálunk is akad egykét olyan nyelvész, aki bagatellizálja a külön- fejlődés veszélyét. Ők bizonyos magyarországi nyelvészcsoport biztatására azon a véleményen vannak, hogy az utódállamokban élő magyar kisebbségeknek nem kell alkalmazkodniuk a közös magyar standardhoz, hanem ki kell alakítaniuk a maguk saját nyelvváltozatát, és ezt kell standard szintre emelniük. Vagyis, például, szlovákiai magyar standardot emlegetnek; azaz a részben nyelv- járásias, részben szlovák hatást tükröző - tehát csak regionális köznyelvnek tekinthető - változatot el kell fogadni standard, vagyis normatív változatnak. Nagyon veszélyes játék ez a tűzzel! Egyrészt azért, mert nyelvtervezés ide, nyelvtervezés oda, ki szab majd határt az idegen hatások beözönlésének? Másrészt így legalább öt vagy hat „standard” nyelvváltozat jönne létre: Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Ukrajna, továbbá Magyarország területén, hogy Burgenlandról vagy Szlovéniáról már Az eredményes nyelvművelés az egész magyarság érdeke Nyelvünkről - nyelvünkért vei ezelőtt meghívtak az egyik járási székhelyre, hogy tartsak előadást a helyi nemzeti bizottságok elnökeinek, s tanítsam meg őket esketési, temetési, keresztelési beszédek írására. Amikor megkérdeztem az illetékest, vajon mit tanulnak meg azok az emberek egyetlen előadásból, nagy kegyesen megjegyezte, hogy akár kettőt is tarthatunk. Természetesen visszautasítottam a felkérést: nem akartam a résztvevőknek és a meghívónak nyilvánvaló csalódást okozni. Persze, bosszantott a kérdésnek ilyen fokú leegyszerűsítése.- Mint annyi minden, a nyelv is állandóan változik, ahogy az azt használó emberek is változnak. Mi jellemzi nyelvhasználatunkat ma? Milyen a viszonyunk a nyelvhez? Ismerjük-e jól, vágy csak „használjuk” ?- Mai kisebbségi nyelvhasználatunkra általában az igénytelenség a jellemző. Kevés emberben van meg az igyekezet, hogy szépen, megfelelő szinten használja anyanyelvét. De még akiben van is ilyen vágy, az sem tesz sokat azért, hogy ez valósággá váljék. Sok emberre talán az a körülmény is hat, hogy hivatalos fórumokon úgyis a szlovák nyelvre van szükség, szerintük, minek tehát időt és energiát fordítani az anyanyelv ismeretének fejlesztésére? Természetesen, mindez az értelmiségieknek arra a rétegére vonatkozik, amelynek foglalkozásánál fogva alaposabban kellene ismernie anyanyelvét. Elsősorban a pedagógusokat, az újságírókat, a politikusokat sorolom ide. A kérdés ugyanis nem egyszerű, mert több nyelvváltozat is van, és mindegyiknek megvan a maga használati helye. Ha a nyelvjárást a maga helyén használja valaki, nem lehet ellene senkinek sem kifogása. Még a részben nyelvjárásias, részben szlovák hatást tükröző úgynevezett regionális köznyelv használata ellen sem emelhetünk kifogást a baráti társalgásban, ahol az egyén nem érzi szükségesnek, hogy választékosán fejezze ki gondolatait, s ezt nem is várják el tőle. De az oktatásban, a sajtóban, a tudomány művelésében, az elegánsabb, választékosabb nyelvhasználatot igénylő politikai vagy kulturális fórumokon a választékos magyar köznyelvnek, az úgynevezett magyar standardnak van helye. Itt már kifogást emelhetünk mind a tájnyelvi jelenségek, mind pedig a szlovák hatások ellen. Sajnos, általában kényelmesek vagyunk. Jól mondta, amikor a kérdést feltette: sokszor csak „használjuk” a nyelvet; nem nézünk körül, hol és melyik változatra lenne szükség. De az hiába is néz körül, aki nem ismeri a szükséges változatot. S ha például újságíró az Ulető, egyenlők között is vannak egyenlőbbek. Bár a lapok fő felelősei tudják, hogy milyen lapjuk nyelvi arculata - nem egyet magam is figyelmeztettem rá -, mégsem változtatnak rajta. Ilyenkor általában az anyagiak hiányára hivatkoznak.- A nyelvművelő felhívja a figyelmet a hibákra, figyelmeztetései aztán vagy meghallgatásra találnak, vagy sem. Egyáltalán hogyan, miben lehet lemérni a nyelvművelő munka eredményességét vagy eredménytelenségét?- Arra nincs lehetőségünk, hogy ezt pontosan felmérjük, különösen országos méretben. Csupán a tapasztalatok alapján, egy-egy nyelvhasználati területen figyelhetünk meg javulást vagy romlást. Például épp a sajtó nyelvhasználatában. De az idősebbek akár az élőbeszédben is észrevehettek bizonyos javulást a körülbelül négy évtized folyamán. Emlékezhetnek arra, hogy az ötvenes évek táján nagyon sok szlovák szót kevertünk az élőbeszédbe. Kezdő nyelvművelésünk akkoriban csak ezzel a problémával foglalkozott. Nem állítjuk, hogy ma már nincsenek nemkívánatos „kölcsön- szavaink”, hiszen a chrípka, horéica, párky, mali- novka stb. makacsul tarja magát, de ezek sem „egyeduralkodók” már: váltakoznak magyar megfelelőikkel. Észrevehető azonban, hogy a predseda, tajomník, JRD stb. szavakat kiszorította az elnök, titkár, szövetkezet. Hogy ez mennyiben a nyelvművelés hatása, mennyiben valami másé - például a Magyarországgal való szorosabb kapcsolaté -, azt nehéz volna megmondani. Sokkal jobban felmérhetők a nyelvművelés eredményei a sajtóban. Amellett, hogy minden hiba ellen harcoltunk, néha még „összpontosított támadásokat” is indítottunk egy-egy veszélyesebb nyelvhasználati jelenség ellen. A hatvanas években például a szlovák betűszók helyesírása szerint csupa nagybetűvel írták lapjaink a köznévi betűszókat is: HNB, JNB, EFSZ stb. Személyesen beszéltem az összes lapunk főszerkesztőjével, s megmagyaráztam nekik a hiba mibenlétét. Elértük, hogy legalább a sajtóban a magyar helyesírásnak megfelelő kisbetűs formát alkalmazzák. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a pedagógusok nyelvhasználatára viszont kevésbé tudtunk hatni, mint a sajtóéra. Igaz, a sajtó nyelvhasználata könyebben figyelhető, mint az iskoláé. S a hibát elkövető újságíró könyebben „tetten érhető", mint a pedagógus, vagy a diák.- Érthető, hogy a pedagógusok, újságírók, közéleti emberek számára fontos (az kellene hogy legyen) a helyes nyelvhasználat elsajátítása. De mine is beszéljünk. Melyik „magyar nyelvre” fordítanánk? Ha minden kisebbségnek megvan a maga standardja, akkor nyilván csakis arra. Hogy hogyan értenénk meg egymás „magyar” kiadványait, azt el sem tudom képzelni. Persze, kényelmes álláspont ez! Ha az eddig hibának tartott jelenségeket szentesítenénk, akkor sosem lenne a jövőben hiba, s nem lenne szükség a nyelvművelésre sem. Szentesítsük a bűnözést, és nem lesz szükség törvényekre?! Hogyan lehet a magyar nyelvet összehasonlítani az angollal vagy a némettel, s többközpontúságról beszélni? Igaz, az angolt több országban használják, de a többségi nyelv rangján, a magyar pedig az utódállamokban csak kisebbségi nyelv. Az angol nyelv semmiféle többségi nyelv részéről sincs kitéve idegen hatásoknak, de a magyart - ekkora jóakarat mellett, mint amilyen nálunk és másutt is megnyilvánul a többségi hatalmi szervek részéről - egyszerűen megfojtanák az elszaporodó idegen elemek. Ismétlem: használjuk a mi saját, egyéni nyelvhasználatunkat bizalmasabb közlésekben, de az ideális, a normatív nyelvváltozatnak a közös magyar standardot tekintsük.- Az elmondottak alapján úgy tűnik: a nyelvművelők tábora sem egységes, ott is vannak különböző nézetek, vélemények. Mennyiben más a nyelvművelő dolga Szlovákiában mint Magyarországon?- Eltérőek a körülmények, különböznek tehát a feladatok is. Vannak „közös hibáink”: a nyelvművelőnek mindkét országban küzdenie kell az általános nyelvhelyességi és helyesírási hibák ellen. Ilyenek például a szótévesztés és hibás szóválasztás általánosabb formái, az alaktani hibák, a mondatszerkesztés különböző hibái, ide sorolva a szórendieket is, továbbá a mondatvégi s központozási írásjelek használatának vétségei és hasonlók. Magyarországon az idegen hatás más módon jelentkezik, mint nálunk: ott tömérdek angol szó árasztja el a gazdasági életet, jelenik meg a boltok, vállalatok cégtábláin, reklámjaiban. Nálunk az általános hibákon kívül a szlovák hatásokat kell bizonyos területekről kiszorítanunk, illetve tudatosíttatnunk az emberekkel. Az általánosabb hibák elleni küzdelemben a magyarországi nyelvművelők sokat segítenek nekünk, hiszen nálunk is hallgatják az ottani rádióban, a budapesti televízióban sugárzott nyelvművelő műsorokat. De a specifikus hibákkal - a szlovák hatásokkal - nekünk kell megküzdenünk.- Köszönöm a beszélgetést! S. Forgott Szilvia s, ©-c> ,&■ I
