Vasárnap - családi magazin, 1994. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-07 / 32. szám

„Imádom a munkámat, szeretem az életet” Kállai Pál zsoké vallomása a lovakról, nőkről, moavalósulásra váró álmáról Őszinte, szókimondó, víg kedélyű ember. Szívesen beszél bár­miről, ám a lovakról és a nőkről áhítattal. Sikereiről meg öröm­mel. Kállai Pál gazdag zsoképályafutása sorra kínálja a felelevení- tenivalót. Az ismert magyar lovas eddig tizenhat országban lova­golt, huszonötezer versenyen indulva háromezerötszáznál több győzelmet aratott. Túl jár a hatvanon, ám még mindig ereje teljé­ben van. Júniusban Pozsonyban öt rajtja közül négy elsőségével végződött. Ez már önmagában kíváncsiskodásra ad okot. Az egyik győztes ló nyergében 0 Éppen a legelső próbálkozása járt ku­darccal. Mi történt?- Olyan lóval indultam, amely nem szí­vesen megy be a rajtgépbe. Ezért kapucnit tettünk a fejére, ne lássa, hova lépeget. De mikor a géphez értünk, leesett a szemtaka­ró, az állat megtorpant, s mivel a mögöt­tünk álló emberek nem segítették betolni a bokszba, kívül rekedtünk, a mezőnyt meg elindították. Esélyünk se volt a rajt elérésé­re. • Ilyen balszerencse után reménykedett ennyi győzelemben?- Nálunk ez megszokás kérdése, egyet­len kisiklás nem jelent semmit az életünk­ben. • Sokszor megtörténik?- Persze. Két hete például nagyot buk­tam. Még mindig dagadt a kezem. Négy na­pig akupunktúrás kezelésre jártam, aztán megint nekifogtam, és Zahmatovval meg­nyertem a Milleneumi Díjat. • Most hogyan érzi magát négy győze­lem birtokában?- Mint egy jól végzett munka után. Fel­emelő érzés! Nem ismeretlen számomra az itteni pálya, sokat jelent a lovasnak, ha is­meri a verseny színhelyét. Persze a siker­hez egy jó ló is kell, anélkül a világ legjobb zsokéja sem tud nyerni. • Mindannyiszor hátulról tört előre a célegyenesben. Ez a taktika része volt?- Igen. Általában szeretek a frontban lo­vagolni. Amerikában tizennyolc év alatt megszoktam. Most azonban mást kellett tennem, alkalmazkodtam. Az az igazi, ha versenyzés közben magam előtt látom a lo­vakat. Hogy ne ők lepjenek meg engem, hanem én őket. Biztosan sokan felkapták a fejüket, mikor észrevették, kívülről indu­lok. De a többiek benne voltak a zsákutcá­ban, és én nem akartam ottmaradni. Meg­kerültem őket, aztán kicsit lassítottam. Rö­vid a célegyenes, fölfelé megy, s ez fáraszt­ja a lovat, tartalékolni kellett az erejét. • Gyakoriak az emelkedővel tarkított pá­lyák?- Hogyne. Budapesten, Bécsben, sok he­lyen. Svédországban, Norvégiában még magasabbra mennek fel a lovak. Télen Du­baiban versenyeztem, az egyik ottani pá­lyán harmincöt fokos az emelkedés. Ma­gam is meglepődtem, mert egy időre eltűnt látókörünkből a mezőny. Ráadásul homo­kon futnak, és mindig azok a lovak nyer­nek, amelyek ott edzenek. Többször értem el helyezést, de győzni egyszer sem tudtam. • A lovakhoz hozzátartoznak a szép nők is. Róluk mi a véleménye?- Egész életemben a lovak és nők között forgók. Négyszer voltam nős. Tizenkét éves koromban megjósolta egy cigány­asszony, hogy öt feleségem lesz. Ügy lát­szik, beválik, amit mondott, de sietnem kell, mert kifutok az időből. És a szép nő? Nem is az a fontos, milyen külsőleg, hanem az, milyen belülről, milyen a lelkivilága. Kisminkelheti magát, és úgy nézhet ki, mint egy istennő. De mi marad alatta, ha le­mossa? Egy mosoly, egy csillogó szem töb­bet ér akármilyen sminknél. Szeretem a szépet, legyen az virág, festmény, váza vagy éppen nő. Hát ilyen vagyok. 0 Úgy tűnik, ha Angliában versenyezne, olyan hírneve lenne, mint Lester Piggot- nak...- Valószínű. Jobb lovasnak tartom ma­gam, sokat lovagoltam vele. Tudom, most nagyot mondok, de nálam ez előfordul, s valahol a valóságot jelzi: Pigottnál sokkal több futamot végighajtottam, ezért csiszol­tabb a stílusom, jobban tudok reagálni a vá­ratlan helyzetekre. Huszonötezerszer áll­tam rajthoz, csinálják utánam. 0 Tud valakiről, aki ennél többször in­dult versenyen?- Negyvennégy éve ülök a lovak nyergé­ben. Talán Schumékel járhat előttem, meg az amerikaiak. Ott naponta vannak verse­nyek. Télen is. Mikor náluk éltem, évente ezemégyszázszor szerepeltem az egyes fu­tamokban. 0 Es a napi adagja ?- Nyolc-kilenc verseny. Volt, mikor az éjszakaiakkal együtt tizenkilenc is össze­jött. 0 Mennyire gyakori a négy győzelem?- Egyszer Amerikában ugyanennyit nyertem, aztán egy másik pályán plusz ötöt. Ám az már éjfél után történt, ezért másnap­ra számított. Két éve Budapesten kilencből hét versenyen lettem első, kétszer voltam második. Ha sikerült volna a nyolcadik, vi­lágcsúcsot javítok. De kikaptam egy fej­hosszal, és éppen egy nő vert meg! 0 Háromezerből biztosan nehéz válasz­tani, mégis elárulhatná: melyik győzelmét tartja a legemlékezetesebbnek?- A legelsőt. 1950. augusztus 20-án Pa­zar II hátán megnyertem az egyik hendike­pet, életem harmadik versenyén. Lovam százharmincöt kilós mesteremet is berán­totta a rajtgépbe, annyira erős volt. Őszin­tén megmondom, féltem tőle. Kis termetű lévén, vártam, mit fog csinálni. Aztán elin­dult, és végigszáguldotta a pályát. Megver­tem vele az akkori két magyar nagymenőt, Gutái Jánost és Keszthelyi Istvánt. Rendkí­vül szoros befutóban. 0 Pozsonyban hétszázhuszonöt ezer ko­ronát nyert a Kentaurs Farmnak. Ebből mennyi az öné?- A tíz százaléka. Általában így van min­denhol, a lovasok ennyit kapnak a meg­nyert díjakból. 0 Mint ismeretes, Piggot a rács mögött is ült. Talán ezért is versenyezhetett keve­sebbet. Ön sohasem keveredett adóbonyo­dalmakba?- Még nem fordult elő, mindig gyorsan elköltöttem a pénzt. Amerikában, mikor el­értem a magasabb adószintet, inkább abba­hagytam a lovaglást, mert nem akartam az államnak dolgozni. Tíz dollár bevételből csak egy maradt volna nekem. Bolond le­szek hajtani, mondtam. Inkább elutaztam Hawaiiba, jól kiúsztam magam, és három hónap múlva visszamentem. Közben meg­szabadultam az adótól. Szóval erre odafi­gyeltem. Szeretem az életet, és imádom a munkámat. Az biztos. 0 Ilyen hosszú idő után mi tudja még láz­ba hozni lovaglás közben?- Maga a versengés, az indulás lehetősé­ge. Ifjúsági ökölvívó bajnok voltam, ad- tam-kaptam a ringben, de az mégsem tűnt annyira élvezetesnek. • És mit élvez a legjobban belőle?- Ezt csak az tudja elmesélni, aki ráül a lóra, és nem fél tőle. Érzi az állat melegét, szívének lüktetését, s azt, hogy a nyergében ül. Ez egy harmonikus velemozgás. Mint mikor valaki ecsetet vesz a kezébe, és a szí­nekből valami szépet kezd festeni. Ugyan­ezt mondhatnám a zenéről, Mozartról. So­hasem tudnék úgy zongorázni, mint ő, mert nem érdekel a zene, engem a ló érdekel. 0 Tudna ilyen szépen a nőkről is mesél­ni?- Kiválasztott nép. Mi vagyunk a rab­szolgái. Tehetünk mi erről? NŐ. Erre nincs más kifejezés, ebben minden benne van. Azt mondom, ha a jóisten kitalált még vala­mi jobbat, szebbet, akkor megtartotta ma­gának. És én szeretném tudni, mi lehet az. Mert ha megkérdik az embert, mi jobb egy nőnél: vajon mit válaszolna? Hát két nő. Mert a jóisten nem teremtett szebbet és job­bat. Van aki letagadja, van aki bevallja, ki beszél róla, ki nem. Nekem ami a szíve­men, az a számon. 0 Van gyereke?-Több országban. Ötről tudok... 0 A feleségek is ennyire megoszlanak?- Szét vannak szóródva. Nem bírták a tempót. Mindegyiküket jól eltartottam. Az asszonyok igazi háztartők, nekik maradt a ház, nekem meg a koffer. Amíg egészsé­gesnek érzem magam, nincs mitől félnem. Sohasem az anyagiakért lovagoltam. • Lovasként nem zavarja a kora?- Idáig még nem. Szerencsére. Ha így megy tovább, száz évig kibírom. Ma reggel is fél hatkor keltem Budapesten, és tíz órá­ig lovagoltattam. Más ilyenkor aludna vagy már elindult volna, én nem. A kiskanca, amelyikkel nyertem, tegnapelőtt véletlenül megsérült. Éjféltől hajnali négyig vele vol­tam, ápolgattam, hogy délután futhasson. Fél ötkor már jött a transzportér, vinni akar­ták a lovakat. Mondtam nekik, induljanak hétkor, hadd pihenjenek egy kicsit. Aztán mégis maradtam. Tízig. Akkor indultunk el barátnőm Trabantjával. • Kedvenc pályája?- Nincs. Sohasem törekedtem ilyesmire. Persze, egy új pálya mindig felizgat, igazi kihívás számomra. • Pozsonyban is sokkal fiatalabb zsoké­kat előzött meg. Mi teherbírásának titka?- Rengeteget törődök az erőnlétemmel. Hetente kétszer lejárok öklözni, teniszezek, futok, futballozom. Ott lakom az istálló fö­lött. Délután előveszem a bokszkesztyűket, és elkezdjük a gyerekekkel. Holnap Pesten újabb kilenc versenyen veszek részt. 0 Mióta dolgozik a Kentaurs Farmnál?- Négy esztendeje. Baden-Badenben lát­tam futni Jerevit, és annyira megtetszett, hogy elmentem utána Magyarországra. Ko­rábban Németországban, Simka Ervinnél tevékenykedtem. Hívtam a feleségemet magammal, mert szerintem az asszony he­lye ott van, ahol a férfi tartózkodik, de ő nem akart jönni, ezért elváltunk. 0 Van-e még lovasálma?- Tizenöt éve szeretnék elkerülni Japán­ba. Mert az ottani emberek nagyon impo­nálnak nekem, mindenben százszázaléko­sak. Szuperlovak, szuper­pályák, ahogy hallottam. Egyszer jó lenne látni, és versenyezni a szigetország­ban. Összegyűjtött adata­imból tudom, oda kerülnek a világ legjobb lovai. Hol van egymillió dolláros meghívásos verseny? Csakis náluk. Többször próbálkoztam, de Japánba csupán meghívásra lehet kijutni. Annyira zárt közös­ség, hogy nem és nem tu­dok a társaságukba férkőzni, hiányoznak a kapcsolataim azokkal az emberekkel, akik bevinné­nek közéjük. Talán már nem is sikerül. De azért so­ha nem szabad feladni... Együtt a Kentaurs Farm tulajdonosaival (Archív felvételek) Atlanta szülötte Gwen Torrence tagadja, hogy hadilábon áll Privalovával Mikor legutóbb felbukkant Pozsonyban, alig ismertünk rá. Frizurát vál­toztatott, rövidre vágott haja jócskán meglepte korábbi ismerőit, széles mosolya viszont változatlan maradt. Gwen Torrence (felvételünkön a fővárosi gyerekek körében) Barcelona amerikai olimpiai bajnoka a női 200 m-es síkfutásban. Szlovákia fővárosában két számban indult a Slovnaft ’94 viadalon: a százat megnyerte, de a duplahosszú távon a célegyenesben lesérült. Izom­húzódása hetekre kirekesztette a versenyzők köréből. Azóta egyszer-két- szer rajthoz állt, de feltűnően nagy dolgokat nem művelt a vágtaszámok­ban. Pedig mennyire fogadkozott: „Edzésidőim jó eredményeket sejtet­nek. Várom a kiváló futásokat. Bárcsak mihamarabb bekövetkeznének. Világcsúcs? Arra nem gondolok. Főleg kétszázon nem. Griffith-Joyner 100 m-en elért 10,49 másodperces rekordja valószínűleg a szélmérő be­rendezés kihagyásának következménye. Állítólag még a levelek sem rez- dültek, mikor futott. Én közvetlenül utána voltam soron, akkor meg má­sodpercenkénti öt méteres hátszél támogatott bennünket. Hát előfordul­hat ilyen különbség? Nem hiszem. ” Emlékszünk még, amikor a legutóbbi olimpián a 100 m-es döntő után (Gwen negyedik lett) nem éppen szívmelengető dolgokat mesélt ellenlá­basairól. Előbbi szavait ez kissé más megvilágításba vetíti, de riválisairól ezúttal nem mond semmi elmarasztalót: „Nekem a pályán nem lehet ba­rátnőm. Szinte valamennyi jobb atlétát ismerem, kötetlenül elbeszélgetek velük, mert van elég közös témánk. De hogy barátnők lennénk? Nem hi­szem. Például a jamaicai Juliet Cuthberttel a gyerekekről szoktam cse­vegni. Anyák vagyunk mindketten. Fiamat most nem hoztam magammal Európába. Iskolába jár, van mit csinálnia. Talán majd a nagyobb verse­nyekre eljön a férjemmel. Biztosan emlékeznek, tavaly Stuttgartban velem töltötte a világbajnokságot. ” Gwent az sem hozza ki a sodrából, mikor megkérdezik tőle: mit gondol az orosz Privalováról, aki két századdal végzett előtte Barcelonában. Megfontoltan válaszol: „Annyira azért nem ismerjük egymást. Az viszont kitaláció, hogy ugató kutyaként járnánk egymás mellett. Sajátos vélemé­nyem van a tiltott szerek használatáról, ám erről atlétakörökben nem szo­kás beszélni. Ebben a kérdésben kevesen ennyire nyíltak, mint én vagyok. Senkire sem fogom rá, hogy szed valamit, de a hazug embereket sem sze­retem. Egyszerűen nincs szándékomban tönkretenni az egészségemet.” Aztán szóba kerül a férje, Manley Waller, aki nyolc éve 10,26 alatt fu­totta a százat. Gwen azóta sem tudta legyőzni. Barcelona előtt mindössze két századdal maradt le mögötte. „Idén már ennek is véget vetek. Kétszá­zon meg csipetnyi esélye sincs a győzelemre. ” Kilencvenhatban Atlantában lesz az olimpia. Torrence számára ez jó­val nagyobb motiváció, mint másoknak, hisz az amerikai város szülötte. „ Kicsit vegyes az előérzetem. Annak örülök, hogy nálunk lesz minden. Ar­ról viszont már kevésbé vagyok meggyőződve, hogy valamennyi lépés az ötkarikás játékok érdekében történik. Megítélésem szerint több sportág nem kap kellő támogatást. Meglátjuk, mi lesz a vége. Mindenesetre szá­momra az olimpiai falu sem hiányzik majd, mert a versenyek idején ott­hon szeretnék lakni. ” Az oldal anyagát írta: J. Mészáros Károly

Next

/
Thumbnails
Contents