Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-28 / 35. szám
1994. augusztus 28. MŰVÉSZVILÁG Sz ergej Gyagilev világhírű együttese, az Orosz Balett, amely a Monte Carló-i nagyhercegség pártfogását élvezte, 1912-ben vendégszerepeit Budapesten. Előadásaikat Márkus Emília, az ország első drámai színésznője is elragadtatással nézte, s ahogy Lengyel Menyhért írja: „ A páholy hátterében egy egészen fiatal, nemes arcélű, fehérbe öltözött, érdekesen sápadt leány húzódott meg, aki csak akkor lépett elő, midőn a nézőtér elhomályosodott, s a színpad felragyogott. De attól a pillanattól a páholy támlájára könyökölve le nem vette égő szemeit a színpadról. Pulszky Romola volt, Márkus Emília első házasságából származó leánya.” 1913-ban, amikor a Ballet Russe Dél- Amerikában aratja hatalmas sikereit, Pulszky Romola már Vaclav Nizsinszkijnek, minden idők egyik legnagyobb táncosának felesége. Gyagilev, féltékenységében, alighanem a pokolba kívánta Romolát, dühét azonban barátjával érezteti. Elfordul tőle. Nagyon sokáig nem tud megbocsátani neki. Két lány született a romantikus házasságból: Kira és Tamara. Kira a Párizsi Operában tanult táncolni, Tamara színiiskolát végzett Budapesten, majd lányával, Szakáts Kingával 1957-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Az Arizona állambeli Phoenixből látogattak haza nemrég, s ebből az alkalomból beszélgettünk Kingával nagyapjáról - Vaclav Nizsinszkijről. • Nagyanyja, édesanyja és mások visszaemlékezései, kötetei után tudna még valami újat mondani a balettszínpad zsenijéről? Szándékában áll egyáltalán friss fejezetekkel gazdagítani az amúgy sem szegényes Nizsinszkij-irodalmat?- Színházi vonalon tevékenykedem, de azt kell, hogy mondjam: most hallom először ezt a kérdést.Amerikában is feltehették volna, de ott sem jutott még eszébe senkinek. Igen, van ilyen tervem. El is kezdem lassan a könyvet. Nagyapám két amerikai turnéjáról fog szólni, amelyek közül a második volt a hosszabb. 1916 októberétől 1917 februárjáig tartott. Négy hónap alatt az Orosz Balett több mint ötven városban lépett fel, s ez nemcsak az együttes, hanem Nizsinszkij életének is fontos szakasza volt. Külön ezt a fellépéssorozatot még senki sem foglalta össze, én pedig már felvettem a kapcsolatot az összes várossal, ahol előadást tartott a társulat. Rengeteg anyagot kaptam, és megvan hozzá Pulszky Romola kézzel írt menetrendje is. Gyagilevék ugyanis mindehova vonattal utaztak. • Talált valami különlegeset a dokumentumok rendszerezése közben?- Személyes dolgok dobbantották meg a szívemet. Én több mint harminc éve Arizonában élek, ahol ugyan nem lépett fel az együttes, de átutazott azon a tájon. A szentestét is a vonatban töltötték, valahol Denver közelében. Nagyapám mindenkinek meghitt karácsonyt rendezett, ajándékokkal halmozta el az egész társulatot. Egy másik cikk arról számol be, hogy amikor Los Angelesben voltak, meghívták őt Hollywoodba, nézze meg Chaplint forgatás közben. Mindketten tisztelték egymást; a meghatott Chaplin nem is tudott dolgozni, amíg Nizsinszkij a közelében állt. • Ön mit érez, amikor róla beszél?- Most már boldog vagyok, nincs ami elhomályosítaná az örömömet. Ugyanerre a kérdésre tíz évvel ezelőtt nem ezt válaszoltam volna. Nagyanyám, Romola 1978-ban halt meg, a Nizsinszkij-ha- gyatékot azonban jóval később, a nyolcvanas évek közepén kapta csak meg édesanyám. Egészen addig nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenünk, mert szerte a világon többféle célra használták fel Nizsinszkij nevét. Anyám aztán létrehozta a Nizsinszkij-alapítványt, amely koreográfusoktól elmebetegekig sok mindenkit támogat és nemcsak Amerikában. A boldogság mellett természetesen a felelősség terhét is érzem, de gyönyörű teher ez. Szertnénk összegyűjteni Nizsinszkij személyes tárgyait, kosztümjeit, saját kezű táncírásait. Londonban, a British Museumban és a Párizsi Opera balettmúzeumában több dolgot is őriznek tőle. Legszebb kosztüméből, amelyben A rózsa lelkét táncolta, már csak darabok vannak. Anyám ezt is megírta a könyvében. Nagyapámat minden este úgy varrták bele a jelmezébe. Testhezálló ruha volt, tele rózsaszirommal. Az öltöztetője vette észre, hogy estéről estére szegényesebb a kosztüm, és mint kiderült, a színház egyik alkalmazottja lopogatta szép csöndben a szirmokat, és jó pénzért árulta előkelő párizsi hölgyeknek. Vett is az összegből aztán egy csodálatos házat, amelyet a párizsiak mind a mai napig Rózsavillának hívnak. A kosztümök mellett rajzokat, fényképeket és értékes leveleket is sikerült már összegyűjtenünk. Los Angeles mellett, a világ legnagyobb Cocteau Múzeumában kap helyet az anyag, s ez év novemberében nyitjuk meg a kiállítást. • Nizsinszkij Múzeum hol van a világban?- Sehol. Szeretnénk is elérni egyszer, hogy a gyűjteménynek állandó helye legyen. A Cocteau Múzeumban kiállított tárgyakat négy hónap után Japánba és Nyugat-Európába visszük, s elhozzuk majd Budapestre is, ahol nagyapám Márkus Emília villájában lakott hosszabb ideig. • Szentpéterváron, a Mariinszkij Színházban, ahol Nizsinszkij az olasz Cecchetti mester tanítványa volt, nem őriznek semmit sem tőle?- De igen. Peter Oswald, a San Franciscó-i California Egyetem professzora, aki Ugrás az őrületbe címmel 1991-ben könyvet írt nagyapámról, el is ment már körülnézni a Mariinszkij Színházba. • Filmfelvételek maradtak Nizsinszkijről?- Sokan, sok helyütt emlegetnek egy tízperces filmet. Hiába kerestük, sehol sem találjuk. Anyám állítása szerint az sem biztos, hogy elkészült, mert ha lett volna ilyesmi, akkor azt a nagyanyám biztosan megszerzi. Egyetlenegy felvételről tudunk csupán, és az meg is van nekünk. 1945-ben Nizsinszkij kilép a bécsi Sacher Szálló ajtaján. Pár perc az egész, egy híradófelvétel néhány kockája. • Pulszky Romola Nizsinszkij-kötetében külön fejezet szól a Gyagilevvel való szakításról is. „Mély ragaszkodása Gyagilev iránt házasságkötése után sem változott, - csakhogy most már bizonyossá lett előtte, hogy Gyagilev tévedett a szerelemről való felfogásában... - írja P.R. - Nizsinszkij elmondotta nekem elmúlt kapcsolatát. Hosszú levelet írt Gyagilevnek, megmagyarázva az okokat, amelyek házasságra késztették..." A kiadásra váró eredeti Napló mennyit tár fel a két férfi bensőséges viszonyából?- Nagyapám nem titkolta: Gyagilev nagyon szerette őt. Sokan állították, hogy amikor feleségül vette Pulszky Romolát, véget ért a kapcsolatuk. 1916-ban és 1917-ben azonban nagyapám volt az Orosz Balett vezetője, ami egyértelműen arra utal: barátságuk nem szakadt meg teljesen. És később is, amikor Nizsinszkij már szanatóriumokban és különböző kórházakban kezelték, Gyagilev nemegyszer próbált összejöveteleket szervezni, hogy segíteni tudja nagyapámat és visszahozhassa őt a valós életbe. • Skizofréniáról, elborult elméről beszélnek a könyvek. Az orvosi diagnózis mit állapított meg?- Peter Oswald kutatásai egyértelműen azt bizonyítják: skizofrénia helyett depressziós neurózisról kell beszélnünk. Minden szanatóriumban megfordult a profeszor úr, ahol nagyapámat kezelték. Átnézte az összes orvosi leletet, s a pszichiátria mai ismereteire építve a lehető legreálisabb diagnózist állapította meg. Ami pedig világosan arra utal, hogy Nizsinszkijt még Svájcban is félrekezelték. Nagyanyám ugyanis rengeteg helyre elvitte őt abban reménykedve, hogy megfelelő gyógyszert találnak neki, de mindenütt embertelenül bántak vele. A kórlapokon álló feljegyzések komoly testi és szellemi szenvedésekről beszélnek. Kira nagynénémnél egyébként, enyhébb változatban, ugyanazok a tünetek jelentkeztek, mint nagyapámnál, csakhogy rajta már orvosságokkal is segíteni tudtak. • Nizsinszkij nemcsak táncosként - koreográfusként is rendkívüli volt.- Rengeteg levelet kaptam azoktól, akik táncolni látták őt Amerikában. Fantasztikus élménybeszámolók ezek. Különleges stílusa, előadásmódja lehetett, mert mindenki azt írja: úgy, ahogy ő táncolt, azóta sem táncol senki. Ami pedig a koreográfiáit illeti: négy művet komponált, és ezekkel teremtette meg a modem tánc alapját. Az Egy faun délutánjával, a /<?t«-vel, a Tavaszi áldozattal és a Till Eulenspiegellei. Az első pontos „leiratát” a British Museum őrzi, a többié rég elveszett, csak fotók, cikkek, interjúk felhasználásával szokták felújítani. S született egy ötödik koreográfiája is, amelyet egyetlenegyszer mutatott be, egy svájci szállodában. Házasságom Istennel, ez volt a címe. Nizsinszkij nagyon vallásos ember volt. Ír is erről részletesen a Naplóban. Utolsó fellépése egyébként azzal kezdődött, hogy fél óráig ült szemben a közönséggel fekete-fehér csíkos selyemköntösben, s csak utána kezdett el táncolni. Nagyanyám fel is lélegzett akkor, mert azt hitte, ez már a gyógyulás jele. Nem az volt. Nizsinszkij ott és akkor, huszonkilenc évesen utoljára lépett színpadra. • Budapesten töltött időszakairól milyen emlékeket őrzött?- Szerette a magyarokat, a magyar nyelvet pedig könnyűnek találta. • S annak, aki harminc éve Arizonában él, nagy erőfeszítésébe kerül ennyire szépen, választékosán beszélni magyarul?- Egyáltalán. Én borzasztóan szégyelleném, ha elfelejtettem volna a nyelvet. Egyébként apám, Szakáts Miklós a Vígszínház művésze volt; ott nőttem fel a kulisszák mögött. Hatévesen felvettek az Operaház balettiskolájába, de anyám, nagyanyámat idézve, azt mondta: Nizsinszkij csak egy van! És elvette tőlem a balettet. Ha sajnálok valamit az életben, akkor ezt nagyon. Zenetanár vagyok, orgonaszakon végeztem. Negyvennégy évesen azonban visszamentem az egyetemre, hogy közelebb kerüljek másik szerelmemhez, a színházhoz. Második diplomámat így már színháztörténetből kapjam, és most különböző amerikai szaklapoknak írok - a magyar színházról. De legnagyobb szívügyem természetesen mindörökre Nizsinszkij marad. Szabó G. László • Nizsinszkij és Pulszky Romola házasságáról mit árul el a Napló? Boldogan éltek?- Szerették egymást. Romola még a betegségében is kitartott nagyapám mellett, pedig nem lehetett könnyű dolga. Tanácsolták neki sokan: váljon el Nizsinszkijtől, tegye be intézetbe és felejtse el. Nagyanyám hallani sem akart ilyesmiről, ő mindent megtett érte, és élete utolsó percéig odaadó tárja volt. Kimondhatatlanul művelt asz- szony volt, és az sem akármilyen emberre vall, hogy amikor életében először meglátta őt táncolni Budapesten, fiatal fejjel utána ment, követte őt és a felesége lett. Nizsinszkij 1950-ben halt meg, nagyanyám csaknem harminc évet kapott még a sorstól, de egész idő alatt a férje emlékének élt. Szakáts Kinga édesanyjával, Tamara Nizsinszkijjel és fiával, a dédnagypapára olyannyira hasonlító Markkal Nizsinszkij A rózsa lelkében Anyám még nem volt ott. Jövőre utazik, előadást tartani. Érdekes, hogy az oroszok mennyire a magukénak tartják Nizsinszkijt, pedig ő a Naplójában is lengyelnek tartja magát. Kijevben született lengyel szülőktől, és húgával együtt Varsóban volt megkeresztelve. • Édesanyjától biztosan tudja, miben hasonlít nagyapjára.- Anyám sajnos nem nagyon ismerte az apját. Gyerek volt még, amikor Nizsinszkij elméje elhomályosodott. Ötéves kislányként hozták Pestre, hogy nagyanyja, Márkus Emília nevelje. Később pedig már nem nagyon találkoztak. A hasonlatosságokon azután kezdtünk el igazán gondolkozni, amikor anyám elolvasta Nizsinszkij Naplóját. Az 1937-ben megjelent Naplót ugyanis Pulszky Romola „súlyosan” megszerkesztette. Beleírt és helyenként kihúzott belőle. Anyám aztán összehasonlította a kettőt, és most az eredeti Naplót szeretnénk kiadni. Hogy melyek azok a tulajdonságaim, amelyeket nagyapámtól örököltem? A természetem, a gondolkodásom sok mindenben hasonlít az övére. Anyám elbeszélése szerint csendes, nyugodt ember volt mindig, senki sem hallotta őt tombolni vagy kiabálni. Nagyon szerette az embereket, és mindenkin segíteni akart. Amikor először olvastam a feljegyzéseit, mondatokat húztam alá benne, amelyekkel teljes mértékben egyetértettem. A vagyon sosem volt fontos számára, az ékszereket sem szerette. Ebben is egyformák vagyunk. Nagyanyám egészen más irányba ment. Ö gyűjtögető típus volt. Peter Oswald szerint az arcunk is hasonló, sőt még azt is megírja a könyvében, hogy Mark, a fiam, aki most tizennyolc éves, pontosan úgy néz ki, mint Nizsinszkij növendékkorában. És való igaz, Mark esetében még nagyobb a hasonlóság. Egyébként soha nem táncolt. Tízéves kora óta arról beszél, hogy orvos akar lenni, de most, amióta elkezdett játszani, már ebben sem vagyok biztos. Negyedikes egy jezsuita fiúgimnáziumban és látom, hogy a színészet vonzza. Mindörökre Nizsinszkij Szakáts Kinga szívügye
