Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-04 / 36. szám
Rósz vállat vont.- Faragatlan vagy.- Mindig veszekedtek - mondta a lány.- Nem unatkozunk. A fene egye meg! Lacika kinyújtotta elzsibbadt lábát.- Bármikor rájön a rapli, és kész a cirkusz.- Meddő ügy - mondta Rósz. - Nem vitás.- Meddő? - kérdezte a lány.- Tökéletesen.- Miért?- Nagy nálunk a sötétség, fölösleges a szó. Unintelligensek. A lány nevetett.- Nagy nálunk a sötétség?- Igen - mondta Rósz. PilLacika megigazította a hátán a törülközőt.- Mi hagyjuk el őt. Ez az igazság.- Miért? Sóhajtott.- Abban állapodtunk meg, hogy Párizsba megyünk. Most aztán kínos a helyzet. Rósz fölemelte a fejét.- Nem kínos.-Nem?- Egyáltalán nem. - Bosszúsan legyintett. - Örülök, hogy végre lepakollak benneteket. Cigarettára gyújtottam.- Olyan sok bajod van velünk? Összeráncolta a szemöldökét. Röhögtem.- Vannak tervei.- Igazán?- Szüntelenül. Rósz bólintott.- Én Aszódon nevelődtem, büntetőintézetben. Akad néhány. Lacika megdermedt. A lányra nézett. Rósz elvette Lacika szemüvegét, meggyújtott vele egy száraz fűszálat. Párizsról beszélt. A Louvre-ról, ahol a csodálatos Mona Lisát őrzik, a Citéről, ahol vasárnaponként lármás madárvásárt tartanak, a Pare Monceau-ról, ahol Philip d’Orléans, Napóleon is üldögélt, a Montmart- re-ról, amit mindenki ismer, a Moulin Rouge-ról, amit Toulouse-Lautrec, a nagy francia JL lány mellettem feküdt a ^^fűben. Karcsú, barna, hajlékony testén kék fürdőruhát viselt. Nyakán a Ferenc József húszkoronást.- Szeretlek, zöldszemű - mondtam neki. Nevetett.- Biztos? Az utolsó nyarunk volt. Emlékszem mindenre. Rósz Gyuri francia nyelvtankönyvét lapozta. Időnként megbökte az oldalamat, fölolvasott nekünk. Ilyenkor csücsörített, pörgette az er betűt.- Csodálatos - mondta. - Latin.- Hány szót tudsz? - kérdeztem. Megnézett egy papirost.- Kettőezer-háromszázat. Összecsaptam a tenyeremet.- Még mennyi hiányzik? Gondolkodott.- Talán ötvenezer.- Az már menni fog.- Ilyen marhaságot - nevetett Lacika. - Megáll az ész. Boldogan ült közöttünk a fűben, sovány, pirosra sült hátára törülközőt terítettünk. Lacika egy pillanatig némán ült. Komoran nézte Rószt.- Miért nem jössz velünk? Rósz vigyorgott.- Nem titok. Meg akarok szabadulni tőled. Lacika fölemelte az ujját.- Hohó! És ha másért?- Hohó! - mondta Rósz. - Más nincsen.- De van! De van! Megmondjam?- Légy szíves!- Nem fontos - mondtam.- Tudod, minek megy Párizsba?- A Notre-Dame-ban akar imádkozni. Máshol nem tud.- Nem azért! Nem azért!- Hát miért? - kérdezte Rósz. - Árulkodjál.- Ordítani fogsz.- Nem fogok.- Mindig ezt mondod, és ordítasz. - Rám nézett. - Mert a Gizához megy Párizsba. A lány ámult.- Van ott valakid? Rósz elmosolyodott.- Igen.-Ki?- A nagynéném.- Gazdag? Lacika kiabált.- Gazdag! gazdag! Föl van írva a címe! Tagadod?- Nem tagadom.- Gizának hívják és taxitulajdonos! így néz ki a latin kultúra! Rósz fanyarul mosolygott.- Én nem vagyok haszonleső. Lacika röhögött.- Verítékes munkával keresi a pénzt. lanatig hallgatott. - Olyan lakásban nőttek föl, ahol két nap alatt meghal a cserepes virág. Nem tudják levetkőzni. Elismerően bólintottam.- Rósz, ez gyönyörű volt. Aszódon meddig élnek a kaktuszok? Elpirult.- Egyszer majd elmesélem, Zimi.- Félek.- Mitől?- Elfelejted.- Dehogy. Hasznos dolgokat hallasz.- Fülelni fogok.- Rád fér.- Gondolod?- Igen. Nagyon buta vagy.- Miről mesélsz?- Akármiről.- Kengururól? Vállat vont.- Arról. Röhögtem.- Hány füle van? Nem válaszolt.- Kár, hogy elhagyod a barátaidat - mondta a lány.- Olyan sok.- Idegesítünk?- Mindig tele a nadrágotok.- Semmi okunk rá. Átlag kétnaponként megvernek. A lány Rósz begipszelt kezéhez nyúlt.- Haragszol rám?- Miért?- Mert elviszem a barátodat.- Szeret téged.- Egyedül maradsz.- Elmegyek majd hozzátok.- Mikor?- Amikor csak engedi az időm.- Biciklire ül - mondtam. - Majd tapossa. Vigyorgott.- Jachtom lesz, Zimi.- És télikabátod?- Párizs beszélni fog rólam. Bólintottam.- Még az igazságügy-miniszter is.- Vagyonom, hatalmas házam, szobainasom, mindenem lesz. A lány elmosolyodott.- Hogyan? festő is megörökített és a Place Pigalle-ról, ahol az egyszerű nép szórakozik.- Több nincs? - kérdeztem. Bámult.- Mi nincs?- Csudaság. Gondolkodott.- De van!-Mi!- A Notre-Dame!- Melyik század?- Középkor. Boltívek, homály, vastag falak. Ránéztem.- Vastag falak? Elmosolyodott.- Ne félj - mondta csöndesen. - Ott lesz az esküvőm.- Házasodsz? - kérdezte a lány. Hallgatott egy percig.- Föltétlenül. Én nem vagyok agglegénytípus. Egyedül nem is tudnék élni. Almába harapott jókedvűen, mindenfélét fecsegett, majd hozzám fordult.- A kenguru vadászható a legkönnyebben - mondta. - Tudod, milyen egyszerű lelőni?- Tudom. Csak egy fához kell kötözni a farkát.- Nem, Zimi, ez most nem tréfa. A vadász könnyen elcsípheti, ha nyílt tisztáson helyezkedik el, néhány hangosan csaholó kutya társaságában.- Nem menekül? - kérdezte a lány.- Nem - mondtam én is. - Leül a hűvösbe, és élvezi a csaholást. Rósz vállat vont.- Nem tud menekülni.- Miért? Legyintettem.- Lusta disznó.- Nem lusta. Állandóan kör- beugrál a kutyák elől. De mert a szülőhelyét sohasem hagyja el, végül puskacső elé kerül.- Nem hallottam még ilyent - mondta a lány.- Ő sem.- De igen. Ilyent nem lehet kitalálni. Karinthy Frigyes A négyéves férő Az „Illustrierte Zeitungéiban ismerkedtem meg a nevezetes emberrel, a négyéves férfival, aki csak négyéves. de már, hogy is mondjam csak, szóval, hát igen. Azonnal meginterjúvoltam. Mély basszus hangon köszönte meg érdeklődésemet, és szívélyesen leültetett a nyolcadik oldal szélére, ahol arcképe talpig megjelent profilban. Szivarral kínált és barátságosan megveregette a vállamat.- Csak semmi elfogultság, fiatalember - mondta biztatóan, recsegő hangon. - Velem egész természetes modorban beszélhet, én tudom, mi az, mikor valaki egy nagy emberrel először szembekerül. Én is voltam elfogult és félszeg ifjonc, mint maga, barátom, aki mindjárt zavarba jön, mi?- Igenis, szerkesztő úr - dadogtam zavartan.- Na látja, barátom. Nekem nagyon kedves az ilyen kamaszember. Én is voltam kamasz, szép idők voltak. Már hároméves voltam, és ha egyedül hagytak holmi csinos tyúkkal, hát, akár hiszi, akár nem, alig tudtam beszélni vele. Ez a mi rossz szenteskedő és hibás neveltetésünk, higgye el fiatalember: vén professzorok kezei közt, melegházban. Az ifjúságot teletömik mindenféle szamársággal, aminek semmi köze a nagy, gyönyörű, piroS élethez: könyvekkel, irodalommal, filozófiával, meg más efféle tejberizzsel. Egy elpocsékolt ifjúság után kellett rájönnöm, amit olyan gyönyörűen ír meg Schiller, a „Goethe” című faustjában: „Rövid az élet, örök a sír, bolond aki emlékkönyvbe ír!”- Igenis, szerkesztő úr.- Rám hallgathat, fiatalember, én is voltam ilyen szegény, hórihorgas álomveréb, mint maga. Hallom, írogat is, fiatalember. Láttam valami könyvét, valami drámáját, vagy mit, amibe a női lélek rejtelmeivel foglalkozik, és a férfi lelkére gyakorolt hatásával a nőnek. Hát ez szamárság, fiatalember.- Igenis, szerkesztő úr.- Hát ez szamárság, barátom, de megbocsátható szamárság. Az ilyen fiatal kezdőknek vannak ezek a nehéz problémáik a nővel. Majd ha benőtt a feje lágya magának is, mint nekem, rá fog jönni, hogy a nő nem egy rejtély, hanem a nő egy jó tyúk, tudja, barátom, és van jó tyúk és nem jó tyúk, ez az egész. Csakhogy ahhoz élni kell, fiam, az életet kell megismerni, a nagy, piros életet, úgy ahogy van, arról kell írni, fiacskám, és nem mindenféle fantasztikus elméleteket csinálni, filozofálni, moralizálni; ezek csak olyan éretlen kamaszdolgok, fejletlen kezdők agyrémei. Majd rájön maga is, barátom. Pénz, siker, egy jó tyúk - ez a művészet, barátom, és nem a holdkóros nyavalygás. Látja, én most fejeztem be a „Szőke bestia” című há- romfelvonásos életképemet, már ötezer korona előleget adott rá a direktor, mert egy olyan igazi, jó meleg, vastag életdolog. Majd maga is idefejlődik, ha van tehetsége hozzá. Persze most még olyan problémái vannak, hogy a tejbegríz sűrűbben jobb-e, vagy hígan. Mi? Vallja be, hogy erről írt abba az izébe, abba a könyvbe, aminek láttam a címlapját. Na látja, tudom én, milyen bajaik vannak maguknak. Kétéves koromban én is ilyen matematikai dolgokkal foglalkoztam, mint maguk, fiatalok.- Pardon, talán metafizikait tetszett mondani akarni, szerkesztő úr.- Vagy mefazimikai, bánom is én, szóval az a dolog, ami a tejbegrízzel foglalkozik, hiszen tudom, én is voltam fiatal. Hja, hol vannak azok a szép, naiv idők! Csakhogy higgye el nekem, érett embernek, férfinak, beérkezett írónak, hogy minden elmélet szürke, az élet, fiatalember, az a jó meleg, igazi élet, az lehet csupán célja minden rendes embernek, rendes művészetnek. A többi link dolog, meg smokkság, széplé- lekség, ilyen fiatal, csak nímandok csinálják, nem életdolog, okos gyerekek nem teszik aztat. Na, Isten vele, tata, most dolgom van, örültem, hogy láttam, vár a kiadóm, meg egy macska, akit megfőztem. Szóval, félre a buta könyvekkel, az pepita. Itt van egy jó szivar, pá magának. 1916 IRODALOM 1994. szeptember 4. ilBSämap---------------------------------------- a luu^c-JuauucL, a nagy naiiL
