Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-25 / 39. szám
ókám, már vagy hat hete készülök válaszolni a te nagyon valódi leveledre. Nem akartam úgy, mint máskor... Miután beszámoltál magadról, mindig a családomról érdeklődsz. Jól tudod: a legfontosabb témám... Íme, mit írtam volna a régi stílusban, ha hosszabban is. Gellért. Nemsokára érettségizik. Kisvilágunkban esemény a javából, megrendíti az embert, hogy egyszer csak, szinte észrevétlenül, felnőtt a fia. Dezső. Most kapott fizetésemelést, seket. Megjavítja a vízcsapot és a redőnyt, konnektort cserél. Ötletesen barkácsol. Akkor hát legyen ebből későbbi foglalkozás, ha másfélék voltak is a terveink. - Ami innen-onnan rád ragadt, nem elég. Rajta, tanuld meg, szakmai szinten! Ilyenkor abbahagyja a barkácsolást. Addig a másodpercig kell, míg hobbi. Szakmai szinten?! Akkor inkább keresztrejtvényt fejt. Tévézik. Biztosan érzed te is a szomorúsáLÁSZLÓ ANNA országban fordult meg nyaranként - minden úgynevezett státusszimbólum. Már a szótól is öklendezem. Dezső magyaráz: barátainknak semmi varázsa. A huszadik század harmadik harmada lehámlasztja az emberekről és a dolgokról a varázst. De az ő ötösük még őrzi. Ezért felbecsülhetetlen értékű. Dezső meg akar győzni, nagyon magyaráz. Óközöttük valami véndiákos összetartozás él. Nemüktől független cimborák. Puszta együttlé- tiikkel kicsúfolják a külvilág változatos EGYÜTT DÚDOLUNK ettől sem lettünk éppen dúsgazdagok, de a megbecsülés jele, jóleső. Anya. Már túlságosan fájt a lába. Végre beletörődött, hogy magas szárú, betétes cipőt kell viselnie. Megrögzöttségeinkkel is szakítani lehet, Zsókám. Hogy mindjárt bizonyítsam, olyant mondok, amilyent nem illik és amit eddig sose mondtam volna. Családomban én vagyok a leg- különb! A legcéltudatosabb, a legerősebb akaratú, nekem a legokosabbak a szándékaim. Persze, szemlélet kérdése is, a gondolkozási rendszeré... Előbb talán elmesélem, hogyan volt azelőtt. Nem hazudtam én a leveleimben, csak hallgattam erről. Meg akartam őket változtatni! Özön apróságban is, de mindhármuknál kitűztem egy- egy fő célt. Lásd, tessék! Gellért. A négy középiskolai évét ellődörögte. Nagy baj sose történt, eszes fiú és a gimnáziumban aránylag figyel. Az aránylag azt jelenti, hogy az órán nem foglalkozott egyébbel. Az igazi koncentrációt nem ismeri. Így is felszív annyit, amennyiből megél. Hazajön az iskolából és nem csinál semmit. Néha a semmi nyüzsgő és hangos. Találkozóra rohan a haverság, vagy hozzánk rohannak a társai. Egyik lakásban vagy a másikban könyökölnek a fotelkarfára. Mindegy. Egy kis hetyegés nyílt színen. Egy kis laza szövegelés. Magnó. Megkérdeztem Gellért osztály- társnőjétől: - Ti bizonyosak vagytok benne, hogy merő szórakozás az élet? - Még ha szórakoznánk, de csak tén- fergünk! - kiáltott fel. Őszinték. Néha Gellért elvégzi a házi szerelégát... Lehet: az utolsó éveket töltjük egy fedél alatt. Most kellene legjobban örülnöm az én szép és eszes nagyfiamnak. Közössé avatni a dolgainkat. Bőröm is viszket a tehetetlenségtől. Őt bőszíti, hogy örökké korlátoznám. Inkább elkerül. Dezső. Különben jó férj. Különben szeretjük egymást. Sokat is dolgozik. Csak ott, annak a mamutgyárnak népes műszaki osztályán van egy társasága. Vele együtt: három férfi. Három férj. Két asszony. Mind a kettő elvált, egyedül él. Nem hiszem, hogy a férfiak udvarolnának... Semmi jele, hogy Dezső elszakadt volna tőlem. Csupán együtt isznak. Hetenként egyszer. Valamint az öt névnap, az öt születésnap alkalmával. Továbbá az ünnepek előestéjén is. Azelőtt vendéglőbe jártak. Háborogtam, tiltakoztam: vagyonba kerül, dolgozunk és dolgozunk, és semmire se visszük. Dezső hallgatott rám. Azóta a két elvált asszony lakásán isznak, hol egyiknél, hol másiknál. Felviszik a szeszt. Sokat isznak. Ebben a mai, gyarapodó világban mi nem gyarapodunk. Az ivás értelmetlensége jobban gyötör. Az ivós esték előtt a kereplő: - Ne menj! Tudj lemondani! Ne menj! - Dezső megjegyzi: - A házasság nem azonos a börtönnel! Következő ivós estéje előtt újra beszédes vagyok. - Méltatlan hozzád! Nem a te színvonalad! Lesüllyesztitek egymást! Ha nem tudsz meglenni ital nélkül, hívjuk meg a barátainkat, velük koccintgassunk! - Barátainkat! - gúnyolódik Dezső -, esetleg partnereinket a rongyrázás sportágában. Az ital márkájától kezdve addig, hogy ki hány rögeszméit. Például éppen a státusszimbólumokat, például a többi kolléga fúráskényszerét. Furcsán hangzik, de tündéregyüttes az övék, lebegtető, a cibált idegeknek: orvosság. Értsem meg hát. Nem értettem meg, harcoltam: hiábavaló, sőt káros, sokba kerül, satöbbi, satöbbi. Dezső természetesen elszállt tündérkörébe, énrám pedig abroncsot rakott a tehetetlenség. Anya. Lánykoromban apával, a testvéreimmel, a nagyszüleimmel nyolcán laktunk együtt. Anya hozzászokott a végtelen és hajszolt házimunkához. Ma sem képes magát nyugdíjazni. Főszerepe: a vacsoránk. Nemcsak friss vacsorát főz naponta, de ünnepit. Keresetünknek több mint a felét megesszük. Anyát nem csépelhetem. Tapintatos ide-oda siklások folyton: - Anyukám, mindenfelé hirdetik, milyen egészséges a joghurt... Dezső fogyni akar, ehetnénk zsírtalan rántottát is... Gellért viszont imádja a főtt tésztát... hajtogathatom, pecsenyéket kapunk és süteményeket. I rigyelnivaló a helyzetem. A készre jövök haza. Meg az örök sirámokra. Anya roskadozik a fáradtságtól. Itt fáj, ott hasogat, amott nyilall. Ő ezt már úgyse bírja sokáig. - Kérlek, hogy ne csináld, pihenj! Hideget vacsorázunk és takarítunk mi! - Ha én nem csinálom, elnyel minket a kosz! - Elnyel a kosz, ha nem törlőd le naponta a szekrények tetejét?! Ha nem mosod le hetenként az összes ajtót, ablakot? Sóhajt: nem lehet istállóban élni! Addig, amíg én is elveszítem a mértéket és már egyáltalán nem tapin- tatoskodom... Gondold el, Zsóka, milyen vonzó vagyok! Háromfelé veszekszem, vag- dalkozom - és gátolom őket. Házsár- tos, összeférhetetlen, undok nő! Próbáltam ugyanezt halkan, ha nyögve is, de higgadtan - azonos az eredmény. Zéró. De már mindez a múlté. Sokszor eszembe jutott régebben, hogy változtatni kellene... Változtatni a változtatási szándékomon. Nem sikerült. Azután egy este összeütköztem Dezsővel. Cifrábban, mint addig. Másfelől közelítettem... barátságosan fogtam neki... Megértem már a varázst - mondtam -, mindent megértek, csak vigyen magával engem is. Nem szokott kiabálni, most úgy kiabált, kis híján tombolt. Érezte, hogy a kívánságom jogos. így hát felháborodott: a másik két férj sem hozza el soha a feleségét, ez megszakítaná az áramkört, vagyis kiszárítaná az atmoszférát, itthon is csak rontom a hangulatot! Ha a kirekesztettség nyíltan megmutatkozik, az ember irreálisan sebesül... Gondoltam, rendben van, a férjem elvonul egyedül, én meg felcsípek magamnak valakit. Hadd legyen nekem is saját áramköröm. Be is ültem egy presszóba. Parancsszóra természetesen nem adódik senki. Amúgy is képtelen lennék ilyen olcsó módon ismerkedni. Elkeseredett fantáziálgatás volt az egész. Az úton a presszó felé. Ott bent egy sarokba bújtam, és egészen mást őrölt az agyam. Hogyan szabaduljak a tehetetlenségtől?! Mielőtt elsorvaszt, vagy szétrobbant! Számos látszatmegoldás jutott eszembe. Mind megbukott azonnal. TÓTH LÁSZLÓ* A szökés „A hús is oly sivár! s olvastam annyi könyvet. Ó, szökni! el, csak el!...” Stephane Mallanné „...e csontjaidból tákolt bús dereglyén Szökni szerettél volna más vidékre” Jirí Wolker Szökni? Más vidékre? Minek?! Magadból, magadból kéne el! Mint lelőtt madár, melynek hangja - hallod? - tovább énekel. S az a hang, ha egyszer az is elnémul, s nem zeng se fent, se lent, tovább dúdol, lám, helyette, tovább zúg, burukkol majd a csend. S ha a csend, ha az se lesz már, csak a néma űr ketyeg csöndben, ama teste-hagyott madár dalol tovább e beteg csöndben. De ragadj követ, s tükörbe hajítva zúzd szét bár a csendet, e vad csörömpölésben is ő dalol: a madár nem enged. Nem enged, nem hallgat, már nem, él, él, így, magából kiszökve, mi romlandó s föld volt benne, elhagyta immáron örökre. És ha elcsitul végre a csörömpölés hullámverése, a szilánkokon csillanó fény is ő: nem, nem halt meg mégse. Szökni tehát? Más vidékre? Magadból, magadból kellene! Egy másik létbe, hol szemed fénye szemed nélkül fénylene. * Negyvenötödik születésnapján köszöntjük a költőt Nem őket, magamat változtattam meg! Dögnehéz feladat, az ember vissza-visszacsusszan... Idővel mégis beletanul... És most ismét bemutatom a családomat. Gellért. Aranyos kölyök. Remek humora van. Jókat nevetgélünk együtt, amikor kifigurázza a tanárait és a kis csajokat. Dezső. Amint hazaér éjfél körül a társaságból, rögtön rárontok: - Mesélj! Mit hallottál tőlük? Mivel Dezső kapatos ilyenkor, legszívesebben elénekli, amit együtt énekeltek. És én vele dúdolok. Anya. Továbbra is megesszük több mint fele keresetünket. De hát nagy baj ez? Ha spórolnánk a koszttal, talán autót vehetnénk, az autó esetleg karambolozna... Anya most is... állandóan a kimerültségéről panaszkodik. Viszont rájöttem, hogy ha kevesebbet fáradozna, nem találná a helyét. Ha siránkozik: belesétálok a játékába. Derűsen csitít- gatom. Íme, Zsóka: harmóniában, családi szeretetben, vidáman élünk. Erről nincs az embernek sok mondanivalója. Talán nem is írok róla, ha a héten nem történik valami... vagyis kétféle... nem először tapasztalom, hogy a dolgok szeretnek csoportosulni, csomósodni... Hétfőn behívott Gellért osztályfőnöke. Előbb kertelt: nem szívesen teszi, hálátlan szerep... De ugyan ki ébresszen rá engem, hogy milyen kár ezért a jó képességű gyerekért! Át- evickél az érettségin, valahogyan majd átevickél, azután a zuhanás következik. Gellért érdeklődését fel kellett volna kelteni, rendszeresen foglalkozni vele. Így lejtőre kerülhet. Önmagára haragudjon, asszonyom, ne énrám. No, reménykedjünk: még nem késő, még pótolhatja mulasztásait Gellért is, ön is. Ezért hívtam be. Néhány nappal később találkozót kért tőlem Dezső felettese, Varga főmérnök. A műszaki osztályon nem tárgyalhattunk. Beültünk a gyár színháztermébe. Képzelj el egy négyszázszemélyes termet; kongás, üresség. Varga előbb kertelt; hálátlan feladat... Ismeri Dezső érdemeit, azért is kapott fizetésemelést. Csakhogy ez az ötös társaság. Tegnapelőtt ugyanis a hírhedt ötös bent a műszaki osztályon ünnepelte meg a fizetésemelést. Belopták a rengeteg italt. Igaz, munkaidő után mulattak. Zárt ajtó mögül is hallották az éktelen dorbézolást... Másnap egyesek vad dolgokról suttogtak... Kimondani is szégyen... Holtbiztos nem igaz... csak az elszabadult fantázia szüleménye a... nos, a csoportos szerelem... Varga krákogott izgalmában. De engem nyugtatott: ha ennek a leghalványabb valószínűsége volna: nem hozzám fordul... Most azonban bennem bízik... Én meg tudom gátolni, hogy az egész história elfajuljon. Ha egy kedves, talpraesett és erélyes feleség kézbeveszi az ügyet, le tudja választani férjét a társaságról. Ugyanígy a másik két feleség is. Ez elemi kötelességünk. Másként nem lesz jó vége. Minden az asszonyokon múlik. Például, ha néha barátokat vendégelnénk otthon, hogy Dezső közöttük oldódjon... Nem, nem ráztam le magamról se az osztályfőnököt, se Vargát. Csak éles a memóriám. Pontosan emlékszem, milyen házsártos, összeférhetetlen, undok voltam én! H osszú levelet írtam, Zsókám, békés csend van nálunk. Anya már lefeküdt, borogatással a lábán. Ez a borogatás szinte érdemrendje, vagy mesterségünk címere. Még ébren van, most írja össze, mi mindent kell bevásárolnia a holnapi töltöttcsirke-vacsorához. Gellért nemrégen kezdett lefirkantani egy dolgozatot, ezt okvetlenül be kell vinnie holnap az iskolába. Soká tartott a tv- műsor, de éjfél után majd csak elkészül vele. Kicsit álmos lesz, amikor reggel a gimnáziumba indul. Dezsőnek ma van a heti rendes találkozója. Éjfélre már itthon lesz ő is. Azután még egy kicsit eldúdolga- tunk együtt. IRODALOM 1994.szeptember 25. IIBSÉMBP
