Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-25 / 39. szám
TÉNYEK ÉS DOKUMENTUMOK A CSEHORSZÁGI KÉNYSZERKÖZMUNKÁRA TELEPÍTETT MAGYAROK HELYZETÉRŐL A dölyfösség soha sem lehet igazságos A csehszlovák belpolitikát - végeredményben már 1943-tól - a szélsőséges, szláv-orientáltságú nacionalizmus jellemezte, amely 1945-től Csehországban a németek, Szlovákiában a magyarok ellen irányult. A szlovákiai magyarok jogfosztottságával, kollektív bűnösségével, ennek következményeivel egyre több szakember foglalkozik. Kutatásaik eredménye a magyarok körében ismert, de ismeri a szlovák értelmiség egy része is. Jó lenne, ha ezeket a tragikus eseményeket megismernék a mindennapok szlovák emberei is, jó lenne, ha megtudnák, a szlovákiai magyarok üldöztetése ellen nemcsak a magyar közvélemény, a magyar kormány, a nyugati demokrácia tiltakozott, de tiltakoztak nemzetük tisztességére kényes szlovákok és csehek is. A szakirodalomból és a publicisztikából általában ismert Károlyi Mihály Eduard Beneshez írott - egészében személyes hangú - levele. Régi barátságukra kéri a csehszlovák elnököt, állíttassa le a magyarok „megsemmisítését”, s az első köztársaság demokratizmusa folytatásaként tegye a magyarokat is az új köztársaság egyenrangú polgáraivá. Prágában ezt a levelet nem Benes elnök, hanem a kormány tárgyalta. Zdenék Fierlinger úgy vélte, Károlyinak nincs igaza, mert pl. a magyarok csehországi közmunkáját a 88/1945-ös elnöki dekrétum alapján végzik. Propagandának tartja, hogy Európa- szerte úgy beszélnek erről az akcióról, mint a magyarok „megsemmisítéséről”, a magyarok deportálásáról. A kormány ülésén határozatot hoztak, hogy háromtagú bizottság ezeknek az alapelveknek az értelmében visszautasítja „Károlyi vádjait”. A szlovákiai magyar lakosság csehországi kényszerközmunkájának, a transzportok összeállításának módszerei, s általában az uralkodó magyarellenes belpolitika ellen tiltakozó szlovák nemzetiségűek között dr. Pavol Jantausch a legmagasabb tisztséget betöltő személyiség. Nagyszombati római katolikus püspök volt. Memorandumát a köztársaság elnökének, a Külügyminisztériumnak és a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének címezte. Kijelentette, a katolikus papság komolyan gondolja, felelősséggel teljesíti az ország újjáépítésével és a kétéves terv céljainak teljesítésével járó kötelességét, de figyelmezteti a kormányt és a politikusokat, a terveket emberek teljesítik. Ezek - nemzetiségre való tekintet nélkül - természetes joga, hogy elegendő indok nélkül senki se vádolja őket, ne büntessék olyan bűnökért, amit nem követtek el. A vádakat - minden egyes személy esetében - az igazságszolgáltatás érvényes törvényei szerint kell bizonyítani. „Az, hogy egy nemzet, nemzetcsoport, kisebbség több tagja bűnt követ el, még nem ok arra, hogy vád alá helyezzék az egész csoportot, kisebbséget. ” A magyarok alapvető emberi jogait sérti az a rendelet is, amely alapján - bűnvádi eljárás, a vád kivizsgálása nélkül - csupán nemzetiségük során megfosztották őket minden vagyonuktól. Minden ember természetes joga, hogy az általános erkölcsi normáknak megfelelő, tisztességes munkával szerzett, illetve örökölt vagyonát megtarthassa és élvezhesse. A magyarokkal szembeni törvénytelenségek közül kiemeli a cseh- és morvaországi kényszerközmunkát, amelyet - legalábbis a külföld felé - a köztársasági elnök 88/1945-ös dekrétumára hivatkozva hajtanak végre. Kijelenti, a személyek kiválasztása, az elszállításuk módja az említett elnöki dekrétum megszegése. A 88/1945-ös dekrétum szerint közmunkára kötelezhető minden 16-45 év közötti férfi és 18—45 év közötti nő, de a dekrétum egész sor kivételt engedélyez. Mentesítő ok pl. az áldott állapot, mégpedig a harmadik hónaptól kezdve a szülés utáni harmadik hónap végéig. De nem rendelhetők ki azok az asszonyok sem, akik legalább egy, 15 évnél fiatalabb személyről gondoskodnak, gyermekeiket maguk nevelik. A püspök a többi kivételt nem említi, hisz az állampolgárságuktól megfosztott magyarok nem katonáskodhattak, nem tölthettek be jelentős hivatalokat, nem tanulhattak sem egyetemeken, sem középiskolákban. A püspök lelkipásztorai jelentéseire hivatkozva jelzi, a magyar lakosságot korra, nemre való tekintet nélkül terelik be a vagonokba „...gyerekeket, öregeket, aggastyánokat, szülés előtti utolsó hónapjában levő áldott állapotú asszonyokat, sőt, súlyos betegeket is... ”, s a dekrétum rendelkezése ellenére egész családokat visznek el. Legmegrendítőbbnek mégis a karhatalmi szervek bevetését tartja, egész tevékenységüket, a közmunkára kijelöltek és családtagjaikkal szemben hivatalból elrendelt és alkalmazott módszereket ....amikor a katonaság és a ren dőrség körülzárja a településeket, s így kényszeríti a lakosságot lakásaik elhagyására ”. A rozsnyói püspökség nevében dr. Robert Pobozny írt megrendítő levelet dr. Josef Beran prágai érseknek. Kérte az érseket, járjon el az illetékeseknél, hogy legalább a téli hidegben ne folytassák a lakosság „átcsoportosítását” Csehországba. Hangsúlyozza, azért kéri az érsek közbenjárását, mert az 1946 december elején a szociális ügyek miniszterének küldött levelére még választ sem kapott. Határozottan állítja, a magyar közmunkások „átcsoportosításában” nagy az eltérés az elmélet (humanitás) és a gyakorlat között, „...az ilyen akciókat akármilyen szépen is készítik elő, a gyakorlatban a januári csikorgó hidegben ez embertelenség! ”. A helyettes püspök kiemeli, lelkipásztorai jelentése szerint a katonák egy része is’ ellenzi a végrehajtás módszereit. Jolsván pl. a helybeli szlovák lelkész előtt az egyik katona kijelentette, ilyen aljas munkát még életében soha sem végzett. Pobozny a megoldás lehetőségét latolgatva arra kén az érseket, a katonai vezetésnél próbáljon eredményt elérni, ők segítsenek az akció leállításában. „A tél az tél, s ha ennek a híre eljut külföldre, embertelenséggel vádolnak meg bennünket. ” Megismétli levele mottóját: Charitas Christi ürgét - A krisztusi szeretet sürget. E rkölcsi bátorságot, meggyőződé- ses humanitást igazolnak a cseh protestáns egyházak három papjának az ismert Kostnické listy, a Krestianska revue és a Kalvinské hlasy c. lapokban közölt cikkei. A Dél-Szlovákiá- ban, vagyis a deportálások helyszínén szerzett tapasztalatok alapján kijelentették, az eseményekről az igazat kell elmondani, a cseh nemzetnek tudnia kell, hogy mi is történik ebben a határövezetben, ahol „nemzedékek bűnhődnek” elődeik állítólagos bűneiért. „Amiként fájlaljuk a magyarok bűneit, amelyeket egykor a szlovákokkal szemben követtek el, éppúgy elutasítjuk a szlovákok mai bűnös magatartását a magyarokkal szemben. A dölyfösség soha sem lehet igazságos, csak kevély, ...a helyszínen állapítottuk meg, hogy a legyőzött magyarokkal szemben a hivataljaink és a kevésbé felelős egyes végrehajtó közegek olyan bánásmódot vezettek be, amelyet kegyetlennek találtunk, amit sokkal részletesebben és izgatóbban tudtunk volna leírni, mind ahogyan azt tettük, amikor csak azt állapítottuk meg, hogy a bánásmód embertelen". Hangsúlyozzák, ez az akció ártott Csehszlovákia hírnevének, bűne terheli az országot, s nem könnyíti meg, nem járul hozzá a csehszlovák és a magyar együttéléshez. „A magyarok idei téli deportálása embertelenség”, vallja a Kalvinské hlasy hasábjain A. Matasík szlovák református lelkész. Szerinte a szlovák reformátusok nem panaszkodnak magyar hitsorsosaik- ra, „... í elítélik azt az embertelenséget, amellyel az állami és közigazgatási szervek kezelik őket. Elítéljük, mert a szlovák nemzeten a múltban elkövetett bűnök nem jogosítanak fel bennünket arra, hogy mind szlovákok megfeledkezzünk arról a fennkölt küldetésről, amelyet Kollár szövegezett meg: Ha pedig azt mondod szláv, válaszoljon neked az ember! Igen, ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy rosszabbak legyünk a magyarokkal szemben, mind amilyenek ők voltak irányunkban”. Ennyi a három protestáns lelkész véleményéről és magatartásáról. De hoVADKERTY KATALIN gyan viselkedtek a többiek? A deportáltakat Csehországban felkereső szlovákiai református lelkészek erről csak közvetve szólnak. Beszámolóikban rendőri ellenőrzésről (pl. a magyarok levelezése esetében) „régi jobbágyi megkötöttségről” szólnak, mert a magyarokat még az istentiszteletre sem engedik át a szomszédos településekre. Az istentiszteleteket - amelyeket magyar papok tartanak - be kell jelenteni, hogy ellenőrt küldhessenek, de volt olyan eset, hogy a magyar lelkipásztort be se engedték a faluba. A magyarok lerongyolódtak, nincs cipőjük, ruhájuk, mert nem kapnak sem textil-, sem cipőjegyeket. Azokban a sokgyermekes családokban, ahol a családfő megbetegszik, munkaképtelenné válik, nagy a nyomor. Éheznek. A helybeli cseh lelkészek látják ezt, de általában hallgatnak. Semmit sem tesznek a nyomorultak érdekében. A szlovák közvélemény szótlanul, beleegyezéssel vette tudomásul a magyarok csehországi elhurcolását. Sokan anyagiakban gazdagodtak, ezért hallgattak. Ebben az általános magyarellenes- ségben váratlan volt az amerikai szlovákok magyarbarát megnyilvánulása. Igaz, nem szlovákiai, amerikai lapban ítélték el a csehszlovák kormány magyarellenes politikáját. A hazai szlovák nacionalista újságírás elítéli a magatartásukat, a magyarok helyzete nem változott. A Csehszlovákiában élő, illetve innen emigrált magyarok felszólalásaiból kiemelkedik a Magas-Tátrában élő magyar nemzetiségű orvos-írónő, Laczkóné dr. Kiss Ibolya Masaryk elnök Alice nevű lányának címzett levele. A dél-szlovákiai magyarok tragédiáját jól ismerő, egészségüket féltő orvosnő 1946 decemberében kérte anyósa egyetemi évfolyamtársát, kedves barátnőjét, dr. Alice Ma- sarykovát. Támogatását, segítségét várta. Kiss Ibolya - szlovák környezetben élve - tudta, az akció leállítását kérni képtelenség. Levelében arra törekedett, hogy megkönnyíthesse a nagy hideget elviselni kénytelen magyar családok szenvedését, védje az egészségüket. Kérte, minden transzportot kísérjen egészségügyi nővér vagy medikus. Alice Masaryková válasza jóindulatú, de látni, nem ismeri a „toborzás” lényegét és módját. Kedvesen emlékszik vissza egyetemi éveire, Marienka Laczkovára, majd megígérte, felkéri dr. J. Cechet (a Szlovák Telepítési Hivatal ismert magyargyűlölő elnökét), rendelje el a transzportok kötelező egészségügyi kíséretét. „...Kár, nagy kár, hogy ilyen esetek még előfordulhatnak", szól a levél befejező mondata. Lehetséges volt, s a transzportok gyors egymásutánban indultak Csehország felé, de talán már gyakoribb volt az egészségügyi személyzet jelenléte, legalábbis a szlovák határigN em a magyarok kényszerközmunkájára, hanem még a szlovák rádió 1945. augusztus 4-i adására hivatkozva emel szót a csehszlovák kormány magyarellenes politikája ellen a franciaországi emigrációban élő Ternyei László, aki az első Csehszlovák Köztársaság éveiben itt élt, s több gazdasági lapot szerkesztett. Levelét a köztársasági elnöknek címezte, s visszautasította azt a csehszlovák vádat, miszerint minden szlovákiai magyar fasiszta. Szerinte a csehszlovák belpolitika türelmetlen, s hiányzik belőle a nyugati demokráciák három jellemzője, a szabadság, egyenlőség és testvériség elve, illetve ennek megnyilvánulásai. Kijelenti, ha van csehszlovák demokrácia, akkor elvárja, hogy demokratikusan rendezze a magyarok helyzetét. Ezt a rendezést - a demokratikus eszméktől messze szakadt- Eduard Benes köztársasági elnöktől várja. Levele válasz nélkül maradt, mert a kabinet tagjai természetesnek vették, hogy „magánlevelekre” nem válaszolnak. Megjegyzés nélkül ad acta tették, de napjainkban egyike a kor sovinizmusa elleni felszólalásokat bizonyító dokumentumoknak. Ismeretlen szerző műve a Galántai Járási Hivatal elnöki irattárában található írógéppel sokszorosított röpirat. A szerző elutasítja azt a csehszlovák vádat, miszerint a magyarok fasiszták és szovjetellenesek. Ügy véli, a szlovákság ezzel a váddal saját múltját „takargatja”. Felteszi a kérdést, ki is „rúgta szét” elsőnek a Csehszlovák Köztársaságot, ki robbantotta szét a csehszlovák egységet? Nem a szlovákiai magyarok, hanem azok, akik sietve megteremtették saját - a németek patronálása alatt álló- nemzeti államukat. 1945-ben zömmel ezek a fasiszták - gárdisták - jöttek le a déli járásokba, s úton-útfélen hangoztatják „...a magyarok alkalmasak arra, hogy az új csehszlovák állam rabszolgái legyenek”. A reális hangú röpirat érdekessége, hogy ismeri a kormánykörök, s így az elnök sovinizmusát, magyarel- lenességét, de a magyarok számára kedvező változást - akárcsak a népmesékben a „jó királytól” - Beneá elnöktől várja. A szlovákiai magyarok érdekében megszólaltak az amerikai magyar emigránsok is. 1946. szeptember 16-án keltezett levelüket E. Benes elnöknek címezték, s tiltakoznak a magyar őslakossággal szemben érvényesített csehszlovák elnyomó politika ellen. Kijelentik, ők nem őshonosok új hazájukban, de itt teljes szabadságban élnek, élvezik a teljes polgári jogokat. Ügy vélik, erre a Szlovákiában őshonos magyaroknak is joguk van. Ez a levél is válasz nélkül került az irattárba, de most azzal az indokkal, hogy „nem személy, hanem csoportosulás írta alá”. B efejezésül még a Csehszlovákiából eltávozott Szalatnai Rezső beadványa, amelyben a magyar szociáldemokraták segítségét sürgeti. Szakosíts Árpád miniszterelnökhelyettesnek címzett elaborátumában szinte követeli, a magyar kormány határozottan lépjen fel ......az Európában ma ha sonló viszonyok között sehol sem létező általános és egyéni üldöztetés ellen ”. A magyar kormányt „példátlan engedékenységgel” vádolja, mert - többek között - nem reagált elég erélyesen a magyarok tízezreinek Csehországban való széttelepítése ellen „...ahová a téli fagyban és viharban mind az állatokat szállítják őket... családostól, hogy ott nemzetileg megsemmisítsék". A magyar kormány kötelessége, hogy „fehívja a világ figyelmét a szlovákiai magyarság tarthatatlan helyzetére". Kijelenti, ha a magyar koalíciós pártok visszautasítják ezt a figyelmeztetést, s nem szólalnak fel a törvénytelenségek ellen, s hallgatni fog a rádió, a sajtó, „...akkor a szlovákiai magyar antifasiszták zárt egységben fordulnak a magyar kormány helyett a koalíción kívüli magyar pártok képviselőihez, s ország-világ előtt őket kérik fel érdekeik képviseletére”. Figyelemre méltó Szalatnai megállapítása, amely szerint „...a dél-szlovákiai magyar etnikum megbontása tragikus tévedés”. Ez a vélemény ellentétes a memorandumszerű elaborátum sarkított megfogalmazásaival, egész hangnemével. Indokolatlan „tragikus tévedésnek” nevezni egy olyan részleteiben átgondolt tervezetet, aminek alapeszméje az etnikai tisztogatás. jichoi Karolyi, 3udatest,Hotei G-eliért, .........Budapesti- la 26 novembre 19+6. f ?^.NC • DGSL0: *£zm/yé Monsie II y a plus de vingt-einq ana qua j, ai eu l,honneur öt le plaisir de faire votre cóhnais- sance, et déja votre iiluetre prédeceeBeur Thomas Maearyk m,a témoigné sa confiance en m,accueillan avec bienveillan.ee. de n,ai pae seulement connu Votre Excellence et la plupart de vob homines d,Ét mais aussi le peuple tchécoslovaque a Prague, lor. du commencement de mon émigration et plus tárd a Londres, quand notre sort d,émigrée était common. úa de aee plus beaux souvenirs d,exile rasters toujours quand leB mineurs do Kladno m^ont offert de travailler un dlmanche, afin de procurer pour ma famine et moí le ebaroon nécesaaire pendant 1,hiver rlgoureux de 19^0. Le peuple tchécoslovaque savait toujours que jene ceasais pas de préconiser leiddé de l,amitié entre nos deux pays et il savéit aussi que je edabattais toujours le revisionisme du régime de Horthy et que merne avant la preaiére guerre mondiale j,étais opposé a la politique d,oppre:. sión des nationalités des gouvememente hongroie. Monsieur Edouard BBNES, PréBident de la République Tchécoslovaque, Prague. Károlyi Mihály Benesnek írt levele, Budapestről Prágába, 1946. november 26-án MÚLTFAGGATÓ 1994. szeptember 25. UBSämap
