Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-09-04 / 36. szám

Majdnem tíz hónappal a „tragédia” után (1993 novemberében a francia válogatott a bolgárok elleni vb-selej­tező utolsó másodperceiben - ponto­san 89 perc és 58 másodpercet muta­tott az óra - kapott góllal vereséget szenvedett Párizsban, és így nem utaz­hatott a világbajnokságra) Franciaor­szág ismét tétmérkőzést játszik. Még­hozzá a jövő hét szerdáján Pozsony­ban Európa-bajnoki selejtezőt Szlová­kia együttese ellen. Mondanunk sem kell, mennyire komoly meccs lesz mindkét válogatott számára. Szlová­kia debütálásra készül a nemzetközi porondon, a „gall kakas” rehabilitá­cióra. Meglátjuk, mi sül ki belőle... Csak természetes, hogy Gérard Houllier edző nem élte túl a párizsi fiaskót. Helyére a segítője, az 53 esztendős Almé Jacquet került, aki a 80-as években háromszor nyert bajnokságot a Girondins Bordea­ux együttesével és jutott vele a BEK-elődöntőbe. A választás azért esett rá, mert jó pszichológus híré­ben áll. A francia futballnak most elsősorban arra van szüksége, hogy kigyógyítsák abból a súlyos lelki megrázkódtatásból, amelyet a világbajnoki kudarc és az ismert megvesztegetési botrány oko­zott neki. Jacquet egyáltalán nem az elhamarkodott döntések embere, így nem történt „földrengés” a válogatott háza táján. Igazi újoncokról alig-alig le­het beszélni, de az új tréner fokozatosan lehetősé­get adott azoknak a játékosoknak, akik már Houlli­er idejében is a bővebb keret tagjai voltak, ám több­nyire csak a kispadon ültek. Eleinte kényszerből tette mindezt, mert a csapat olyan erősségei, mint Papin, Sauzée vagy Blanc pillanatnyi elkeseredé­sükben lemondtak a címeres mezről. Most azonban már mindnyájan a szövetségi kapitány rendelkezé­sére állnak. A franciák novembertől nem szenvedtek veresé­get. Az edző bemutatkozó meccsén l:0-ra verték Itáliát Nápolyban, majd Lyonban 3:l-re Chilét és májusban megnyerték Japánban a Kirin Kupát (Ausztrália 1:0, Japán 4:1). No és legutóbb 2:2-re játszottak Csehországgal Bordeaux-ban. Úgy tűnik, a szövetség vezetői hallgattak Cantonára, aki a bolgárok elleni vb-meccs után kijelentette:„A fővárosban soha többé nem lépek pályára. A pári­zsiaknak mindenük megvan, a futball egyszerűen Jönnek a franciák! nem érdekli őket. Nekünk szurkolókra van szüksé­günk, nem pedig drága öltönyökben unatkozó és pezsgőt kortyolgató sznobokra. Párizs a labdarú­gás számára holt város, vehet a St. Germain akár tizenkét brazil focizsonglőrt, akkor is az marad... ” Az új-régi csapat első számú kapusa Bemard La­ma (Paris St. Germain). Nagy előszeretettel han­goztatja magáról, hogy a világ legjobbja, és a szak­emberek is elismerik, nagyon hatásosak a védései, macskaügyességgel vetődik a labdák után. Egykori francia gyarmatról származik. Laurent Blanc-ról azt mondta annak idején Piati­ni, hogy a világ első számú liberója. De rögtön hoz­zátette, csak egy hibája van, nem akar ezen a posz­ton szerepelni, tolakszik a középpályára. Piatini volt az, aki javasolta a Napolinak, és az első esz­tendőben Itália második legjobb külföldijének nyil­vánították. Később haloványabb lett, ma már ismét otthon kergeti a labdát, a St. Etienne játékosa, s meggondolta magát, visszatért a válogatottba, szí­vesen játszik leghátsó emberként. Ez Jacquet diplo- mációjának köszönhető. Mellette nem más kapott helyet, mint az idei Baj­nokok Ligájának döntőjéből nagyon jól ismert Marcell Deasailly, a fantasztikus ruganyosságáról híres óriás, aki állítólag majdnem három méter ma­gas labdát is képes fejjel elérni. Az AC Milan ta­valy novemberben vette meg a süllyedő Marseille- től 10 millió márkáért, s Capello edző védekező középpályást „faragott” belőle. És éppen ennek a ghánai számazású futballistának köszönhető - nem pedig Baresinek vagy Maldininak - , hogy kevésbé volt áteresztő a BEK-győztes védelme. Az olasz sajtó csodálattal írta: Skuhravy sem tudott ellene egyetlen fejpárbajt sem megnyerni, pedig ő már fo­galom a kiválóan fejelő labdarúgók díszes társa­ságában. A szélső hátvéd posztja is egzotikus játé­kosé. Jocelyn Angioma eléggé ismert, hiszen a Marseille-ből ment az AC Torinóhoz, pár nappal ezelőtt láthattuk őt a Slovan nemzetközi tornáján. A középpálya erőssége továbbra is Didier Des- champs, annak ellenére is, hogy a tavalyi esztendőt legszívesebben kitörölné életéből. Májusban mint az első francia csapatkapitány magasba emelhette a BEK-trófeát, fogadta őt Mitterrand köztársasági el­nök, aztán néhány héttel később kizárták az Olym­Jean-Pierre Papin, a bombagólok nagymestere pique Marseille-t a BEK-ből, és végül távoznia kel­lett az I. ligából is. A baszk származású futballistát azonban kemény fából faragták, nem adta meg ma­gát a sorsnak. Még nem feledte, ahogyan annak idején feleslegesnek tartották Marseille-ben, és kölcsönadták a Bordeaux-nak. Egyéves kínlódás után vette a bátorságot magának, felhívta telefonon a klubelnök Tapie-t, s arra kérte, adjon neki még egy utolsó esélyt a bizonyításra. Csakhamar a Mar­seille kapitánya lett! De már nincs a kikötőváros­ban, új munkáltatója a Juventus. Ugyancsak szívósságának és bátorságának kö­szönheti karrierjét Youri Djorkaeff. A cári tábornok ükunokája, az egykori francia válogatott játékos fia azt állítja magáról, hogy csámpás és tehetségtelen gyerek volt, de akaratának köszönhetően az I. ligás Monacóig vitte. Fokozatosan a csapat játékmeste­révé nőtte ki magát. Tavaly nyáron megtudta, hogy a klub erre a szerepkkörre leigazolta a belga Scifot. Djorkaeff félt, hogy elveszti helyét a kezdőcsapat­ban, ezért nagy gyorsan „átképezte” magát az úgy­nevezett második hullámmal érkező csatárrá. Hogy komolyan vette a „rekvalifikációt”, arról tanúsko­dik: 20 találattal gólkirály lett és bejátszotta magát Jacquet edző keretébe. Correntin Martins (Auxerre) labdazsonglőmek született, köszönve ezt talán portugál származásá­nak. Már hét esztendős korában elbűvölte iskola­társait labdás mutatványaival, most sem okoz neki gondot, hogy ötszázat vagy akár ezret dekázzon a „bogyóval.” És még nem említettük az év felfede­zettjét. A neve: Zinadine Zidane. A mértani pon­tossággal végrehajtott szabadrúgásairól híres vé- konydongájú „Zizon” játékmesterként is nagyszerű dolgokra képes, nem véletlenül ragasztották rá az „új Piatini” nevet. Három percen belül két gólt lőtt a cseheknek... Nem vitás, a franciák legnagyobb fegyvere a csatársor. Hiszen Eric Cantonát (Manchester Uni­ted) az angol liga legjobbjának nyilvánították, és Jean-Pierre Papin megtalálta az újabb motivációt: a Bayern Münchenhez igazolt. E két nagysághoz számítsuk még hozzá David Ginolát (Paris St. Ger­main), akit az év játékosává választottak. Még an­nak ellenére is, hogy tulajdonképpen az ő hibájából győztek a bolgárok (feleslegesen ívelt egy szabad­rúgást a senki földjére), s Houllier a sajtóértekezle­ten nem említette másként, mint „az a gengszter...” Almé Jacquet nagy feladat előtt áll: fel kell olda­nia a feszültséget a csatártrió tagjai között. Papin valamikor régebben kijelentette, hogy Ginolával nem képes a csatársorban játszani, és az Aranylab- dás szava akkor parancsnak számított Franciaor­szágban. Ginola viszonzásképpen megvádolta Pa­pint, hogy féltékeny. És már lángra is lobbant a tűz. Úgy tűnik azonban, Cantona véleménye lesz a döntő (neki egyébként mindenről van véleménye, eléggé nyersen kimondja az igazságot): „Nem kell, hogy barátok legyünk, de a pályán ezt senkinek sem szabad érezni, észrevenni. ” Egy ©©iofidos «gall kakas** Eric Cantona neve nem ismeretlen a futballvi­lágban. Botrányairól talán többet írtak, mint gól­jairól. Pedig ő a mai francia válogatott vezér­alakja. Inkább, mint Papin. Ezzel tökéletesen tisztában van. S bár nyugalmi állapotban elisme­ri, hogy nem könnyű természettel áldotta meg az ég, ha pályára lép, akkor nem ismer se Istent, se embert. A 28 esztendős, cigányképű csatár - mindenütt ragaszkodik a 11-es számú mezhez - pályafutása eléggé változatos és mozgalmas. Öt francia és egy angol klub (Leeds United) után most a Manchester Unitedben rúgja a labdát. És ha csak a „kerek bőrt” rúgná...?! De ő az ellenfe­let sem kíméli. Sőt, ha szükségesnek találja, já­tékostársát sem. Mint például Montpellier-ben tette, ahol Lemoultint vágta pofon, mert - leg­alábbis Cantona úgy érezte - nem játszott teljes erőbedobással. Ha ő beleadja szívét-lelkét, ak­kor, no, „dögöljön meg a pályán a másik is” - hajtogatta, amikor a pofonért súlyos pénzbünte­tést kapott. Ha csak szenvedélyes futballszeretete vezérelné cselekedeteiben, talán még meg lehetne neki bo­csátani. De ő egyszerűen fegyelmezetlen. Közis­mert történet, hogy a St. Etienne elleni bajnoki mérkőzésen dühében a játékvezetőhöz vágta a labdát, s ezért négy meccstől eltiltották. Amikor megtudta a büntetést, idiótáknak nevezte a fegyel­mi bizottság tagjait. Hogy még rásóztak további négy hét pihenést, az már nem érdekelte. Edzőjé­nek, a belga Goethalsnak a szakértelmét is nyilvá­nosan nevetségessé tette. „Az ördög tudja, miért nem szeret engem ez a kispadon szundikáló öreg­ember. Talán mert nem a nyalom a ...ét. Ha né­hány évvel fiatalabb lenne, másképpen intézném el az ügyet. ” Eric Cantona, a francia labdarúgás fenegyereke Botrányait hosszan lehetne sorolni, hiszen megjárta Auxerre, Marseille, Bordeaux, Mont­pellier, Nimes csapatait, s mindenütt hagyott nyo­mokat maga után. Marseille volt az egyetlen vá­ros, amely meg tudta bocsátani túlkapásait és visszafogadta, pedig itt az egyik meccsen levetet­te a mezét és a bíróhoz vágta. Tapie ekkor azt mondta, soha többé nem játszhat a klub hagyo­mányos kék-fehér szerelésében. Játszott. Aztán mindenki nagy meglepetésére Angliába ment. Bajnokságot nyert a Leeds Uniteddel, majd Man­chesterbe tette át székhelyét. Vezetésével a Uni­ted első lett, s Cantonát az év játékosává válasz­tották. Hiába no, Eric tud futballozni. Amikor például korábban eltiltották a válogatottól, ma­guk a gall zsurnaliszták vették pártfogásba. „Mi lesz a zenével, ha lelövik a zongoristát?” - tette fel a kérdést L Équipe című sportnapilap szakíró­ja arra célozva, hogy egyre kevesebb kiemelkedő tudású labdarúgóval találkozhatnak manapság Franciaországban. Annak ellenére, hogy Cantona magas (183 cm, 77 kg), rendkívül fordulékony, fantasztikusan lát a pályán, nagyszerűen fejel, meghökkentő megoldásokra képes és gólerős. Az idei meccsek egyikén például kerek perec kije­lentette az újságíróknak, hogy nélküle nincs fran­cia csapat, mert csak egyedül ő képes azt a lendü­letet, kreativitást és küzdőszellemet megadni a többieknek, ami nélkül győzni nem lehet. „Igaz, erőszakos, modortalan, indulatos vagyok, ha az igazamról van szó, ezt elismerem. De lássák be azt, soha nem egyéni érdekből, hanem a csapato­mért nyitom ki a számat. Egyszerűen nem tudom elviselni az igazságtalanságot!” - hangoztatja mindig, ha szemére vetik, hogy ahol megjelenik, ott mindjárt baj van. Pedig Eric valójában jó fiú. Fiú? Kőkemény arcvonásai, pattogó hangja, határozott mozdulatai miatt nehéz őt ennek nevezni. Ennek ellenére van­nak barátai, de igazából csak a családja érti meg. Felesége (most Manchesterben tanít az egyete­men) és a fia a mindene, elhatározásaiban csak ők tudják befolyásolni. Ám nem mindig sikerrel. Pél­dául, amikor 1992-ben már szinte megállapodott a Sheffield Wednesday csapatával az átigazolásról, ám az angol klub menedzsere elkésett a tárgyalás­ról, közölte, hogy tekintse semmisnek a korábbi ígéretet. Felállt, és kézfogás nélkül távozott. Alá­írt a Leedsnek! „Egyesek azt állítják rólam, hogy egy kicsit bolondos vagyok. Nem tagadom. Bolon­dos vagyok, mert a világ szörnyen unalmas. Ezért festegetek, verseket írok és a pályán is váratlan megoldásokra törekszem. Ezt szeretik az embe­rek” - hangoztatja Cantona. A legújabb hírek szerint a botrányhős (Angliá­ban is többször megfenyítette az ellenfél játékosa­it és a bírót, el volt tiltva, a Galatasaray elleni BEK-meccs után a török rendőrökkel verekedett össze) állítólag haza készül, és kezd szelídülni. A korábbiaknál sokkal lágyabban csengő hangokat üt meg. A nemzeti büszkeség, a francia tricolor, a „gall kakasok” presztízse, és ezekhez hasonló megfogalmazások eléggé sűrűn hallatszanak a szájából: „ A francia válogatott az Európa-baj- nokság legesélyesebbjei közé tartozik, s csak azon múlik szereplése, hogy valaki hozzáértő kézzel bánjon a játékosokkal és megértse az ő lelkivilá­gukat is. Mert a futballt ma már nemcsak lábbal, hanem fejjel, pontosabban: ésszel játsszák. Merni és nyerni - ez a jelszó. A hibát akkor követjük el, ha semmit nem próbálunk meg. ” Az oldalt írta: Tomi Vince

Next

/
Thumbnails
Contents