Vasárnap - családi magazin, 1994. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-15 / 20. szám
Amikor bő három esztendővel ezelőtt a bolgár Hriszto Sztoicskov (1966. II. 8-án született) megérkezett a barcelonai stadionba, több ezres tömeg előtt Ronald Koeman kijelentette: a Barca megtalálta Hugo Sanchez riválisát...Maga az új szerzemény bolgárul is csak röviden szólt: „Azért jöttem, hogy elvegyem Sancheztől a Pichichi-díjat, s hogy a Barcelonával bajnokságot nyerjek.“ Gólkirály még nem lett, de a tervét azért már így is sokszorosan túlteljesítette. Ma má Hriszto Sztoicskovot nem csak Barcelonában és Szófiában emlegetik a világ egyik legjobb csatáraként (Bulgáriában any- nyira népszerű, hogy az ő kedvéért sugározza a televízió a Barca meccseit, s minden bizonnyal Sztoicskov a világ egyetlen labdarúgója, akinek Szófiában egy egész újságot szentelnek: a neve „Sztoicskgól“. Emlékezzünk csak a Bajnokok Ligájának elődöntőjére. A klasszisok legfontosabb erényeit csillogtatta: spanyol viszonyokhoz képest is villámgyors volt, pontos és vakmerő, kitűnően helyezkedett, ball lábas lövései a torreádor biztos találatát juttatták eszünkbe. Ismét megcsodálhattuk, hogyan képes ritmust váltani, a másodperc tört része alatt palira venni őrzőjét, kiharcolni a labdát és azzal feltartóztathatatlanul kapura törni. Ráadásul „lát“ is a pályán. Micsoda labdát adott Romáriónak... Ha Sztoicskov labdát Pedig csak hajszálon múlott, hogy még egyáltalán futballozik. Az akkor 19 éves Sztoicskov is játszott ugyanis az 1985-ös CSZKA-Levszki kupadöntőn. Ez volt az az emlékezetes mérkőzés, amelyen a belügy - és a hadügyminisztérium csapatainak játékosai és a nézők összeverekedtek. A szövetség annullálta az eredményt, majd a kommunista párt központi bizottságának titkársága hozott „ítéleteket“. Hét játékost (hogy is másképp, köztük a kocsmai verekedő hírében álló Hrisztót is) örökre eltiltott. Igaz, legtöbbjük már egy esztendő múlva amnesztiát kapott, sőt, hárman közülük az 1986-os világbajnoki keretben is szerepeltek. Sztoicskov nem, ő csak 1987-ben mutatkozott be a válogatottban. Ám 11 hónap után amnesztiát kapott ő is s a CSZKA-ból Szredeccé lett csapatban játszhatott. Nem is akárhogyan. Az újrakezdést követő négyesztendős hazai pályafutása alatt háromszor lett bajnok, s ugyancsk háromszor kupagyőztes. Akkortájt mondta róla Ivan Vucov szövetségi kapitány: „Hriszto egyszerűen a futballra született...“ Van benne valami! Sztoicskov egyébként Plovdivban látta meg a napvilágot, tizenkét évesen igazolt át először az ismertebb Marica Plovdivba. Egy időben eltanácsolták a klubtól, mondván, tehetségtelen. Valószínűleg nem ez volt a fő ok, hanem az, hogy a trénerek nem tudtak mit kezdeni kötekedő, megzabolázha- tatlan, külvárosi természetével. Később visszatért, hat évig játszott a csapatban, aztán 18 esztendősen a központi katonai csapat, a CSZKA hívta soraiba. Hősünk ugyan már akkor is irtózott minden regulától, szabálytól, kötöttségtől, de azért boldogan igent mondott a kérőnek. Ne csodálkozzunk rajta, az ország első számú futballcsapata hívta. Alig egy esztendeig tartott azonban mindössze a tanulóidő, aztán jött a rosszemlékű kupadöntő. Majd a visszatérés után következett a „szárnyalás“ korszaka, Sztoicskov ugyanis villámgyorsan az ország kétségkívül első számú futballistája lett. Alig múlt húszesztendős, amikor havi jövedelme már régen meghaladta a 40 ezer csehszlovák koronának megfelelő levát. Horribilis javadalmazás ahhoz képest, hogy egy átlagos munkás évi (!) jövedelme alig volt duplája ennek. Sztoicskov egészen kiváló meccseket játszott már Bulgáriában is. A megnyert bajnoki címek, s a kupagyőzelmek a bizonyítékai, hogy inkább sikerekben, mintsem kudarcokban volt része. Az igazi sikert ennek ellenére mégis egy kupakiesés hozta meg számára. A 89-es KEK-elődöntőben a Szredecet a Barcelonával hozta össze a sorsolás. A katalánok megnyerték ugyan mindkét „felvonást“, de Hriszto Sztoicskowal egysajnál érte. Pedig Hrisztónak olyan elődöt kellett feledtetnie, mint Garry Lineker. Ok ketten - a pályán kívül - akár a tűz és a víz. Az angol igazi gentleman, intelligens, pallérozott, novellákat ír. Lelke átsüt a játékán is, megkapta már a FIFA fair play díját, még soha, egyetlen sárga lapot sem kapott. A bolgár viszont? FinoA KOMMUNISTA PART ÖRÖKRE ELTILTOTTA ’«>«>«> szerűen nem bírtak a Barca védői, háromszor mattolta Zubizarretát. A meccs után azt mondta neki Cruyff edző: „Úgy látom, maga akár a mi csapatunkba is beférne.“ Aztán a klubvezetésnek kiadta a jelszót:„Ezt az embert meg kell szereznünk!“ Egy évre volt szükség, hogy a körülmények úgy alakuljanak, Sztoicskov frigyre léphet a Barcával. Igazság szerint már a szezon közben megkötötték a kontraktust, de Sztoicskov csak 1990 nyarán lehetett a piros-kékek alkalmazottja. Addig azért volt még egy kis teendője a CSZKÁ-val is. Minden eddiginél szorgalmasabban rugdosta a gólokat, s 1989-ben szerzett gólkirályi címét megvédve, ám akkori produkcióját 14 (!) találattal megtoldva - Hugo Sanchez (Real) társaságában - 38 góllal európai aranycipős lett. Mint ismeretes, Sanchez nem ment átvenni az aranycipőt, mert szerinte Sztoicskov csalt, az utolsó három meccsen hét gólt lőtt, pontosan annyit, hogy beérje. Cruyff már akkor tudta, a szeme ezúttal nem tévedett. Hiába nevezte az angol nyelvű sajtó Sztoicskovot Mr. Nasty-nek (mondjuk Pimasznak...), Nasty player-nek (ez hozzávetőlegesen any- nyit tesz ízes magyar nyelven, hogy aljas, disznó, gazember módon játssza a futballt), neki éppen egy ilyen típusú csatárra volt szüksége. Olyan csatárra, aki bármilyen helyzetből gólt tud lőni, aki erőszakos, aki „harap“, s aki olyan bravúrokra képes, mint amilyennel a bolgár 30 méterről ívelte be a labdát „Zubi“ fölött a hálóba az ominózus KEK-mérkőzésen. A Barcelona 500 millió pesetát (ötmillió dollár) űzetett érte (Sztoicskov ebből állítólag 100 milliót kapott), s egyetlen egyet sem A bolgár válogatott mezében... man szólva kevésbé csiszolt elme, ha pedig labdát lát, lila köd ereszkedik szeme elé, s nem ismerve sem Istent, sem embert, mindenkin átgázol. Provokál, szimulál, izgágáskodik, veszekszik a bíróval. A fair play díjtól olyan messze van, mint madame Récamier a boldoggá avatástól, de ez őt cseppet sem érdekli. Bár azt mondja: „Nem vagyok rossz és alattomos ember, mint ahogyan azt sokan gondolják. Egyszerűen csak együtt élek a futballal, és ha kifutok a pályára, transzban vagyok. Nem babusgatom az ellenfelet, de még senkinek sem okoztam szándékos sérülést. Ha ez valamikor bekövetkezik, abbahagyom a labdarúgást...“ Hm... A jugoszláv Panadics, akinek 90 tavaszán orrtörést okozott és két fogát kiütötte, bizonyára más véleményen van... Még meg sem melegedett a Barcában, már a játékvezető kiállította a Real elleni 90-es szuper Kupa-mérkőzésen. Aztán bűnéért - meglökdöste, majd szántszándékkal rálépett a bíró lábára - tíz meccsre elmeszelték. De azért senki ne gondolja, hogy ez volt Hriszto egyetlen botránya! Sőt, talán egész lényére a legutóbbi Atletico Madrid elleni rangadó volt a legjellemzőbb.A Real őszi gyengélkedése miatt a katalánok az Atleticót tartották legnagyobb riválisuknak, s ennek megfelelő harci szellemben léptek pályára Madridban. Sztoicskov egymaga három gólt termelt, aztán a bíró kiállította - trágár szövegelésért. Az Atletico, de főleg a Real ellen Sztoicskov mindig kettőzött vehemenciával küzd. Szinte alig volt olyan Barca-Real meccs, amelyen Sztoicskov ne szerzett volna gólt. Nem hinnénk, hogy ennek tudatában meglepő lenne, de az idei bajnoki nyitányon is ő lőtte a győztes gólt a királyi klub ellen. Erre mondták a barcelonaiak: Hriszto katalánabb a katalánoknál... Nem is tagadja, hogy sorsát örökre összekötötte a Barcelonával. Állítólag már sírhelyet is vett magának a Montjuichon levő temetőben... Johan Cruyff - bár néha vannak vitáik - nagyra értékeli a bolgár futballkirályt. Nem csoda, mert a nagy Johan lelki alkata pontosan megegyezik Sztoicskovéval. Meg aztán az is vitathatatlan, hogy a balkáni fenegyerekkel sokat nyert a Barcelona. Egy olyan csapatban lett sztár, amely - történetében először - elnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, s amely - amióta Hriszto ott van - két bajnoki címet szerzett, s mind a kétszer nemzetközi kupadöntőt játszahatott. Május 18-án is a fináléban lesz az AC Milan ellenfeleként (Bajnokok Ligája). Hriszto Sztoicskovot ma már nem egyszerűen a legjobb kelet-európai futballistának titulálja a világ, hanem mindenféle rangsor élére helyezi (a szakemberek szerint 1992-ben inkább őt illette volna az Aranylabda, mintsem Van Bastent). így aztán nem véletlen, hogy tavaly nyáron is milliomos klubok „támadták“ a bolgár csatárt. A Samp- doria, Fiorentina, s a Maradona utódját kereső SSC Napoli is Sztoicskovot szerette volna soraiban tudni. Mesés összegekért csábították. Különösen a Napoli tett ki magáért, évi egymilliárdnyolcszáz- millió lírát, valamint egy kastélyvillát és egy autót ajánlott. Mégis maradt Barcelonában. Persze nyilván nem csak azért, mert a szíve odahúzta. Nunez elnök mélyen a pénztárcájába nyúlt. Míg Sztoicskov szerződtetésekor 170 ezer dolárban szabták meg az évi fizetését (ez tizenötször annyi, mint amennyit Bulgáriában keresett, de még így is a „legcsóróbb“ volt a játékosok között), most a jövedelme mintegy kétmillió dollár. Hriszto Sztoicskov ma minden klubnak minden pénzt megér... Tomi Vince SENNAT GYÁSZOLJA A FORMA A csodapilóta halála H áromnapos országos gyásszal csak a nemzet legnagyobbjait szokták búcsúztatni. Brazíliában is tisztában vannak e ténnyel s mivel Ayrton Senna egész Dél-Amerika legismertebb aktív versenyzője volt, halálát követően az államfő máris elrendelte a gyász napjait. Nem volt szükség a felsőbb utasításra; az imolai tragédiát követően Rio de Janeiro, Sao Paulo, Santos és a többi nagyváros utcái kiürültek, még a futballpályákon is néhány percre megállt a játék. Nem véletlenül. Ayrton Senna a Forma-1 jelenlegi mezőnyének vitathatatlanul legnagyobb egyénisége, a gyorsasági autós világbajnokság háromszo- ros címvédője, a tökéletes autóversenyző mintaképe - volt. Sennára akkor figyelt fel a Forma-1 világa, amikor 1983 a Forma-3-ban. az angol bajnokságban 12 futamgyőzelemmel diadalmaskodott. A McLaren, a Williams, a Brabham és a Toleman ajánlott neki szerződést, végül az utóbbi csapat mellet döntött. Bemutatkozása remekül sikerült, már a második futamán világbajnoki pontot szerzett. Nem sokkal később Monte-Carlóban, ha nem esett volna az eső, és nem fújták volna le a futamot, akkor az első nagydíj győzelmét is megszerezhette volna, de az időjárás megfosztotta a diadaltól. Idővel el is nevezték esőkirálynak, mert míg a többiek óvatosan manővereztek a zuhogó esőben, addig ő gépe és tudása határán, mit sem törődve a csúszós pályával, sorra leelőzte ellenfeleit. Senna nem fél alig fél méterre a védőkorláttól is akár 300 km-es sebességgel száguldani“ -jellemezte őt Steve Nichlas, a Ferrari-istálló egyik vezető embere. Valóban, hallatlan kockázatvállalása és kiforrott vezetői stílusa nagymértékben segítette a pilótát a világbajnoki cím megszerzése felé vezető úton. 1985-ben Lotus kocsijával megnyerte élete első nagydíját, majd három évvel később a McLarenhez pártolt át, s élete legsikeresebb korszaka kezdődött: négy éven belül háromszor nyerte el a világbajnoki címet és csak egyszer szorult a második helyre! Tavaly Alain Prost mögött szintén második lett az összesítésben, s az idén a kis francia megüresedett helyét betöltve átpártolt a Williamshez. Milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy éppen a világ legjobb autójának tartott brit-francia gépben nem tudott egyetlen pontot sem gyűjteni... Ayrton Senna meglehetősen nehéz embernek számított a Forma-1 világában. Közismert volt könyörtelen rivalizálása Alain Prosttal és Nigel Mansell-lel. Az előbbivel a japán Szuzukában kétszer is karambolozott, amit többen taktikai okokra vezettek vissza. De nem ez a lényeg. Az összeférhetetlenség látszata mögött a céljára maximálisan összpontosító, a tökéletességre törekedő ember bújt meg, aki viszont a családi és a szűk baráti körben mindig hamar feloldódott. Minden futam előtt magába mélyedve koncentrált az előtte álló feladatra, a külvilág egy időre megszűnt számára. „Amikor az autóba szállók, mind magamat, mind gépemet tökéletesen uralni akarom. Ez a teljes összpontosítás ideje. Tudnom kell, milyen állapotban van az autóm, mi történik bensőmben, egyenletes-e a szívverésem és a légzésem“ - nyiltkoz- ta erről. £ teljes ráhangolódás, no meg a vezetői tudása meghozta gy ümölcsét: 41 nagy díj- győzelmet ért el (csak Prost győzött többször) és 65-ször indulhatott az első pozícióból, ami abszolút rekord. Azt, hogy mennyire együtt lélegzett az autósporttal, egykori csapattársa, Gerhard Berger szintén alátámasztotta: „Hihetetlenül alapos, minden adat, minden apróság iránt érdeklődik Tudja, mi történik ha a gázpedált egy milliméterrel lejjebb nyomja, olyan dolgok világosak előtte, amelyek engem soha nem érdekeltek“ Pár évvel ezelőtt a brazilok háromszoros világbajnoka azt nyilatkozta, hogy Isten adja meg neki azt az inspirációt, amihez szüksége van a győzelemhez. Azt mondta, hogy az egyetlen könyv, amit magával visz, a Biblia: „Az imádkozás a feszült állapotban megköny- nyebbülést, biztonságot ad Nem akarok bővebben a vallási meggyőződésemről beszélni, csupán annyit tennék hozzá, hogy az Isten életemben fontos szerepet tölt be.“ Nem csoda, hogy kerülte a vallásosságát feszegető kérdéseket, hiszen a Forma-1 meglehetősen cinikus világában sokan úgy vélték, Senna Istenbe vetett hite egy enlő volt azzal a tudattal, hogy ő sebezhetetlen. Ezért inkább a családjáról és barátairól beszélt, ha magánéletéről faggatták: „Ha ők nem lennének mellettem, akkor messze nem lennék olyan sikeres, mint vagyok Hosszú hónapokat töltök el nélkülük, távol a szülőföldemtől, szeretteimtől, s olyankor csak arra gondolok, hogy körükben akarok lenni.“ Az idény végén szinte mindig visz- szamenekült Brazíliába, a szülői házba, vagy felkereste az Angra Dos Reis pompás homokfövenyét, amelyet csak motorcsónakkal lehet megközelíteni, ahol csónakázni, horgászni szokott. Három világbajnoki címmel a háta mögött vajon mit akart még elérni a Forma-1 világában? Senna hitvallása egyszerű: „Már nyugodtan befejezhetném. Nincs szükségem a szerződéseimből befolyó pénzre ahhoz, hogy kedvem szerint éljek De folytatom, mert ez számomra örömet, életstílust jelent, s még van erőm és kedvem megmérkőzni a többiekkel.“ Ami a legszörnyűbb: annyi tapasztalattal a háta mögött elfeledkezett arról, hogy „a Forma-l-ben tilos sebezhetőnek lenni. A sebezhetőség azonnali összeomlást jelent“ - ahogy egyik nyilatkozatában megfogalmazta. Márpedig a május elsejei imolai futam előtt Roland Ratzenberger halálát követően nagyon rossz volt a közérzete. Barátnőjének is megtelefonálta, legszívesebben kihagyná San Marino Nagydíját. Nem tett így. (sidó)
