Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-18 / 38. szám
Mindennapi szemetünk... Törvény már van - a megoldás még késik Szeptember 18. - Takarítási világnap? Hm... Lehetséges, hogy egykori „Z”- akcióink, tavaszi takarítási „brigádjaink” adták az ötletet, hogy a Földet lassan elborító hulladékhegyek, környezetet, egészséget veszélyeztető szemétmennyiség eltakarítására egész bolygónkat átfogó megoldást keressenek a világszervezetek? Bizony, ideje már... Mióta megnyíltak, s átjárhatóbbakká váltak a határok, azóta saját szemünkkel láthatjuk, hogy a fejlett nyugati országok mennyivel tisztábbak. A strandok, az utcák, a terek patyolattiszták, a formatervezett utcai hulladékgyűjtők körül nem hever halomban a szemét, nem görget, röpít papírpoharakat, üres kólás palackokat a szél, s a bokrok tövében, fűben nem bújnak meg a százszámra eldobott cigarettacsikkek. A falvak, települések végén sem díszelegnek hulladékhalmok, s a lakótömbök mellett nem bűzlenek a szemeteskukák. Persze, ott is vannak ipartelepek, űn. szegénynegyedek, ahol rosszabb a helyzet. És egyáltalán: a civilizáció átka az óriási, feldolgozatlan, elpusztíthatatlan, egyre növekvő hulladékmennyiség. Mi valamiféle illúzióban, abban a boldog tudatlanságban éltünk, hogy mindennel megbirkózunk, mindent megoldunk: elég, ha felszólítjuk a lakosságot, „seperjen mindenki a maga portája előtt”, illetve évente legalább kétszer vonuljon ki a közterületek tisztítását, parkosítását elvégezni. Valljuk be, nem is volt ez eredménytelen módszer. Hiszen községeink, városaink ma is ebből a lakossági összefogásból, társadalmi támogatásból létrehozott parkokat, ligeteket élvezik. Viszont a társadalmi változások után az ország gazdasági és szolgáltatási struktúrája is szinte egyik napról a másikra felbomlott, változni kezdett. E változások átmenetileg úgyszólván irá- nyíthatatlanokká váltak, s az eddig csupán a direktívákat kordában tartott lakossági rétegek a demokráciát az anarchiával szívesen összetévesztették. Balkanizálódunk... Állapíthattuk meg naponta, amikor láttuk, hogy még a főváros utcáin, terein is büntetlenül dobálhatták el a fiatalok, turisták, szórakozó romák csoportjai az ételmaradékot, üres üvegeket, konzervdobozokat. Voltak időszakok, amikor hetekig hevert, bűzlött a kukákban és a kukák mellett a hulladék. Vajon miért?... Töprenghetünk. Belül tiszta, ápolt utcájú községeink eldugottabb részein, erdők tövében, patakok szélén hatalmas hulladékdombok éktelenkednek. Tehetetlenül tárja szét a karját minden polgármester, ha erről kérdezi az ember. A hulladékgyűjtés pedig minden faluban rendszeres, jól működik. Sok községi hivatal még egy „közrendfenntartót” (takarítónőt) is fizetni tud, aki a várótermek, buszmegállók környékét, a köztereket, parkokat takarítja. A felgyülemlő hulladékkal azonban önerőből - ma még - szinte semmit sem tudnak kezdeni. Nézzünk néhány országos adatot: A Szlovák Köztársaság területe 49 035 km, lakosainak száma a legutóbbi nép- számlálás szerint 5 millió 408 ezer 439. Összesen 2834 város és község található területén, az átlagos népsűrűség 110,3 lakos egy négyzetkilométeren. Területének egyharmadát erdők borítják (kb. 19 ezer négyzetkilométer kiterjedésben), a mezőgazdasági földterület 24 449 négyzetkilométer, ez képezi az ország területének 50 százalékát, s mint tudjuk, hazánk déli részén húzódik. Szlovákia ivóvízkészletei a Csallóközben találhatók. Az ivóvízkészleteket rejtő terület éppúgy védett, mint az 5 nemzeti park (1997 négyzetkilométer), 448 állami természetvédelmi terület, 3 kert, számtalan fa és facsoport, 45 barlang, a gyógyvíz- és ásványvízforrások, valamint más források, természeti képződmények. Ezek környezetében elvben tilos a gazdasági tevékenység, s minden olyan szándék és kezdeményezés, amely a természetet, e védett területeket károsíthatja. A gyakorlat azonban, sajnos, más. Hazánk ökológiai egyensúlyát egyre inkább megbontja a településfejlesztés és a gazdasági tevékenység által keletkező, valamint a pusztán nyereségvágyból tárolt óriási mennyiségű (illetve veszélyes) hulladék. Egészen a legutóbbi évekig semmilyen törvény vagy rendelet nem szabályozta a hulladékkal való gazdálkodást, a szemétlerakatok és hulladéktárolók helyét, s főként nem a tárolás módját. Gombamódra keletkeztek a falvak, települések határában, erdőkben az ún. vadlerakatok. Az 1993-as adatok szerint a Szlovák Köztársaságban 7204 szemétlerakatot tartanak nyilván, s ebből mindössze 335 a hivatalosan megengedett. A 335 hivatalosan működő szemét- tároló közül 128 szolgál az űn. veszélyes hulladékok tárolására. Vajon mi a megoldás? A szemétégetés? A hulladékfeldolgozás ? - kérdezi az ember, amikor fegyelmezetten befizeti a szemételhordásért kirótt illetéket, gyömöszöli a papírt, a dinnyehéjat ugyanabba a kukába, s kerülgeti a háztömbök mellett díszelgő szemétgyűjtők mellé hordott kiselejtezett gáztűzhelyeket, mosdókagylókat, vagy turkál a faluvégi „kistuzexekben”, hátha talál még használható kocsikormányt, vászonlepedőt, műanyag lavórt vagy kinőtt férfiöltönyt, téli kabátot... A megoldás az lenne, ha külön-külön gyűjtenék a textilt, a vasat, az üveget, a biológiai hulladékot, a műanyagot, ha az ún. veszélyes hulladékok nem szennyeznék, mérgeznék meg a többit, ha az ún. másodlagos nyersanyag, a még újrafelhasználható hulladék eleve külön kerülne a gyűjtőkbe, a feldolgozó üzemekbe. Csupán a hasznosíthatatlan hulladékot, illetve az egészségügyi hulladékot kellene elégetni. Ma azonban még sajnos, a hasznosíthatatlan hulladékkal együtt a hasznosítható is égetésre vár(na), ha volna elég kapacitás. Szemétégetőnk azonban kétségbeejtően kevés van, csupán 70 az egész ország területén, ezek közül 34 az ipari hulladékok égetésére szolgál, s 11 semmiféle levegőszennyezést gátló, füstszűrő berendezéssel nincs felszerelve. A lakossági hulladék égetését csupán Pozsonyban és Kassán szolgálja 1-1 szemétégető, azonban ezek kapacitása, műszaki színvonala egyáltalán nem felel meg ma már sem a mennyiségi, sem a minőségi követelményeknek. Az egészségügyi hulladéA szeparált, válogatással történő' hulladékgyűjtés a Szlovák Köztársaságban (1993 november) A helyi szervek kezdeményezése alapján A kommunális hulladék tárolásának elvei 1996-ig 1. Csökkenteni kell a települések és lakosok megterhelését 2. A gyűjtés kezdetekor el kell különíteni a hasznosítható hulladékokat 3. Növelni kell a hasznosítható hulladékok mennyiségét 4. Be kell vezetni a három fokozatú tárolási rendszert Község Régió Ország Szállítás Szeparált Újrafeldolgozás gyűjtés Osztályozás A lakossági (ún. kommunális) hulladék a Szlovák Köztársaságban évente 1616 445 tonna /100 %) biológiai hulladék 29,4% problematikus anyagok 1,0% fennmaradó hulladék 13,8% papír 14,3% ásványi hulladék bőr, gumi 2,1% ém műanyag 4,2% 6’2% kok égetését 34 szemétégetőben végzik. Hogy mennyi hulladék keletkezik kicsiny országunkban évente? Hozzávetőlegesen 34 millió tonna... Pontosan még nem is tudjuk, ugyanis csak 1991- ben hoztak törvényt a hulladékok keletkezésének nyilvántartásáról (238/1991 sz. T), amelyet a 605/1992 sz. törvény egészít ki. Gyakorlatilag ezeknek a törvényeknek alapján kezdték el a hulladékok keletkezésének (mennyiségének és összetételének) kimutatását. A kimutatásokból azonban még hiányzik a pontosság, mivel a hulladékmennyiség súlyát, nagyságát csupán becsléssel állapítják meg. E 34 millió tonna hulladék tárolása egyáltalán nem kielégítő, nem megoldott, úgyszólván katasztrofális. Egyrészt lehetetlenné teszi a még hasznosítható, másodlagos nyersanyagok újbóli fel- használását, feldolgozását, másrészt veszélyezteti, károsítja az életkömyeze- tet, szennyezi a vizet, a földet, a levegőt. Az említett 238/1991. sz. törvény kimondja, hogy a hulladékok gyűjtéséért, tárolásáért azok felelősek, akik által keletkeztek, tehát a lakossági hulladék esetében a községek, illetve a városok, vagyis ezek képviseletében a községi (körzeti) hivatalok. A városokban már megtörténtek az első kísérletek az üveg gyűjtésére, azonban a lakosság alig-alig vesz tudomást erről a lehetőségről, s az üvegtárolók sok helyütt a vandálok szenvedélyének célpontjává válnak. Felforgatják, összezúzzák ezeket, a bennük található üvegcserepet szétszórják. Vannak kisebb lakóközösségek, amelyek eleve külön kötegbe gyűjtve rakják a kukák tetejére a papírt, a kiselejtezett textilfélét, lábbelit, igelitzacs- kókban a kenyeret. Az „önkéntes” kukások már tudják, hová érdemes menniük. Kerékpáron, kisebb teherkocsival sötétedés után vagy kora hajnalban „guberálnak”. Ha nekik megéri, a városnak, falunak nem érné meg?... A hivatalos felmérés szerint nem, ezért a már említett törvény öt évet adott arra, hogy a szeméttárolást, hulladékgyűjtést a törvényes keretek között rendezzék. Vagyis 1996-ig kellene „rendet teremteni”. Az ország gazdasági helyzete azonban nem teszi lehetővé, hogy eddig az időpontig a követelményeknek és előírásoknak megfelelő módon történhessen a hulladékgyűjtés, válogatás és tárolás. A legnehezebben azonban a másodlagos nyersanyagok feldolgozása valósítható meg, mivel a feldolgozó üzemeket az egyes régiókban, a szerves hulladékok komposztálását pedig egyenesen a községekben kellene elvégezni. És ezt ma még állami támogatás nélkül, az önkormányzatok hozzájárulása nélkül nem sokan tudják elképzelni. Ezért aztán a hulladékok tárolásáról és feldolgozásáról szóló törvényt úgy módosították, hogy 2005-ig kitolták a „türelmi időt”. Tehát elkísér bennünket a szemét a következő évezredbe?... El bizony, csak nem mindegy, hogyan, milyen mennyiségben, mennyire károsítva ezzel egészségünket, a természetet. Úgy tűnik, a kezdeményező kedvét nem ösztönzi, hogy a két állami „illetékes” üzem, a Nyersanyaggyűjtő (Zberné suroviny) és a Vashulladékgyűjtő (KovoSrot) módszere, gyűjtési rendszere ma már egyáltalán nem megfelelő, működésképtelen. Viszont, ha néhány vállalkozó kissé körülnézne a szomszédos vagy a távolabbi nyugati országokban, bizonyára találna korszerűbb és rugalmasabb módszereket és feldolgozási technológiát. Persze, ingyen még Krisztus koporsóját sem őrizték, a lényeg az lenne, hogy meghatározott felvásárlási ára legyen a hasznosítható hulladéknak, az ún. másodlagos nyersanyagoknak. Ez lehetne az az ösztönző erő, amely a lakosságot eleve megtanítaná a hulladék, a szemét szétválogatására. Ha a vas, a papír, a textil, a szerves hulladék külön gyűjtőkbe kerülne, csupán a hasznosíthatatlant kellene tárolni. E természet- és környezetvédelmi szempontok szerint kialakított szemét- tárolók már megférnének lakókörnyezetünk közelében, ha... Ha valóban komolyan vennénk kulturáltabb környezetünk megteremtésének személyre szóló feladatát, ha nem dobnánk sutba azt is, ami jó volt az elmúlt évtizedek gyakorlatában. Például a társadalmi, lakossági összefogást egy-egy nagytakarítás erejéig. Az iskolások, fiatalok, különféle szervezetek papír-, vas-, textil-, üveggyűjtő „brigádját”, ma már természetesen „adok-veszek” alapon, bizonyos, akár csekélyebb összegecske ellenében. Tény, hogy „felülről” ma már nem kell, nem szabad mindenféle direkciókat, eligazításokat, megoldásokat várni. Mindenütt helyben kell keresni a lehetőséget. Kisüzemeket, feldolgozókat létrehozhatnak kft-k, konzorciumok, vállalkozók éppúgy, mint községek, települések, mezőgazdasági üzemek. Hiszen például a biológiai hulladék az összes hulladék 30 százaléka, s ezt komposztálva értékes tárgyához juthatnak az istállótrágyát nélkülözők. A lehetőség - vagy ahogyan mondják, a téma - szó szerint az „utcán hever”, csak le kell érte hajóin^. És ehhez nem kell takarítási, tisztasági világnap, csupán egészséges vállalkozói kedv, bátorság, leleményesség... És talán akad még hozzá egy kis „támogatás” is, hiszen a környezetvédelem, a fejünk fölé növő szeméthegyektől való megszabadulás nemcsak országos érdek, hanem világméretű probléma is. Aki ennek érdekében akar vagy tud tenni valamit, az megérdemli, hogy megfizessék a fáradozását. Hogy hogyan? Erre is akad már a világban példa és módszer, csak utána kell nézni... H. Mészáros Erzsébet Prikler László felvétele HELYZETKÉP 1994. szeptember 18.
