Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-13 / 7. szám
-------------------------------------------------INTERJÚ-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Be szélgetés Zöld Ferenccel, az Akadémiai Könyvkiadó igazgatójával — Az önök kiadója monopolhelyzetben van, nemcsak tudományos múltja miatt, hanem mert olyan szakmai gárdával rendelkezik és műszaki fölszereltséggel dolgozik, amilyen még egy nincs az országban. Vajon vissza lehet-e élni az ilyen helyzettel?- Akárcsak a hatalommal, a lehetőségekkel is éppolyan bűn visszaélni, mint nem élni. A mi hatalmunk: egyfajta profizmus. Fiatalok tették föl rá az életüket, s aki ebben a szakmában dolgozik, az - állíthatom - beírja nevét a magyar művelődéstörténet nagykönyvébe. Egy akadémikusnak, ugye, ez már kevésbé jelent húzóerőt. Pedig ezeknek a fiataloknak, akik kitűnő szakemberek, még csak sok pénzt sem tudunk fölajánlani. Néhányukat el is szipkázták tőlünk az új vállalkozások. Viszont úgy vélem, hogy a könyvkiadásban hosszú távon csak az él meg, aki a jövőre gondol. Mi pedig, akik egy 16 kötetes vállalkozásba kezdtünk, s ezt a vállalkozást az évtized végéig be kívánjuk fejezni, nem a meggazdagodást tűztük ki magunk elé. Másrészt a monopóliumhelyzet kötelez is. Az új, kizárólag magyar szerzők által írt lexikon kiadására nem hiszem, hogy akadna még vállalkozó. Most mi megmutatjuk oroszlánkörmeinket. Napi gondjaink ellenére cégünk nyereséges, pedig ugye nem kell részleteznem, mennyi költséget fektettünk bele csak ebbe a vállalkozásba. De meggyőződésem, hogy ezt más nem tudja megcsinálni. Csak a halál tud megakadályozni benne, hogy ez a lexikon elkészüljön. És hogy néhány adattal is megijesztgessem magát, mindezeket a föltevéseimet arra is alapozom, hogy míg 1950 és 1990- között 26 új eredeti magyar lexikon jelent meg, most például két hónap alatt hat.- Csakugyan igényli az olvasóközönség az enciklopédia típusú könyveket. Mondhatni kétféle olvasó van, az egyik olvas, a másik böngészik. Mégis, az Akadémiai nem kizárólagosan csak a tudományos és szakkönyvek, a szótárak és enciklopédiák kiadója. Vannak önöknek egyéb, tisztán szépirodalmi kiadványaik is. Honnan ez a műfaji sokszínűség?- Alapvetően örökség. Ilyen a szépirodalom megjelentetése is. Életműkiadásokról van szó, de ezt én magam is pártolom, mert például szeretném kiadni Sütő András - akivel régóta barátok vagyunk - életművét. Utóvégre ez egyféle rang. Márai, Mikszáth, Jókai - hogy visszafelé soroljam - klasszikusok, de klasszikusnak tartom Sánta Ferencet, akinek életműkiadása ugyanúgy szívügyem.- Csak a karácsonyi könyvkínálatban legalább nyolcvan különböző magyarországi kiadó szerepelt. Vannak-e azért átfedések, noha- hisz megbeszéltük - sajátos felépítésénél fogva az Akadémiai más mint a többi? Mivelhogy megszűnt az országos egyeztetés, úgy tudom.- Persze. Azelőtt elosztották a könyvkiadók forgatókönyvét is. Ma Magyarországon demokrácia van, tehát bárki bármit kiadhat, megtiltani semmit nem lehet. Átfedések csak apróbb dolgoknál akadnak, végül is szakmai berkekben ismeretségek révén ki lehet őket küszöbölni. De hát nem áruljuk el egészen a terveinket, pedig - hogy egy példát mondjak megint, 96-ig kész a szótárkiadási tervünk. Persze az ötleteket lopják, s vannak kalózkiadók, amelyek esetleg gyorsabbak. Egy kívülállónak is kaotikusnak tűnhetnek az állapotok. Viszont ha mi lassúak is vagyunk picit, ámde alaposak. Mert Egyszerre szeretnék bemutatni egy embert, meg azt a céget is, ^—1828 amelyet képvisel. Azt hiszem, egyik sem megoldható maradéktalanul. Zöld Ferenc ugyanis sokkal egyénibb és elragadóbb ember, semmint azt itt megkísérelhetem előadni s amiképpen a mellékelt fotón mutatkozik; az igazgatása alá tartozó hatalmas cég, az Akadémiai Könyvkiadó pedig aligha közelíthető meg egészében cikk alapjául szolgáló egyetlen beszélgetés révén. A harminckét esztendeje a könyvszakmában dolgozó Zöld Ferenc csak néhány éve áll a budapesti Akadémiai Könyvkiadó élén, mégis az ő igazgatásához fog fűződni a százhatvanhat éves múltra visszatekintő cég napjainkban egyik legrangosabb és - ő maga sem tagadja - legizgalmasabb vállalkozása: a Magyar Nagylexikon megjelentetése. Prikler László felvétele az emblémát nem érheti piszok, különben elvesztenénk a hitelünket.- Ezt a hitelt táplálja az a szerteágazó együttműködés, amely a hasonló profilú külföldi kiadókkal folyik hosszú évek óta.- Valóban, már hagyományosak a kölcsönös kapcsolatok. Főleg az angolokkal, meg is tudom magyarázni, miért. Korrektek, egy kézfogással megbízhatóan meg lehet állapodni velük.- Itt most kikívánkozik belőlem a kérdés: vannak-e szlovákiai szakmai kapcsolatok?- Röstellkedve mondom, igazán jó kapcsolatunk csak a Szlovák Tankönyvkiadóval van, legfrissebb eredményünk a szlovák-magyar kéziszótár. Tisztelettel adózom azonkívül a Príro- da és az Obzor kiadók egy-egy munkájának, amelyekről csak megbecsüléssel lehet szólni. Némelyik csakugyan megüti az európai mércét. Lehet, hogy a Príroda növényi enciklopédiájára ráharapunk. Katalógust már cseréltünk, s ez mindig jó kiindulási pont. De a kapcsolatokat állandóan keressük, mert nekünk is van mit kínálnunk. Szomszéd ország, a kapcsolatokat ezen a módon is lehet javítani. Romániában például a Humanitás kiadóval szövetkeztünk: egyrészt kölcsönösen áruljuk egymás kiadványait, másrészt ki szeretnénk adni közösen egy európai képes történelmet, közös licenc alapján közösen nyomnánk, így olcsóbb.- Sokan úgy vélik, a külföldi enciklopédiák, lexikonok megbízhatóbbak, érdemesebb azokba fektetni a pénzüket.- Nézze, nem vagyok a kooperálás ellenzője, sőt. De a lexikon mindig egy kicsit a nemzet tükre, az látszik meg benne, mit tud fölmutatni. Ha most - hogy egy konkrét példát említsek 3.7 Encyklopaedia Britannica magyarországi ^adását veszem, nos, mintha nem lennének tisztában a szerkezetével. A magyar ember egészen más rendszer szerint keres egy lexikonban. Az EB kezelése sokkal bonyolultabb. És félrefordítások tömege fenyeget. A kiegészítés pedig? Mi ezt műszóval gányolásnak nevezzük. Mert fontoljuk csak meg, milyen magyar címszavak találhatók egy angol, francia lexikonban? Bartók, Kodály, Puskás öcsi meg mondjuk még tizenheten. De már Arany és Kosztolányi nincsenek benne. Hát milyen lexikon az, kérem, amelyikből ők hiányoznak?- Tehát, magyar embernek magyar lexikont. Beszéljünk akkor egy kicsit a készülő Nagylexikonról.- Nagy adósságot törlesztünk vele. Száz évvel az első jelentős magyar nagylexikon, a Pallas Nagy Lexikona megindulása és ötvennyolc évvel a Pallast folytató-átdolgozó Révai Nagy Lexikona utolsó kötetének megjelenése után tavaly novemberben került az olvasók elé az első kötet. Már első lexikonjaink szerkesztői fölismerték, hogy egy nemzet nem elégedhet meg egy más kultúrkörhöz tartozó kiadvány egyszerű lefordításával, átdolgozásával, hanem a hazai tudósok közreműködésével kell elkészíteni a korszerű nagylexikont.- Nagy pillanat ez egy nemzet életében. Es bizonyára a társadalmi kibontakozás egyik legbiztosabb jele. Kinek szánják alapvetően?- Mi, lexikonkészítők, a magunk módszereivel mindig egy picit előbbre vagyunk a civil társadalom felépítésében. Ahogy Kosáry Domokos, az Akadémia elnöke fogalmazott, ezt a lexikont a civil társadalom győzelmének tekinthetjük. Nincs semmiféle ideológiai szempont, nem szól bele senki, nincs cenzúra. Csináljuk. S hogy kiknek? Nemcsak a közembernek, hanem az intelligencia krémjének ugyanúgy. Látja, megint mondok egy példát, miért. Ugyan mit tudhat mondjuk egy történész a genetikáról? Utána akar nézni, de másképpen, mint egy szakember. Például úgy, ahogyan egy génsebész kíváncsi, teszem azt Báthory Gáborra. Hiszen ezért olyan nehéz létrehozni egy általános lexikont, amelyben mindenki megtalálja azt, amire kíváncsi. Példálódzni szoktam a hólabda effektussal. íme. Decemberben megnyitottunk Győrben egy Rónay Jácint könyvesboltot. Erre megkérdezik az emberek, miért Rónay Jácintról van elnevezve. Azért, mert Győrhöz kötötte tanári, írói pályája. Mivel nem nagyon ismert személyiség, az emberek kíváncsiak rá, és föllapozzák a lexikont. Abban van róla, teszem azt, huszonhárom sor. Akinek ez nem elég, annak ott áll a szócikk alatt: Irodalom. Tehát írt róla ez meg az. Akit Rónai élete ennél jobban érdekel, az a „hólabdát“ tovább görgeti, s elolvassa az életrajzát, és így folytatható. A hólabda mind nagyobb lesz, végül elér a teljességhez. A lexikon dolga pedig elindítani az embert, hogy ha többet akar tudni valamiről, hol s mit kell elolvasnia. Igen, a lexikon elindítja az embert a rendszerezett ismeretek megszerzéséhez vezető úton.- Igazgató úr, ön roppant élvezetes előadást tartott decemberben Pozsonyban, nagyszámú érdeklődő előtt. Egy szlovák újságíró kolléga odajött a könyvkiállítási bevezető után, gratulált és megköszönte az élményt.- Tudja, a könyvkiadás egy olyan csodálatos folyamat meg az emberi kapcsolatok olyan káprázatos szövevénye, amelyet racionálisan nehéz megfogni. Ugyanakkor rengeteg báj is van benne. Voltaképpen örökké a könyvszakmában dolgoztam, ez az életem. S mert szeretek mindenben első lenni, ambícióim is vannak. Ráadásul olyan ez: ahogy a szép nőnek sem tud ellenállni az ember, úgy a szép műnek sem, és ki akarja adni.- Például mi a dédelgetettebb vágya?- A könyv lexikonét szeretném kiadni. A címszólistáját már össze is gyűjtöttem.- Egyszerzős lexikon lenne?- Szó sincs róla. Egy ember ma már nem tud lexikont csinálni, de tudom, kiket kérnék föl rá. A másik vágyam, de ez már több is, mint vágy, a következő: van egy barátom, aki Párizsban él és gyűjti azokat a térképeket, amelyek Magyar- országra vonatkoznak. A könyv címe az lenne, hogy Atlas Hungaricus, Magyarország régi térképeken 1528-tól 1850-ig.- De hiszen úgy beszél róla, mint egy félig- meddig megvalósult vágyról! Hol tartanak?- Ezer darab térkép gyűlt össze a variánsaival együtt. Kezdjük fényképezni és földolgozni a térképekről az összes adatot. Ha ez sikerül, akkor azt mondhatom, nem éltem hiába. Legelőször Apáczai Csere János írt kiemelkedő értékű ismeretrendszerezést, ez 1653-ban jelent meg. A szerzőt kora nem igazán dédelgette. A lexikonkiadásban következőt Wigand Ottó pesti könyvkereskedő lépte vállalkozásával, a Közhasznú Esméretek Tárával, amely az első igazi lexikonnak készült. A szerző belebukott, majd - mivel anyagilag is tönkrement — egy dél-amerikai kávéültetvényen próbált szerencsét. A további lexikon-vállalkozókat sem kímélte a balsors. A tárgykörban az utolsó ismert lépést Zöld Ferenc tette. Ő azt reméli, legközelebb nem tengerentúli kávéültetvényen beszélgetünk. Persze, vele egy beszélgetés ott is ugyanilyen szórakoztató lenne. Brogyányi Judit Jóllehet, már több mint négy év telt el a rendszerváltás óta, az emberek a gondolkodásmódjukban sok esetben nem bírnak lépést tartani a korral. Gyakran a múlt rendszerben szerzett beidegződés szerint ítélik meg a helyzetet - aztán leesik az álluk. így járhatnak például az igazolatlan mulasztással, népiesen: az „abszenciával“. A minap egy olyan munkanélkülivel beszélgettem, akitől megvonták a szociális juttatást, mert saját hibájából szűnt meg a munkaviszonya. - Két nap abszenciám volt, és emiatt egyik napról a másikra elbocsátottak - panaszolta. - Pedig volt még hat nap régi szabadságom. Nyugodtan leírhattak volna abból két napot, nem kell azért mindjárt elbocsátani az embert. Hát igen. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a régi rendszerben ez így működött. Zöldfülű művezető koromban többször előfordult, hogy az építkezésen valamelyik beosztottam munkakezdés után eltűnt, s csak a munkaidő vége felé került elő — alaposan beszeszelve. Sőt, az is megesett, hogy nem is állt munkába. S ilyenkor mindenki természetesnek vette, hogy a művezető utólag szabadnapot írt az illetőnek. De amikor ugyanazzal az emberrel többször előfordult ilyen eset, úgy gondoltam, mégis tenni kéne valamit. S mivel ordítozni és gorombáskodni sosem tudtam, baráti szóval adtam tudtára az illetőnek, ha még egyszer poharazgatni megy munkaidő alatt, nem igazolom a mulasztását. Azt gondoltam, ilyen „fenyegetéstől“ az illető magába száll, és hallgat a jó szóra. Ehelyett azonban csak gúnyos vi- gyor volt a felelet. Hamarosan megtudtam, miért. Tapasztaltabb kollégáim felvilágosítottak, hogy nem is olyan egyszerű igazolatlan mulasztást bejegyezni. Mert az nem kis dolog volt akkoriban. Azért megvonták volna a „bűnöstől“ a családi pótlékot, s az ilyen eseteket előbb a szak- szervezetek alapszervezetében kellett megvitatni, s csak annak jóváhagyásával léphetett a művezető. A munkások pedig nagyon is tisztában voltak ezzel, s jól tudták, hogy egy vagy két nap hiányzás miatt a főnökök nem csinálnak ekkora cécót. Úgy látszik, még ma is vannak, akik így gondolkodnak. Pedig mára fordult a kocka. Nemcsak hogy nem nézik el a kihágásokat, de még a kicsikből is igyekeznek nagyobbat csinálni. Az üzemek többsége ugyanis elbocsátásokra kényszerül. A vezetők számára pedig kényelmetlen dolog bárkinek is azt mondani: ne haragudj, de le kell építenünk a létszámot - fel is út, le is út. Vagy egyszerűen azért nem akarnak átszervezési indokkal embereket elbocsátani, hogy ne kelljen nekik végkielégítést fizetni. Ezért aztán árgus szemmel figyelnek, hogy a legkisebb kihágás ürügyén az embert saját hibájára hivatkozva bocsáthassák el. Egy igazolatlan hiányzás pedig jó ürügy. Hja, változnak az idők! Gaál László Nagy László felvétele az ÁRNYAK című sorozatból A bájos „hólabda“
