Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-18 / 38. szám
1994. szeptember 18. MŰVÉSZVILÁG Tü relmetlen, energiával teli, éles agyú színész Marek Probosz. Vér helyett mintha villamos áram folyna az ereiben. Magasfeszültség táplálja minden gesztusát, minden mozdulatát. Erdei munkásként, éttermi alkalmazottként, autójavítóként kereste kenyerét nem kis ideig, de rikkancs is volt meg halárus, pár hónapig bábszínházi mindenes. Aztán kellékes és színpadtechnikus Krakkóban, mert a főiskolával éveken át hiába próbálkozott. Nem kellett. De akármivel utasították is el, küzdött tovább, kitartóan. Filmekben játszott, szerepekre vadászott. „A legjobbat, még a főiskola előtt, 1978-ban Feliks Fal klói kaptam. Pontosan emlékszem, milyen napok után. Rosszkor indítottuk el a süllyesztőt a színházban, félbeszakadt az előadás. Azt hittem, ki fognak vágni, mehetek, amerre látok. Közben a barátnőmre vártam, de nem jött. Elhagyott. Rohantam a másikhoz, akinek éppen akkor vendége volt. Ideges voltam, összevesztünk. A fiúval meg agyba- főbe vertük egymást. Amikor észhez tértünk, kezembe nyomott egy újságot és azt mondta: Ha olyan nagyra tartod magad, mutasd meg, mit tudsz! És odabökött egy felhívásra, hogy erős, jó kiállású srácokat keresnek egy filmhez. Másnap, mintha az életben maradásomért kellett volna ölre mennem, keményen, ökölbe szorított kézzel beléptem a terembe, a válogatás színhelyére. Hol itt a rendező? - kérdeztem körbetekintve. Miért? - szólt egy erélyes hang. Játszani akarok a filmben. Előbb jöjjön el Lódzba, próbafelvételre. Rendben. Megveszem a jegyet a vonatra, megrendelem az ébresztőt, reggel mégsem hívnak. Megfeledkezik rólam a telefonos kisasszony. Huzatok stoppal Lódzba, de mire odaérek, vége a próbafelvételnek. Megtudom viszont azt is: Fáik, anélkül, hogy kamera előtt is látott volna, engem választott.” Az Esélyt, nem sokkal később, filmek tucatja követi. Marek Proboszt, már a lódzi főiskola növendékeként, a lengyel mozi James Dean-i tehetségeként emlegetik, s ugyanúgy beszélnek róla, mint egykor CybulskiróX vagy Olbrychski- ról. Mire végez: bálványként tisztelik. Súlya s ereje van színészetének, rendezői figyelnek rá, adnak a véleményére. Interjúiban Jeszenyint és Genet-1 emlegeti, PasoliniróX, ViscontiróX és HerzogxóX beszél. Tőlük tanul, ők a mesterei. Díjakat kap, kényeztetik. Prágában forgat A Berhof-kastély végnapjaiban és a Páfrányok árnyékában. 1987-ben Hamburgban dolgozik. Német filmben játszik Horst Bucholz partnereként. A hegedűk hallgatnak, Marek Probosz amerikai meghívásra mond igent. Három hétig maradhatna, hét éve, hogy maradt. Lengyel filmben azóta nem játszott, amerikaiban igen. Cseh nyelvtudását jövőre fogja újra kamatoztatni. Őfelsége pincére lesz Karel Kachyna Hrabal- filmjében. • Lengyel színésznek érzi még magát, vagy inkább...- ... nincs inkább. Amerikában élő lengyel színész vagyok, aki sem a külsején, sem a belsőjén nem változtatott. A helyzetemen, a lehetőségeimen akartam módosítani, ezért ragadtam odaát. Akármilyen furcsán hangzik is, magasabbra otthon én már nem juthattam volna. Mindent megkaptam a pályától, amit kelet-európai színész megkaphat, a csúcson pedig gyorsan elunja magát az ember. Szerintem nemcsak a természetnek, az életünknek is négy évszaka van, és minden évszak másról szól. Én a „nyarat” Amerikában találtam meg, ahol a múltam senkit sem érdekel. Bohócnak néznének, ha arról beszélnék, hogy Lengyelországban ,Jcirály” voltam. Pedig „megkoronáztak”, méghozzá maga a nép. A nézők serege. Ha autogramot kértek tőlem, már nem is a fotómra, hanem karokra, vállakra kellett írnom a nevem. Ha Lengyelországban maradok, ugyanazokkal a gesztusokkal, színészi eszközökkel dolgozom ma is, mint régebben. Én mindig a fához hasonlítom magam, mert fák között, hegyekben nőttem fel, a fák pedig mindig magasabbra vágynak. • És most önmagát is magasabbról látja?- Felülnézetből, igen. Amíg otthon éltem, ez sem így volt. Alulnézetből pedig, mint tudjuk, minden nagyobbnak tűnik. Lengyelországban az igazi szerelmet sem ismertem. Amerikának köszönhetem ezt is. A feleségemet. Az áüagembe- rek életétől Varsóban nagyon eltávolodtam. Amerikában másfél évig én is átlagember voltam. Nem játszottam, mert nem játszhattam. Varsóban elképzelni sem tudtam, hogy egy hétig vagy egy hónapig ne játsszak. Amerikában másfél éves csend várt rám. Persze, hogy fájt. Szenvedtem. Véresre bőgtem a szemem. Mindennap „öngyilkoltam”. Közben figyeltem magam és sok mindenre rájöttem. Varsóban erre sem volt időm soha. Játszottam, fényképeztek, csodáltak, elismertek, rajongtak értem, és a nap huszonnégy órájában erről szólt az életem. Egyszer csak egyedül maradtam, és szembe kellett néznem magammal. Át kellett gondolnom minden egyes lépésemet. Ráadásul a nyelvet sem beszéltem. Tudtam én valamit angolul, csak éppen nem értették. Mire megmagyaráztam volna, hogy mit akarok, faképnél hagytak. Mindenki rohant tovább. Senkinek sem volt ideje a nyökögésemet hallgatni. Az idő pénz. Sietni kell. Ugráltam volna, hogy én vagyok Marek Probosz, az új James Dean? Bohócnak néztek volna. Vagy bolondnak. • Olbrychski nyolcvanhétben már Párizsban volt?- Még nem. De ha ott is lett volna, akkor mi van? Nem jártam én sosem az ő nyomdokaiban. • Otthon, a szakmában hogyan reagáltak arra, hogy köszönés nélkül távozott?- Tényleg nem volt alkalmam elköszönni, mert Hamburgból utaztam, nem Varsóból. Befejeztem a filmet és találkoztam egy úrral, aki meghívott egy világfesztiválra. Három hét nem nagy idő Amerikában, de amikor a negyedik hetet kezdtem el Los Angelesben, otthon már sejtették, hogy nem sietek haza. Pár hónappal később, amikor mem egy lengyel újság megírta, hogy emigráltam, egymás után kaptam a forgatókönyveket jobbnál jobb ajánlatokkal. Haza akartak csalni. Kértek, könyörögtek, a csillagos eget is beígérték, csak maradjak meg Lengyelországnak. Heteken át küldözték a kivágott cikkeket, amelyekben azt olvastam: „Nagyon sajnáljuk, hogy Marek Probosz elment... hiányozni fog... ilyen színészről nagyon nehéz lemondani.” Nekem is nehéz volt - maradni. Ezerszer feltettem magamnak ugyanazt a kérdést: Amerikában vajon jobb lesz nekem? Nem kellene mégis hazamennem? Többször is elbizonytalanodtam, de azt mondtam: nincs visszaút. Tarkovszkij írja utolsó jegyzeteiben, hogy amikor a szerzetesek Japánban teljesítették a feladatukat, egyik napról a másikra eltűntek. Senkivel sem közölték, hova, merre, melyik országba mennek, egyszerűen nyomuk veszett. És én is ugyanezt tettem. Elértem egy színvonalat és úgy éreztem, magasabbra már csak akkor nőhetek, ha „átültetem” magam. Kint volt a lengyel tévé az idei Oscar-átadáson, és készítettek rólam is egy hosszabb dokumentumfilmet. Rögtön az elején azt kérdezték tőlem: abbahagytam, nem játszom, hogy bírom? Miért hagytam volna abba, feleltem, az igazi színész nem tudja abbahagyni soha. Vagy csak akkor, ha lelövik. Másképp nem. Nekem a játék szenvedély. Szérum, amely életem végéig ott kering a véremben. • Az alatt a másfél év alatt, amíg az első' szerepre várt, mivel töltötte az idejét? Beállt mosogatófiúnak?- Forgatókönyveket írtam. • Angolul?- Lengyelül. Aztán lefordították. Hamletet és Woyzecket játszhattam volna Varsóban, Mozart lehettem volna egy cseh-német koprodukcióban, ehelyett írtam, mert a feleségem is azzal biztatott: ne törődj semmivel, mutasd meg, mit tudsz. A végső döntést, hogy kint maradok, az váltotta ki bennem, hogy néztem a tévét és mutatták, hogy otthon már sztrájkok vannak, a rendőrök véresre verik az embereket, és tudtam, ha Varsóban lennék, én sem ülnék tétlenül, ott lennék az utcán, a tömegben, mint főiskolás koromban, Lódzban. És akkor azt mondtam: bármilyen nehéz is lesz újrakezdenem az életem, nem fogok megfutamodni. A két forgatókönyvből egyébként nem lett film, de szerepet kaptam az Életben maradni Hollywoodban című tévéfilmben, és rögtön ezután, ennek az alakításomnak köszönhetően felvettek az Amerikai Színészek Egyesületébe. Megnézett egy bizottság és úgy döntött: megadják a tagsági igazolványt. Azóta bárkivel dolgozhatok. A színházzal is szerencsém volt. A Bábel tornya című darabban léptem először amerikai színpadra, egy olyan történetben, amelyben kimondottan kapóra jött az akcentusom. S az angol mellett lengyelül is beszélhettem. • Hogy esténként aztán még erősebb honvágya legyen.- Szörnyű nehéz hónapokat éltem. Álmaimban mindig otthon jártam. Fent a hegyekben és Varsó utcáin. Egyszer Tarkovszkij is megjelent előttem. Égő gyertyát adott a kezembe és azt mondta: „Áldozatot kell hoznod, hogy kiválasztott lehess. És vigyázz a tűzre!” Az áldozatot, úgy érzem, meghoztam, és a tűz sem hunyt ki bennem. Hét év alatt mindenből jutott bőven. Jóból is, rosszból is. De most már ott vagyok, azon a ponton, ahonnan könnyebb feljebb jutni. Elvégeztem az Amerikai Filmintézet rendezői szakát, forgattam hat filmet, szerepet kaptam Warren Beatty bemutatásra váró filmjében, a Love Affair-ben, színpadon pedig, a Tizenkét dühös emberben Forman Salierijével, F. Murray AbrahammeX játszottam. • Milyen volt?- Profi. Negyvenöt perccel a próba előtt ő már dolgozott. • Warren Beatty?- Volt egy jelenet, amelyet harmincszor beállított. Rengeteg erő lakozik benne. A női főszerepet Anette Benningnék, a feleségének adta. Vele is jó volt játszani. De ha félrevonultunk beszélgetni, Beatty, akár egy féltékeny fenevad, már ugrott is közénk. Én a legnagyobb amerikai színésznek egyébként Al Pacinót tartom. Ő még a cipőjét is úgy fűzi be, hogy abban az egész élete benne van. • Saját filmjeihez milyen forgatókönyveket írt?- Legelső filmemet arról forgattam, ami ma is nagyon fáj. Amerikában nem nagyon kommunikálnak az emberek. Faxon és telefonon igen, de hogy jókat beszélgetnének... ez nem jellemző. Platon írja, hogy amikor megszületünk, négy kezünk és négy lábunk volt, az ember egyszerre volt férfi is, nő is, aztán jött az Isten, szétválasztott bennünket, s azóta szüntelenül egymást keressük. A filmem is erről szól. Azzal kezdődik, hogy a Nő megszüli a Napot, aztán elindulnak mezítelenül a Férfival, és bár egymás mellett mennek, valójában soha nincsenek együtt. Második filmem öt perc az árulásról. Az utolsó vacsora modem változata. Ez is bekerült az Amerikai Filmintézet archívumába. Pasoliniről is forgattam filmet. Arról, hogy bár meghalt, eszméivel, művészetével mégis bennem él. Az érzékeny hold hőse egy ötvenéves takarító Hollywoodban. Előkelő helyeken fordul meg a férfi, gazdag negyedekben. Egyszer meglát egy nőt, Botticelli Vénuszának földi mását, amint kiszáll a fürdőkádból - és beleszeret. Másnap, az újság hirdetési rovatában felfigyel egy mondatra: „A te házad a te várad. Ott király vagy.” És elhiszi, hogy király és úgy is viselkedik. Elmegyógyintézetbe zárják. Ceruzát adnak neki, hogy rajzoljon, azzal öli meg az orvosát. Villanyszékbe ültetik, sokkolják. Elhitetik vele, hogy trónja van, s amit a fejére tesznek, az a korona. És boldog, mert még mindig királynak érzi magát. Ez is Amerika. Ha „színeset” álmodsz, kezelésbe vesznek. • Lengyelországban már nem akar álmodni soha?- Dehogyisnem. Majd. Egyszer. Később. • Ennyire megszerette Amerikát?- Ez nem szerelem. Álom, amelyet meg kell valósítanom. • Amerika szereti Marek Proboszt?- Nem tudom. De ha azt mondom neki, hogy viszlát, indulok, akkor biztosan visszatart. Játszik velem. Ha kérek tőle valamit, elfordul. Amikor úgy érzi, hogy adnia kell, megajándékoz. • Mi mindenre lenne képes, csak hogy szerété tét kapjon tőle?- Szeretetet venni senkitől sem lehet. Én megmaradok annak, aki vagyok, Amerika meg jöjjön el értem, és mondja azt, hogy kellesz nekem. De nem fogom a lába elé vetni magam. Pedig van bennem erő elég. Mexikóban, a maya törzs indiánjai azt mondták: meditáljak sokat, mert ha nem teszem, szétfeszít az energiám. Robbanni fogok. Oroszlán vagyok, ugrásra készen. Ülök és zsákmányra várok. A tigris vagy a leopárd rengeteget járkál, ha éhes, az oroszlán nem mozdul feleslegesen. De ha elrugaszkodik, övé a zsákmány. • Hűséges, ragaszkodó típusnak tartja magát?- Akit szeretek, ahhoz nagyon ragszkodom. • Ugyanakkor hűtlenségből is jeles.- A hegylakók mind ilyenek. Kemények, romantikusak, cigánylelkűek. • Veszteségei közt mi áll az első helyen?- A családom és a gyerekkorom. De ezek is csak úgy vesztek el, hogy várnak rám. Elbúcsúztam tőlük egy időre, de érzem, az utolsó állomás ott lesz majd, ahol felnőttem. Anyámék közelében. Lengyelország a múlt, amelyből jövő lesz, Amerika a jelen. Tempóval, harccal, energiával, öntudattal. Szerintem mindenkinek meg kellene élnie a maga Amerikáját. Átmenni a kafkai peren. Vannak kérdések, amelyeket otthon soha nem tesznek fel az embernek, márpedig, ha nem kérdezik őt, neki, magának sok minden nem jut az eszébe. Amerika keményen kivallat. Gyerünk! - kiált rád hangosan. De miért? Nem tettem semmi rosszat, feleled kétségbeesve. Nem baj! Majd megtudod, ki vagy és hol, mikor, miben vétkeztél. • Megtudta?- Meg. És most szeretnék újra ártatlan lenni. • S ebben Amerika fogja segíteni?- Amerika sok mindenre megtanított már. Megmutatta, melyik út vezet a cél felé, elmondta, milyen vagyok és tudatosította bennem: a tehetségre vigyázni kell. Ha nem őrzőm, nem féltem,ugyanúgy szívják ki belőlem, mint vámpír a vért. Szabó G. László (Karel Kouba felvétele) Magasfeszültség MAREK PROBOSZ AMERIKÁBAN
